---

Tartalom

Előszó.

I. A székesegyház külseje.
1. A környezet.
2. A déli homlokzat. Apostolszobrok.
3. A nyugati homlokzat.
4. A keleti homlokzat.
5. Az északi homlokzat.
6. A tornyok, harangok, levéltári kapu és tetők.

II. A székesegyház belseje.
1. Áttekintés. Alaprajz. Mennyezetek. Padló.
2. A szentély.
3. A sekrestye.
4. A néphajók felszerelésének leírása.
5. A krypta.
6. A fájdalmas Szűz kápolnája.
7. Szent Imre kápolnája.
8. A Corpus Christi kápolnája.
9. A Maurus kápolna.

Utószó.

---

Előszó

Az állapot, melyben a pécsi székesegyház az 1882. junius 9-én elkezdődött átépités előtt leledzett, nyolc századra tehető szerves fejlődésnek eredménye volt. A XI. századbeli alapitás után a leglényegesebb változások voltak: az 1064. évi tüzvész után javitó épitkezés; a XII. század végén és XIII. század elején nagyszabásu román diszités és a négy torony kiépitése; a hajóknak XV. századbeli gótstilű átépitése és a kápolnáknak, már mint az északiaknak és déli Corpus Christi-nek betoldása az épület testébe a XIV. és XV. század folyamán; a XVI. század elején történt renaissance diszités; a török hódoltság után a XVIII. századbeli belső rendbehozás, a sekrestye épitése és a fölszerelés megalapozása és végre a XIX. század elején a külsőnek átformálása, a Mór-kápolna épitése és a belsőnek a század folyamán diszitése, a berendezés kiegészitése.

Mindez az egyes korokat jellemző stilusokban történt és így az 1882. évi átépités előtt a székesegyház a legváltozatosabb izlésbeli termékek összege volt anélkül azonban, hogy egységhiányról, elaprózottságról, vagyis általánosságban szólva, stilustalanságról lehetett volna vádolni ezt a történelmi becsü, a századok patinájával bevont, tiszteletreméltó épületet. Mindegyik kor a maga talaján állva, a saját felfogását érvényesitve, simult az előzőhöz, a mennyiben figyelembe vette a helyzet-adta körülményeket, belekomponálta a meglevőbe a saját termékét, nem a történelmi stilus-hagyományok egységére figyelve, hanem egyedül a belső, művészi harmóniára, vagyis a stilusra a szót nem történelmi, hanem művészi értelmében véve. Hogy csak egy példát emlitsünk, a barokk oltárok a gótikus ivek keretébe a legpompásabban voltak beleillesztve és látva a téralakitás, az épitészet ez alapelvének kitünő megoldását, senkinek sem juthatott eszébe, hogy itt két különböző történelmi stilus van egymás mellett. Azok az oltárok a helyükön voltak és jól állottak ott. Az épületnek volt történelmi zamata, beszélni tudott sok viszontagságáról és a korok lelkületéről. E tekintetben fölötte állt mai purista módon restaurált, történelmi emlékeitől - némi csekélységeket leszámítva - kifosztott állapotának.

De pusztán művészi szempontból mérlegelve a különböző korok termékeit, megállapithatjuk, hogy mindegyik kor jóhiszemüleg járt el; jót, művészit akart nyujtani úgy az anyagok, mint a formák tekintetében és nem sajnálta a nagyobb költséget, melybe a művészi munka kerül. A márványoknak, a fafaragásnak, ércmunkának, a képfestésnek meg nem vetendő példáit fogadta magába a régi dóm. A restaurálok sem merték a művészi alkotásokat mind kilakoltatni belőle, mert tisztelettel kellett meghajolniok az azokban megnyilvánuló erő és alkotó kedv előtt.

Ez okokból, de azért is, hogy a székesegyház még megirandó teljes monográfiájához az anyag ez egyik tekintélyes része összehordassék, kellett leirni a dómot a restauráció előtti állapotában.

Ez a "leírás" természetesen nem lehetett történelmi vagy műtörténelmi monográfia, hanem csak részletmunka, olyan leltározás, mely a tényállást igyekszik leszögezni most, mikor még a régi székesegyház külső és belső képe megrajzolható, mikor még elég közel vagyunk a multhoz és közvetlen tapasztalatokat érvényesithetünk. A történelmi mozzanatok a forrásokban később is meglelhetők lesznek, de a szemléleti kép végleg eltörlődik az idők folyásával, a szemtanu generációk kihalásával, a legkülönbözőbb helyekre szétszóródott emlékek elpusztulásával. Nehány szerencsésen megmentett fénykép és rajz nem lesz majd elegendő e régi állapot megrajzolására, mikor már most is jelentkeznek hézagok, melyeket senki és semmi ki nem tud tölteni, mert vagy elmulasztották a tényeket feljegyezni, vagy az emberek elfelejtették már azokat.

E kis dolgozat módszerét e szempontok magyarázzák. Az anyag, a mit a székesegyház multjára nézve összegyüjtöttem, hasonlithatatlanul nagyobb annál, a mit itt nyujtok. De nem azért nyujtom csak egy részletét, mert irtóztam az összeállitás és feldolgozás fáradságától, hanem mert a leirás kiszabott keretén belül akartam maradni és mert ugyis szándékom a székesegyház teljes történeti monografiáját megirni.

Forrásaimról annyit jegyzek meg, hogy felhasználtam az összes, e tárgyról nyomtatásban megjelent munkákat. Idézésükkel azonban nem akartam megzavarni a leírás folyamatosságát. Csak ott, a hol a részletekbe bebocsátkozni feleslegesnek ítéltem, utalok az illető munkában található leirásra. A kézirati anyagból kiemelem a pécsi püspöki és káptalani levéltár hatalmas tömegü adatait, melyeket egész teljességükben felkutattam. Ezen kivűl felkerestem az egyes emlékeket mai helyükön és gondosan felvettem őket.

---