---

Tartalom

1. Prohászka
2. Apám megtér
3. Jezsuiták kezében
4. Piaristák markában
5. Fejesugrás
6. Szabó Dezső
7. Németh László, Illyés Gyula
8. Zsidók
9. Nacionalizmus
10. Misztikum
11. A háború vége
12. Kolakovich
13. AC-tábor, lelkigyakorlatok
14. Fölfedezem a Szentírást
15. Lelkesedés
16. A megbénítás korszaka
17. Nehéz idők
18. A Fő-utcában börtönélmények Rákosi Mátyás idejében
19. A Gyűjtő-ben
20. Kitörés a váci börtönből
21. Forradalomtól szabadulásig
22. Első tempózások a szabad életben
23. Az én Anyaszentegyházam
24. A KIO születése
25. A közösségek újjáéledése
26. Újra lelkigyakorlatozunk
27. Első B-lgy: a laikusok színrelépnek
28. Tanulságok

---

Előszó

Arra kértek: írnék néhány bekezdést a Bokor történetéről, alapelveiről egy tájékoztató jellegű füzet számára. Készülődtem, töprengtem, hogyan sűrítsem rövid, lexikonba való mondatokba mindazt, amit az elmúlt negyven bő évből ki kell emelni; aminek - közelről vagy távolról, tudatosan vagy talán akkor nem is tudva - tanúja voltam. Fiatal emberként még nem ismertem az állam és egyház által kötött "megegyezéseket" - lehet, hogy sokan mások sem ismerték -, s nem láttam, hogyan folyik az állami ateizmus erőszakos harca egy megfélemlített, népétől elszigetelt, s egyre jobban átformált gondolkodású főpapi réteg ellen. Nem ismertem, mert nem voltak információs csatornák, mert engem is nyomott a félelem, korlátozott az elszigeteltség. Barátaimmal együtt csak arra törekedtünk, hogy csoportméretű világunkban éljen a hit, ne hiányozzék a tanúságtevés, a hűség, hogy el ne felejtsük, mi a legfőbb érték az életünkben, s kinek kell elsősorban engedelmeskednünk. Talán túl óvatosak voltunk, talán túlságosan féltettünk másokat. Nincsenek fényképeink, éveken keresztül nem készült kép baráti társaságokról, lelkigyakorlatos találkozókról. Eldobtuk naptárainkat, kitéptük lapjaikat, pedig a pontos emlékezéshez jó kronológia is kellene. Nincsenek naplóink - biztonsági okokból, vagy mert elvették őket.

Tudunk-e memoárt írni? Mi, amatőrök, "írástudatlanok", rosszul emlékezők? Kell-e memoárt írni? Jó-e valamire - nem csupán az öndicsőítés az emlékezni akarás rugója?

Bokrunk története barátságok története. Bokrunk története a bázison létrejött barátságokra épülő hálózatok története. Azt hiszem, mindenkinek el kell mondania, hogy kinek, mikor lett barátja Jézus Krisztusban, mindenkinek be kell számolnia arról, hogy hány barátot szerzett, s mi lett e barátságok története az idő múlásával. Ha az emberek számára akarunk emberileg érthető és élhető egyháztörténetet írni, akkor el kell kezdenünk elmondani az életünket. Egy ember életét, sok barát életét. Az emlékezések tengerében, évek múltán az értő szemű kutató majd fölfedezi a fő áramlatokat. Ne akarjuk mi túl véglegesen látni önmagunkat, de akarjunk megszólalni és őszintén beszélni önmagunkról.

E füzet lapjain Bulányi György emlékezéseit olvashatjuk. Olyan ember szavait, akinek az élete meghatározóan összefonódott a Bokor életével, s akiről sokan elmondhatjuk, hogy "az ő köpenyéből bújtunk elő". Egyszer majd Róla is beszélni fogunk, s a hetvenedik születésnap jó alkalom lehetne erre, hiszen ennyi idő alatt már elég határozott formát ölt egy ember élete abban a szociális szövevényben, amit barátságnak, bázisközösségnek, katolikus egyházi bázisközösségnek, római katolikus egyháznak, magyar nemzetnek hívunk. Egyelőre azonban hallgassuk inkább Őt, s örüljünk annak is, hogy akkor, amikor sok minden elveszett, az íróasztal fiókja, néhányak dossziéja megőrzött valamit a kezdeti hajtásokból, az induló gondolatokból.

Kell emlékezni, memoárokat írni. Jövőbeli utunk csak a múlt ismeretében tervezhető meg. E füzet olvasása kapcsán kérjük a Lélek megvilágosítását az emlékezéshez, az értékeléshez, a tervezéshez. ÉLŐSZÓVAL Élménybeszámoló régmúlt időkről.

1988. február 1.
Merza József

---