---

Tartalom

Előszó
Kolofon
Mottó
Madarat tolláról...
A mi táborunk tüze
Több mézet a madzagra
A bűnök bocsánatára
Mint a nap!
Atyjuk akaratát teszik
Amin könnyű túladni
Mária és Márta
Az lesz majd a nap
Repül a malomkő
A világért se...
Százannyit!
Gyengébb nem?
A nagy játszma
Az eredeti bűn
Szakadék tátong
Szegény gazdagok
Nem kell az Orvos
Színről színre
Én és én
Elsül a kapanyél

---

Előszó

A teológia szó szerint azt jelenti: Istenről való beszéd. Ez a disputa úgy is megejthető, hogy végig a hitünkre támaszkodunk. Pintér István filozófusként boncolgatja a témát, szinte elfogulatlanul. Ezért a műfaji meghatározás pontos: tudományos szintű eszmecsere Istenről.

A szerző fizikai ismeretekre is hivatkozik, mert az ember lehetőségeit elsősorban anyagi mivolta korlátozza. A homo sapiens számára nem a csillagos ég a határ, ugyanis nem űrutazásra termett.

A gyorsan fejlődő technika nemsokára azt is megoldja, hogy a levágott fejet visszaragasszuk, de sokkal egyszerűbb nem levágni. Ennek megértése sajnos igen sok időbe kerül, várakozni azonban felesleges, hisz csak biológiai láncainkat veszíthetjük. Jobb, ha tudatosítjuk: az életet nem lehet élve megúszni.

A kivetettségtől szenvedő egyén számára közömbös, hogy mivé lesz a világ... A globalizálódó társadalom szocializmusként építgetheti isten országát vagy a kalifátust, ám ez mit sem számít, ha az Örökkévaló halott. Ez a meglátás arra hívja fel a figyelmet, hogy az emberből kiveszett a közvetlen kapcsolatot célzó érzelmi igény. Ennek állandósulása esetén teljesen mindegy; hol van az Abszolútum és mit csinál.

Ez a materialista, sőt sátáni mentalitás teljes szekularizációba torkollik. Az emberiség kollektív evolúciója vagy vallásos üdvtörténete csupán mese, az egyén viszonylatában realizálódó révbe érés azonban valóság lehet.

---