---

Tartalom

A magyar és ausztriai képviselők házának.

Függelék.
  Felső-bükki Nagy Pál, gróf Széchenyi Istvánhoz.
  Gróf Széchenyi István levele Szentkirályi Móriczhoz.
  Gróf Széchenyi István levele Kossuth Lajoshoz.
  Kossuth Lajos levele Gróf Széchenyi Istvánhoz.
  Gróf Széchenyi István levele Kossuth Lajoshoz.
  Kossuth Lajos levele Gróf Széchenyi Istvánhoz.
  Gróf Széchenyi István levele Kossuth Lajoshoz.
  Széchenyi Wesselényiről és Wesselényihez.
  Wesselényi Deák Ferencznek.
  Wesselényi Deák Ferencznek.
  Wesselényi Kölcsey Ferencznek.
  Wesselényi Deák Ferencznek.
  Wesselényi Kölcseynek.

Báró Wesselényi Miklós Nóta-pöréből, a fővédirat kivonatos része, mint Deák Ferencz "közlései" és "észrevételei" után készült mű.

---

Előszó

Deák élete és politikai működése megitéléséhez, szíve jóságán és a bölcseségen kivül, - mely mindig mértéke lesz a lángésznek és jellemnek, - helyes kiindulási pontot szolgáltat a közjogi kiegyezés, mely életének zárköve s alkotásának állandó műve marad.

A jogfolytonosság elveért folytatott hosszu és nehéz harczot, - mely e kiegyezést megelőzte, - a törvények tiszteletének, a jog és méltányosság iránti hűségnek és önzetlen ragaszkodásnak ritka példájával teszi emlékezetessé, melynek hatása nem volt elszigetelt, mert a magyar korona országain túl az örökös tartományokat, sőt az egész europai jogéletet szorosan érdekelte.

E jogelvnek az államéleti viszonyokra lett alkalmazása óta, nagyobb viszhangra alig talált kifejezés Deák amaz egyszerü és igaz szavainál: "Gyakran hallottuk már azt a tant ismételtetni, hogy midőn két szerződő fél közt az egyik meg nem tartja a szerződés pontjait, a másik sem köteles azt megtartani. E tant mi a közjog terén mind elméletileg, mind gyakorlatilag helytelennek tartjuk."

E hatalmas szó sikere: az 1865. évi császári manifestum lett, mely egyenesen a pragmatica sanctio alapjára állott, mi - az ausztriai tartományok is alkotmányos jogokkal ruháztatván fel - az 1849-ben felfüggesztett képviseleti alkotmányt szükségképen felélesztette. E nélkül a parliamenti élet, az államhatalom működésének minden izéhez nem is talál vala utat.

Fő mozzanat volt e két tényező a népképviseleti kormány megalapitására; mert magára a personalis unióra külön kiegyezés közöttünk nem is lett volna szükséges. A personalis unio meg volt a birodalom országai és tartományai közt szakadatlanul; meg volt 1723 óta különösebben; sőt meg volt akkor is, midőn a magyar korona országainak egy részében a törökkel való barátság helyettesité a personalis unio szempontjait. Közös veszély közös védelmet tett szükségessé mindenkor. Kikötötték az ország rendei az engedményeket, a melyekre számithat Magyarország a török elleni védelemben: hogy a király belső tanácsába magyarok is neveztessenek; a törökkel s másokkal ne köttessék béke a magyarok hozzájárulása nélkül. Minek eleven példája maradt ránk, egyebek közt, a Magyarország törvényes függetlenségét biztositó 1790/1. országgyülésről, melyen az országbiró (utóbb államminiszter gróf Zichy Károly) a török békekötés ügyében igy szóllott: "Ideje, hogy a nemzet jussára vigyázó szemmel tekintsünk. Elébbi példák mutatják nyomát annak, hogy az ország utasitást adjon a részéről küldött követnek; s ugy vélem, hogy ezen czéljától az ország rendeinek távozni nem fogok, ha az ő Felsége követével egyenlő hatalommal küldendő magyar követnek utasitását a következő három czikkelybe foglalom:

1. A magyar követ semmi nemü feltételre, mely ő Felsége vagy a nemzet dicsőségével ellenkeznék, a békesség szerzés alkalmatosságával rá ne álljon;

2. A magyar korona jussairól semmi szin alatt le ne mondjon;

3. Azon legyen, hogy a melyek által a kereskedés segittethetik, megnyerje."

Midőn a nő-ág örökösödése először szőnyegre került, a magyar tanácsosok szóba hozták, hogy fejtessék ki bővebben az a viszony, mely Magyarország és ő Felsége többi országai közt fenn áll; ugy színtén, hogy valamennyi örökös ország rendei szerződésileg és szövetség szerint fogadják fel, mivel és mennyivel fognak mind béke, mind háboru idején a Magyarországon levő hadak eltartásához járulni. Erre támaszkodva sürgette a magyar országgyülés a pragmatica sanctio megkötése alkalmával: hogy a szomszéd örökös tartományokkal szerződésekre lépjenek, melyeket az alaptörvényben kell meghatározni. A szomszéd örökös tartományok absolutismus alatt lévén III. Károly ő Felsége magának tartotta fenn, hogy gondoskodik Magyarország biztonlétéről; azt azonban meg nem engedheti, hogy az örökös tartományok, mint valamely szövetség független tagjai egymással szerződéseket kössenek s a kölcsönös védelemre a költségeket megszavazzák.

Százhuszonöt év mulva erre is kinálkozott alkalom; de félre ismertük igazi szövetségünket, mint félre ismertük egymás erejét. 1848-ban sem kerülte el a mélyebben látók figyelmét: "az örökös tartományokkal való érdek találkozás kiegyenlitésének szüksége, mire önálló nemzeti jogaink és érdekeink megóvása mellett örömest is nyujtottunk volna segédkezet." Ez volt, legalább az első pillanatokban, az uralkodó nézet a pozsonyi országgyülésen. Maga a hangadó férfiu a közös diplomatiai költségeknek, a közös katonai testületek költségeinek aránylag reánk eső részéről szólott. Mindenesetre egy uj tér vala ez, melyre hogy a magyar törvényhozás határozottabban rá nem lépett, rá nem léphetett: bővebben kifejti az ausztriai miniszterium augusztusi hirhedt emlékirata, melyben a réginél szorosabb egységesitést, erőhatalommal is szándék vala megkisérteni. Ezt a keserü poharat ki kelle előbb üritenie mind a két félnek, mielőtt a képviseleti alkotmányt, közjogi összeköttetésünkben is megállapithattuk.

Ha tehát szerény művemet a magyar és ausztriai képviselők házának ajánlani bátorkodom, van ebben a visszaemlékezésnek, de van része a vigasztalásnak is. A nagy ügy, melynek diadali próbája még előttünk van, s a nagy ember, kinek emléke és szelleme már mögöttünk áll: mentségemül szolgálnak.

Valóban Deák közjogi müve, - Isten és ő Felsége után az önök müve; kik akkor is támogatták igyekezetét, midőn vérmes remény, vagy külföldi hiu számitások önöket tévutra vezethették volna. Tántorithatlan hűségök jele ez az uralkodó iránt, ki teljesen át volt hatva a népképviseleti alkotmány szellemétől és jövendő sikerétől. E tekintetben csak a nagy Orániai (III. Vilmos) hasonlitható hozzá, ki akkor is tudott engedni, mikor fejedelmi jogaira nézve, az neki a legnehezebben eshetett. Ha a dolog nem mindenben ütött ki az ő nemes intentiói szerint, ne kivánják egészen azoknak betudni, kiknek erkölcsét ő Felsége sem teremthette, velök csodát még ő sem mivelhetett.

Önöknek kell ismerniük legjobban az okokat, melyek a kiegyezést létre hozták, hogy méltatlankodással utasitsanak vissza minden kisérletet, mely annak létfentartó alapjait kölcsönösen megrendithetné.

A nagy alkalmu idők már most is intenek erre, melyekben e népies szövetség kitüntetheti minden erejét; csak önök tartsák fenn a két állam közt, a politikán, méltányosságon és egymás megbecsülésén alapuló, rendithetlen egyetértést.

Budapesten, szeptember 1876.
A szerző.

---