Földes János
A legelő-erdők
TARTALOM, ELŐSZÓ
Tartalom
Előszó
I. Rész. Az erdei legelőről s az azzal összekötött használatokról
1. Fejezet. Általános irányelvek
2. Fejezet. Az erdei legelő jelentősége s közgazdasági fontossága
3. Fejezet. A marhalétszám viszonya a legelőterülethez
4. Fejezet. A legelő állatok által okozott károk s a legelőtilalom
5. Fejezet. A legelő ápolása s jókarban tartása
6. Fejezet. Az erdei legelő takarmánytermése s értéke
7. Fejezet. A fühasználat
8. Fejezet. Az erdei lombtakarmány vagy lombszéna
9. Fejezet. A makkolás vagy makkon hizlalás
10. Fejezet. Az erdei alom vagy falevél-aljazó
11. Fejezet. A takarmány kiviteli tilalom jelentősége
II. Rész. A legelő-erdők berendezése, okszerü kezelése, használata és felujitása
12. Fejezet. Lágy legelő-erdők a mélyebb fekvésű árterületeken
13. Fejezet. Kemény legelő-erdők a magasabb árterületeken
14. Fejezet. Ártéren kivül sikföldi agyagtalajon álló legelő-erdők
15. Fejezet. Szikes talajon álló legelő-erdők
16. Fejezet. Az alföldi futóhomokon álló legelő-erdők
17. Fejezet. A homokhalmok legelő-erdői
18. Fejezet. Legelő-erdők a dombos vidékeken
19. Fejezet. A dombos vidéki bokros legelők
20. Fejezet. Bükkös legelő-erdők (600 és 1000 m. között)
21. Fejezet. Legelő-erdők a lucz fenyvesek s havasok táján (1000 m.-en felül)
22. Fejezet. A legelő-erdőket s legelőket érdeklő törvényes intézkedések
Mutató a szövegben előforduló ritkább használatu eredeti magyar szavakról
Előszó
A mióta erdőtörvényünk életbe lépett, az erdei legeltetés állandóan foglalkoztatja az erdészetet. Könnyü ennek okát megtalálni, ha elgondoljuk, hogy gazdasági viszonyaink különös fontossággal ruházták fel az állattenyésztést, mely kezdettől fogva mai napig nemzetgazdaságunk elsőrangu ágazatát képezte. De ennek virágzását megfelelő kiterjedésü s jó táplálékot nyujtó legelő nélkül nem lehet elképzelni sem. Mivel azonban egyfelől a folytonosan terjeszkedő földgazdaság igen sokat elvont a fülegelőkből a gabonatermelés számára, másfelől az erdőtörvény okszerü rendelkezése meg az erdőknek kimélést kivánó részeit zárta el a legelő jószág elől: magától felvetődött s sürgős és teljes megoldást követelt az a kérdés, hogy más mivelési ágaknak mennél kisebb megterhelése vagy áldozata nélkül, hogyan lehetne gazdasági müvelés alatt álló területeink egy részét állattenyésztésünk érdekében - a tartós és kiadós használat biztositása mellett - a legeltetésre alkalmassá tenni; mielőtt Anglia sorsára jutnánk, hol - hir szerint - az erőltetett magtermelés okozta elértéktelenedés folytán több birtokos egész térségeket parlagon hagy legelő és beerdősülés végett?
A kérdés megoldása egy uj gazdálkodási módszer alakitásával mutatkozott elérhetőnek, mely czélja és lényege után legelő-erdőgazdaság névvel jelöltetett meg.
Felismerte e gazdaság fontosságát ma már gazdaközönségünk is, mivel az 1895. évi III. orsz. gazda-kongresszusnak május 23-án Budapesten hozott XXXIII. határozati javaslata, mely a "székely kivándorlásról" szól. 5-ödik pontjában kimondja, hogy "az állattenyésztés ügyének hathatósabb előmozditása végett az erdőségekről felvett üzemtervek, az egyes községek közbirtokosságainak esetről-esetre beadott kérésére, az illetékes törvényhatóság helybenhagyó határozata alapján évről évre olyképen módositandók, hogy az erdőterületnek felvett legelők és legelőrészek az erdei kezelés alól kivétessenek, a beerdősült, de legelőnek felvett területek pedig, mint erdők vétessenek kezelés alá. Oly felnőtt erdőkben és erdőrészekben, melyekben a legeltetés nagyobb kárt nem okoz, a legeltetés el ne tiltassék".
Ámbár a czélt megjelölte a kielégitésre váró szükséglet, az uj gazdálkodási mód lényege pedig az erdőgazdaság alapelvei által meghatározva már eleve eléggé világosan állt ugyan előttünk: de a felhasználható eszközök gondos megválogatásra szorultak, ugy, hogy az irányelvek részletes meghatározását s kipróbált elveink hol s miképen való alkalmazásának megállapitását teljesen uj munka gyanánt kellett teljesiteni s mindezt a biztos utmutatást adó tapasztalatoknak természetesen igen csekély támogatása mellett a miatt, mert az uj gazdálkodásra jó példát ma még sem hazánknak, sem a külföldnek gazdasága nem szolgáltat.
Ha tehát a kivánt feltételeknek nem tudtam mindenben megfelelni, szolgáljon mentségemül az, hogy e munkában oly kérdés megoldásáról van szó, melynél teljesen uttörő munkát kellett teljesitenem. Sem gyakorlati példák, sem idevágó munkák után nem indulhattam, mivel sem ily müvek, sem valódi legelőerdők nincsenek, mik utbaigazitásul s mintaképül szolgálhatnának.
E körülménynek róható fel, hogy a legelőerdőkre kiirt pályázat - a beérkezett pályamunkák daczára - már egyszer sikertelen maradt, sőt e második pályázat sem ért el teljes sikert, a mennyiben most is csak feltételesen itéltetett oda a pályadij az aránylag legjobb munkának, ha t. i. előbb bizonyos meghatározott pótlások eszközöltetnek rajta.
A birálóbizottságnak munkám első fejezetében idézett szavai sok becses támpontot szolgáltattak ugyan, de természetesen csak az általános irányelveket határozhatták meg jobban, mint a pályázati feltételek; az anyagot magát nagy fáradsággal innen-onnan kellett összeböngésznem.
Több felvilágositással szolgált Belházy Emil, m. kir. főerdő-tanácsosnak az "Erdészeti Lapok" 1888. évi 281. és következő lapjain megjelent: "A legeltetésre szolgáló erdőkről" czimü értekezése, mely magvas, tömör szavakban rövid vázlata annak, mit a legelőerdőkről általánosan tudni kell s mely vázlathoz munkám II. részében szorosan ragaszkodtam is.
Az első részben tárgyalt használatokra nézve Szécsi Zsigmond, m. kir. főerdőtanácsos s akadémiai tanár "Erdőhasználattan" czimü könyve volt sokban kisegitőm, mind a mellett itt is felhasználtam az időközben közzé tett, valamint a saját magam által gyüjtött tapasztalatokat.
A többiekben szintén főkép saját tapasztalataimra s belátásomra voltam utalva és arra, mit idevágólag egyet mást főkép az "Erdészeti Lapok" bő anyagtárából és az orsz. gazdasági egyesület közlönyéből, a "Köztelek"-ből hordhattam össze.
A pályázati feltételek szerint e munka szakemberek és erdőbirtokosok számára volt készitendő.
...
Kelt Német-Palánkán, 1895. június 1.-én.
Földes János
m. kir. főerdész.