6. fejezet
Poros lábak áztatása a patakban gyilkos ötleteket szül. Mit visz a víz, angyalom? Halászat a patakban, ahol a macskák is úsznak. EZ most halott? Az aranyló tarló és a trükkös verseny. Nem mindig az erős fiúk a gyorsabbak.
A gyorslábú fiúcsapat érkezését megilletődött, elcsendesedett lánycsapat fogadta.
Bár együtt nőttek fel, többen testvérek vagy unokatestvérek, de éppen abban a korban voltak, amikor az eddigi pajkosság átalakul és zavartan fedezi fel a régi játszópajtásban a másik nemet. A fiúk között most is némi zavar érződött, de ezt magabiztos viccelődéssel ütötték el. Úgy tűnt Gyuri itt a vezér, nem hiába ő már a mezőgazdasági technikumban tanul, gépész lesz. Most is ő volt, aki legyőzve zavarát vidáman köszöntötte a lányokat és azt ajánlotta, hogy ne lustálkodjanak az árnyékban, hanem menjenek be a térdig érő vízbe, ott hűsöljenek.
A lányoknak se kellett több, felugrottak és versenyt futottak a fiúkkal, ki éri el a patakot hamarabb. Réka és Móni egymásra nézett és belül nagy megkönnyebbüléssel állapították meg, hogy Anyának igaza volt, amikor a lelkükre kötötte, hogy mindig mindenütt a “Krisztus papucsot” hordják. Ez egy nem túl szép, de igen praktikus szandál volt: lapos gumitalppal, rajta bőrpántokkal és egy oldalcsattal. No ezzel a szandállal aztán árkon–bokron, patakon át lehetett menni, nem kellett félniük, hogy egy törött üvegdarab vagy cserép felvágja a talpukat. Ezt nemcsak a fiúk, de a lányok is jól megnézték, akik a fiúkhoz hasonlóan többnyire mezítláb jártak. Így Rékáék is félelem nélkül gyalogoltak bele a térdig érő hűs vízbe.
***
Béla rögtön fölfedezte Móni karján a kötést és együttérzéssel kérdezte a baleset okát - amint látva a kislány hófehér bőrét és platina szőke haját, ami apró kunkorodó tincsekben keretezte az arcát, rögtön tudta az okát, de ez jó ürügy volt az ismerkedés elindítására.
- Csak nem egy darázs csípett meg? - érdeklődött magában a pelyhedző bajusza alatt mosolyogva.
- Honnan tudod? - válaszolt Móni incselkedve.
- Vigyázz vele! - figyelmeztette Julcsi, mert a bátyóm nagy méhész, a gyümölcsösünk végében 15 méhcsaládja van már.
- És az öcskös a legfinomabb mézet pergeti minden évben – szólt közbe Gyuri, a Kismihály harmadik csemetéje.
- Gyertek halásszunk! - felkiáltással Marika kicsit beljebb ment és kezdte a patak sodorta káposzta leveleket, belehullajtott virágokat, zöldségeket összegyűjteni. Jolán rögtön csatlakozott hozzá, és íme, mindjárt egy repedt tálcát emelt ki. Évi és Réka egyszerre vették észre, hogy a víz egy narancssárga csíkos macskát hoz. Évi kinevezte pincérnek a macskát és nagy nevetések közepette a tálcát a mancsába fogta és a leveleket, zöldségeket a tálcán pincérként kivitte a patak partjára és egy óriás lapulevélre “felszolgálta”.
Réka megdöbbent a vízbefúlt macskán. Eddig ő csak élő cicákat látott. Ez új volt neki. Most tudatosult benne, hogy ez egy más állapot, ez a macska halott. Nem is akart többet vele foglalkozni, letakarta nagy lapulevelekkel és inkább csatlakozott Gyurihoz és Jóskához, akik Gyöngyös ötletére szép kavicsokra kezdtek vadászni a vízben. Gyönyörűbbnél gyönyörűbb színekben pompázó gömbölyűre csiszolódott kavicsokat szedtek ki és a már megtalált tálcára kezdték sorba kirakni. De legnagyobb megrökönyödésükre, ahogy a napon pár perc alatt megszáradtak, a kavicsok elvesztették érdekes színeiket, árnyalataikat és közönséges kavicsokként sorakoztak egymás mellett.
Egy hirtelen ötlettel Jóska - Nagy néptáncos! - súgta Julcsi Rékának - azzal az ötlettel állt elő, hogy másnap csináljanak futóversenyt a tarlón a Levendulás dűlőnél, a Somogyiék már learatott búzaföldjén. Igaz, az kicsit messzebb van, de a cséplőgép csak tíz nap múlva jön a Kismihályék földjére dolgozni. Ne várjanak addig.
- Holnap jó lesz? Ugye ti is jöttök? - Fordult az elcsúnyult kavicsokon bánkódó Rékához.
- Verseny? Persze! - villanyozódott fel Móni is. A két testvér mindig versenyzett egymással. Ez érdekes lesz!
- Menjünk és hazafelé nézzük meg! - néztek össze nagy huncutul a fiúk, akik nagyon is tudták miről van szó és belelkesedtek, hogy a pesti lányok is jönnek.
***
Ideje is volt már indulni, mert Gyuri tudta, hogy Bora néni nagyon nem szereti, ha az elkészült ebéddel vagy vacsorával várni kell. Jól belehúztak, szedték is a lábukat, hogy minél előbb megmutassák a terepet a “lányoknak”. A Somogyi dűlőt hamar elérték, egy hosszú eperfa sor mutatta merre van. A lányok érdeklődve fedezték fel, hogy egy kicsit emelkedik és aztán lejt a másik oldalon. Réka gyorsan megsaccolta, és úgy gondolta, ezt a 200 métert meg tudják csinálni.
De az esze már a Julcsiék udvarán járt, kíváncsi volt Luca hogyan fogja megtalálni és hogyan tereli őket Bora néniékhez, a vacsorához.
Már éppen az Aratóbálról kezdtek beszélgetni, amikor a baromfi udvar végében folytatódó gyümölcsösben egy fehér folt tűnt fel. Vidáman jött és közelebb érve nagy csaholással kezdte körbe-körbe szaladni a fák között ücsörgő ifjúságot. Azoknak se kellett több bíztatás, felszedelőzködtek és követték a kutyát visszafelé a kert végébe. Ott Luca, zsuppsz, eltűnt a bokrok között és máris a másik kertben lehetett látni, amint rohan felfelé, haza Öregmihályék kertjébe. A társaság megtalálva a kerítésen a nagy lyukat, ők is átmásztak rajta és igyekeztek minél hamarabb Bora néni asztalához jutni. Ahol csak úgy púposodtak a kenyérszeletek, sorjáztak az aludttejes findzsák, zöldhagyma, retek, uborka, és egy nagy mély tálban igazi ropogós cseresznye.
Először mindenki egyszerre akart beszélni, a kalandjaikat felelevenítve a néninek elmondani. Mikor végre csend lett és a “vendégek” búcsúzkodni kezdtek, Jóska bejelentette, hogy akkor holnap a Somogyi dűlőnél találkoznak pontban reggel kilenckor, amikor a templom toronyban harangozni kezdenek. Mindenki lelkesen igenelt, aztán az ifjúság lassan elhagyta a vacsoraasztalt.
A két lány még segédkezett a néninek rendbe tenni a konyhát, a mosdóvizet bevinni. Közben faggatták, hogy akkor holnap mehetnek-e sortban a találkozóra. Bora néni rosszalló képét látva megadták magukat és egy-egy szoknyát, trikót készítettek elő a ruháskofferből. Majd gyorsan, vetélkedve lemosakodtak és bebújtak a dunyha alá. Nem telt bele öt perc és már aludtak is. Hogy miket álmodtak, nem áruljuk el, de mosolyogtak álmukban.
***
A másnap reggeli kakaskukorékolás már a konyhában találta őket reggelizés közben. Hamar el akartak tűnni, de a tojásgyűjtést és az itatást nem lóghatták el. Julika és a két bátyja csak úgy kertek alatt jőve, menetközben csapódtak hozzájuk. A harangszóra együtt is volt mindenki. Jutka, Gyöngyös és Évi nem akart részt venni a futásban. Azt mondták, ők addig a mezei virágokból koszorút fonnak a győzteseknek. Ezzel mindenki egyetértett.
És akkor jött a fekete leves! Jóska és Gyuri kijelentették, hogy a tarlófutást mezítláb kell ám teljesíteni! És ravaszkásan egymásra mosolyogtak. A két lány döbbenten nézett egymásra és fájó szívvel csatolták le szeretett Krisztus papucsukat. Ezt benyelték: nem tisztázták előre a feltételeket! Kálmus lett a bíró. Még sípot is hozott!
Így aztán szépen sorban felálltak a tarló szélén és Kálmus hosszú sípjelére elkezdődött a furcsa verseny. Nemcsak Rékának és Móninak volt nehéz elindulni a szúrós, éles tarlószárakon, de a fiúk is óvatosan kapdosták a lábukat. Jóska, aki mint később kiderült, az egyik legjobb futó volt az iskolában, szép lassan beindult és átvette a vezetést. Réka félszemmel Jóskát leste, mi a technikája, miért tud olyan simán és gyorsan haladni. És rögtön elkezdte utánozni. Intett Móninak, hogy fusson közelebb hozzá és akkor megosztotta a felfedezését a húgával. Csúsztatni kell a talpat és akkor a megmaradt rövid, kemény búzaszárak elhajolnak és nem sértik a talpat.
Így tettek mindketten. Közben oldalra sandítottak, hogy haladnak a többiek? Az új technikával a két lány a “dombocska” tetejére felérve utolérte a fiúkat. Innen már egy picit lefelé ment a pálya, ezt észlelve Réka, belehúzott, utolérte Gyurit és Jóskát. De Jóska nem hagyta magát, ő is erősített. Réka visszatekintett, hol van Móni? Hát a kicsi nevetve ott volt a sarkukban! Hát hiába no, az úszóedzések sokat erősítettek a vékony kislányon és a versenyszellem szárnyakat adott neki. Most már szinte csak a két pesti lány harcolt egymással. A fiúk szégyenszemre egy “testhosszal” lemaradtak a lányok mögött, akik szinte egyszerre értek a mező aljára. Mire mindannyian összegyűltek a tarló aljába, Julika és Gyöngyös már ott voltak a gyönyörű koszorúkkal, hogy a lányok fejére tegyék. De Gyuri intésére megálltak.
- El kell ismernünk, hogy először nem hittük, hogy mezítláb egyáltalán elfogadjátok a versenyt. Nem volt teljesen tisztességes tőlünk, hogy ezt a feltételt szabtuk és nem mondtuk meg nektek. El kell ismernünk, hogy ti gyorsabbak voltatok nálunk. Pedig azt hittük, elkényeztetett városi lányok vagytok. Éljen Réka! Éljen Szöszi!
Azzal odalépett a lányokhoz és ekkor derült fény a titokra. Bár mindkét lány fiatalabb volt a fiúknál, de pár centivel magasabbak és vékonyabbak voltak és hosszú lábuk volt. A fiúk igazi vasgyúrók voltak, izmos, kicsit rövid, de erős lábakkal - és magunk között szólva vastagabb talpakkal...
Gyuri felnőttesen komoly arccal lépett a lányokhoz, átvette a húgától a koszorút, és Réka, majd a másikat Gyöngyöstől a Móni fejére tette. Mindenki megdöbbent ezen a képen, mert a két kislány, mint egy-egy erdei tavasztündér, úgy álltak ott megkoszorúzott fejjel.
- Jaj de szép vagy! - simogatta meg áhítattal Évi Móni karját.
Mária Rékának gratulált:
- Hogy csináltad? - kérdezte a titkát, miközben elkezdtek visszamenni a tarló indulási végére. Félúton találkoztak Kálmussal, aki a lányok szandálját hozta a kezében. Egyenesen Mónihoz ment, letérdelt, és mint egy középkori lovag, felcsatolta a lábára a szandált. Ezt látva Gyuri, a Kálmustól átvett másik szandált Réka lábára húzta fel. És így masíroztak haza. Közben Julika valóban dalra fakadt, amihez mindenki csatlakozott és így dalolva vonultak párosával haza.
tovább a következő fejezethez >>