7. fejezet
Melyben sok minden kiderül a dióról és esik pár szó az aratásról is. Milyen jó, ha valaki ért a mezőgazdasághoz is. Bajban ismerszik meg a jóbarát. Létrával fáramászni? Lányok: Van más megoldás is!
Bora néni szemét nem lehetett becsapni: hiába voltak győztesek a lányok, másnap reggel még a Krisztus papucs sem segített: a tarlófutásnak voltak titkos sérülései is. Bizony a néni hamar észrevette, hogy a lányok járása nem igazán daliás, mondhatni kicsit sántikálva, óvatosan jártak, mintha hímes tojásokon lépkednének. A reggeli után Bora néni leparancsolta a szandálokat a lányokról, feltette a pápaszemét és kiültette őket a tornácon a kispadra, ahová odasütött a nap. Így aztán jó alaposan megvizitálta a győztes lábakat. Ahol aztán több apró, többnyire tűhegynyi, vagy picit nagyobb szúrt–vágott sebeket fedezett fel.
- Mintha tarlón futottak volna a kisasszonyok! Sebaj, öreganyátoknál jó kezekben vannak a lábaitok! - fogta nevetősre a problémát. - Akkor ma pihenős napot tartunk és holnapra már mehettek megint a dolgotokra!
Azzal vizet melegített a sparhelton és egy csuporba diófaleveleket tett, leforrázta és egy idő múlva leszűrte a dióteát. A kihűlt teával óvatosan lemosogatta a fájó tappancsokat, hagyta a levegőn megszáradni őket. Majd a kihűlt dióleveleket két fehér vászondarabba lapogatta, mintha vagdalt pogácsák lennének és óvatosan Öregmihály kimosott kapcáival a lányok talpára kötötte. Ilyen szerelésben egyiknek sem volt kedve felfedező sétákat tenni. Óvatosan a kút melletti barackfa alá telepedtek és felrakott lábbal onnan figyelték az udvarban zajló életet.
- Ez nem élet így! - jelentette ki a hamarosan megjelent „ifjúság”. - Hát veletek mi történt?
A lányok lelkendezve áradoztak Bora néni varázsló tudományáról és kíváncsian kérdezték a többieket, akkor ma mit csináljanak?
Gyuri és Kálmus eltűnt az istállóban, ahonnan vastag nagy lópokrócokat hoztak magukkal. A házból nagy lepedőkkel tértek vissza. A két fiú közben egymás között megbeszélte hogyan is legyen a mai nap? Gyuri kiosztotta a szerepeket: A takarókat odaadták Marikának és a lepedőket Julcsinak, hogy hozzák utánuk. Kálmust és Bélát megkérte, hogy Mónit kapják fel és „gólya viszi a fiát” módon hozzák utánuk, míg ő és Jóska ugyanígy vitték Rékát. A menettel lementek a gyümölcsös kertbe és a fák alá telepedtek. Leterítették a nagy lópokrócokat, és hogy ne szúrjanak a durva pokrócok, ügyesen elsimították rajtuk a lepedőket.
Ezalatt Julcsi és Évi visszamentek a házba és Bora nénitől kapott két nagy tállal érkeztek vissza.
- Kér valaki cseresznyét? - kérdezték, és választ sem várva eltűntek a fák között és pár perc múlva rengeteg cseresznyétől púposodó teli tálakkal tértek vissza.
Mindenki kényelmesen elhelyezkedett, a fiúk úgy ügyeskedtek, hogy a kiszemelt lány mellé kerüljenek és bár ott volt a két teli tál, de azért ők a markukból kínálták a cseresznyét. A lányok előbb húzódoztak, majd felbátorodva, a száron lógó páros gyümölcsöket a fülük mellé akasztották. Rékáék is így tettek és megrázták a fejüket. Nagyot nevettek, mert ezek a fülbevalók nem csilingeltek, pedig olyan mókás lett volna.
Gyuri szólalt meg elsőnek:
- Julcsi mondta, hogy nagyon érdekel titeket az aratás és az Aratóbál - fordult a mellette ülő Rékához.
- Hát az árpa aratása már megtörtént, ezért tudtunk a Levendulás lejtőn tarló futást csinálni. Ez egy nagyon kemény munka, az egész faluközösség részt vesz benne. Hajnalban, pirkadattal mindenki kimegy a kiszemelt földre. A férfiak kaszával mennek végig a soron és „rendet” vágnak. Mindegyik után megy egy- egy asszony vagy nagylány és a levágott gabonát kévékbe összefogja egy szalmából font kötéllel. Ezekből a kévékből hatot-hetet kisebb halmokba, kazlakba raknak, hogy jól kiszáradjanak. Így később könnyebb lesz kicsépelni a kalászokból a szemet. – magyarázta büszkén, hogy mindenki rá figyel.
- Az aratás nemcsak azért olyan fontos a falu népének, mert ilyenkor együtt gyűjtik be a jövő évi kenyérnek valót, hanem ilyenkor alakulnak ki a párok: a férfi éles kaszával vágja a rendet, és az utána jövő lány köti a kévét. Ilyenkor derül ki, hogyan tudnak együtt dolgozni, milyen pár lesz belőlük. Ha jól összejönnek, akkor a következő évben és attól kezdve, amíg bírják, mindig együtt aratnak: már mint férj és feleség.
- És te kivel fogsz aratni? - kotnyeleskedett bele Móni, akinek egyre jobban tetszett az okos nagyfiú.
Gyuri elpirult és kitért a válasz elől.
- Először... először - próbálta folytatni. - az árpát aratják. Ez nálunk már megtörtént. A cséplést is régen kézzel csinálták, de ma már géppel dolgozunk... - tette hozzá - Ez lesz majd a jövő héten nálunk. Mert a TSZ-nek csak két cséplőgépe van, és így most kerül ránk a sor.
- Elég hamar, mert apánk brigádvezető a TSZ-ben.
- És mikor lesz az Aratóbál? - kérdezte Réka és Móni szinte egyszerre. Különböző okokból ez nagyon fontosnak tűnt mindkettőjük szemében.
- Ó, az aratóbál! Hát ahhoz előbb le kell aratni a búzát is, majd kicsépelni. Az bizony még odébb van. Majd augusztus 20-án, Szent István napján este lesz.
- De előtte délelőtt a templomban Kenyérszenteléssel indul az ünnep. – jegyezte meg Marika. - Az idei aratás, cséplés, őrlés után az első lisztből sütött kenyeret megszentelik. És este van a bál.
- És ti is részt vesztek mind? És mi is elmehetünk? És lesz ott vacsora is? És egész éjjel lesz zene? És táncolni is lehet? – sorjáztak Móni kíváncsi kérdései.
Így nem vette észre, hogy egyesek mennyire zavarba jöttek. És azt sem, hogy Jóska szeme, hogy felcsillant!
- Jaj, de messze van még Szent István – sóhajtott magában a kislány.
- De addig még sok mindennek kell történni. Például sebesen meg kell gyógyulnia a sebes talpaitoknak! – vette komolyra a szót Gyuri.
Aztán a fiúk elmentek megtölteni a cseresznyés tálakat és a lányok nagy sutyorgásba kezdtek a bált illetően.
***
Rékát gyerekkora óta mindig az izgatta, hogy mit vegyen fel. Nagyon szerette a pörögős szoknyákat, a szép, összeillő színű ruhákat. Bezzeg Móni, neki mindig azon járt az esze, hogy milyen ételek lesznek ott. Már a rácsos ágyban is mindig azt kiabálta:
- Góbász! Szaonna! Góbász! Szaonna!
Mintha egy éhező lenne! Pedig csak a sportolás igényelte a többlet kalóriákat.
Julcsi megnyugtatta Rékát, az édesanyja, Gitta néni a ruhaipari szövetkezetben dolgozik és Margó néni is. Ők biztosan segítenek neki! Réka izgatott lett, legszívesebben máris ment volna Margó nénihez, de ilyen bebugyolált talppal még nem lehet. Különben is van még idő, vigasztalta magát. És közben álmodozva vette sorba a megismert fiúkat, melyikkel lenne jó a bálba menni. Vajon fog táncolni? És ugyan kivel?
Nem is sejtette, hogy Móni is hasonló gondolatokkal van elfoglalva. Pedig neki ott van az úszócsapatból a Gergő, akivel mintha már alakulna valami kapcsolat.
***
Julcsi nem fért a bőrébe. Megint valami történet jutott eszébe, amit rögtön meg kellett osztania a két városi lánnyal.
- Az aratásról jut eszembe. Tudjátok, nyáron sokszor olyan meleg van, hogy legszívesebben egy szál pendelyben szaladgálna az ember. De hát nem lehet, vannak illendő szokások, amiket be kell tartani. Mert mindennek meg van a maga oka - tette hozzá nagy komolyan.
- Volt itt egyszer egy nagyon szép lány, gyönyörű, sűrű nagy haja volt, ezt legszívesebben kibontva hordta volna - mondta irigykedve. És ha tehette, meg is tette! De hát tudjátok, egy tisztességes lány nálunk befonja a haját - sóhajtott.
- Amikor nagy lány lett, nagyon szép mellei lettek. Ezt nagyon is tudta magáról. Szép peckesen járt - pruszlik nélkül. Hagyta hogy ringó járásával ütemesen mozogjanak a mellei is az inge alatt. És a sok szoknyáját is hogy tudta hordani! Járás közben csakúgy ringott a farán a sok szoknya. A legények, de a házas emberek is megfordultak utána és mindnek egy dolog járt az eszében, ha meglátták.
Eljött az aratás ideje és az anyja és a nagyanyja is mondta neki, hogy a sarlózáshoz - mert sarlósnak lett beosztva - vegyen az inge alá pruszlikot. De a lányok legtöbbje nem szereti hordani abban a nagy melegben, mert leszorítja a mellett és így beizzad. De az aratás az más. Hát a Bögyös Erzsi gondolt egyet és nem kötötte el a melleit, így ment a sarlóval az aratásba. Szépen haladt a sorban, de egyszer csak a sarlója egy bogos rögön megakadt, megugrott és nyissz, a Bögyös Erzsi mellének annyi volt. Hiába sikított, nem tudott a bajon senki sem segíteni. Amikor sokára meggyógyult, akkor elköltözött a faluból, olyan helyre, ahol nem ismerték. Mivel szép volt, hamar talált is egy legényt, aki elvette. No hiszen mi lehetett a nászéjszakáján! - nevetgélt a kislány.
- De Julcsi ne légy ilyen kegyetlen! Legyél okos és tanulj belőle! - Mondta a felháborodástól vagy a pikáns pletykától kipirult Marika. - Erről ne beszélj a fiúk előtt!
***
Este Bora néni a tükrösnek a fiókjából kivett egy kis kerek dobozt és miután a diólevél pakolást levette a kapcával együtt a lányok lábáról, jól megvizitálta a talpacskákat és nagy hümmögés, bólogatás közben gyengéden bekente azokat a dobozban lévő krémmel.
A lányok fejében csakúgy kavargott a sok hallott történet és álmukban egész éjszaka csépeltek, arattak meg báloztak. Egy halvány gondolat azért végig futott rajtuk, ugyan holnap mit fognak csinálni?
***
Másnap reggeli után a néni odaszólt Rékának:
- Szaladj csak, hozz a kútról egy kanna vizet az asztalra!
Így Réka elszaladt és sietve hozta a kanna vizet. Mire Bora néni megdicsérte:
- Rendben, a talpaitokat meggyógyította a diólevél meg a csoda kenőcs. Mivel nemcsak a cseresznye érett be, de a meggy is, akkor eljött a befőzés ideje. Úgyhogy meg kell tenni az előkészületeket. És kihordott a kamrából egy rakás üveget. No, majd ezt kell elmosni délután. De most menjetek, a nyári konyha elé kikészítettem egy pár füleskosarat, a gyümölcsösben a baloldali meggyfákról szedjétek azokat tele.
Réka és Móni vidáman fogták a füleskosarakat és kivonultak a gyümölcsösbe. A füleskosarakat letették és indultak vissza a létráért, hogy valahogy feljussanak a fákra. Ahogy így nézegették, hogy hová támasszák a létrákat, egyszerre csak kipukkanó nevetés hallatszott a meggyfákról. Hát a lányok és a fiúk is már fönt voltak a fákon és bíztatták a lányokat, hogy másszanak bátran fel.
De hogyan? Ezért cipelték ide a létrát!
Marika megsajnálta őket és elkezdte őket irányítani, mikor hová tegyék a lábaikat. Így lépésről lépésre segítette őket fel a fára. Réka úgy belejött a mászásba, hogy csak mászott egyre feljebb, és feljebb, amikor egyszer csak egy reccsenés jelezte, hogy túl vékony az ág. Lenézett a földre és szinte megbénult a félelemtől. Ha ő ilyen magasról leesik, akkor meg is halhat - jutott eszébe a patakban talált macska. Ettől a gondolattól teljesen lebénult. Se kezét, se lábát nem tudta mozdítani. Mit csináljon? Szerencsére Gyuri észrevette, hogy a lány pánikba esett és kiabált, hogy ne mozduljon, majd ő átjön arra a fára és segít lemászni róla. Folyamatosan figyelmeztetve utasította, hogy ne mozogjon..., már jön..., hogy már mászik az ő fájára... Hosszú percek következtek, a lány minden idegszálával a fiú utasításaira figyelt és ő valóban fokról fokra levezette a biztonságos talajra. Egy idő után a lány önbizalma visszatért és utána már rutinosan mászott fel. Az egyik ágon Julcsi ült nevetgélve, de amikor Réka felfedezte, és mellé ült, akkor egy marék frissen szedett meggyet szórt az ölébe - bocsánat kérően. A lány megnyugodva eszegette az ajándékot, majd meggondoltan Julcsit követve elkezdte teliszedni a kosarát a finom érett meggyel.
Mire minden füleskosarat megtöltöttek, már ebédre harangoztak. A fiúk segítettek behordani a nyári konyha elé a teli kosarakat. A finom zsenge zöldborsó leves csipetkével, és utána a cseresznyés pite egy szálig elfogyott. Réka hálásan ült Gyuri mellett. Megmentette az életét! Nem is értette, mi történt vele, hogy így lebénult. Milyen jó, hogy észrevette, hogy bepánikolt. És milyen ügyesen irányította biztonságos helyre. Kezdett más szemmel nézni a fiúra.
tovább a következő fejezethez >>