11. fejezet
Valami szép selymes legelők meg terített asztal. Családi ebéd. Új szállás- foglalás. Megint azok az ősök! Ilyen bajusz nem olyan, mint az olyan bajusz! Asszonymunka nem pótolható a férfiakkal. Füstölgés a jövőről. Égzengés-földindulás. Luca és Bátor hőstette.
Hát ez a délelőtt nem olyan volt, mint az otthoni istentisztelet. Réka nagyon oda akart figyelni, de hamar elkalandozott a keresztesi legelők felé, amikor valami selymes legelőkről szólt a tiszteletes bácsi. És még ebédről is beszélt, meg terített asztalról! A gondolatai rögtön a mai extra ebédre terelődtek, ugyan mi finomat készített Lina néni? Mónit is elragadta a képzelete hallva a zöld réteket, képzeletben megint a fűzfa alatt volt a lányokkal és a fiúkkal.
A záróének után rögtön Gyöngyössel és Julikával kezdtek suttogni: részben hogy mikor jöjjenek össze a fűzfánál, meg Gitta néni, Julis anyukája mikor fog tudni segíteni Rékának az Aratóbálra megfelelő ruhát varrni, mert tegnap este Móni megint elcsórta az ő szépruháját, amit a templomba akart felvenni és szalagokkal díszítve a bálra tartogatta. De Móni, az örök rendetlen, inkább az ő szépen rendben tartott holmijait vette el... És rendszerint minden előzetes bejelentés nélkül! Este majdnem hajba kaptak, csak azért nem lett verekedés belőle, mert Bora néni bármely percben bejöhetett.
Az istentisztelet után mintha mi sem történt volna, ártatlan arccal mentek a hintóhoz, hogy időben megérkezzenek a családi ebédre, ahol a már szépen megterített asztal várta őket. János bácsi térült-fordult és jóféle pálinkával kínálta a bátyját, de nem felejtkezett el az asszonynépről sem, nekik egy szép formás üvegből saját készítésű zölddiópálinkát kínált. A lányok sóvárgó, kíváncsi szemmel nézték az üveget, mire Bora néni kijelentette, hogy a lányok már elég nagyok ahhoz, hogy egy nyalintást kaphassanak étvágycsinálónak. Étvágycsinálónak?! Nem kell azt csinálni, megvan az már a prédikációbeli terített asztal óta.
Pár perc múlva egy szép nagy porcelán tálban ott gőzölgött az aranyló tyúkhúsleves, mellette egy tálon felpúpozva a főtt zöldségek, egy másikon a levesben főtt tyúk husikája.
Egy darabig nem lehetett mást hallani csak a kanalak csörrenését a porcelán tányérokon, no meg a csontok szopogatását. Másodiknak jött a paprikás csirke igazi, remegős galuskával, házi kovászos uborkával. Hiába ízlett a lányoknak, nem bírtak repetázni. A komód tetején valami finom süteményt láttak és arra tartalékolták a helyet. Meg is érte, mert a házi zserbó, mint kiderült, Lina néni specialitása, olyan remek volt, hogy három szeletet is elpusztítottak belőle.
Az ebéd végén azt hitték kipukkadnak és csak azt keresték, hol lehetne elnyúlni, lefeküdni egy csendes helyre. Csak rájuk kellett nézni, a két anya rögtön tudta, mi a gond. Lina néni bevezette őket egy tiszta, hűvös szobába, még nyári takaróval is betakarta az elpilledt lányokat.
A férfiak csak somolyogtak rajtuk, hogy milyen gyenge gyomrú virágszálak, aztán fogtak egy jóféle fehérboros flaskát, két poharat, és kimentek a lugasba ejtőzni és füstölni, közben megbeszélni a gyerekeik, unokáik jövőjét, továbbtanulását, a TSZ helyzetét és jövőjét.
Ezalatt az asszonyok leszedték az asztalt, elmosogattak, rendet raktak a konyhában és az ebédlő asztal körül. Közben főztek maguknak egy török kávét és végül ők is leültek az asztal köré - egy kis asszonyi csevegésre.
***
A lányok felébredve szemüket dörgölve, nagyokat nyújtózva mentek ki a lugasba és szótlanul hallgatták a két öregembert. Móni cicásan odabújt Öregmihály oldalához, Réka meg elgondolkodva nézett egyik férfiról a másikra. Majd meglepetéssel a hangjában megszólalt:
- Hát, János bácsi teljesen úgy néz ki, mint Károly nagypapa.
- Hát hogyne, hiszen az édesbátyám!
- Persze, hiszen az édesöcsém! - tromfolta le Öregmihály.
- De Mihály bácsinak egészen más bajusza van. Olyan, mint Apáék szobájában a falon a képen a bácsinak. Anya csak azt mondja rá, hogy ”á, az a Wels papa!” És valami zsinóros egyenruhában van!
- Te, az a '48-as őrnagy lesz, a Károly feleségének valami őse! Kár, hogy a Károlyt megütötte a szél és nem tud már mesélni róla. De talán a lányok anyjának beszélt róla. Majd kérdezzétek őt, ha hazamentek.
***
Lassan Bora néniék is szedelőzködtek és a csodaszép paripák hazaröpítették őket.
Lina néni megmutatta a szobájukat: két különálló díványon ágyazott nekik, egy-egy könnyű nyári takarót készített elő és kinyitotta az ablakot.
- Ugye nem baj?
- Á, dehogy! Otthon is mindig nyitott ablaknál alszunk! - mondták egyszerre.
- Majd holnap körbemegyünk, megnézzük a kertet, istállót és János bácsi birodalmát. A kutyát Bátornak hívják. Valóban bátor jószág, de nem bántja a gyerekeket.
A lányok a paplan alatt feküdve mélyeket szippantottak a beáramló esti illatos levegőből. És máris a délelőtt hallott selymes rétre álmodták magukat.
***
Itt megint új módit kellett megszokni, de ezt kíváncsian fogadták. Lesz miről beszámolni Anyának! Tanulva az eddigiekből, elhatározták, hogy a „programjukat” megbeszélik a nénivel.
Lina néni édesapja állomásfőnök volt, így a lányát iskoláztatta. Nem járt sok szoknyában, sokat olvasott és elég modern volt, nemcsak a gondolkodásában, de szokásaiban is. Mindig támogatta János bácsit, hogy maradjon magángazdálkodó, kertész. Réka megkérte, hogy hadd tudjanak néha találkozni a már megismert gyerekekkel, szeretnének leveleket írni, olvasni, rajzolni és festeni. És Réka szeretne elmenni Gitta nénihez, hogy segítsen valami új ruhát varrni neki az Aratóbálra. Lehet?
- Persze!
A lányok nagyon megkönnyebbültek és vidáman járták körbe János bácsi óriási virágkertészetét. Csodálattal lépegettek a hatalmas ágyások között, ámultak a sok gyönyörű növény láttán. Ameddig a szem ellátott, mindenütt pompás virágok nyíltak. Ezekből Lina néni csinos csokrokat állított össze, amikkel rendszeresen jártak a virágpiacra árulni. Sok állandó vevőjük volt, megrendelésre, alkalmakra és vendéglőkbe, szállodákba is szállítottak.
A délután a lányoké volt. Gyöngyös jött értük és rendszerint a fűzfánál találkoztak. Történt egyszer, hogy amint mentek a patak felé, a gyönyörű ragyogó napfényben, Julcsi megjegyezte, hogy eső lesz. Mindenki csak nézett, ugyan hiszen olyan gyönyörűen süt a nap. De a lány csak ismételgette, jön az eső. Olyan elmélyülten játszottak a patak partján, valami rejtvényfejtőset, hogy nem is vették észre, hogy az ég alján szinte fekete felhők kezdtek tornyosulni. Ugyanakkor valami túlvilági fények játszottak a felhők szélén és hirtelen minden olyan közelinek tűnt. Egyik pillanatról a másikra óriási dörrenés rázta meg a levegőt, majd hirtelen feltámadt az éles szél és óriási cseppekben elkezdett zuhogni az eső. De olyan sűrűn, hogy az esőfüggönyön át nem látták egymást. Mindenki felugrott és először az eső elől a fűzfa alá bújtak, hogy ne ázzanak bőrig.
Gyuri és Marika próbálták az üvöltő szelet túlkiabálni: ki a fa alól! Rohanás haza! Tűnjünk el a fűzfa alól! És ki merre látott, kiszaladtak a fa lecsüngő ágai alól. Még éppen időben, mert egy óriási villám csapott a fába és szinte abban a pillanatban egy óriási csattanás hallatszott. Méghozzá közvetlen közelről! Majdnem földbe gyökerezett a lábuk, de a két nagy ordított, hogy Rohanás! Julcsi, Gyuri és Béla a saját gyümölcsösükön keresztül rohantak haza, mert tudták, hogy Gitta néni halálra rémül, hogy a gyerekei kint ragadtak a viharban.
A többiek aztán Bora néniék felé szaladtak, mert az ő házuk, kertjük volt legközelebb, A magas fűben bukdácsolva érték el az istállót és a közelében lévő nyári konyhába szinte beestek. Alig fértek be már annyian voltak bent. A vihar ki-kivágta az ajtót, így aztán Kálmus két kézzel fogta, hogy ne nyíljon ki és az ömlő eső ne áztassa el a bent lévőket. Amikor végre szuszhoz jutottak, legnagyobb csodálatukra Luca feküdt a sparhelt előtt, akinek első dolga volt ide menekülni az égzengés elől. Mint minden kutya, ő is félt a villámoktól és dörgéstől. Ahogy jobban megnézték, újabb és újabb kiscsibék feje bukkant elő Luca bundájából. Még a feje tetején is volt pipi. Mert a Tyúkanyó is ott volt, a többi kiscsibéjével, meg a most kikelt kiskacsák is. Több tyúk is ide menekült, de még a kakas is. A többiek az istállóban bújtak el.
Ez még hagyján, hogy a nyárikonyhában leltek menedéket, de Réka Lina néniéknél maradt, és éppen Anyának írt egy hosszú beszámolót, amikor a feltámadt szél zúgására felnézett és csak egy óriási nagy fekete felhőt látott robogva közeledni. Mintha éppen a duzzadt hasát a gyümölcsfák szúrták volna ki, egy óriási dörrenés rázta meg a kertet és mintha dézsából öntenék, elindult az eső. Pillanat alatt eső-patakok kezdtek rohanni az udvarban, a feltámadt szél felkapott néhány tyúkot és az udvar másik végébe csapta. Lina néni szerencsére gumicsizmában volt és abban rohangált összeszedni a kiscsirkéket és beterelni a szárnyasokat az istállóba. Réka segített neki, de csúszkált a Krisztus papucsával a sáros udvarban. Végre sikerült minden állatot beterelni az istállóba. Bátor, a németjuhász az elsők között menekült be a fedett helyre - ő már a vihar kitörte előtt megérezte a veszedelmet. A tyúkok, kiskacsák, kiscsirkék félelmükben a nagytestű, hosszúszőrű kutya dús bundájába bújtak és ez a kérlelhetetlen házőrző atyai jóindulattal tűrte a „vendégeket”. Most, amikor végre mindenki fedél alá került, csak akkor néztek egymásra riadtan Lina nénivel:
- Jaj, hol van Móni? - És a gyerekeket ugyan vajon hol érte a vihar? Remélték, hogy a villám nem a fűzfa alatt lelte őket.
A vihar lassan átváltott csendes esőbe, ami csak nem akart elállni. Gyuri nem bírta ki és viharkabátban, csizmában vállalkozott rá, hogy megnézi hol van Réka? Lina néniéknek beszámolt mi történt velük és hogy a testvérei otthon vannak, Móni pedig bemenekült Bora néniékhez. Lelkére kötötték, hogy visszafelé nyugtassa meg őket, hogy Réka náluk van - szárazban.
tovább a következő fejezethez >>