15. fejezet
Gyerekes kíváncsiság vagy unaloműzés? Csigaverseny – varázslás - ötletgazdagság. Van virág divat? A templomdíszítés ipar vagy művészet? A táncoslábú fiúk. Lakodalom, ihaj, csuhaj! hej! Felhők az égen - vetélytársak is megjelennek - jaj.
A lányok nagyon igyekeztek a reggelivel, hogy még a nagy hőség előtt túlessenek a csigavadászaton. Bár most nem volt sem eső, sem vihar, de az éhes “dögök” rendületlenül jöttek éjszaka és dézsmálták a növényeket. A felmentő sereg: Julis, Gyöngyös, Évi és Jolán is korán megérkezett. Réka, látva, hogy vannak már elegen a sorok között, óvatosan az üvegház felé vette az irányt.
Látta, hogy János bácsi bent van és kíváncsi volt, ugyan miféle titkos dolgok történnek ott? Bár kint is tombolt a nyár, belépve a csupa üveg helyiségbe, megcsapta a meleg pára. A sok kúszó és soha nem látott virág között keresnie kellett a bácsit, aki, amikor megpillantotta, igen megörült neki, hogy végre valaki érdeklődik az ő munkája iránt is.
Réka megállt egy igen szép, érdekes virág előtt, aminek szinte habos fehér szirmai voltak, nagy lila porzói kikunkorodtak közülük és olyanok voltak, mint a harang nyelve.
- Mi ez a gyönyörű virág? Soha nem láttam még ilyent!
- Bizony nem láthattál ilyent. Ez egy ritka orchidea fajta. Magyarországon kevés helyen találsz ilyent a virágboltokban. És a vidéki, alföldi kertészetekben sem igen ismerik. Pedig természetes lelőhelye is van Magyarországon! Sopron környékén bizonyos fajtái megteremnek, kosborként ismerik őket. Az ottani virágkertészek tovább nemesítették. És nyugaton, Ausztriában, Németországban nagyon kedvelt, drága ajándék. A hölgyek nagyon szeretik és megbecsülik, mert sokáig virágzik a szobában is – persze megfelelő körülmények között.
- És János bácsinak honnan van ilyen... orchideája? – ízlelgette Réka a furcsa nevet.
- Tudod, mindkét fiunk a Dunántúlon tanul: Zoltán a Mosonmagyaróvári Agrár Egyetemen, és a kisebbik, az István, aki idén fog a soproni erdészeti szakiskolában érettségizni. Jó szeme van az újdonságokra, és ott a nyugati határszélen hamarabb kap szakfolyóiratokat. Felfedezte, hogy Bécsben mennyire keresett és kedvelt növény. A barátai között van, akinek az apja termeszt ilyen virágokat és másféle nálunk ritkaságszámba menő fajtákat. Így aztán hamar “társultunk” - csak úgy barátilag, és én is, mi is elkezdtük termeszteni ezeket, és megszerveztük, hogy közösen áruljuk az ő kertészetükben, virágboltjukban. Az osztrákok meg szívesen jönnek át vásárolni ezt-azt, és ünnepek alkalmával viszik ajándékba a szép orchideáinkat. Hát ezért nem lépek a TSZ-be, mert mindenki termeszt margarétát, dáliát, rózsát - de az ilyen gyönyörűséget az itteni népek nem igénylik.
- És a János bácsi fiai nem jönnek haza az aratóbálra?
- Dehogynem. Lina nénéd azért ilyen megbolydult. Nem a lakodalomtól, meg a díszítéstől ilyen, az neki csak rutin. De azért izgul, mert holnap István hazajön az esküvőre, mert az egyik barátjának lesz a lakodalma. És ti, madárkáim, az ő szobájukban alusztok. És ő nem tudta István tervét, ezért hívott meg hozzánk titeket is. Hát ha holnap megjön, akkor majd elkísér titeket vissza a Borához. Úgyis első dolga az Öregmihályhoz menni, vagyis inkább a paripáihoz, mert nagy lóbolond a fiú. Meg segít felkabátolni a lakodalomra a paripákat. Jó lesz így?
- De azért mi segíthetünk a templom meg a sátor feldíszítésében, mielőtt visszamegyünk a Bora mamához?
- Persze, kislányom, sőt, ha nem akarsz itt fulladozni az üvegházban, akkor menj be és mond meg Lina nénédnek, amit most beszéltünk. Ha a Julis itt befejezte, mondja meg Borának, hogy holnap ebéd utántól megint nála lesztek.
Azzal Rékát beirányította a nyárikonyhába, de a néni a tornácon az árnyékban készítette az előkészített anyagokból a füzéreket, csokrokat. Egy darabig nézte, hogyan készülnek a tervek alapján a díszek, majd elkéredzkedett, és megkereste a lányokat.
***
A virágágyások végén a gyümölcsösben talált rájuk: éppen nagyon elfoglaltak voltak: a barackfák alatt egy elsimított részen csigaversenyt rendeztek. Mindegyiküknek volt egy versenyzője, és izgatottan lesték, hogy a különböző szirmokkal megjelölt csigák hogyan veszik az akadályokat. Ugyan melyiküké fog először beérni a hosszú fűszálakkal jelölt célba.
Réka először érdeklődéssel figyelte a hajrát, de ez a sebesség kikezdte a türelmét: szerette volna a nagy hírt a lányokkal mielőbb megosztani.
- Holnap délben megjön az István Sopronból, és nekünk a díszítés után vissza kell menni Bora néniékhez! Kell a dívány az Istvánnak!
- Jaj de jó! Jaj de jó!
- Mi a jó? Hogy megint költözködnünk kell?
- Dehogyis! Az István egy jóképű ügyes fiú!
- Imádja az Öregmihály paripáit!
- Legalább segít a csomagjaitokat elvinni!
- És akkor mi is mehetünk és megnézhetjük, hogyan öltöztetik fel a paripákat a Bora néni gyöngyös „kabátjaiba”!
- Jaj azok a bóbiták! És megint láthatjuk, ahogyan bókolnak!
Ott lelkendeztek a lányok, már szinte el is felejtkeztek a csigaversenyről.
Réka törte meg a nagy örömködést:
- Gyertek, szedjünk egy kis barackot a gombócos vacsorához! Meg vigyünk Bora néninek is, nem gondoljátok?
***
Lina néni nagyon megkönnyebbült, amikor meghallotta, hogy a lányok már mindent tudnak és örömmel készülődnek vissza Bora nénihez, és csak azt várják, hogy a paripák öltöztetését lássák.
A kora délutáni melegben a kiscsapat a fűzfa alatt és a patakban hűsölt. Mit csináltak? Hát varázslást! Julis és Móni nagyon izgatottak voltak, amikor ez szóba került. Igaz nem volt szabályos a játék, mert ezt eredetileg Luca napján kell kezdeni, és Karácsonyra látható az eredménye, de hát most olyan gyönyörű nyár van és mindjárt itt az aratóbál! És az is jó alkalom lesz megtudni, ki lesz majd a férjük. Juj de izgalmas, mindegyik lány reszketve gondolt rá. Sóhajtoztak, neveket suttogtak, de véletlenül sem árultak el részleteket. Csak Réka „nézett, mint a moziban”... Most már elárulhatta, hogy a ruhapróba előtt, ő volt, aki harangozott a temetésre. És ezért nem tudja mi az „varázslás”. Mielőtt a lányok elárulták volna a nagy titkot, neki kellett elmesélnie a harangozást. Jókat nevettek, hogy ezért volt napokig „süket” a bal fülére.
- Harangozósegéd! Harangozósegéd! -
Ugratták a lányok. De mielőtt Réka megsértődött volna, Gyöngyös oldalba bökte Julist, hogy mondja már ő, miként is van az a „varázslás”.
- Először is veszünk egy írólapot és kivágunk belőle egy kerek korongot. Aztán csinálunk belőle 13 körcikket. Ezt érdemes körzővel és vonalzóval bejelölni rajta. Minden körcikkre felírjuk az ismert fiúk nevét.
- Nem csak az ismert fiúk nevét. Lehet olyan is, ami csak egy fiúnév, amit nem ismerünk. Csak név. - szólt közbe Gyöngyös.
- Na jó, ha ráírtatok mindegyikre egy fiú nevet, akkor a...
- Tizenharmadikra rá kell írni: „Vénlány” - okoskodott megint Gyöngyös.
- Jó, akkor ráírjuk a Vénlányt is. De utána a körcikkeket bevágjuk, úgy, hogy azért még a körben maradjanak. Érted? Jó. Akkor ezt a korongot a párnád alá teszed és éjfélkor, na jó, akkor éjjel, az a lényeg, hogy sötétben, hogy ne lássad. Akkor egy körcikket kitépsz a körből. És ezt minden éjjel a sötétben megcsinálod. És augusztus 20-án, Szent Istvánkor, ami megmarad, egy szem név a körcikken - az lesz a férjed.
- Vagyis olyan neve lesz a férjednek.
- Te jó ég! Akkor én most mit csináljak? - esett kétségbe Réka.
- Hát csináld meg a korongodat, és tépj le annyi körcikket, amennyi napja harangoztál. A lényeg, hogy az aratóbálra csak egy név maradjon!
Még egy darabig titokzatoskodtak, sutyorogtak, majd a lányok visszakísérték Móniékat, akik siettek megmosni és kimagozni a sárgabarackokat, hogy hamarabb legyen vacsora.
tovább a következő fejezethez >>