3. fejezet
A kakaskurorékolás jobb, mint a vekker? Ismerkedés Bora néni birodalmával. A kifestőkönyv vagy a biológia könyv elevenedik meg? Nem minden paripa eszik parazsat. Van különbség a méhcsípés és a darázscsípés között?
Réka először nem tudta hol van. Ez nem a megszokott vekker hangja. Mi ez a zaj? Forgatta a fejét, de legnagyobb megrökönyödésére Móni szuszogott a feje mellett a párnán. Lassan derengeni kezdett: Aha, Keresztesen vannak, ez a nagy puhaság körülötte a dunyha. Ez a kakaskukorékolás kell legyen az ébresztő?
Hirtelen kíváncsi lett erre a hangra, a hang forrására, ami valahol nem is messze szólt. Oldalba bökte Mónit, de az csak sokára tért magához. Ő is zavarban volt, hogy hol is vannak? Nehéz volt otthagyni a mindenütt jelenlévő dunyhát és nem volt könnyű kikászálódni a nehéz tollhegy alól.
- No nem baj, legközelebb könnyebb lesz - motyogta Móni az orra alatt. - Mit eszünk reggelire? - tudakolta türelmetlenül.
A mocorgásra Bora néni dugta be a fejét, érdeklődve, hogy jól aludtak-e és mikor akarnak reggelizni, mert neki vissza kell mennie a baromfiudvarba.
A lányok először finnyásan prüszköltek a hideg vizes lavór fölött, majd igazán felébredve gyorsan felöltöztek és máris a konyhában voltak. Bora néni úgy sürgölődött a konyhában, mint egy fiatal lány: pillanatok alatt kitöltötte a frissen fejt tejet a bögréikbe, a méretes kerek kenyérből mindegyiküknek szelt egy nagy karéjjal és odakészített egy-egy tálkában házi túrót, paprikát paradicsomot.
Azzal kirobogott a baromfiudvarba:
- Ha készen vagytok, gyertek utánam: össze kell szedni a tojásokat, magot kell szórni a szárnyasoknak, vizet cserélni az itatókban. Ha bejöttök utánam, akkor az ajtón a riglit hajtsátok az ajtóra, nehogy egy állat is kijöjjön, mert teleszarják az első udvart és beletapodhatunk, a végén még mi visszük be a házba! Aztán takaríthatunk!
Ez világos utasítás volt, még ha új szavakat kellett is megtanulniuk. A baromfiudvarban folytatódott a “biológia óra”. Móni nem értette, egy tyúk miért nem kapirgál a többiekkel, csak csücsül egy nagy kosárban.
- Hát ez a kendermagos most éppen kotlik. A testével melegíti a tojásait. Minden órában várható, hogy a kiscsirkék kikeljenek. - Azzal lehajolt a tyúkhoz és tollait elhúzva megmutatta alatta a tojásokat.
- Összeszedjük a tojásokat. Mindegyik tyúknak van kedvenc helye, ahová a tojásait rakja. Először gyertek velem és figyeljétek meg, hol lehet keresni illetve találni tojásokat. Holnap már egyedül csinálhatjátok. Azzal mindegyikük kezébe nyomott egy fonott szakajtót, amibe a tojásokat kellett gyűjteni.
Aztán felkapott egy teli vékát és megállt az udvar közepén és elkezdte hívni a szárnyasokat.
- Pipipiiiii. Gyertek kedveskéim! Piippiiiipip!! - És belemarkolt a vékába és egy laza mozdulattal nagy ívben kiszórt egy csomó magot a tyúkok felé.
- No most lássuk a kacsákat és libákat - azzal egy másik tálból kukoricát szólt ki, amihez a libák és kacsák jöttek mindenhonnan és pillanatok alatt fölfalták a kiszórt szemeket.
Váratlanul a néni furcsa lyukas cserépedényeket szedett össze az udvar különböző részeiről. Ezek voltak a tyúkitatók.
- Gyertek megmutatom a kutat, hol van és hogyan kell használni.
Azzal egy barackfához vezette őket a baromfiudvar sarkában, ami mellett egy takaros kis faházikó állt. Hát az volt a kút! A tető alatt keresztben egy vastag henger állt, egy lánc tekeredett rá és egy kar volt a végén. A lánchoz egy vödör tartozott. Abban húzták fel a vizet.
- Megmutatom! - Azzal óvatosan a kút közepére emelte a vödröt és elkezdte a karral leengedni a vödröt. - Figyeljétek a hangját! Toccsan egyet, ha eléri a víz színét. Akkor egy picit ráengedtek még a lánccal, és hirtelen mozdulattal a megdöntött vödröt elkezditek felhúzni. Jó ritmusban kell csinálni, hogy a vödör teli maradjon és úgy tudjátok felhúzni. Na ki kezdi? Sok vödör fog kelleni, mert az istállóba is kell vinni a teheneknek és Mihály bátyátok paripáinak is!
- Na gyere Szöszi - mondta Móninak. - Ha elfáradtatok, cserélhettek.
Hát ez nem volt könnyű és kellett egy kis idő, hogy mindent úgy tegyenek, ahogy a néni mutatta.
Egyszer csak Bora néni rohant feléjük és nagy karlengetéssel rohangált körbe, még a fejkendőjét is levette, azzal is lengetett. A lányoknak nevethetnékje támadt, olyan mókás volt a kiabáló néni a fejebúbján egy pici fonott konttyal és szaladva csak úgy rengett a sok szoknyája.
- Kánya! Kánya! – kiabálta és mutogatott felfelé, ahol egy elég nagy madár körözött a levegőben.
Amikor sikerült elzavarni a kányát, és pihegve megállt, magyarázni kezdte a megrökönyödött kislányoknak - akik becsületükre legyen mondva, nem nevették el magukat -, hogy a kánya szereti a frissen kikelt apró jószágokat elkapni és a megrémült kotlósokat az ülésből elkergetni és így csapnak le a majdnem kikelt kiscsirkékre, kiskacsákra.
- De most sikerült elzavarni. Még jó, mert talán holnap már megnézhetitek a kibújt csibéket is.
A vízhúzással és a tojások begyűjtésével jól el is ment a délelőtt. A néni már előbb magukra hagyta őket, mert nekiállt ebédet csinálni.
***
Amikor Rékáék bementek, akkor kezükbe nyomott egy könnyű, de nagy vesszőkosarat és kiküldte őket, hogy töltsék fel a sparhelthez a kosarat vékony faágakkal a tűz táplálásához. Kukorica csutkákat, összetört kukorica szárakat, szőlő venyigéket találnak az istálló mögött - mondta.
Az istálló felé menve nem állhatták meg, hogy be ne nézzenek oda. Azt hitték Öregmihályt ott találják, de csak a fekete paripákat látták a jászol előtt, csöndesen ropogtatták az eléjük tett szénát. Még másik két lónak is látták a helyét, meg sok felakasztott szép bőr lószerszámot.
De kijőve az épületből földbe gyökerezett a lábuk, nem mertek mozdulni: egy fecskepár cikázott ott. Meglátva őket nem mertek a fészekre szállni, pedig a csőrükben valami bogarakkal érkeztek. Majd hirtelen mégis eltűntek a furcsán az eresz alá ragasztott fészekben és néha csak a fiókák tátogó csőrét lehetett látni. Szinte levegőt sem mertek venni, nehogy megzavarják a sohasem látott kecses hasznos madarakat, amelyekről már sokat hallottak.
Alig várták, hogy telirakják a ládát, hogy a konyhában elmeséljék a látottakat Bori néninek.
- Igen, nagyon szeretjük a fecskéket, nagyon hasznos kis időjósok!
- Időjósok? – Néztek nagyot a lányok.
- Igen, ha alacsonyan repülnek, akkor lehet tudni, hogy eső lesz! De most szép idő lesz pár napig, mert nem fáj a térdem! Legyen is, mert két hét múlva aratás! És cséplés, őrlés előtt nem jó, ha nedves lesz a búza!
****
Ebéd után gondolták, előre dolgoznak egy kicsit és szednek még egy kosár tűzrevalót a sparhelthez. Az istálló mögött valóban nagy halom venyige, meg vékony ág volt felhalmozva. Mögöttük pár deszka is volt odaállítva. Ahogy kapdosták a gallyakat, egyszer csak nagy zümmögéssel több méhecske is elkezdett körözni a lányok körül. Móni hisztisen csapdosott és próbálta elkergetni őket. Egyszer csak egy nagy sikítás - és Móni máris a ház felé vette a rohanást.
- Bora néni! Bora néni! Jaj, Jaj!
És potyogtak a könnyei. Réka utána a félig telt kosárral. A zajra Bora néni kijött a konyhából: Ugyan mi történt? De addigra Móni karja a vállától lefelé kezdett feldagadni és nagyon fájt.
- Jaj, lelkem, sikerült felzavarnod a darazsakat. Ezek nem méhek voltak. És a darázscsípés veszélyes lehet. Volt már ilyen eseted?
Közben karonfogta a bőgő, jajongó kislányt és húzta be a konyhába, dugta a karját a hideg vízzel teli vödörbe. Ő maga meg rohant a kamrába, felkapott egy ökölnyi vöröshagymát, egy rántással leszedte a külső héját, ketté vágta és Móni karjára szorította, ahol már egy sötét, púpos piros folt mutatta, hol “harapta” meg a darázs.
Másik kezével pedig egy fiókból egy tiszta konyharuhát vett elő. Megkérte Rékát, hogy hajtsa egy keskeny csíkra össze és adja oda neki. A konyharuhát a hidegvízes vödörben megnedvesítette és ügyesen a Móni karján a hagymára tekerte és egy másik széttépett konyharuha csíkkal rögzítette.
- Na igyál az ijedtségre egy kis friss tejet. Az jó ellenszer lesz a mérges darazsunk támadása ellen.
- Mekkora volt a darázs? Biztosan nem méhecske volt? És mondjátok pontosan hol is volt ez a baleset?
A kapott válaszokból Bora néni megállapította, hogy nem lódarázs volt. Mert azok, ahogy a nevük is mutatja, olyan mérgesek, hogy akár egy lovat is meg tudnak ölni.
- No semmi baj, majd megmondjuk Öregmihálynak, hajnalban, amikor a darazsak a hidegtől dermedtek - füstölje ki őket arról a helyről.
- Most pedig vacsora! Szeretitek a mákosgubát? És előtte egy kis zöldbab levest délről?
Erre mindkét lánynak fülig ért a szája, mert ez az egyik kedvencük volt.
Lefekvés előtt Bora néni titokzatosan bejelentette:
- Holnap átjönnek a lányok és elmehettek velük játszani. Akár a patak partjára is!
tovább a következő fejezethez >>