10. fejezet
Mi van, ha útba esik a templom? Mit jelent, ha valakinek viszket az ujja? Szól a „HARAZSONGA”. Öregmihály és a paripái szolgálatban. Réka különútjai.
Bora néninél és Bora nénivel jó, de a lányok, mint a karámból kiszabadult csikók, szinte ugrándozva mentek. Végre egyedül! - igaz Gyöngyös vezetésével Lina nénihez.
Hamar felfedezték, hogy a főúttal párhuzamos úton igyekeznek a falu másik végébe. Móni és Gyöngyös valamin nagyon összevitatkoztak és eldöntendő a kérdést az egyik ház sarkánál letértek, és le is telepedtek, mert az üres telken magas fű volt és sok virág. Persze rövid idő alatt eldöntötték, hogy kinek is van igaza, és Gyöngyös szokása szerint elkezdett koszorút fonni a virágokból. Ahogy így elmerültek a munkában, észre sem vették, hogy Réka a templomnál lemaradt tőlük.
Hát persze, mert rajzolás közben már régebben kinézte a szép fehérre meszelt templomot a vaskos toronnyal, tetején a nagy kereszttel. Most, hogy ott mentek el mellette és észrevette, hogy a templomkert kapuja és a templom ajtaja is nyitva van, élt az alkalommal és belépett.
A vastag falak között kellemes hűvös fogadta. Egyszerű, fehérre meszelt falú, öreg falusi templom volt. Egy-két szentképpel, gyertyával, az örökmécses lobogó lángjával. A sima ablaküvegen besütő nap megvilágította a frissen súrolt földes padló tisztaságát. A csöndet hirtelen harangszó törte meg. Harazsonga! - ahogy kicsi korában nevezte. Harangozás! Ilyent még én úgysem láttam eddig - gondolta a lány, és elindult a hang forrása felé, visszafelé a kijárathoz. Amikor ugyanis belopakodott a templomba, a kinti világ zajai után mintha mágnes vonzotta volna az ihlető templomi csendbe, és így nem vette észre az oldalt feltűzött harangköteleket.
Egy idős bácsit húzta egyenletes ritmusban a lelógó harangköteleket. Réka megállt előtte, szemével követte gyakorlott mozdulatait és közben sóvárogva gondolt arra, hogy milyen jó volna, ha ő is megpróbálhatná. A bácsi befejezve a harangozást, ránézett huncutul:
- Húzza meg kisasszonka! - nyomta kezébe a kötelet, amely bizony kicsit vastagabb volt, mint a tornaórán megszokott mászókötél. Jó erősen maga felé próbálta húzni, de a harang néma maradt. Megint megpróbálta, de már két kézzel. A harang minden igyekezete ellenére most se szólalt meg.
- Ez nem úgy megy ám, hogy csak rángatjuk, mint a tehen tőgyit! - szólalt meg az öreg és kedvesen átfogta a kezeit, amelyek eltűntek erős markában. Együtt kezdték húzni a köteleket, és egy kis idő után Réka megérezte a húzás ritmusát. A nagy harang engedelmességgel válaszolt:
Bimm! Bamm! Bimm! Bamm!
- Kíváncsi a falura? - kérdezte tőle a harangozó, miközben helyükre felcsavarta a harangköteleket a falra. - Na gyűjjön, megmutatom fentről.
A harangtorony falában az öreg kinyitott egy keskeny faajtót, amelyet eddig nem is vett észre. A sötétben elkezdtek felfelé menni a torony keskeny lépcsőin. A zárt lépcsőház állott szaga megcsapta az orrát és bizony a nyakát is alaposan be kellett húznia, hogy ne verje be az alacsony gerendákba, ahol galambok fészkei voltak. Mindezt csaknem sötétben, mert a torony tetejéről beszűrődő fény bizony kevés volt. Az öreg csak ment előre biztos lépésekkel, sőt hátrafordulva megkérdezte, tudja-e, hogy miért harangoznak a templomokban minden délben. Választ sem várva folytatta:
- Minden délben Hunyadi Jankóra emlékezünk, hálából, hogy legyőzte a törökéket Nádorfehérvárnál!
Szerencsére hamar felérkeztek a harangtorony tetejére. A két nagyharang egész biztosan egyenként is többet nyomott, mint Réka, de a lélekharang nem látszott veszélyesnek. A keskeny ablaknyíláson beáradó napfény hirtelen elkápráztatta. Magasabban volt most, mint korábban a meggyfán! De nem szédült, csak a látvány volt szédítő. Az öreg kinyújtotta a karját és a mutatóujjával egy fehér, keskeny, kanyargó csíkra mutatott.
- Látja, az a csík, az a temetőbe vezető út. Ott jobbra a temetőkapu van és az a kicsi fehér pont a kápolna. Temetéskor addig kell harangozni, amíg a gyászmenet eléri a kaput. Akkor egy percig csönd van és amikor a pap belép a kápolnába, akkor kell meghúzni a kicsi lélekharangot! De érzéssel ám, mert különben a lélek nem találja meg az utat a mennyországba!
Búcsúzáskor váratlanul megkérdezte, van-e ideje holnapután?
- Temetés lesz! Jöjjön! Harangozhatunk együtt is.
Hű ez remek lenne, de hogy szabaduljon meg a húgától, és addigra már Lina néninél lesznek! - törte a fejét.
Aztán igyekezett, a sarkon letáborozott Móniékhoz, mert a toronyból felfedezte hol vannak. A két lány elmerülten fonogatta a koszorúkat, amiket egymás fejére tettek.
- Vigyünk egy csokor virágot Lina néninek is! – javasolta Réka.
Úgy is tettek, és hamarosan betoppantak Lina nénihez, aki már türelmetlenül várta, hogy megérkezzenek. Végül a vasárnap délutánt javasolta, templom után már hozzájuk jöjjenek, és meghívta Öregmihályt és Bora nénit is egy kis családi ebédre.
***
Hazaérve a gyönyörű, frissen sült kenyerek ott illatoztak a nagy asztalon. Olyan finom, kívánatosak voltak, hogy a kislányok mindegyike a serclit akarta megenni.
Bora néni leszelte a serclit, de egy kicsit nagyobbra vágva és elfelezte a lányok között.
Vacsora után a néni felügyelte, hogy mindent bepakoljanak és ne hagyjanak el semmit. Az ágyban még elég sokáig ment a sutyorgás: vajon milyen lesz a másik néniéknél? Oda is jöhetnek a fiúk és a lányok? Vagy szabad lesz elmenni és a kedvenc helyeiken együtt játszani? Lehet-e ott is rajzolni? És milyen lesz az aratóbál? Egy idő után már nem igen jött válasz a kérdésekre, végül a kérdések is a párnába vesztek...
***
Vasárnapra ébredtek és izgatottan várták az eseményeket: dús programjuk lesz ma! Reggeli után szépen kell felöltözni, mert Istentiszteletre mennek. Megint a hintóval, mert Bora néni is megy velük a templom után, meg egyúttal felpakolják a lányok csomagjait is. Julcsi elkéredzkedett otthonról, így ő is a lányok mellett foglalt helyet. Gyuri és Béla felajánlotta a segítségét Mihály bának a lovak és a hintó előkészítésénél, így ők a bakon foglaltak helyet. Kismihályék nem jártak templomba, de nem ellenezték, ha a gyerekeik részt vettek egy-egy gyülekezeti alkalmon.
Réka éppen mondani akarta, hogy tudja hová fognak menni, amikor Julcsi a fehér templomot elérve, kijelentette, hogy a katolikus templom egészen közel van, de azért jó, hogy kocsival jöttek. Bezzeg a kakasos templom az odébb van. Aha, esett le a tantusz Rékánál: két templom van és az a nagy, az a református templom. Sok ember gyűlt össze, mindenkinek megvolt a maga helye: a bejárattal szemben volt a szószék, előtte az Úrasztala, két oldalán a falnál ültek sorban a presbiterek, mind termetes, bajuszos férfi. Az asszonyok jobbra mentek, a férfiak, fiatalemberek balra, középen vegyesen ültek a házasok, kisgyermekesek, az ifjúság a karzaton foglalt helyet: egymással szemben a fiúk és a lányok külön csoportban.
Julcsi felvezette a karzatra Rékáékat, a lányok csoportjába. Már itt volt Marika, Jolán, Évike és Gyöngyös is. Ők is kaptak énekeskönyvet és mielőtt elkezdődött volna az istentisztelet, még volt annyi idejük, hogy a tábla alapján kikeresték az aznapi énekeket.
A fiúk, Gyuri, Béla, Jóska, Kálmus, szintén a karzaton helyezkedtek el, de velük szemben. Halk beszélgetés, duruzsolás hallatszott, majd megszólalt a harang és minden elcsendesedett. A gyülekezet felállt, bejött a lelkész, mögötte a presbiterek sorban.
A harmónium megszólalt és felcsendült a bevezető ének: Réka és Móni nem ismerték ezt az éneket, de a második versszaknál már fújták a többiekkel. Nem véletlenül voltak otthon az iskolai kórus tagjai.
tovább a következő fejezethez >>