---

Tartalom

Egy magyar nagyasszony (Czettler Jenő dr.)
Szentkereszty Janka bárónő (Mikes János gróf)
A háború (Magyarász Ferenc dr.)
A hadiárvák. (Pettkó Szandtner Aladár)
A gici gazdaság (a szerkesztő)
A téli gazdasági iskola (Fedóra Sándor)
A pápai kat. munkásnők E. (Mayer Istvánné)
A veszprémi oltáregyesület (Kis György dr.)
Kat. Nőegyesületek Orsz. Sz. (Zichy Rafaelné grófné)
Családvédelem (a szerkesztő)
Anya és csecsemővédelem (Szederkényi Anna)
Az asszony (a szerkesztő)
A Szalézi Művek (Antal János)
A kat. magyar nagyasszony (Somogyi Antal dr.)
Készülődés az örökkévalóságra (Horváth Jenő dr.)

---

Előszó

Mintha levelesládák megfakult írásai szólnának történelmet csináló várúrnőkről, Magyarország vérzivataros századaiban férfiak gondját hordozó, gazdaságot összetartó, közdolgokat munkáló, családi hagyományok szárnyán és a nép ajkán hősnővé magasztosult ősanyákról; ez gróf Jankovich-Bésán Endréné rövid élettörténete. Még nincs egy éve, hogy körünkből távozott, hangja fülünkbe cseng, szinte látjuk fejedelmi alakját és mégis úgy érezzük, mintha a magyar sors ezeresztendős pillére volna, amely volt, van és lesz, mert ezek nélkül a személyükben, vagy példájukban a magyar női ideált reprezentáló magyar nagyasszonyok nélkül nem volna magyar lét, nem volna magyar jövő.

Sok vita folyik arról, hogy az egyén, vagy a környezet termi-e az átlagon felülemelkedő jellemet, az alkotó, példát mutató embertípust. Szőrszálhasogatás ez: a jó Isten adta talentum nélkül nincs környezethatás, viszont a tehetség kifejtéséhez rendkívüli idők kellenek, ahogy a Dunántúl nagy mesemondója jelezte: "Nagy idők, nagy emberek." Ha Szentkereszty Janka bárónőnek a jó Isten nem ád kitűnő megfigyelőképességet, a női nem átlagát messze felülmúló judiciumot, hogy a lényegeset kiválasztani, a körülményekhez alakítani képes legyen, ha nem ád neki majdnem férfias energiát az akaráshoz és a végrehajtáshoz s e mellett nem áldja meg gyöngéd női szívvel, amely a szegény ember minden panaszára rezonál és annak fájdalmát személyes bánatává emeli, hasztalan lett volna a nagy idők minden ráhatása. Hiszen sok ezer okos, sok ezer gyöngéd nő van Magyarországon, de Szentkereszty Janka csak egy volt.

Más oldalról kétségtelen, hogy magyar nagyasszonnyá őt a kiváló környezet és a magyar nemzet heroikus történelmi korszaka formálta. Az apa mintha történelmi nagyjaink megelevenedett szobra lett volna. Háromszék vármegye főispánja, amolyan igazságot osztó, saját jogán kormányzó erdélyi vajda, aki nem elégedett meg a beamter-főispánok jelképes méltóságával, megyéjének ura, népének atyja volt, akinek tudta és akarata ellenére semmi sem történhetett Háromszék területén. De átérezte, hogy az autokrácia a népgondozás súlyos terhét és felelősségét is reárakja a parancsoló vállaira: nem várta meg amíg akta lesz a panaszból, kereste a megelőzés szociális, gazdasági és kultúrális eszközeit, Isten és ember előtt vállalta a felelősséget a gondjaira bízott nép boldogulásáért. A vármegye magyar volt, de szomszédságában büszkélkedett német kultúrájával Brassó, az Albina pedig ott is megkezdte hadjáratát a székely nép ősi birtokállománya ellen. Budapest messze volt, a hatalmon lévők nem mérlegelhették a bajokat. Szentkereszty báró maga fogott a munkához s ahol megakadt a főispán, magáéból pótolta az árkosi földesúr és annak fejedelmi felesége. Így született a háromszéki magyar kultúrmozgalom, csecsemővédelem, szövetkezetek, gazdakörök, múzeum és sok más intézmény, amely ma is védőbástyája a székely népnek.

De Szentkereszty nemcsak maga dolgozott, családi ügynek tekintette a köz minden dolgát: felesége, gyermekei tevékeny munkatársai voltak. Soha nem felejtem el; 1911 vagy 1912-ben a sepsiszentgyörgyi tanítónőképezde nyári tanfolyamát a sepsiárkosi fogyasztási szövetkezet megtekintésére vittem ki és a bolthelyiségben a két ragyogóan szép bárónő magyarázta a boltkezelés és szövetkezeti könyvelés gyakorlatát, mintha leszámoltak volna egyéniségük varázsával, származásukkal, vagyonukkal és kenyérkereső robotosai lettek volna a szövetkezeti munkának. Amikor a szövetkezet pap-elnöke előtt csodálkozásomnak adtam kifejezést a bárónők szakértelme fölött, megmagyarázta, hogy az öreg báró nemcsak tőkét adott a kisemberek boltjához, de leányainak szakértelmét is, Janka bárónő, amíg férjhez nem ment, rendszeresen vezette a szövetkezet könyveit.

Az erdélyi asszony mind kitűnő gazdasszony, nemcsak a háztartásban, de férjének egész gazdaságában. Történelmi tradíció, hogy míg a férj a háborúban, ország dolgában, vagy török-tatár rabságban volt, az asszony tartotta össze, sőt gyakran szaporította a gazdaságot. De Szentkeresztyék fejedelmi lelke a népet és a gazdaságot patriarchális felfogás szerint azonosította, így jutott el Janka bárónő, a tizenkilencedik század gyermeke a huszadik század elején a személyes népgondozás középkori magaslatára. Akkor, a liberális világfelfogás delelőjén szinte észre sem vették Szentkeresztyék, hogy a székely nép gondozásának nemzeti munkája, hogyan hajlik át a huszadik század katolikus munkaprogrammjába, a szolidarizmusba, amely a vagyont a kötelességgel, a szociális segítést a személyes közreműködéssel összeköti.

Másik nagy, egész életre szóló irányítást a világháború és a kommün borzalmai adtak lelki fejlődésének. A rendkívüli idők a dunántúli mágnásasszony nyugodt életét élő erdélyi leányt ősanyái hivatásának történelmi magaslatára emelték. Váratlanul szakad reá a hatalmas Jankovich-vagyon irányításának gondja. Egy Szentkereszty nem lehet felületes, belefekszik a gazdasági tanulmányokba, maga néz utána szántásnak, vetésnek, magtárnak, minden munkának. A mai generáció már elfeledte, hogy mi volt a háborús gazdálkodás. Nos hát: hiányzott a legtöbb termelési eszköz, védekezőszer, stb., stb. Hiányzott a munkáskéz, viszont a rekvirálás, maximálás és a tervgazdaság más hasonló intézményei olyan egységbe fogták a falu, sőt a járás összes gazdáit, mint ezer esztendő óta sohasem. Jankovich Endréné kemény erdélyi energiája, a személyes munka és a nagy vagyon szinthézise csodákat művelt azon a területen, ahová a jó Isten védőangyalnak állította. Mint gazda élére áll az egész vidék küzködő kisgazdáinak, helyesebben termelő gazdaasszonyainak. Mint katolikus nagybirtokos, fölöslegét szenvedő embertársai közt osztja szét; hadikórházat rendez be, hadiárvaházat, rokkantiskolát állít föl és nyelvtudása révén hamarosan legfőbb gondviselője lesz a Dunántúl hadifoglyainak, különböző országokban harcoló vagy kórházakban fekvő katonáknak. A hozzátartozók nagy serege zarándokol Gicre, az országos központnál is híresebb, eredményesebb tudakozóirodába. Emberfeletti, amit ez a nagyszerű nő végez, személyesen, csekély idegen segítséggel. Amit alkot, átmenetinek tervezi csupán, de a gondozottakkal való állandó kapcsolat, azok megható ragaszkodása a jó grófnéhoz, nem engedik, hogy a háborús intézmények szociális magvát elfojtsa a békekötés. Így alakul át a gazdasági rokkantiskola a pápateszéri dán rendszerű téli gazdasági iskolává, amely a magyar mezőgazdasági szakoktatás új fejezetét jelenti s így fejleszti az árvaleányok kenyérkereseti alkalmát sok falu népét tápláló háziipari telepekké.

Életrajzának különböző fejezetei sokoldalú tevékenységről számolnak be a katolikus nőszövetségben, Emericánában, munkásnőegyletekben, anya- és csecsemővédelemben, ismertetik irodalmi, szerkesztői tevékenységét. Lelkiatyja vázolja utolsó éveinek merész ívű emelkedését Isten országa felé: a földi dolgok lassankint eltörpülnek a világ Világosságának keresése mellett. Hiú törekvés volna az egyes stációk értelmét magyarázni, amidőn kortársaira nézve csak a végső eredmény fontos: Jankovich grófné élete Isten által kijelölt út volt a tökéletesedés felé, a szociális munkán, a személyes tevékenységen keresztül jutott el a megfáradt test ahhoz a lelki magassághoz, amikor a gondolat és tett felolvad az Úr közvetlen szolgálatában. A súlyos kór, amely testét gyötörte, a szociális munkát, a családgondozást, a lelki tökéletesség keresését egy hatalmas himnuszban összesítette, dicsérni és minden világitól elvonatkozva szolgálni az Urat, aki hazánknak a megboldogult Nagyasszonyt adta.

Dr. Czettler Jenő

---