Tétel adatlapja
VisszaCÍMLAP

Schéner Mihály

Infernó

TARTALOM, ELŐSZÓ


Tartalom


Előszó
[Grafikák]
Golkonda áramlásai
Az Egy megvalósulása és elvesztése
Összegzés Schéner Mihály művészi pályájáról 1997. december 31-ig
Irodalom



Előszó

Hiába seprűztük ki a galambárusokat a templomból, mégsem jött el vágyaink égi mennyországa. Tükör által homályosan látunk. Hol lehet Pál apostol valósága, ha sem Itt, sem Ott nincs? Hol van a valóságon túli, megtisztult és igaz, hová sodródhatunk még a belső zűrzavarban és a külső rendezetlenségben? Hol, melyik csillagzaton lehet még helye fohászunknak és könyörgésünknek? Hol, melyik sutban fedhetjük fel hibáinkat, ha nincs már hely az imádságra és a bűnbocsánatra? Nem maradt más, mint hogy állandóan mentegessük magunkat, csak így tudunk élni. Mindig valami másról szeretnénk beszélni, mint amiről szó van; ami megszületik, deformált lesz és eltávolodik tőlünk. Diszkrepancia feszül a kimondott és a megvalósult között, az ember már nem tudja megvalósítani, amit szeretett, akart és remélt, a mű és az alkotó közé köztes emberek, igazságtákoló szépségmagyarázók vegyültek, eltávolítják az alkotót, a közönséget és az alkotást egymástól. Az intermediális állapotban vergődik a művész, kóborol a megfoghatatlanban, s messze kerül az igazi szépségtől. Álmaimban néha eljön a fecskeszárnyú angyal értem, hogy kivezessen a zűrzavar sötétjéből és felemeljen a széttört, felbomlott értékfosztott tárgyak hulladékai közül.


×