Nyárádi Erzsébet


Fénymorzsák


Versek





Szerkesztette:
Mándy Gábor


ISBN 978-615-81744-2-8

Készült a 4SIDECOPY nyomdában, 2021-ben

Spirál füzetek 18.



TARTALOM

Előszó

Révületben
Misztérium
Éteri szerelem
Révületben
Ébredés
Gyógyulás
Álom és valóság
Didergő
Égi szerelem
Édenkert
Álomvalóság
Dúdolva, várakozva
Megváltatlan
Megbocsájtás
Kőangyal
Hajnali sóhaj
Altató dalocska
Az utolsó találkozás

Fénymorzsák
Esőben
Katicabogár
Seherezádé
Régi dal
Teremtés
Altató
Fény-árnyék
Kék madár
A sötét lovag
Fagyosszentek
Adventi idő
Nagypénteki ima
Nagyszombat
Húsvét előtt
Az Ember Fia
Önfeledten
Hullámverés
Gyöngyhalászok
Virágvers
Egy pohár víz
Hiány
A bíbor
A pillanat teljessége
Megérzés
Ballada
Vándorének
Egy madárka halálára
Test és lélek
Csillag-ajtó
Hajnali üzenet
Fohász
Mese
Angyalhívogató
Az idő mély kútja
Titkok
Emlék
Félálomban
Ha elbocsátasz
Várakozó
Varázserő
Életutamon
Az én erdőm
Ikerláng
Bilokáció
Élő víz
Múlt, jelen, jövő
Öröm
Gyöngyvirág
Léghajónk
Bolygóm
Szívtelen
Tipegve
Karantén
Végrendelet

Galéria
Bódulat
Kemény márványlapokon
Örökös harcban
Gótika
Dobozi
Rezonancia
Romantika
Huszadik század
Egzisztencializmus
Korniss Dezső
XXI. század
A Mátyás-kútnál






Előszó

A kisgyermek mindig ünnepelni készül, ajándékra vár, és ajándékozni akar. Életünkben nincsenek szürke hétköznapok, ha a gyermekségünket megőrizzük, mindennapi misztériumban játszadozva. Az idő hármas egységét megélve, a megvalósult múltból átlépve a mozgásban lévő megfoghatatlan jelenbe, már boldogan várakozhatunk a Lesz virágoskertjében megvalósuló tökéletes találkozásra. Itt kortyolhatunk az Életelixírből. Ez nem más, mint az időbeli földi szerelem találkozása, eggyé válása az időtlenségbe emelő Égi Szerelemmel... Életem útjain boldog, boldogtalanul zarándokolva, ezek a fénymorzsa-versek segítettek, hogy el ne tévedjek az előttem rejtett, ismeretlen tájakon.

Néhány verset átemeltem a Léleklapozgató kötetből, melyekben leginkább megmutatkozik hitvallásom. A földi gyökereket az égből permetező kegyelemharmat élteti. Életemet misztériumban élem meg. A verseimet imadalként hallom, mielőtt papírra vetem, révületben Ezért ez a kis "ciklus" címe.

A művészetet minden korban áhítozta az ember. Akkor tölti be küldetését, ha megnyitja hétköznapokba zárt életünk előtt a Végtelenbe tárt Aranykaput. Megmutatja, drámaian és szépségbe emelve, az oda vezető utat, mely szűk ugyan, de ha kezünkben az életet termő "zöld ág, zöld levelecske", akkor átbújhatunk rajta. A Galériában őrködve az apokaliptikus időkben vergődő ember fájdalmait, betegségeit jelenítik meg nekem ezek a festmények. Bízom benne, hogy ez katapultálja egy magasabb dimenzió harmóniájába.



Révületben


Misztérium

A szerelem sohasem
viszonzatlan, ha tiszta,
mert ha nincs ott a test,
az Isten van jelen!



Éteri szerelem

Megváltatlan csak sodródunk tehetetlen,
elkábulunk a test törvényeit követve,
de Teremtőnk súlytalan szerelme áthatolhat
a konok anyagon, mert nem zárhatja magába
örökre a Fény után szomjazó lelkeket.

A Fényből született Szerelemben
lelkünk a Megváltott Test felett lebeg,
az eggyé válás kettős örömében
ölelkezik, folytonosan megújuló teljességben.



Révületben

Egy nap ismét véget ért,
S én még mindig itt vagyok,
Leszállt az éj, a föld pora is megpihen.
A Hold sarlóján emelkedem csendesen,
feléd suhanok, megérkezem,
Ölelkezünk tisztán, édesen -
egy másik dimenzióban.



Ébredés

Nagy titok! Megfejteni
nem tudom, kikutatni
nem akarom, miként kerültem
e helyre, hol múlhatatlan örömben,
benned önmagamra ébredek.



Gyógyulás

Álmomban valaki rám tekintett.
Egy férfi volt, arca homályban,
tudtam, Ő az, kit hiába vártam,
én, rab királylány. Gyengéden
megérintette szívemben
a megsebzett szerelmet.
Lélek volt, lelkemből való, nélküle
kellett mégis e völgyben élnem,
most szavak nélkül biztatott:
egyesítsünk minden pillanatot.
Akkor fellebbent a Fátyol,
és Egyetlenként suhantunk
tovább e földi világból!



Álom és valóság

Sohasem létezett ez a szerelem?
Csupán a gonosz kápráztatott?
Mégsem hiszem, mert ezen a hajnalon,
bár nem voltál jelen, édes ölelésben,
tisztán ringatóztam karodban,
mélyen, ahol az Élet Vize fakad.



Didergő

Leszállt az őszi köd, most
sírnak a csontok, zsigerek.
Nem láthatom, merre jár, hol lehet,
nem hallgathatom, szíve hogy dobog,
befödik örömöm a vágyak és sóhajok...
A kisvadak is alomban bújnak össze,
a testmeleg legyőzi a halált,
a kemény telet,
amíg álomba ringatom magam,
fázón dúdolok,
szívünk már szövögeti közös takarónk.



Égi szerelem

Egyedül Te tudod, hol rejtőzik
örömöm. Átemelsz téren és időn,
látom mögöttük csodáid megszületni,
érintetlen, ragyogva lebegőn...

A Szépség nyílik ott, romolhatatlan,
és gyengédség harmatoz, kifogyhatatlan,
a Jóság végtelen, és bebalzsamoz.
A Szerelem ott égi, tiszta és halhatatlan.



Édenkert

Elrejt a kert, magába zár,
három napja Melletted szökdécselek,
csengő-bongó fácskák alatt gyümölcsöket
eszegetek. Kapum szárnyát becsukom,
napsütésben felröppenek fecskeszárnyon,
vihar után lecsúszom a szivárványon,
sziporkázó csillagözön
csordul le rám estére,
hold sugara haza viszi szívem
szíved puha fészkére.



Álomvalóság

Ma éreztem ölelésed, édesen
ringatóztunk az Éj mély ölén,
de felriadtam hirtelen a semmi oldalán!
Minden bizonytalan, titok, talány.
Ablakom alatt már az ősz liheg,
szívemet eső veri, dermeszti a hideg.
Felvihognak az irigy démonok!
Egy köd áztatta gyertyánfa alatt
az eltévedt lányka vigasztalan zokog.




Dúdolva, várakozva

Amikor ébredsz,
én is felébredek.
Ha elindulsz,
járok-kelek.
Szomorú vagy,
elcsüggedek.
Örömöd átjárja szívemet.
Fellobbanó vágyad rám talál,
lehetek bárhol, olyankor
megszűnik a közel és a távol,
eggyé válok veled, ahogy lehet.



Megváltatlan

A test kegyetlen, naponta megéhezik,
prédára les a múló időben, és falni kezd.
Mindent elemészt, mielőtt szétesve eltűnik,
mardossa téli fagy, bágyasztja nyár heve,
hústól húsig űzi kétségbe esve
vad ösztöne.
Borzadva tovább menekül, ha végül jóllakik.
Szellem és Lélek nélkül
csupán üres üreg!



Megbocsájtás

Szerettem őt, és hittem,
ebben a szerelemben megtaláltam
a Tisztaságot, de durva szenvedélye megölte
a Szép Szerelmet! Én mégis
naponta küldök vergődő szívébe
egy szál bocsánatvirágot!



Kőangyal

E hűtlen Időben barátok jönnek-mennek,
kihunynak fel-fellobbanó szerelmek minduntalan.
Ablakomban csak az agyaggalamb
vár rám hűségesen, égi titkokról énekelget
hangtalan.
Nem hagy el Kőangyalom sem.
Anyagba zárva őriznek csöndesen,
amíg hármasban várjuk,
hogy a Láthatatlan Valóság
láthatóvá legyen.




Hajnali sóhaj

Hajnalodik, rigócskám csattog, elűzi
az éjszaka rémeit - felébredek, lelkem
visszafordul, pedig már csaknem elérte
az örök óceán homokos sivár partjait!

A reggeli harangszó is megérkezik,
magamra öltöm a mát, maradnom
kell, amíg a szenvedés kiégeti
szívem fájdalmas, sötét titkait.



Altató dalocska

Alkonyodik, kosaramba ejtem virágaim
lehullt szirmait. Szívemből fáj kivetni
a hervadó vágyakat. Fehér kócsag lebeg
felettem, távolodik az elengedett szerelem.
Leveszem magamról a kopott időt is,
elalszom csöndesen.



Az utolsó találkozás

Amíg e Földön jártam-keltem,
szerettem diákot, költőt és papot.
Istenhez elvezetni egyikük sem tudott.
Végül, kire azt Erdőben rátaláltam,
talán eltemet majd a Templom oldalában.



Fénymorzsák


Esőben

Az élet oly gyorsan elpereg,
a várakozás végtelennek tűnik,
de most is süt a nap
a felhők mögött.



Katicabogár

Felriadok, szívem felsajog.
A szerelem szabadon szárnyal,
elengedem minden reggel,
a tenyeremből elröppenő
katicabogárral.



Seherezádé

Időn kívül vártam rád,
nem táncoltam a céda világ
buja ritmusát,
lelkem megőrizte az ifjúság
kék madarát, talán
ezeregy éjszakán,
testedre borulva
dúdolhatom a múlhatatlan
szerelem édeni dallamát.



Régi dal

Szíved lepecsételte szívemet,
egyedül virrasztok mégis veled.
Amikor újra megérkezel,
a palota ablakában
fellobban a gyertya lángja.



Teremtés

A múlhatatlan szerelem
érintetlen lebeg
a megkopott napok felett.
Ölelésünket várja
örök életet teremtő esszenciája.
Áthatol velünk, ujjongó örömben,
a látszat-világokon.



Altató

Szívembe rejtelek,
őrizlek homlokom mögött.
Ringatlak szüntelen
a vergődő világ romjai fölött.



Fény-árnyék

Fény-árnyék játéka
rezeg a trombitafa
levelén. A szeretet áthatol
a tárgyakon és fűszálakon,
arcomra varázsolja
selymes mosolyod.



Kék madár

Földanyánk kék madarát etetem
szívem szeretet-magvaival.
Rád gondolok. Fényhozó vagy,
Isten hozott! Gyönyörködve
szemlélem, amint szabadon
járod utadat.



A sötét lovag

Önző király a szív, Uram,
Nélküled. Megunt szerelmét
toronyba zárja,
Úgy indul új kalandra,
mint nemes lovag, vigasztal
bánatos, szép hölgyeket.
Gyengéden törölget illatos könnyeket.
A rableány a várban,
visszhangos magányban
zokog, mint ok nélkül megbüntetett,
fölösleges gyerek.
Mert önző király a szív, Uram,
Nélküled.



Fagyosszentek

Minden zizzen és rezeg,
fodrozódnak a szőlőlevelek,
elszántan fürdenek a verebek,
fröccsen a tócsa vize tollaikon.
Szél suhan át gondjaimon,
az almafa alatt pihegek,
törzsének támasztom fejemet.
Még e földbe eresztek gyökeret,
de már serkennek a szárnyak vállaimon,
életem lassan elillan, látom,
amint e világot elhagyom.



Adventi idő

Az adventi gyertyafényben
örvendezem idebenn.
Odakinn, az érintetlen
havon Jézus lába nyomát keresem.
Kövessük Őt, együtt énekelve,
szép kedvesem!



Nagypénteki ima

Ezüst fényben dideregnek
a reggeli felhők, elrepednek a nedvek,
a Föld erei szomjazva lüktetnek.
Kitárt szívvel kérem a Teremtőt,
szánja meg a tévelygő embert,
küldjön hasznos esőt,
minden teremtménynek éltető erőt!



Nagyszombat

Öleljük egymást, amíg lehet,
lángoló szerelem tüzében
tisztulva idelent.
Lehessünk hibátlan
Drágagyöngyök, az Égi Király
koronáján ragyogva,
örökké, Odafent!



Húsvét előtt

Madárka árnyéka suhan
át a szobán, ablakon koccan.
Finoman moccan a tegnapi mag.
Humuszba hullva virágja kihajt
az áradó tavaszban megint,
Az Élet örök törvénye szerint!





Az Ember Fia

Ó, Jézus, az Ember Fia!
Te a tiszta szerelmet megengeded,
megáldod és időtlenné teszed,
hogy újraszülje az életet.
Betölti szegényes szívemet
a hála, és nem veszi el
soha Tőled az első helyet.



Önfeledten

Nyitott ablakomon
betér a nap,
Kedvesem melengeti arcomat.
A másodpercnyi csendben
cinke ring a rozmaringon önfeledten.
Elrejtőznék veled a kék hegyeken túl,
mindörökre.



Hullámverés

Örömöd örömöm,
sóhajod bánatom.
Ha megpihensz, lankadok,
nélküled csak álmatlan
szunnyadok.



Gyöngyhalászok

Maradj velem, szép kedvesem,
legyünk bátor gyöngyhalászok örökre!
Hozzuk fel sértetlen
a világfolyam iszapjában rejtőző
igazgyöngy-szerelmet!



Virágvers

Elmentél újra, és elvitted
szememből az álmot,
Helyette éjszaka tovább lüktetett
napsárga szerelem-virágod.



Egy pohár víz

Legyek szobád puha
csöndje, mely álmodban
körülölel, egy kép ágyad
fölött, melyen tekinteted
ébredéskor megpihen,
egy cipruság asztalodon,
és legyek naponta,
hogy minden szomjúságot oltson,
egy pohár friss vized!



Hiány

Ébredezik bennem a sóhaj,
eloszlik az éj a harangszóval,
visszatérnek a szökevény vágyak,
a szürke reggelben téged nem talállak.
Szomorkodik testem s a lélek,
hiszen nélküled félig élnek.
A ködbe burkolt hegyek felett
vonuló vadlúd-csapat
jajongva siratja
a forró nyarat.



A bíbor

Érezted-e? Ott jártam éjszaka,
hozzád repített, idő és tér felett,
a félelmeket elűző szerelem
fehéren izzó főnixmadara.



A pillanat teljessége

Amikor ellebegtek felettem
a délelőtti angyalok,
és az éteri zenében
kibomlottak a rügyek,
mosolygó hangod
átölelte lelkemet.
Vergődő szívem
az élet vizéből kortyolhatott.



Megérzés

Kezem érezte,
szívem dobogta,
szemem meglátta
homlokom mögött
rejtőző lényedet.
Rám vártál az örökkön
susogó dús lombok között.



Ballada

Fekete pillangók rezegnek a vizen,
sötét sejtelem borzolja szívem,
vitorlám bevonom, messzebbre evezek.
Szép kedvesem! Űzd el őket,
szánd meg magad, és szánj meg engem,
rejtőzzünk el a szerelem-öbölben!



Vándorének

Mindenütt otthon az lehet,
aki már mindent elveszített.
Számkivetve egy kemény padon
is rátalálhatsz, kiért e földre születtél,
az elrendelt napon.



Egy madárka halálára

Egy kismadár vergődött
a rozsdás drótok között,
szárnyait verdeste pihegve,
lába is eltörött.
Friss fűbe fektettem,
csöndesen elaludt,
lebegve
a százszorszépek fölött.
Mint búzamagot, elvetettem,
a szőlőlugas tövében.



Test és lélek

Aki a testet megveti,
a lelket sem szeretheti.
A lélek örök csupán,
a testnek csak pora
marad meg a halál után.
Egymást csak az időben tökéletesíthetik,
és lelküket a távozáskor
átlényegülve
magukkal vihetik.



Csillag-ajtó

Oly szép a nyári ég,
csillagképekkel borítva!
Megnyílik fölöttem.
Idelent, meglehet,
egy ajtó bezárul előttem.
Az asszony a komor ormok alatt
magára maradt, de a szívében élő gyermek
már szabad,
teremtőjéhez szalad.



Hajnali üzenet

A talán vezetője a szép képzelet.
Megmutatja, még boldog lehetsz,
ha a szíved bátor, felismered:
ami mindig a tiéd volt,
most visszaveheted.



Fohász

Én kedvesem, áldjon meg
téged, és őrizzen meg
az Isten! Tiszta szerelmem
vezessen útjaidon, kék fényben,
tündöklő aurában.



Mese

Véget ért a hosszú éj,
megszűnt a sok gyötrelem,
áthatol a fény a sötét
rémeken. Eltűnt minden
árny, rossz sejtelem.
Megtörte az átkot az igaz szerelem.



Angyalhívogató

Kopogó aszfalton
menetelve roppannak a csontok,
a város csupa káosz.
Villog egy fémes hurok,
a szíveken szürke burok.
Októberi fényes angyalok,
segítsetek! Mosolygó kisdedek
leheljék felénk tovább
az Édenkert éltető illatát!



Az idő mély kútja

Zörgő szeméthalmok.
A tárgyak között botladozom.
Oxigén helyett olvadó
aszfaltbűzt kortyolok.
A haldokló fasort
meredten bámulom.
Átlépek egy gubbasztó galambon.
Eltűnik lassan a mai nap,
életfámról hervadt percek hullanak,
az idő mély kútja magába zárja.
A monoton forgó világkerék
holnap visszahozza.



Titkok

Egyszervolt táltosom
a holnemvolt időben rekedt.
Most robogok fekete vonaton,
mámoros vágta helyett.
Hiába kutatom
homályos utakon,
megfejthetetlen titok
a múlt s a jelen.
Gondolatom
átrepít a ködtorlaszokon.
Bármerre jársz és bárkivel lehetsz,
sejtjeimben érzem sejtjeidet.



Emlék

Felébredek. Hajnali öt.
Sejtjeid tovább lüktetnek
sejtjeimben, hullámzol körülöttem,
a szivárvány színeiben.
Beragyog a fény
az ablak rácsai között.




Félálomban

Aranygömb-léghajónkon,
egymásban megpihenve
lebegünk az egyszervolt,
holnemvolt világ felett.



Ha elbocsátasz

Ha elbocsátasz egyszer,
és tőled messzire vezet
az engedelmes szeretet,
a tovább rezgő szerelemben
újraszületve, a fény sugárútján,
hozzád visszalebegek.



Várakozó

Időtlen kanyargó folyó fölött,
fehér sirályok repdeső
szárnyán széttört szivárvány gyöngyözött.

Ó, szelíd erőt permetező Idő!
Fény-árnyék játék tovatűnő
hullámain pihegő
remény integet
biztatva felém.



Varázserő

Könnyű szél dúdolgat halkan
a sistergő világlárma alatt.
Megmoccant a tavasz.
Örökzöld életillat árad.
A szertehintett sötét gondolatok
a bogarak fel-felvillanó fénysugarában
erőtlenül szétporlanak.



Életutamon

Megtettem mindent,
Szeretetben áthaladtam
életemen, s rád találtam
ott, a templom oldalában.
Ha nem vagy velem,
vacogó virág szívemen
a féltés. Melengess időtlen,
fénysugarakból teremtett
aurában!



Az én erdőm

Az erdő te vagy nekem.
Sejtjeim itatja át,
amikor nem vagy velem.
Elhozod újra időtlen
mosolyodban a lombos fák
örökzöld illatát, ölelésed
éltetve igézi törékenységembe
az édes anyaföld ringató dalát.





Ikerláng

Halálom legyen csendes álom,
mint mikor egy csillag lehull.
Álmodban továbbálmodom
veled az Életet,
a kék hegyeken túl.



Bilokáció

Nem tudom, miként lehet.
Láthatatlan átlépted
küszöbömet, gyengéd érintésed
felébresztette a lelkemben
fázósan szunnyadó örömet.



Élő víz

Hajnalban, kristályfolyóban,
végtelenbe kanyarogva,
lomb-alagútban lebegtünk,
hullámként ringatózva.



Múlt, jelen, jövő

Amikor vándorolva kerestelek,
aurám rezgéseimben voltál jelen.
Jelenné vált jövőnkben
a lélek és a test tiszta szerelme
vezet át, a háromságos,
eggyé vált örök jelenbe.



Öröm

Hajamban lobogó bíborkendő,
megérintett az aranyvessző,
kinyílt a súlyos börtönajtó,
beragyog a nap, fejem felett
cserreg egy vidám szajkó.



Gyöngyvirág

Eléd suhan a vágy, tétovázva,
lábam rászökken a bódító gyöngyvirágra,
fölém hajolsz, és ringatózva
elrejtőzünk a rózsakunyhóba.



Léghajónk

Léghajónk megérkezett,
láthatatlan hegycsúcsok felett
lebegtünk gyönyörködve,
amikor földet ért, messze
mentél, készítve a helyet,
ahol újra felsuhanhat
velünk a másik dimenzióba.



Bolygóm

A Vénusz udvarában születtem,
hogy a szerelmet az öröklétbe
átvihessem.
Addig
visszajárok csillagport sepregetni,
hajnalig.



Szívtelen

Itt hagyott a szívem,
utánad szökött,
szívtelen maradtam
a hegyek mögött?
Lehet, hogy mégsem,
helyén ott maradt
szívedből egy sejtdarab.
Hallom dobogását
sóhajom alatt.



Tipegve

Mögötted tipegek.
Benned megleltem
elveszített otthonom.



Karantén

Fáj a szívem az emberekért,
ezen a kopár februári reggelen.
Némán menetelnek.
Sok, dobozba zárt végtelen.
Felettük lebegek,
az égi-földi szerelem
arany sugarában
átmelegedve.



Végrendelet

Ha engem elszólítanak,
s te még itt maradsz,
a Kapuig kísérj el!
Nélküled haldokló szívem
nyugton nem maradhat.
Vigyél magaddal az Égi hazába,
ha előbb te mész el!



Galéria


Bódulat

Délután négy.
A Palota ablakát belöki a hőség.
Időbe-térbe zárva
nem lehetek veled.
A Duna felett suhanó
sirályok szárnya
felém sodorja az andalító hárs-illatot.



Kemény márványlapokon

Kemény márványlapokon koptatom
az időbe zárt teret, huzatos
termekben kopogón járok, kelek.
A kusza képfoltok elnyelik a tekintetet.
Gyümölcstelen lógnak a falakon,
csak a Stabat Mater lágy rezgése
őrzi az életet ezen a fénytelen napon.





Örökös harcban

Örökös harcban égnek
a szívek, a küzdelem
nem érhet véget.
Az Éden kapuja bezárult,
a hűtlen ember újra elárult.
Nyelvén az irigység mérge csordul,
az isteni rend káoszba fordul,
gyűlölet árasztja el a földi tereket,
riadtan menekül a megsebzett szeretet.



Gótika

Hangod rezgése átjárja testem,
lelkem a szárnyas oltárra teszem,
átlényegülve suhanok tér és idő felett,
a rejtőzködő fény-erdőben
eggyé válok Veled.



Dobozi

(Madarász Viktor képére)

Elérkezett a pillanat,
meghasadt az ég.
A mélyből feltörő pirkadatban
vágtató lovas kardján megvillan
a kezdet és a vég, a vitéz
ölében tartja ájult kedvesét,
és a vérfoltos halálon átsuhanva
tiszta szerelmük betölti végzetét.



Rezonancia

Mérgezett levegő liheg
süvöltve, zúgó fejem felett.
Szememet szurkálják a neonok,
magányba dermednek a falakon
az élettelen képek és ikonok.
A felzengő reneszánsz-zenében,
vágyunk mégis összecseng.



Romantika

A folyó sötéten
csapódik a vár falán,
egyedül sírdogál
a királylány.
Kialudt a gyertya lángja,
elszakadt gyöngysora
törékeny nyakán.
Mire felfűzi újra,
a szerelem aranyfonalán,
a bátor herceg is visszatér talán.



Huszadik század

Fogolyként intenek felém letűnt korok,
a századokat elnyelte egy sötét torok.
Megigéz régi szépségek időtlen mosolya,
rettenetbe ránt a megkínzott arcokon
örvénylő sötétség nyomora.
Elhagyom olykor a márványtermeket,
és a jelen ezüstös idejében lebegek,
ahol beborít a fény, a tekintetekben
fel-felvillanó remény.



Egzisztencializmus

Az álmatlan arcokon élettelen
szürkeség lebeg, rideg világ felett,
csupasz faágak böködik az eget,
bogáncs-tüskék fedik az érzelmeket.
A gomolygó ködben eloszlik a fény,
rongyos testeken tébolyt kavar a szél,
a megfogant szépség elvetél.
Megalázva keresi helyét
a kifosztott szerelem.
Hirtelen megrendülnek a boltívek.
S a lágyan hömpölygő Chopin-dallamok
árasztják el a kopogó térbe zárt,
tikkadt szíveket.



Korniss Dezső

Néha oly reménytelen a küzdelem,
vad madarak tépik egymást a ködben,
tollaik véresen szertehullanak az űrben.
A káosz mérge fortyog szüntelen,
a Nap kihűlt, feketén didereg.
Elszánt katonaként menetelek.
Ha fogod a kezem, érintésedre
eloszlik szívemből a félelem.



XXI. század

Tovatűnt idők fényét őrzik a képek,
keretbe zárt végtelen terek
ragyognak. A hegyek,
vízesések és tengerszemek
alatt üldögélek csöndesen.
Elengedem a szép szerelmet,
a komor város felett
vonuló felhőkbe rejtem,
hogy tovább éljen
a dús esőben, mely életet teremt.



A Mátyás-kútnál

Szép Ilonka dideregve
őzikéjét simogatja
a kút peremén.
Talán visszahozza
királyi vadászát
a sóhajtozó remény.





Életünkben nincsenek szürke hétköznapok, ha a gyermekségünket megőrizzük, mindennapi misztériumban játszadozva. Az idő hármas egységét megélve, a megvalósult múltból átlépve a mozgásban lévő megfoghatatlan jelenbe, már boldogan várakozhatunk a Lesz virágoskertjében megvalósuló tökéletes találkozásra. Itt kortyolhatunk az Életelixírből. Ez nem más, mint az időbeli földi szerelem találkozása, eggyé válása az időtlenségbe emelő Égi Szerelemmel... Életem útjain boldog, boldogtalanul zarándokolva, ezek a fénymorzsa-versek segítettek, hogy el ne tévedjek az előttem rejtett, ismeretlen tájakon.