PÉNZTÁROS ISTVÁN: SZOBOSZLÓI ÖRDÖNG&OTILDE;S ANNA BOSZORKÁNYPERE

A mű elektronikus változatára a Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi (CC BY-SA 4.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk: http://creativecommons.org/licenses/by-sa/4.0/deed.hu

Elektronikus változat:
Budapest: Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület, 2023
ISBN 978-963-417-565-0 (online)
MEK-22259

Nemes Szoboszló városának, a hajduság egyik ős fészkének külső állapota Krisztus születése után 1715-ik évben egyáltalán nem mutatott vigasztaló képet. A folytonos, szünet nélküli háboruskodás a lakosságot szánalmas módon megtizedelé elannyira, hogy a nagyobbára vert falu egyszerü házak, helylyel-közzel üresen maradtak, gazdáik vagy más vidékre széledének, vagy az örökös harcokban nyomtalanul elhullának.

Hozzájárult ehez még az is, hogy a legrégibb protocolum szerint: az 1704-ik évi siralmas esztendőben a pogány tatárság által városunk nagyobb része elraboltatott.

Szoboszló ekkori lakossága csakis 2300 lelket számitott. S a mily kimerült s elhagyatottnak érzé magát az egész ország az 1711 évi nagymajtényi siralmas fegyverlerakás után és II. Rákóczy Ferencznek a nemzet hű fiának idegenbe való gyászos bujdosása után: úgy az egész városról az elgyöngülés szomorusága tükröződött vissza.

Csak három erőssége maradt vala meg Szoboszlónak, a miktől az idők vad viharai sem tudták megfosztani.

Első és legnagyobb erőssége büszkén és magasan emelkedik ki az égbe, mintegy felülről, a magasabb hatalomtól kérve segélyt a sok nyomorusággal és ezer csapással küzködő földi halandók számára. Ez vala az uj ev. ref. templom, mely Isten dicsőségére és a hitnek nagyobb megerősitésére az előző 1714-ik évben lett felállitva. Mint Istent megillető ház, a város legnagyobb s legszebb épületeként ékeskedék a többi, szerény egyszerü kis lakhelyek közepett, örökös őrizetéül állva a veszélyek ezreitől fenyegetett lakosságnak.

A régi ev. ref. templom az ugynevezett »Nyúzó« korcsma és a mellette elvonuló kőút helyén állott az ősi kis Szoboszlón, a melyet a később telepitett nagy Szoboszlótól a Nyúzó korcsma mellett elhúzódó Kösély-ér választott el.

Ezen régi templom az 1660-as években a török járáskor pusztult el, a mit kis Szoboszló legnagyobb része is szinte megsinylett.

Nagy Szoboszlónak nem vala külön egyháza, hanem itt is az ősi kis Szoboszló predikátora teljesitette a hitszolgálatot.

Talán nem lesz érdektelen annak felemlitése, hogy a paróchia az 1636 évben adatott váradi Solymosi Péternek a kegyéből, a ki azon időben kis Szoboszló ura volt, és a mostani baromfi vásár helyén állittatott fel.

Legfőkép tiszteletes Mártonfalvi Sámuel és Abonyi Mihály predikátor uraimék buzgólkodásának köszönhető, hogy még a távolabbi hitközségek is hozzájárultak adományukkal ahoz, hogy a lakosok régen áhitott vágyakozása, az uj ev. ref. templomnak a toronyhoz ragasztva mostani helyén való felépitése végre valahára az 1714. évben meg valósulhasson.

A torony felállitása nagyon régi, ködös időbe nyúlik vissza. Szoboszló is egyike volt azon szerencsétlen helységeknek, a mely a török s német kölcsönös pusztitásainak védtelenül ki volt szolgáltatva. A folytonos csatazaj minden ide vonatkozó feljegyzést nyomtalanul elsepert, úgy hogy a felépités ideje nem állapitható meg.

Kétségtelenül az volt a czélja, hogy még a távolabbi ellenség kikémlelésére is vigyázó őrhelyül szolgáljon.

A torony falazata eredetileg 26 méter volt, s csak gyökeres renoválása idején vagyis 1829-ik évben lett a 4½ méter magas vigyázó őrszobával megnagyobbitva s a mostani 23½ méter szép kupolával ellátva, úgy hogy a mostani teljes magassága 54 métert tesz ki.

Szakértők állitása szerint az alföldi városok tornyos templomai között ez egyike a legcsinosabb és legizlésesebb kiállitásuaknak.

Fel kell emlitenünk, hogy a torony az 1704. évben lett órával ellátva. - Az ide vonatkozó 1704 febr. 6-án in generali congregatione hozott tanácsi határozatot érdekességénél fogva közöljük: »Kerékgyártó Pál úr hasznos munkájáért minden nevezendő szolgálattól immunitáltatik és megszabadittatik ilyen Consideratiok mellett. Elsőben hogy mig Isten élteti, a toronyban lévő óránknak gondját viseli, másodszor, ha Isten megtart városostul, s a nemes város templomot akar csináltatni, szolgálatját eő kegyelme meg nem vonja. Harmadszor mikoron valami faragásra kivántatik szolgálatja, és érkezik, szolgálatját nem denegállja, Mindenek szerint a nemes tanács eő kegyelmét minden szolgálattól liberálja, melyet protokoláltattunk Szoboszlai István notárius urammal.«

Az akkori szokás szerint a templom lőrésekkel ellátott erős kőfallal volt körülkeritve, a melynek egy kis része a nyugati paplak keritéseként a régi harcias idők jeléül maig is sértetlenül fenáll. A midőn ama háborus zavaros világban a vésztjelző kürt s az ijesztő félrevert harangok megszólaltak, a hatalmas védelmező helyre menekülő lakosság a hirtelen fellépő ellenség ellen alkalmas módon meghuzhatta magát.

Felséges Bocskay István fejedelemnek, a hajduk atyja urának mély, igazi vallásosságát eláruló kedvelt szavajárása volt: »Ha Isten velünk, ki ellenünk?!« S az oly sokszor magára maradt lakosságnak idők folyamán bizony többször kellett erőt meriteni eme bátorságot adó, biztató közmondásból. S annyi kiállott veszély után csak ugy állott meg sértetlenül helyén, hogy mindenkoron ragaszkodott templomához, hitéhez..... s az ebből gyökeredző szabadságaihoz......

Második erőssége nem a levegőben nyult fel, hanem ezzel ellentétben a földön széles mederben a szabadságtól duzzadva szabadon terült. Ez vala a Keösély folyó.

Az idők kezdetétől fogva az emberiség letelepülésének irányitóját - és a gazdagság s jóllét utját - mint mondani szokták - a viz képezte.

A mily szent folyónak tekintették a hinduk a Gangest, az egyiptomiak a Nilust, ép oly jelentőségü volt a szoboszlóiak előtt a Keösély, a mely még akkor a mérnöki szabályozástól teljesen érintetlenül, szűzies állapotban kedvére hömpölyöghetett. Mint igazi édes anya, szeretetteljesen védőleg ölelte át e drága szent földet, melynek minden röge vérrel van megszerezve. Szeszélyes tekervényein óriási labyrinththoz hasonló nádas képződött, melynek titkos utain eligazodni csak a beavatattak tudtak, mig az idegenek, ha oda tévedtek, ingoványain félelmes halált szenvedtek. Ez szinte biztos menedékül szolgált az előbukkanó ellenség ellen az embereknek s az oda hajtott állatok számára. De ezenkivül még fő élelmi eszközt is szolgáltatott. Ezüstös hullámaiban vigan fickándoztak a jóizü halak, s a hadakozást lassanként abbanhagyó lakosság a földmivelés s jószágtenyésztés mellett a halászattal is kedvére foglalkozhatott.

Megemlitésre méltó még a városgazdai számadások szerint is jelentékeny jövedelmet hozó vizi malom, a mely a Keösély sebesen ömlő habjain vigan kelepelt.

Az 1699. évi aprilis 8-iki legrégibb protocolumbeli feljegyzés szerint: »a becsületes nemes tanács Kerékgyártó Pállal megegyezett, hogy mig azon vizi malom lisztet darál, harmadrésze cedal a városnak, ha pedig magva szakadt jószág lenne, in totum a b. város szabad uraságába száll.«

Két évvel később a város a malmot megszerezte, ugyanis az 1701 május 9-iki feljegyzés szerint: »Kerékgyártó Pál szabad akaratja szerint a nemes tanácscsal convenialt, és a vizimalmát nemes Szoboszló városnak cedálta, azért a nemes város in perpetuum birja és szabad uraságában legyen, senki semmi nemü jussát hozzá nem tartván.«

A régebben oly nagy szerepet játszó, most már nyomaiban is alig feltalálható vizi malom lényegesen hozzájárult Szoboszlónak ahoz a nevezetes tulajdonságához, a mi a szájhagyományban nyert kifejezést: jó puha foszlós kenyeret tud sütni Szoboszló.

Harmadik erőssége sem fent a légben nem tündökölt, sem lent a földön nem simult el. S mégis voltaképen ez képezte a leghatalmasabb bástyáját, igazi megfélemlitő fegyverét, a mely a bécsi udvart örökös rettegésben tartotta, s melytől megfosztani még a legkieszeltebb csalafintaságokkal sem sikerült.

Ez az erőssége a lakosságnak hajthatatlan, önérzetteljes nemzeti büszkeségében rejlett, ez oltá szivökbe a kiirthatlan szabadság érzését, hogy ezért még életöket is feláldozzák, - ez adta kezökbe egyszerü fegyvereiket: a rövid puskát, kardot és csákányt, hogy nagyszerü sikerrel végződő harcaikban örök dicsőséget szerezzenek, s mindenkoron félelmes tekintélyt vivjanak ki maguknak.

Az első és harmadik erősség kijellegződött már ez 1629-iki levéltári legrégibb protocolum feljegyzésében, mely a biráknak és senátoroknak, a város eme legfőbb tisztességeit viselő férfiaknak »hiti formáit« előirá.

Állásuk elfoglalásakor ugyanis a következő esküt kellett letenniük: »Először is Isten dicsőségére szorgalmasan gondot viselek, nevének káromlóit irtom és el nem szenvedem. Városom igazságát és szabadságát mind az idegenek, mind a keresztyének előtt oltalmazom!«

És midőn megemlékezünk régiekről, a régi szokások s erkölcsökről, önkénytelenül az a szorongó kérdés tolul ajkunkra, hová levének Szoboszló eme ősi hatalmas erősségei?....

Idők folyamán eltüntenek a hitnek meleg buzgósága, a szabadság iránti megalkuvás nélküli ragaszkodás...

....Eltüntenek a Keösély éltet adó ezüstös habjaival, a melyek jelenleg halálos bűzt lehelnek.....

Elbeszélésünk idején, az 1715. évben nemes, nemzetes és vitézlő Halasi Fekete Mózes uramnak vala a Keösély partján a legdiszesebb háza, a mi arra mutatott, hogy ő a módosabb s előkelőbb lakosok közé tartozik.

A szép atyja Halasi Fekete Péter a hallhatatlan emlékezetü Bocskay István, Magyarország és Erdély fejedelme által letelepitett szoboszlóiak hős kapitánya volt, a ki az 1606. szept. hó 2-án részökre kiállitott s mai napság is kegyelettel őrzött donatios levélben ebbeli minőségben meg is vagyon örökitve. Családjának előkelősége mellett tekintélyét különösen emelte, hogy Csanády Sámuel kerületi főkapitány urral rokonsági viszonyban állott.

Ugy látszott, hogy Halasi Fekete Mózes uram az időt megállitotta utjában. Daliás, délceg, erőteljes, mozgékony ember volt, a ki 64 évet meghazudtoló, ifjui külsővel birt.

Nyughatatlan vére, kalandvágyó természete halálos veszedelembe sodorta, amiből azonban vakmerő bátorsága mindig kimentette. Egész Európát keresztül-kasul bebarangolva, összes idejét katonáskodással töltötte. II. Rákóczy Ferencznek a szabadság kivivásáért kibontott zászlója alatt a hajdulovas ezredben több szoboszlói társával mindvégig ott küzdött. Ezen hajdukból összetoborzott lovasezred Klár András ezredes vezetése alatt állott, a kinek benső barátságával dicsekedhetett. Jelen volt a gyászos emlékü nagy-majtényi síkon, a midőn az 1711. évben 12000 szabadságharcos vitéz a fegyverét lerakta. Egyáltalán nem tudott belenyugodni abba, hogy az oly sok szép reménynyel biztató, a nemzet vágyait megvalósitani törekvő szabadságharcnak vége szakadjon. Annak a vastag nyaku, hajthatlan makacs, folytonosan háboruskodó hajdunak volt ő minden erényei s bűneivel egyetemben prototypusa, aki a megváltozott viszonyokba sehogy sem tudta magát beletalálni.

Egész idejét örökös fegyvergyakorlat, boros kupa, vig cimborák és jókedvü asszonyok között töltötte. S a nők tagadhatlanul igen szivesen látták társaságukban a kedves, előkelő modoru, örökösen vig embert.

Felesége 3 évi boldog házassága után elhalván - egészen nőtlen emberek módjára élt. Együtt laktak vele: egyetlen fia, a 44 éves Sámuel, kinek korán elhunyt a felesége s szintén özvegy ember volt s egyetlen unokája, a 24 éves Bálint.

A három férfi: nagyapa, apa és unoka sajátságos életet vittek. Az öreg Mózes és unokája Bálint nagyobbrészt egymás társaságában fegyvergyakorlatokkal s vig mulatozással töltötték az időt. A nagyapa személyesen, saját felügyelete alatt kezdte beoktatni a fegyverforgatás, borivás és udvarlás művészetébe a csinos és fogékony unokáját, aki nagy hajlandóságot tanusitott ezek elsajátitásában. - Amily örömmel tapasztalta könnyü vérü s vele egyező vérmérsékletü unokájának eme nehéz tudományok titkaiba való előrehaladását, annál inkább elkedvetlenitette a komoly és csendes Samu fiának magába zárkozottsága, aki imádott feleségének korai elhalálozása után egyedüli örömét a gazdálkodásban találta. S bárha az ő ernyedetlen szorgalmának volt köszönhető a rendezett gazdasági állapotuk és jóllétük, mindennek dacára a nagyapa nem szünt meg őt folyton dehonestálni s a világtól elvonuló, önszemlélődő csendes magaviselkedéséért "földönturó vakondak"-nak gunyolni.

Az öreg Mózes uramnak tanitási módszere eredeti s annyira különszerü volt, hogy épen ennek révén még a szomszéd vármegyékben is nevezetes emberré vált.

- Audiát Bálint unokám! - igy kezdte oktatását nagy komolysággal, midőn mulatozni indultak - vegyed bölcsen elmédbe tanácsadásaimat. Tanuld meg, hogy az ember egész élete: háboru. S ha győzni akarunk, előre megállapitott regula szerint kell eljárni. Azt pedig különösen figyelembe tartsd, hogy az asszonyok körüli széptevés, az udvarlás a legnehezebb csata a világon. Ez az igazi tudomány, ami ügyesség, furfang és kitartást kiván. És most ide hallgass. Az asszony kétféle: rátartó és ráhajló. Mindegyikkel szemben az ostromnál másféle fegyvert kell használni. Nehogy mi egymással discordiaba jöjjünk, az lesz köztünk a megállapodás, hogy a nők egyik klassisa kizárólag nekem jut, a másik klassisba sorozottak meghóditása pedig a te feladatodat fogja képezni. A tied a könnyebb rész: a ráhajló nő, - az enyém, mely nagyobb tapasztalatot, nehezebb munkát kiván, de édesebb győzelmi dijjal is jár: a rátartó nő.

A nők természetrajzának eme humoros előadásán a társaságokban nagyon jól mulattak. S egész bevett szokássá vált, ami akkorában igen sok vidám tréfálkozásra adott alkalmat - hogy a nőket a nagyapa és unoka állásfoglalása szerint rátartók és ráhajlóknak nevezgették el.

Hanem az öreg Mózes ur emellett a nyilvánosan hangoztatott s az élet derüjét feltüntető tanok mellett alkalmat vett arra, hogy unokájába négyszemközt hazafias, komoly eszméket csepegtessen. Mózes ur szivébe, mély titokként volt elrejtve az a sovárgó reménykedés, - amiről ébren is folyton álmodozott, hogy II. Rákóczy Ferencz, a nemzet legigazibb fia, a világtörténelem szabadsághőseinek legeszményibb alakja, ott hagyta Rodostót, önkéntes számüzetési helyét - hol a tenger mormolását hallgatja - váratlan betoppan édes hazájának keseregve váró fiai közé. S amint megzendül a harci riadó - nagyapa és unoka együttesen sorakoznak táborba.

Hiszen az asszonyok kegyéért azokkal vivni csatát - szép emberi dolog, hanem Rákóczy fejedelem alatt háborut viselni - isteni gyönyörüség.

Rákóczy fejedelem a hajduk iránti különös kegyelmének adta jelét, hogy a hajduvárosok lakosaiból egy lovas ezredet tartott maga körül, melynek Budai István volt a parancsnoka. A hajduk is - mint Mózes uram és unokája - rajongó szeretettel viseltettek iránta. A nagy hős tragikus sorsa az unoka ifju kedélyén borongós nyomokat hagyott. Elérhetlen vágy töltötte be lelkét, ami ifju ábrándjaiba beleszövődött s az egész lényének mysticus komoly vonást kölcsönzött. S mig a nagyapa örökké vig kedélyü volt, az unokája elábrándozó szótlan hidegebb modorral birt, ami a nőkre annál nagyobb varázsingert gyakorolt.

Az egyszerü szokások mellett a csekélyebb igények kielégitése nem szükségelt tulfeszitett munkát. Az emberek nem siettek élni s raffinált élvezetekben könyökig duskálni.

Még akkor nem találták fel az uj kor rettenetes elharapódzó betegségét: az idegességet.

A háziasszony hiréből sem ismerte a most szokásos fogadónap intézményét, a mint a szives vendéglátást kimérve előre megállapitott időre osztogatják ki. A jó magyar szokás régebben azt hozta magával, hogy a vendéget - bármikor jött - igazi, tőről metszett mesterkéletlen jószivüséggel fogadják.

A rosz közlekedési eszközök az érintkezést nehézkessé tették s épen azért, ha a háziasszony vendégekre tett szert, valóságos ünnepnapot ült az egész ház, s női találékonysággal gondoskodott arról, - különösen az olyan nevezetessé vált vendégek, mint a Halasi Fekete Mózes és unokájával szemben - hogy egyhamar ne támadjon kedvük az eltávozásra.

Különösen Böszörményben nagyon sokszor megfordult a nagyapa az unokájával, s ott a jó kedvü társaságokban a nőknek tréfás két osztályba klassifikálása divatossá kezdett válni.

Szoboszló nagyon szeretett azzal dicsekedni, hogy saját maga kapott külön donatiós levelet, s lóhátról kicsinylőleg beszélt a gyalogos Böszörménynyel, mert ő abban a kitüntetésben részesült, hogy a felséges fejedelem lovas hajduságnak ismerte el. Mig Böszörmény Kálló helyett lett az 1609. évben Báthory Gábor által cserébe adva, s ugyanazért cserevárosnak gunyolták.

Szoboszló, Böszörmény, Nánás, Polgár, Dorog, Hadház, Vámos-Pércs 7 hajduváros között lassan-lassan Böszörmény kezdett később mindinkább előtérbe lépni, - nagyobb területe és népessége, központi kedvezőbb fekvése a hajdukerület székhelyévé avatták, s az 1699. év óta a kerületi gyüléseket nem felváltva, hanem kizárólag Böszörményben tartották.

A gyülések sokszor hetekig tartottak, s Böszörményben valóságos pezsgő életet teremtettek. Különösen alkalmat szolgáltattak arra, hogy a Fekete család a szép asszonyok körüli forgolódási képességét érvényesithesse.

A csendes és szorgalmas Fekete Samu nyugtalankodó szemekkel nézte apjának és fiának henye és könnyelmü életmódját, s nem átallotta, hogy e miatt dorgáló szavakra fakadjék:

- Ennek a heje-huja életnek szomoru vége lesz - jósolgatta az atyjának - az egészséget is aláássa, de moraliter is elitélendő. Szeretett jóltevőnk, a nagy Bocskay fejedelem emlékét sértjük meg, ha elhanyagoljuk ennek az általa adott drága földnek művelését. Az volt a testamentuma, hogy szokjunk le a régi csavargó életről. A magyar nemzet kimerült a százados küzdelmek miatt, s most a szatmári békekötés meghozván a békét - önkénytelen a nyugalmat keresi. Minek köszönheti a beékelt maroknyi magyar, hogy fenn tudja magát tartani?

Az öreg Mózes tagadólag rázta fejét, s aztán felállva, ünnepélyesen a falon ékeskedő ősi kardjára mutatott.

- A benne élő, ki nem irtható fejlődési szellemnek. A körülmények változásához kötelességünk alkalmazkodni, s ha nem haladunk az idővel, az nyomtalanul elseper bennünket. A kard helyett már az ekevas lesz fegyverünk. Mikor a dicső Bocskay fejedelmünk letelepitett, 10,000-en voltunk, s most - a mint az 1702-iki népszámlálás igazolja - 1000-re olvadtunk le.... Ideje, hogy áttérjünk a békés foglalkozásra, mert különben mindnyájan elpusztulunk.... Nagyon tisztelem Rákóczy fenkölt személyét, de érezzük, hogy ki vagyunk merülve... Csak nézzünk magunk körül, itt Szoboszlón hány ház üres... gazdája eltünt, nyoma veszett. A városnak portiobeli quantuma is megsokasodott. A nemes tanács elrendelte, hogy 2 nyilas földre, akár telek után való, akár kornyói nyilas legyen, egy máriás vettessék.

- Apám uram! Nagyon rosszalom, hogy Bálint fiam is a helyett, hogy a földműveléssel foglalatoskodnék, olyan szellemben nevelkedik...

- Ugyan hagyd el ezt a predikátor szájába illő beszédet - torkolta le az öreg Mózes a fiát indulatosan felpattanva. - Parasztnak való a földművelés, a nobilis proprietarius hajdunak pedig a kard! Gyermekember vagy, nem birsz a kellő tapasztaltsággal. Ha nincs meg az ősi szabadságom, a békés földművesi vakondturás nem adja meg nekem a boldogságot, a jólétet... A szabadságban van a boldogság..... Bocskay apánk megadta kiváltságunkat, szabadságunkat, s ime Bécs unos untalan meg akar fosztani ettől az éltető levegőnktől...

Épen azokra akarok áttérni, - vágott közbe az öreg Mózes még tüzesebben - eddig Erdély meg a török voltak hátunk megett biztositékul... most a felséges Rákóczy fejedelmünk kibujdosásával a szegény magyar védtelenül ki van szolgáltatva... Én azzal tartok, hogy: eb ura fakó!... Egyedüli biztositékunk és erősségünk a jelen szomoruságos helyzetünkben, a mit atyáink örökségül ránk hagytak..... a kard.

E közben az öreg Mózes nagyobb nyomatékul kezébe vette ősi kardját, s szent áhitattal folytatta:

- Mert a kié te vagy, azé az ország, a dicsőség, és a hatalom! S aztán hosszu szünet után átszellemülten jóslói hangon szólt:

- Érzem, hogy nemsokára megzendül a felséges Rákóczy fejedelmünknek, a mi urunknak életre keltő gyönyürüséges harci riadója, viszhangzik tőle hegy és bérc... a kibontott zászló emelkedik magasabbra..... visz, rohan a dicsőség széditő utján.... Az volt az én életcélom, hogy ne találjon készületlenül. És az én Bálint unokám, kiben nekem kedvem telik, most már erős a fegyverforgatásban, edzetté van kiképezve a csatában... Én teljesitettem kötelességem!...

Samu fejcsóválgatva hallgatta végig atyja nekihevült tüzes beszédjét. Bárha bizonyos mérvben meghatotta atyjának Rákóczy Ferencz, az elbujdosott fejedelem iránt tanusitott hódolata, - azonban téves tanaiba semmikép sem tudott belenyugodni.

A Halasi Fekete Mózes családjában közbejött csekély körülmény miatt nemsokára nagy változás állott be. Ekkor tájban jött haza Törökországból Szatmári Istvánné, Belényesi Anna, egy 24 éves koru özvegy fiatal asszony, a ki csillagjóslással, gyógyitással, kuruzslással foglalkozott. És vagy azért, mert ezeket sikeres eredménynyel végezte, vagy pedig, mert tüneményes szép alak volt, a nép "Ördöngös Anna" elnevezéssel illette.

Az öreg Fekete Mózes ur egészségi állapotában eddig még nem tapasztalt változás állott be: hirtelen fellépő betegsége ágyba döntötte. Az előhivott felcserek sem tudták talpra állitani. Végszükségből Ördöngös Annához folyamodott, a ki gyógyfürdő alkalmazásával rövid idő alatt meggyógyitotta.

Mózes urnak megtetszett a csinos fiatal özvegyasszony, rögtön be is sorozta a rátartó nők klassisába, s igy a saját maga feladatául juttatta a körüllötte való forgolódást. Volt egy sajátságos hóditási módszere, a mi abból állott, hogy a melyik asszonyt magáévá akart tenni, kisütötte a vele való rokonságot, a mi tudvalevőleg lehetővé teszi a gyors és hozzáférhetőbb közeledést. Nyomban be is bizonyitotta Anna előtt, hogy unokatestvéri viszony fűzi őket egybe, s aztán egy megtisztelő ajánlatot tett neki.

- Kedves Anna hugom, láthatja azt a szomoruságos állapotot, a mibe a mi családunk van. Hiányzik házunkban a gazdaasszony, a mi a gazdaságunknak is nagy hátrányára van. Anna hugom már a rokonsági viszonynál fogva is kimenthetne bennünket a bajból, s eljöhetne hozzám kisegitő háztartásvezetőnek, s nálam maradna addig az ideig, mig Bálint unokám meg nem házasodik. Ez valószinüleg nem sok idő mulva be fog következni, mert, mint sejtem, már ki is választotta azt a két jó barátját, a kiknek a lakadalom alkalmával ősi szokás szerint a szemöldök fába összetüzött kardjai alatt vonul be a menyasszony az uj otthonába.

(Még 60 évvel ezelőtt is Szoboszlón a lakadalmakat sokkal nagyobb ünnepélyességek között ülték meg. Szokás volt többek között, hogy a vőlegény jó barátjai - 40-80 ifju lóháton, kardosan jelentek meg a lakadalmi menetben, ami igen szép látvány volt. A vőlegény 2 legjobb barátja pedig, midőn uj otthonának ajtaján be akart menni, kardját kirántotta, s az ajtó szemöldökfájába felül összetüzte, ugy, hogy a menyasszony a vőlegénynyel együtt kivont kardok alatt lépett be a házba. Jelezni akarták, hogy az uj párnak minden bajaikban védői lesznek. Ez a régi szép szokás most már egészen ki ment a divatból).

A villámló szemü szép asszony elmosolyodott. Mosolya széditően felmelegitő volt.

Öntudatlanul vagy öntudatosan, ki tudna a női szivek rejtelmeibe behatolni. Sokszor éppen azt sejtetik, amit el kellene rejteni, máskor azt takarják el, aminek látásáért a kiváncsiság éget.

- Tudtam előre, megsugták az ég csillagai, hogy nemzetes Fekete Mózes uram ezt az ajánlatot teszi nekem. Azt is látom, hogy vissza nem utasithatom.... Pedig végtére is baj lesz belőle. Egész őszinteséggel elmondom, hogy mily zaklatott, szorult helyzetbe jutottam enhibámon kivül.

- Nagyon köszönöm! Egyik szomszédom, nemzetes Gellért Gáspár uram fenyeget veszélylyel. Ez az ember a nélkül, hogy arra legkisebb alkalmat adtam volna, teljesen belém bódorodott. Mindenképen feleségül akar venni, s miután igéretei eredményre nem vezettek, egy másik, rettentő eszközhöz folyamodott. Elejtett szavaiból következtetem, hogy ha nem hajtok szavaira, a legborzasztóbb sors várakozik reám. Ugyanis bejelent a nemes magistratusnak, mint varázsló boszorkányt. És erre felhasználja azt a körülményt, hogy a holtbeteg Gáspár fia, kit az ő erőltetésére kezdtem gyógyitgatni, az általam készitett fürdő használata után egy félórára elhalálozott. Akkor kijelentettem, hogy semmi felelősséget nem vállalok el, s most azt kezdi beszélgetni mindenfele - bosszuját igy akarván rajtam kitölteni - hogy én vagyok az oka fia halálának. Én Gellért szomszédomat ki nem állhatom. De azt is tudom, hogy szörnyü fenyegetését teljesitené, ha az elől nemzetes Fekete uram védőszárnyai alá nem menekülök. Igy azonban alaptalan vádaskodásával nem merészkedik fellépni, attól félvén, hogy akkor Fekete urammal, mint rokonommal gyülik meg a baja.

- Áll az alku - mond az öreg Mózes, az ifju asszony kezét jó kedvüen megszorongatva - majd elbánok én Gellért szomszéddal.

Anna tüzről pattant asszony volt, valósággal minden munka égett kezében. Nemcsak a sütést, mosást végezte el, hanem a gazdaság körüli összes teendőkben is nélkülözhetlennek bizonyult. Megtestesült örökké mozgó eleven vidámság volt, mindenkit le tudott maga részére kötelezni, meghóditani, valódi "Ördöngős Anna" volt. A Halasi Fekete család tagjain sajátságos változást idézett elő. A hallgatag, örökké zárkozott Samu vidámabbnak látszott. Az öreg Mózes gazda pedig ezzel ellentétben a heje-huja élettel kezdett felhagyni, s otthonülő, álmodozó emberré vált, aminek okát sem tudta megfejteni. Hogy Bálintra milyen hatást gyakorolt, azért nem jött számitásba, mert őt még gyermeknek tekintették.

Este, napi dolgai elvégezte után, midőn a félénk csillagok egyenként feltünedeztek, s a közeli Kösély nádasa sejtelmesen hullámozva halk sóhajjal zugni kezdett, behizelgő hangján csudás történeteket mesélt a messze kelet bübájos szépségéről, ragyogó épületeiről, arról a különszerü Törökországról, ahová őt a többi rabságba ejtett férfiakkal s asszonyokkal elvitték.

A hangja édes lágyságu, szomorusággal átszőtt üvegharang zenéje volt. Bensőségteljességgel, sziv mélyéhez tudott beszélni. A csudás kelet bujálkodó szinpompája forrongott szájából, és delejes áram szóródott szemeiből.

Fekete Mózes uram lélekzetét visszafojtva hallgatta a szép asszony viszontagságait, emberfeletti szenvedéseit, és fogságából meseszerü kiszabadulását.

Ő maga is kalandszerető ember volt, s talán éppen azért mindjobban kezdett vonzódni a világban jártas szép Belényesi Annához, kinek sötét szemei a sötétben is megmagyarázhatlanul csillogtak, s ugy tetszett, hogy elhomályositják az ég csillagait. Fekete Mózes uram ugy érezte, vagy talán a képzelődés űzte vele csalóka játékát, hogy azok a fekete szemek egész éjeken keresztül reá ragyognak, s azt tapasztalta, hogy nem engedik az álom szenderét szemeire.

Körülbelül egy fél év telt el, amikor Fekete Mózes uram nagy tettre határozta magát. Samu fiához egy reggel igy szóllott komoly ábrázattal, családi tanácskozásra hiván fel:

- A dolgok mostani rendjével nem vagyok megelégedve. A jelen állapoton mihamarabb változtatni kell. Gazdaságunk tovább nem nélkülözheti az asszonyt. Bálint unokám még nincs olyan helyzetben, hogy asszonyt hozzon a házhoz. Te reád nem számitok a természetednél fogva. Annak a visszásságnak is véget kell vetni, hogy Anna, akit rokonunknak fogadtam, a mostani helyzetben nálunk legyen. Arra határoztam magam, amit ezennel tudtodra adok, hogy megházasodom.

- Ej mit! - felelt az öreg ur hetykén, ifju könnyedséggel, lenézőleg mérve végig fiát - még most is különb legény vagyok én, mint te!

- Micsoda? - kiáltott fel Mózes ur, képtelen dühében süvegét a földhöz csapva, ami olyat szóllott, mint egy kisebb fajta mozsárágyu - te akarnád elvenni az én ellenemre?

A fiu nem ijedt meg. Ismerős volt atyjának eme szokásos rémitgetési modorával. Nyugodtan nézett a dühében tajtékzó atyjára, s megszólalt a hallgatag emberek imponáló, fölényes hidegségével.

- Te engedetlen fiu! Ellene mersz szegülni atyádnak?... Hálátlan, rossz gyerek!... Istennek törvényét, a 4-ik parancsolatot nem akarod respektálni?....

- Gondolja meg apám uram higgadtan, s bizonyára eláll szándékától. Csak talán nem akarja magát nevetségessé tenni. Ez a házasság a nagy korkülönbség, a 40 év miatt is kivihetetlen....

- Ah! Ah!.. - gunyolódott az öreg Mózes ur - a korkülönbség?.... Ami Annát illeti, az ő ifju kora oly hiba, ha ugyan annak vehető, hogy minden egyes nappal kisebbedni fog - majd délczegen kiegyenesedve, s aztán ingujját feltürve, az izmoktól félemletesen duzzadó karját büszkén kinyujtva folytatta - az én koromat, azt hiszem, a te elcsenevészett beteges kondiciód mellett nem fogod kifogásolni.

- Én rendithetetlenül megmaradok elhatározásom mellett, Annát feleségül akarom venni.

Az öreg Mózes ur ruganyos léptekkel mérte végig a szobát, majd visszaélve magát a régebbi korba, amidőn versenytársaival szemben kellett becsületbeli ügyeit elintézni, a kalandos, középkori lovag szellem ébredt fel benne összes romanticus vonásaival egyetemben, kifogástalan lovag módjára könnyed udvarias hangon szóllitotta meg fiát:

- Nos, ha ugy tetszik, ezen köztünk fenforgó komoly ügyet intézzük el, mint látom, Samu fiamuram Annáról nem akar lemondani!

A fiut meglepte atyjának az elébbenivel ellentétes, sima modora, s csak a fejével bólintotta az igent.

- Miután én is jogot formálok hozzá, s semmi szin alatt nem engedem át - köztünk életre halálra menő párbaj vagy kockavetés segithet.

A harcedzett, tapasztalt Mózes ur kárörvendő szemmel nézte inditványának a kivánt hatását.

A szerep megcserélődött. A fiu eddigi hideg uralmát elveszitette. Az öreg róka fölényesen mosolygott, aztán a siri csendet megszakitotta:

- Sohasem becsültelek sokra..... A nemes, nemzetes és vitézlő Halasi Fekete hajdu nemzetiség egyedüli érdemtelen tagja te vagy.... Talán nem is vagy fiam.... Te, nyomorult, gyáva!...

Samu elsápadt, azután felsziszent, mintha halálos kigyócsipés érte volna. Hajdu ember létére a legnagyobb gyalázat illette. Gyávának lett nyilvánitva, s ezt a megsemmisitő szót saját édes apja dobta szemébe.

Talán először érezte, hogy az ő ereiben is az a szilaj hajthatatlan Halasi Fekete ős hajdu vér buzog. Oly őrült gyorsasággal duzzadva keringett, hogy halántékai majdnem szétpattantak. Most már apjában csak a versenytársat látta, aki még amellett halálosan is megsértette.

Szó nélkül szintelen ajakkal akasztotta le kardját. Vérbe borult szemei az elszánt dühtől ijesztően csillogtak, majd megszólalt, tompa érctelen hangon:

- Nem, Samu fiamuram! Ha most azonnal kiállanánk párbajra, nem volna meg az igazság, mert nem egyforma fegyvereket használva, harcolnánk egymás ellen.... Samu fiamuramat az ideges felindultság harcképtelenné tette..... Lovagiatlanság volna tőlem ezt az előnyt felhasználni.... Aztán komoly, élethalálra menő párbajt csakis a szabad természetben, a szabad, nobilis emberek módjára lehet megvivni.... Éppen azért az az inditványom, hogy ügyünk elintézését holnapra halasszuk. Akkor mindketten egyformán nyugodtak, pihentek leszünk. Holnap reggel, a nap felkeltekor, az első karám régi helyén találkozunk. Teljesen elhagyatott, nekünk való, szép hely, ahol háborithatatlanul végzünk egymással.

Anna figyelme mindenre ki szokott terjedni. Midőn észrevette, hogy Mózes ur és fia nagy komolysággal a szobába bevonultak, elengedhetlen kölelességének tartotta, hogy asszonyi kiváncsisággal a fülét a kulcslyukra helyezze.

A hallottak méltó borzadályt keltettek lelkében, annál is inkább, mert a viszály oka ő volt.

A véletlenül hazajövő Bálinttal tudatta a szörnyü eseményt, a kinek semmi mentő gondolat nem jutott eszébe a veszély elháritására.

A szép asszony rögtön kész volt a mentő eszmével, a mely azonban éppen ő reá hozott legnagyobb bajt.

- Itt gyors közbenjárásra van szükség - suttogta Bálint fülébe a félelemtől reszkető hangon - az egész városban csak egy férfi van, a ki ezt a szörnyü viszályt elsimitja, s ez Papp János főhadnagy uram, a ki rokonságban is van a Fekete családdal. Keresse fel azonnal, s kérje fel közbenjáróul segitségét.

Papp János főhadnagy ur, mikor Bálint egész bizalmasan közölte az őt megrázó rémes eseményt, tüstént kész volt a kivezető mentő eszközzel.

Nagyon furfangos s eszes embernek ismerték városszerte, a kit a legkétségbeejtőbb esetekben sem hagyott el furfangja. E mellett intézkedései sem voltak mentek zsarnokságtól, s hébe hóba egy kis önzéstől. Ugyanazért a lakosság előtt nagy tekintélye volt, s a mint félték, ugy gyülölték is.

- Hát aztán kedves Bálint öcsém - kérdezte a főhadnagy ártatlan ábrázattal - megtudnád-e mondani, ki a hibás ennél az esetnél? Mert a törvény előtt minden dologban valakinek hibásnak kell lenni, s azt büntetni kell.

Bálint előtt nagyon fogósnak tetszett a kérdés, s csak hosszas gondolkodás után adott választ:

- Ah dehogy! Sem apád, sem nagyapád nem hibásak. Hanem egyedül vétkes - a kinek lelkét itt minden bűn terheli: Ördöngös Anna!

- Igen - folytatta nyomatékosan a főhadnagy, - Anna, a ki korkülönbség nélkül mindenkit meghóditott, s maga iránti szerelemre gyulasztott. Halálosan szerelmesek lettek bele apád, nagyapád. Hogy a mogyorót megmentsem a mókustól, nem a mogyorót kell megtörni, hanem a folytonos veszélylyel fenyegető mókust kell láb alól eltenni. Anna szép kis mókus, de nagyon veszélyes is, mert az ördöggel cimborál. Bizonyosra veszem, hogy még te is szerelmes vagy bele.

- De főhadnagy urambátyám! Anna fél éve lakik, nálunk, az alatt teljesen kiismertem. Szorgalmas, szerény, engedelmes, illedelmes, örök jó kedvü, jó tulajdonaival mindenkit meg tud nyerni... valósággal az ég küldöttje...

- A mily jellembeli tulajdonokat mondtál, azokról lehet ráismerni, hogy ő maga az ördög, a Sátán magzatja...

...Hogy pedig legalább téged megmentselek és biztonságba helyezzelek, Annát, a ki nyilvánságosan az ördöggel áll cimboraságban az emberek megrontására, fogságba kell tenni, s erre nézve már ki is adtam a rendeletet.

- Azt csak talán nem teszi urambátyám... Ez a legnagyobb igazságtalanság volna, hisz éppen az ő tanácsára történt a feljelentés. Égbekiáltó jogtalanság! A törvény nem lehet ily csavargós.

- Te még tapasztalatlan vagy. A törvény mindig egyenes uton halad, hanem az ördöngös varázslók járnak a csavargós uton, hogy az igazságot tévutra vezessék....

E pillanatban lépett be a strázsamester, jelentve, hogy a kiadott parancs teljesitve van: Anna a börtönbe bezáratott.

Bálint támolyogva, szótlanul ment ki a nagy felindulás miatt a szobából, majd dühösködve kiáltott fel:

Az egész városban érthető izgatottságot szült Ördöngös Annának börtönbe jutása, melynek okát különféle hihetetlen magyarázatokkal ellátva a legnagyobb érdeklődés között tárgyalta a lakosság.

Fekete Mózes uram, fiával Samuval együtt rémitő haragra gerjedt Anna bezáratása miatt.

Természetes, hogy a párbajnak azonnal vége szakadt köztük. Mindketten megfeszitették minden igyekezetöket, hogy Annát méltatlan helyzetéből kiszabaditsák! Különösen Mózes ur minden rábeszélő tehetségét elővette, hogy Papp János hadnagy urat rávegye Annának szabad lábra helyezésére.

Azonban ugy kérelme, mint fenyegetődzése eredményre nem vezetett. A hadnagy hajthatatlan maradt.

A bosszuért lihegő Gellért Gáspár pedig azonnal beadta feljelentését Anna ellen boszorkánykodásért. Ez által a ravasz hadnagy helyzete megváltozott. Eddigi eljárása erőszakoskodásnak tünhetett fel, s bizonyos tekintetben félhetett Mózes urtól, ki Csanádi Sámuel kerületi kapitány szigoru igazságosságával ijesztgette.

Hanem amint nyilvános magánvádló szerepelt a főben járó bünesetnél, egészen rendén lett a szénája, mert hivatalos eljárása törvényes formát nyert.

Amint Anna le lett zárva, azonnal veszett hirét költötték. A sugdosódó alattomos gyanu, mint hegyről leomló lavina megsemmisitéssel fenyegette a védtelen fiatal asszonyt, akinek talán az volt egyik legnagyobb vétke, hogy tüneményes szépséggel birt.

Jaj volt annak, akire akkoriban boszorkánykodás megbélyegző pecsétjét sütötték.

Nemcsak Magyarországon, hanem az egész Európában a művelt világ összes államaiban az akkori korszellem ugy hozta magával, hogy a boszorkányok ellen irtó háborut kell viselni. A világ összes törvénykezéseiben naponként előforduló boszorkányper annak ránk maradt szomoru bizonyitéka, hogy a keresztyén vallás szükségét érezte, miszerint a hit elveivel ellentétben álló boszorkánykodást, mint a többi eretnekséget kipusztitsa.

A kereszténység tanaiba az ment be a dualisticus világfelfogás alapján, hogy a földön tapasztalható minden rosz az ördögre vezethető vissza. S az volt a hit, hogy a boszorkány az embertársai megrontására lép az ördöggel cimboraságba, s természet feletti varázslatos dolgokat csinál. Ez, mint istentagadás és mint lelki üdv elvesztése oly cselekmény, mely a társadalmat veszélyezteti s épen azért büntettnek minősittetett.

Anna méltán retteghetett attól, hogy Gellért Gáspár szomszédja a magistratus előtt boszorkánykodásért feljelenti.

A boszorkányperek borzalmaihoz lényegesen hozzájárult, hogy az akkori igazságszolgáltatási eljárás a bizonyitásnak fő fontosságu eszközét a beismerést - amelynek önkénytes s minden külbefolyástól mentes elhatározásból kell fakadnia, - az inquisitorius eljárás során hóhér közbenjöttével, torturával csikarta ki. E mellett egyuttal más bizonyiték hiján alkalmazta a szintén irtózatos isten itéletet is.

Meddig lesznek boszorkányok? S mikor halnak ki? Természetesen addig élnek, mig lesznek, a kik hisznek bennök. Előreláthatólag a természet fölötti képtelen s babonás iránti hitet egyelőre még nem lehet kiirtani.

Hazánkban Kálmán király a korát meghaladó bölcseséggel elrendelte, hogy: "boszorkányokról, minthogy azok nincsenek, szó se tétessék". - Mindennek daczára nálunk is szintén mindennaposak voltak a boszorkányperek.

Szt. István és Szt. László törvényeivel a boszorkányperek először a vegyes, majd később az egyházi biróságokhoz voltak utasitva. Legvégül kizárólag a világi biróságok hatáskörébe tartoztak.

Ezen, a letünt századok visszás felfogását jellemző perek csakis a XVIII. század közepén a humanismus és a felvilágosultság terjedésével kerültek le a felszinről. Nálunk különösen előidézte megszünésöket Mária Teréziának 1758. és 1768. években kelt erélyes intézkedése, mely szerint az ilyen pereket csak kétségtelen bizonyiték alapján lehetett folyamatba tenni és megkezdésök előtt fel kellett terjeszteni.

Szoboszló a régi időben "ius gladii"-vel birt. A boszorkányperek a senatus hatáskörébe voltak utalva.

A senatus tagjait a nép választotta. Választása a dolog természete szerint olyan férfiakra esett, akikről meg volt győződve, hogy az ő felfogását követi az itéletek hozatalánál.

Egyes szavahihető lakosok esküdözve állitották, hogy Anna az ördögök cimboraságába teljesen beállott, s az ördögök őt, mint szövetségükben tagot "Ördöngös Anna" névre keresztelték. Bizonyitották többen, hogy Anna - mint a többi boszorkány teszi - bekeni magát boszorkánykenőcscsel, s minden héten egyszer éjjel - felülve egy lapátra - elrepül a csontos halomra, a hol a környékbeli boszorkányok közös találkozóra szoktak összegyülni.

A Csontos halom a város keleti oldalán a legelőn ijesztően emelkedik, ugy hogy borzasztó még rá gondolni is.

A mint a boszorkányok ott mind együtt vannak, körbe ülve nagy lakmározást csapnak, majd tánczra kerekednek. Köztök ül Belzebub, az ördögök nagy fejedelme is kecske képében.

Történt egy izben, hogy Tatár Bálint, a kötelesi ispán éji 12 órakor kissé ittas állapotban tévedt a Csontos halomhoz. Rémülve látta az ott táncoló boszorkányokat, s bizonyozva állitotta, hogy felismerte köztök Annát.

Tatár Bálint a rémes látománytól ágyba fekvő beteg lett, s csak hosszu idő mulva tudott kigyógyulni. Annyira megijjedt, hogy attól kezdve sem bort, sem pálinkát, sem semminemü szeszes italt nem ivott. Hogy ezt a nemes elhatározását a sok ital, vagy a rettenetes vizió okozta-e, örökké megfejthetlen talány maradt.

Annyi bizonyos, hogy a Csontos halom félemletes hirüvé vált. Az arra járó emberek éjjelenként rettegve kerülték ki, talán attól tartva, hogy Tatár Bálint sorsára jutnak, a kinek józan állapota meglehetősen elrémitő például szolgált.

Talán innen származott az a babonás néphit, hogy a boszorkányok temérdek kincset halmoztak fel ebbe a Csontos halomba, a mely ott a föld gyomrában mindezideig érintetlenül van elrejtve, várva a boldog halandót, a ki azt felássa.

A kincsszomjnak, s a hirtelen meggazdagodási vágynak többen nem tudtak ellentállani, midőn az 1898. évben egy beteges fiu lázálmos visiójával képzelődésüket felcsigázta.

Az 1898. év nyarán Bézi György s 10 társa hozzá fogtak a nagy vállalathoz. A városi közgyüléstől az ásási engedélyt megnyerve, két hétig kitartó lelkiismeretes buzgósággal dolgoztak, s két heti nehéz ásás árán kellett tapasztalniok, hogy a csontoshalmi tengerkincs - csupán a képzelődés szeszélyes játéka. - A kincsszomjas vállalkozók a kincsnek még nyomára sem bukkanhattak.

Amikoron összeült a nemes magistratus, hogy a fogságban levő Ördöngős Anna ellen a hivatalos inquisitorius eljárást annak rendje és módja szerint meginditsa, az egész városház udvara megtelt kiváncsi közönséggel. A lakosok a legnagyobb izgatottság között várták a dolgok fejleményét. Különösen az keltett érdeklődést, hogy Gellért Gáspár, aki a halálos szerelem érzésétől ösztönöztetve, mint magán accusator szerepelt, miképen adja elő vádját. A lehető legnagyobb ellenszenv s félelemtől elvakitva, a népnek az volt az általános vágyakozása, hogy Annát, mint közveszélyes varázslót - ki az egész várost veszedelembe döntheti - közbiztonság okáért mihamarabb ki kell végeztetni.

Ünnepélyes, néma csendben foglaltak helyet a nemes senatus tagjai Papp János hadnagy uram előlülése mellett: Cseke Mihály, Kis Mihály, Egyed Balázs, Császi Miklós, Kovács Mihály, Horog János, Pap István, Czeglédi György, Thury István, Kürthy János, Oláh Bálint, Tőkés Bálint, Tóth Menyhért, Nagy István, Harangi János, Végh András, Szűcs István és Magyar András senátorok.

Mindenki nagy érdeklődéssel várta az ördöngös vádlott megjelenését, ki a hadnagy uram rendeletére börtönéből a magistratus szine elé vezetteték. Senator uraimék nagyon megcsalatkozának.

Azt képzelték, hogy egy szikrázó szemü, tűzről pattant eleven ördögi asszonyszemély lép eléjök, egyik-másik szinte már előre látta a vérvörös nyelvét, s előre hallotta elrémitő, tulvilági pokoli fenyegetődzését, amitől jól esik az embernek egy kissé megijedni.....

S ime, e helyett belebbent egy fekete ruhába öltözött, egyszerü fiatal asszony üde leányos arccal, szemérmesen lesütött szempillákkal, az ártatlanságtól vakitó, tiszta hófehér homlokkal.

Zajtalan, bájos léptekkel jött, s szerény keresetlenséggel meghajtotta magát.

Először Gellért Gáspár uram, mint accusator adta elő panaszát. Izgatott, rikácsoló hangon beszélt, engesztelhetlen dühöt eláruló kifakadásokkal:

- Nemes Senátus! Ördöngös Annát kis gyermek kora óta ismerem, már akkor is az ördöggel cimborált. Mikor pedig Törökországból hazajött, a szomszédságomba költözött. Volt alkalmam tapasztalni az embereken elkövetett bübájoskodását s mindenféle varázslását. A csillagokból jósolt, eltévedt jószágok holvoltát kárvallott embereknek megmondta, kuruzsolt, valamelyes füvekből fürdőt készitett a betegeknek. A többek között az én fiam Gellért Gáspár is meghalt a fürdőjétől. És ezeket mind ördögi praktikával cselekedte. Aki vele érintkezésbe lépett, azt rettenetes hatalmánál fogva mind megrontotta.

Pap János hadnagy ur jónak látta a keserves panaszokba áradozó vádlót félbeszakitani:

A tajtékzó dühtől neki szilajodott ember krákogni kezdett, s amint egész teste idegesen reszketett, valóságos halálmadárhoz hasonlitott.

- Igen! Engem is megrontott, semmivé tett ez a boszorkány - vallotta meg hörgő, mély hangon. - Megrontott a szeme nézésével, a hangja behizelgésével, járása ringásával.... Sem éjjelem, sem nappalom nincs azóta... Elveszitettem étvágyamat, ...lesoványodtam... Ördögi tudományával kötést tett nekem... Sokszor elhatároztam, hogy elvégtére is férfi vagyok, s ha száz ördöggel is van cimboraságban, erőt veszek rajta. De olyan hatalma van felettem, hogy a legnagyobb erőfeszités mellett sem tudok ellene tenni, s bármilyen messzire távozom, csudálatos, pokoli nyugtalanság reszketteti meg az egész testemet, s akkor mulik el, ha közelébe juthatok.

Egyszer holdvilágos éjjel jöttem haza a mezőről. Hangtalan néma csend vett körül, s szinte félve mentem el az Anna háza előtt, a merre az utam vitt. Egyszerre kinzó érzés fogott el, ami arra kényszeritett, hogy az Anna házánál megálljak. Akaratlanul ablakához kellett támaszkodni, hogy zsibbasztó fájdalmaimtól szabaduljak. A szivem oly hevesen kezdett dobogni, hogy majd kifeszitette mellem. A fejem őrülten zugott.

Négy fekete ködszerü gomolygó szárnyas tömeg rohant meg félemletes suhogással.

Ördöngös Anna volt három boszorkány cimborájával fekete holló képében.

Pálfi János, ki akkor jött haza, ott talált az ablak alatt, s látta kinzatásomat. Tanuskodhatik mellettem.

Az egyik boszorkány a torkomat fogdosta, s e miatt nem tudtam kiáltani segélyért.

Nemes, nemzetes magistratus! Én vagyok a föld legszerencsétlenebb embere, s ennek oka ez a boszorkány... Többször kértem, könyörögtem, szánjon meg, s költözzön hozzám, magános ember vagyok, mind a 20 nyilas földemet rátestálom, irásbeli kötést adok róla a magistratus előtt... De ő csak mosolygott és mig a kezével integetett, az alatt a fejét tagadólag illesztgette. Azzal meg végképen semmivé tett, hogy Fekete Mózes uramhoz költözött...

A beteges vádló féktelen dühében fuladozni kezdett, majd vészjósló hangon végső erejével süvitette:

- Halál reá! Mint boszorkányt nyilvánosan meg kell égetni... Halál reá... és kárhozat...

A beállott csendben csakis Jámbor István nótárius uram ludtollának percegése hallatszott.

Ugy tetszett, mintha a papiron keresztül-kasul sötét nyomokat hagyó ludtoll rémes elmosódó hangon visszhangoztatná:

Az elnöki székben presideáló nemzetes Pap János hadnagy uram szólalt meg erre hideg komolysággal:

- Hallottad Szathmári Istvánné, Belényesi Anna, mivel vagy vádolva? Mit hozasz fel mentségedre?

Az ifju szép vádlott lebontott érces fekete haját igazitotta meg. Arcán büvölő mosoly játszadozott, amire édesen átható simogatás bársonya érintette senator uraimékat. Többeknek ugy tetszett, mintha szemeiből földöntuli fény villant volna át pillanatra a nagytermen. Szivbe csapódó hangon - mely fuvolaként zengett - felelt:

- Nemes, nemzetes, vitézlő tanács! Nagy jó uraimék! Megértettem az irtóztató vádat, a mivel Gellért Gáspár uram fellépett ellenem. - Én sem bübájosság, sem varázslás, sem boszorkánykodásban nem vagyok bünös. Egész életem a szerencsétlenségek egymáshoz fűződő láncolata, s a végzet különszerü találékonysága pokoli játékot üzött velem szakadatlanul. Nemes célzatu cselekedeteimre, ha még oly jó szándék is volt rugójuk, - vétek bélyegét sütötte a világ. - Sorsom, hogy elitéltek, mielőtt kihallgattak volna. Az életnek halálra sebesitett sorsüldözöttje vagyok!.... Csakis a nemes tanácsba vetem bizodalmam. S ha megengedik nagy jó uraimék, röviden elbeszélem életem lefolyását, hogy igy érthető s világossá legyen minden cselekedetem....

- Alig voltam 15 éves, amidőn édes szüleim, mint erőteljes, teljesen kifejlett leányt arra kényszeritettek, hogy Szathmári Istvánnal lépjek házasságra. Szeretett jó anyámnak minden rábeszélő tehetségét elő kellett venni, mig végre ezen életbevágó fontos lépésre elhatároztam magam. Mert ifjui szivem egész lobanékonyságával Bökönyi Józsefet, gyermekkori játszótársamat szerettem. Dehát Szathmári István jómódu ember volt, mig Bökönyi József oly szegényes viszonyok között tengődött, hogy a legnagyobb szorgalom mellett is alig volt képes beteges, törődött szüleit fentartani. Irtóztató lelki gyötrődés fogott el, midőn az Isten házában hazug ajakkal elrebegtem azt az igent, amely az irántam hő szeretettel viseltető Szathmári Istvánt férjemmé tette.... Józsi, az én szivem bálványa nem tudta kiállani a lelki fájdalmát, vándorbotot vett kezébe, s a messze idegenbe bujdosott felejteni!... Éreztem, hogy életem minden boldogságát elvitte magával.... mint később hallottam, katonának állott be, s a pogány török fogságába esett...

A férjem nagyon szeretett, tenyerén hordozott, egészen elkényeztetett, ugy, hogy lassanként kezdtem uj állapotomba beletörődni...

De a bosszuálló Isten, aki a hazug esküvésemet nem nézte el, kemény csapást mért rám.

Az 1704. évben bekövetkezék Szoboszlónak inségteljes végromlása. A pogány tatárság a várost hirtelen megszállotta, de minek fessem le mindnyájunk lelkébe oly fájdalmas emlékekkel bevésődött eseményt - s a lakosság nagy részét rablánczra füzte.

A kegyetlen pogányok férjemet - a ki védelmemre vitézül kardot rántott - szemem előtt gyilkolták le... Az iszonyat borzadálya reszkettet meg, ha arra a rémes percre gondolok Gőzölgő piros vérétől ruhám teljesen be lett itatva. S ezzel az ijesztő vörös ruhában, gunyt űzve szivfacsaró fájdalmamból, kényszeritettek itt hagyni drága édes szülőföldemet.

...Keservesen megvezekeltem hamis eskümért. Százakra ment a boldogtalanok száma, a kikkel rabláncra fűztek kinzóim. Kimondhatlan volt a szenvedés, aminek ki voltunk téve utközben. Táplálékunk nagyobbrészt undort gerjesztő hulladékból állott. S 7 águ korbács serkentette elernyedt tagjainkat a tovább vonszolásra. Fáradságos utazás között szállitottak Konstantinápolyba, ahol az emberpiacon engem a nándorfehérvári basa számára vásároltak meg. Hitvány áru voltam, potom árban vettek meg, aminek az lehetett az oka, hogy az utközben való nyomorkodás lesoványitott. - Ujabb kimondhatatlan nyomoruságos fáradalom után jutottam Nándorfehérvárra Kara Mustafához, a basához.

Nándorfehérvárt Mustafának a hatalmas basának a háremébe kerültem, a hol az ő egyik feleségének, Fatimének szolgálatára lettem kirendelve, s annak rabszolgálója voltam.

Fatime táltos volt, a csillagokból olvasott, s a füvek gyógyhatását ismerte.

Csudáltam, szerettem, de egyszersmind remegtem is tőle. A föld legkülönösebb asszonyának ismertem, mert a legmagasztosabb s legundokabb lelki tulajdonságokat lehetett felfedezni benne. Izzó szenvedély lakott szeszélyes vérében. Mindig késznek hittem a legnagyobb erény s a legnagyobb bűnre.

Amint észre vette, hogy a csillagok járásának titkai érdekelnek, megszeretett. Valóságos belső barátnőjévé tett, s rábirt, hogy a csillagjóslást megtanuljam. Ha észrevette, hogy a kitartásom hiányzik, s a tanulást abba akarom hagyni, szigorral járt el velem szemben. Ennek köszönhetem, hogy ezen nehéz tudományt Abumassar és Haliben Rodoan hires astrologusok müveinek áttanulása után elsajátitottam.

Hosszu éveken keresztül nem volt alkalmam a basát meglátni. Valahányszor Fatime fényes termein keresztül ment, nekem onnan távoznom kellett. Midőn egyszer ez iránti vágyamat burkolt szavakban elárultam, szokatlan indulatossággal kiáltott reám:

"Anna! A csillagokból azt olvastam, hogy nagy szerencsétlenség ér, ha a basát megismered!"...

A tudás, ahelyett, hogy alázatosságra tanitott volna, mindinkább elbizakodottabbá tett.

Fatimével sokszor élénk eszmecserét folytattam. Többször, ha különös szeszélye ugy hozta magával, vitatkozásba bocsátkozott velem, amire különösen az adott alkalmat, hogy világfelfogásunk nagy eltérést mutatott. Ő az akarat szabadságát, mint telivér török asszony teljesen tagadásba vette, s mindent az anyagból magyarázott ki, mig én azt vitattam, hogy a szellemnek, a léleknek is megvan a maga befolyása, és célja.

Lassan-lassan mind szenvedélyesebbek lettek vitatkozásaink, s ugy tetszett, mintha kezdtünk volna egymástól elidegenedni.

Nemes Tanács! Gellért András uram vádként hozta fel azt is ellenem, hogy én csillagjóslással foglalkozom. Ugyanazért szives kegyelmöket kérem, hogy az asztrológiának, a csillagjóslásnak a tudományáról pár felvilágositó szót elmondhassak. Törökországban, sőt egész keleten a csillagjóslást nem tartják bűnnek. Annyira el van az terjedve, hogy az emberek semmi fontosabb dologba nem fognak a csillagok megkérdezése nélkül. Benne gyökerezik ez kelet buja tespesztő levegőjében, s fatalistikus világnézetében. De a csillagjóslás utján az emberek jövője kiolvasásánál használatba vett titkos horoszkóp itt nyugat országaiban szintén ismeretes, hol még fejedelmeink is foglalkoznak vele.

Ha nem volna tudomány, nagy nevü, tudós csillagászok között nem volnának hivei.

Az a kérdés, hogy van-e hát valami alapja? Mert nagyon sokan tagadásba veszik.

Az emberek életfolyama a fátumnak van alá rendelve, hasonlóan a kék égbolton ragyogó csillagok táborához, a melyek pályafutása is szintén végzetszerüleg van előre kimérve.

Elvitázhatlan az összefüggés s az ebből következtethető befolyás, a mely a csillagok járása s az emberek sorsa között van.

Beigazolja ezt mindnyájunknak a belseje, ha éjjel a csillagokkal ékeskedő csodás eget vizsgáljuk.

Az ezernyi csillagvilágok óriási, pontos, egymást kikerülő utja, a hangtalan némaság, a titokzatosság édes varázsa elszédit, fogva tart bennünket.

A tér s idő végtelenségének a csillagvilágok által meghatárolni képzelt mérhetetlensége - felemel és lehangol.

A mély tudósok azt állitják, hogy a vonzás és taszitás örök törvényei regirozzák a csillagok járását. De hol a vonzás, mi a taszitás? Senki sem tudja megfejteni.

Kerülik egymást gyűlölködve, s szeretkeznek egymással megmagyarázhatlan indokból az ég szenvedélyteleneknek látszó csillagai.

S a mint az égben fent a Vonzás s Taszitás, ugy a földön lent az emberek tetteit mozgásba hozó Rokon s Ellenszenv titokzatosan örök rejtély maradnak az avatatlanok előtt. Ugyanazon kérlelhetetlen törvények igazgatják az eget mint a földet.

Ha egy csillagot látunk fájón letünni az égről - önkénytelenül távoli kedvesünk elhunytán aggódunk.

Az összefüggő okláncolatok titkáról a leplet fellebbenteni az asztrológia feladata.

A csillagok járása nyitott könyv, a melyből az avatottak az emberek sorsát kiolvashatják. De ehez a nehéz tudományhoz az ég titkainak ellesése, az emberek örömei, fájdalmai s szenvedélyei rugóinak kiismerése, nagy tapasztaltság, okos fő, és érző sziv kivántatnak meg.

Nemes Senatus! A negyedik évben a csillagjóslásban oly meglepő találékonyságot, s oly eredeti öntudatos felfogást tanusitottam, hogy nagy titokban egyik-másik hozzám fordulónak jósolgattam is, a mi által tudtomon kivül nagy hirnévre tettem szert.

Szivdobogva állottam meg a hatalmas ur előtt, a kinek kezében sorsom le volt téve.

A beteges sárga arc-szinü ember ideges kapkodással beszélt, mi közben szemei lázas tüzben égtek.

Azon jóságos kérdést intézte először hozzám, hogy meg vagyok-e sorsommal elégedve.

- Hatalmas uram! - válaszoltam - én egy idegen szép országból lettem erővel kiszakitva. Csak nagy nehezen tudom megszokni a török világ szokását, külön erkölcseit. Hazám iránti vágyakozásomat egyedül urnőm szivjósága enyhiti s kárpótolja.

Beszélgetés közben megjegyzést tettem kedvezőtlennek látszó egészségi állapotára s egyuttal szerény hangon felemlitettem a biztos gyógyszert, amit használnia kellene.

Attól kezdve élénkebb vizsgálódással nézett reám, majd végül a csillagjóslásról kezdett velem beszélgetni.

Adott feleleteimmel meg lehetett elégedve, mert legnagyobb meglepetésemre azt az utasitást adta, hogy jövő héten a csillagok járásából mondjam meg, milyen magatartást tanusitson ő a nagyvezérrel szemben, akitől azt a parancsot kapta, hogy 1000 embert küldjön a velencések segélyére.

Csak igy jöttem rá, hogy Fatime urnőm a basa kegyeit a csillagjóslással és kuruzslással nyerte meg, s igy tud reá oly különös hatalmat gyakorolni.

De a kitüntetést nyomban követte a megaláztatás, ugy hogy még az elbizakodásra sem volt időm.

Este minden kikérdezés nélkül a szolgák megragadtak, s egy irtóztató földalatti börtönbe zárták, a börtön felügyelő véresre korbácsolt, s keményen rám rivalva értésemre adta, hogy mindaddig be leszek zárva, amig az ellopott egyik csillagászati eszközt elő nem adom.

Két napig senyvedtem a legnagyobb kétségbeesés között éhen szomjan a tömlöcben, s talán elpusztultam volna, ha Jussuf eunuk, aki rokonszenvének megmagyarázhatlanul számtalanszor jelét adta, titokban élelmi szert nem juttat hozzám, s pár szóval nem bátorit irtózatos helyzetemben.

Harmadnap Fatime szine elé jutottam, keményen megfenyegetett, s tudtomra adta, hogy a lopás vádja csak ürügy volt elzárásomra. Ha pedig jövőben a basa kegyeit kinyerni merészlem, engem, mint rabszolgálóját, kivel szabadon rendelkezik, a vizbe fojtat.

Lábai elé borulva kértem, hogy fogadjon ismét szeretetébe. Még gyermekkoromban azt tanultam, hogy a tiszta igazság feltárása erkölcsi kötelesség. Semmit el nem titkolva, megvallottam leplezetlenül a basával való beszélgetésemet.

- Ha a basának elárulod, hogy be voltál zárva - kiáltott ingerülten - a fejeddel játszol.

Nagyon lehangolt, hogy Fatime szeretetében csalódtam, kinosan tapasztaltam az önző ridegségét, s ingatagságát.

Néhány nap mulva a basa ismételten magához hivatott. Most kitüntető szivességgel fogadott.

A kedvező véletlen alkalmat adott akaratlanul is kihallgatni 2 főur beszélgetését.

Ennek s a csillagok járása alapján a basa előtt azon nézetemnek adtam kifejezést, hogy a nagyvezér bukása befejezett dolog.

A basa ezután mind többször rendelt magához, ugy hogy végül több fontosabb ügyet együttesen tárgyaltunk le elintézése előtt.

Hanem minél inkább éreztette a basa a kegyét velem, annál jobban remegtem biztonságomért. Éjjel álmaimból a legkisebb nesz is arra a gondolatra ébresztett, hogy nem ismételteti-e meg velem az alattomos Fatime a tömlöcbezáratási jelenetet.

Egy alkalommal szokatlan leereszkedőnek, kedélyesnek s bizalmaskodónak látszott a hatalmas ur. Szemei csodás izzó nyugtalan fényben égtek. Minden bevezetés nélkül meglepő kérdést intézett hozzám, amely a vért elállitotta ereimben:

Ekkor jutott eszembe Jussufnak, a velem megbarátkozni kezdő eunuknak a jóakaratu figyelmeztetése, hogy a veszélyes basával szemben a legnagyobb óvatossággal viselkedjem, mert kedvelt nőit rendszerint vizbe fulasztással szokta honorálni. Ez a pályafutásuk vége, ami bizonyára nem a legirigyelendőbb kitüntetések közé tartozik.

- Hatalmas uram! Élet és halál ura! - feleltem remegve - nem veszed rosz néven, ha annak adok kifejezést, hogy ezen megtisztelő kérdést különösnek tartom. Fatime kegyencednek, az én urnőmnek jóságát soha el nem felejthetem, s bizonyára te sem kivánhatod, hogy önmagamat megtagadva, a rut hálátlanság bünébe essem.

- Édes leányom! - mondta a basa mosolyogva - Allah bölcs rendelkezése szerint a kert azért van virágokkal felékesitve, hogy bennünket férfiakat gyönyörködtessenek. S van-e olyan virágnak célja, a mely nem engedi illatát élvezni....

Szorongó kétség, folytonos, halálos veszély előérzete tette kinossá napjaimat. Midőn váratlanul közbejött esemény segélyemre sietett.

Konstantinápolyba egyik idegen fejedelem fogadtatására rendezett ünnepség fénye emelésére a basa is be volt rendelve, a ki Fatime kegyenczét is magával vitte. Másnap Jussuf eunuk értesitett arról, hogy a kinálkozó alkalom elérkezett azon régi terve kivitelére, hogy gyűlölt rabságunkból megszökjünk. Kérve kérte a megvalósitáshoz beleegyezésemet.

Örömmel ragadtam meg az alkalmat, hogy kinzó helyzetemből, ha még halálos veszély árán is, megszabaduljak.

Jussuf a szökés tervében genialis leleményességet tanusitott. A basa fia, Ali bég, éjjelenként reggeli 2 óra tájban nagyon sokszor ki szokott osonni a várból, s ily alkalmakkor hordszéken 2 szolgájával vitette magát kalandokra a Dorcsol városrészbe. A véletlen segélyünkre sietett. Ali bég hirtelen beteg lett. Jussuffal a hordszéket kiloptuk, s elhelyezve benne Ali béget helyettesitő felöltöztetett bábut, reggeli 2 órakor mint az ő szolgái, - én is férfiruhába öltözve - merészen a várkapunak tartottunk. Minden nehézség nélkül kiengedtek az őrök bennünket.

Nagyot lélekzettünk, midőn a magas várból a Dorcsol városrészbe érkeztünk.

Az utczák teljesen néptelenek voltak, a csendet csak is az időközökben felváltó őrjáratok egyhangu katonás léptei zavarták meg, a mik elől óvatosságból alkalmas helyeken húzódtunk meg.

Reggeli 4 óra lehetett, mikor a Dunát elértük, a hová a megbeszélt terv szerint Csendes Pál halászt, Jussuf ismerősét vártuk, a ki azt igérte, hogy bennünket Orsovára szállit.

A méla hold ezüstkékes fénye kisérteties szinnel rezgett át a tájon, fantasticus alakokat rajzolva a közeli suttogó füzesre. A Duna habjainak zsongása lágy bágyadtsággal szállott meg. A gyermekkori emlékek bűbája elevenedett fel előttem, édes álomképek fogták hatalmába lelkem, midőn Jussufnak a sebhelyektől elcsufitott arcára pillantottam.

- Ki vagy te, rejtélyes ember? A ki sejtelemszerüleg felidézted az örökre elveszett multat előttem, s a kit Allah vagy a magyarok jó Istene szabaditóul jelölt.... Sebhelyed ismeretlenné tett, s mégis a lelki szemeim előtt oly ismerős vagy.....

- Én Bökönyi József vagyok Szoboszlóról. Első perctől megismertelek, Anna, de a tulságos óvatosság, félénk tartózkodás nem engedte, hogy eláruljam magam.

Erre elementáris erővel tört ki belőlem a fékezhetlen vad öröm. Elfeledve a veszélyes helyzetet, elragadott a pillanatnyi felhevülés gyönyörüsége. Ráborultam Józsira, az én kedves gyermekkori játszótársamra, s tulvilági itassággal forrón keblemre öleltem, s ajkammal kéjesen csókoltam vég nélkül... önfeledten.....

- Te vagy az én mindenem - fuldokoltam magamon kivül, s minden egyes eltorzitó sebhelyet külön-külön őrülten csókoltam - te vagy az én igazi szépségem, lelkem egyedüli gyönyöre, bálványom, Istensége, akit szeretek, leborulva imádok örökkön örökké..

- Anna - huzódott vissza a szeretett férfi - térj magadhoz... E hely ezer veszélyt rejt... Megmenekülésünket kockáztatja. Hideg vérre van szükségünk, hogy kinzóink kezébe vissza ne kerüljünk....

- Eh! Mit nekem a veszély, a te arcodból bátorságot meritek száz halállal, ezernyi kinos gyötrelemmel szembe szállani... Csak te szeress Józsi... a te szerelmed maradjon változatlan... És mondjad.. szólj... ugy-e szeretsz?

Józsinak ölelő karjai fázós félénkséggel hanyatlottak alá, arca mérhetlen fájdalmat árult el, szemeiben könnycsepp csillogott, aztán elcsukló hangon suttogva megszólalt:

- Köszönöm Anna, hogy most is oly jó szivvel, hűséggel vagy irántam. Én is önfeláldozó hü testvéred leszek, mindvégig. Hisz azért akartam szabaditód lenni... Meg egy más érzés is ösztökélt..... Édes jó anyámról mindez ideig soha nem hallottam semmi hirt, egyedüli kivánságom, hogy őt még egyszer láthassam az életben... Előérzetem azt sugja, hogy elpusztulok az uton, arra kérlek, hogy ezt a kis imádságos könyvet, amit tőle kaptam, juttasd vissza kezéhez. Ezer veszély között hűségesen őriztem. Talán ez mentett meg engem eddig minden veszélytől.. Mond el neki, hogy oly sokszor gondoltam az ő áldott lényére.... Roppant kinos szenvedések között hoztak ide Darul Dsihadba (Nándorfehérvárra) s azoknak betetőző koronájaként juttattak kinzóim a mostani helyzetbe. Azt mondja egy török közmondás, hogy Allah a szerelmet az égből a földi élet megédesitésére küldte le.. Anna, engem eunuk-ká tettek, a szerelem csókjainak tűzét, mézének édességét elveszitettem... A virágjának illatát én már nem érzem....

És a megtört, elkinzott ember gyötrelme oda volt irva eltorzitott sebhelyes arcára, ahonnan a lemondás végtelen szomorusága sirt le.

Ugy tetszett, mintha lent a Duna habjainak rémes suttogása Józsi fájdalmát visszhangoztatná.. és fent a Dsamija mecsetből megszólalt a müezzim mélabus, az élet örök fájdalmára figyelmeztető, vontatott imája....

Elfogultságunkból Csendes Pál halász érkezése vert fel. A csónakjába beültünk, s minden veszély nélkül Orsovára értünk.

Itt nagyot lélekzettünk... Alapos reményt kezdtünk táplálni arra, hogy rabságunkból kiszabadulva - végre valahára - oly hosszu idő után - szabad emberek leszünk.

Csendes Pál, a jószivü, derék halász egyik ismerősénél kipihentük az ut fáradalmait, s aztán minden lebeszélés dacára utnak indultunk, hogy mihamarabb szeretett, s annyira óhajtott szülőföldünkre, az édes otthonba haza érhessünk.

Óriási lakatlan erdőségekben, ismeretlen kietlen sziklás tájakon bujdokoltunk, lehetőleg kerülve a lakott helyiségeket. A legfélelmesebb fenevadtól sem remegtünk ugy, mint az embertől. Száz és száz veszély fenyegetett bennünket elvesztéssel, amikre elutazásunk előtt komolyan lettünk figyelmeztetve. Élelmi szereink elfogytak, 6 napon át a legsilányabb táplálékkal, legnagyobb részben erdei bogyókkal és gyökerekkel táplálkoztunk.

Az igazi boldogság nem kiván fényes palotát, nincs kötve dusálkodó vagyonhoz. A legnagyobb egyszerüség, sőt nélkülözés is megelégedetté teheti az életet, ha a sziv igényei ki vannak elégitve. Egy hatalom tartja össze a természetnek, az emberi társadalomnak széthuzódó erőit.

Ez a titkos, átható, mindenütt feltalálható, s mindent kormányzó erő: a szeretet.

Az őserdő sötét falombjainak édes zengése, a madarak egybehangzó vig éneke, a sziklák fölött kibukkanó nap szinpompás pirkadása mind-mind a szeretet hatalmát hirdette, s azt sugározta vissza ezer bűbájos csábképben.

A bibliai paradicsomi élet gyönyöreit loptuk meg, olyan életet élve, mint az első emberpár: Ádám és Éva....

Természet alkotta barlang volt lakhelyünk, illatos mohpázsit fejaljunk, vig csörgésü hegyi forrás italunk, s a vad őserdő titkos lombsürüje menedékünk....

A folytonos rettegés veszélye csak inger volt boldogságunkra, s az ezer apró figyelem, s az egymás iránti szeretet megelőzése bőven feledtette az elfogatás félelmét.

A hatodik napon egy csodásan átlátszó, tiszta tóhoz értünk. A leáldozó nap akkor surrant át az erdő mély sötétjén A közeli magas kősziklától visszasimuló tündéri fény bearanyozta a tó vizét, amely vakitó káprázatban tüntette vissza saját arcképmásainkat, régi elmosódó vágyak élethü felelevenitésével.

A régi gyermekkor varázsa villant elénk, midőn játszi gondatlansággal gyönyörködtünk otthon a Kösély folyó viztükrében önnönmagunk boldogságtól mosolygó arcképein.

- Józsi! Édes Józsim!.... Mi itt visszaálmodjuk magunkat a boldog gyermekkorba.... kárpótlást nyertünk az átszenvedett évekért.... az ezeregyéjszakai tündér meséket éljük végig.... Te vagy a hős, a délceg lovag, aki megküzdesz kitartó szerelmeddel ezer veszély között szerelmesedért.... De mi az Józsi?... miért zavarod boldogságomat?.... A mai nap többször vettem észre, hogy arcodon egy-egy sötét árny vonul végig, ami szivembe csapódik félemletes keserüséggel.

Mély szomor látszott Józsin, majd egy eltitkolt könycsepp csillogott lelkes szemében.

- Sötét előérzet kinoz. De nem akartam angyali szivednek but okozni.. Eltitkoltam agodalmam, hogy minél hosszabbra nyujtsam boldogságom. Az irigy sors közbelépett.... Óh! Érzem, hogy édes anyámat soha nem látom meg.

- Ebben az őserdőben eltévedtünk, s a mellett kinzóink körmei közé jutottunk.

Amint felocsudtam álomszerü állapotomból, borzadva tapasztaltam én is, hogy eltévesztettük az utirányt, s teljesen tájékozatlanul barangoltunk. Majd rettegve láttam, hogy három fegyveres bandita már régóta követ bennünket. Kikerülni nem tudtuk. Amikor elértek, közrefogtak, s szinlelt barátsággal felkértek, hogy fél napi távolban fekvő lakásukon kipihenés céljából látogassuk meg.

Ugyanis főnökük hátul maradva egy izben tört magyar nyelven - hogy ne érthessük meg - örömmel beszélte társainak, hogy a basa elszökött szolgáit fedezte fel bennünk.

Az ut egyik kanyarulatánál, amely a három üldözőnket szétválasztotta egymástól, egy intésre futásnak eredtem, s abban a pillanatban József az egyik banditát hirtelen nyakszirten kapva, a mélységbe betaszitotta. Az éber főnök Józsira rohant, s tőrével sziven szurta.

Az iszonyat dermedtsége megzsibbasztotta erőmet, kimondhatlan fájdalmamban földre rogytam. Talán elmenekülhettem volna. De nem arra gondoltam.....

Egyedül az irtóztató veszteség töltötte be szivem. Oda rohantam Józsihoz, ráborultam, s fuldokolva csókoltam hidegedő ajakát, hogy életre ébresszem. Imádott Józsim végső lehelletével is édes anyjáról emlékezett meg.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Egyed Balázs, az egyik senátor el nem titkolható zokogásba tört ki, s siró hangon kiáltott fel:

Mindenki meghatottan tekintett a könnyező senátorra, s sok idő tellett belé, mig Ördöngös Anna tovább folytathatta csudás történetét.

El kell mondanom - beszélte tovább a szép vádlott asszony - hogy az a vidék tele van a közbiztonságot veszélyeztető hegyi rablóbandákkal. A török kormány, ugy látszik, szivesen szemet huny kegyetlenkedésükért, sőt talán elő is segiti működésüket. Bizonyára az a titkos feladatuk, hogy a magyar s német hadcsapatokról teljes állandó tudomást szerezzenek, s az elvesztett területek visszavételénél kéznél legyenek.

Harmadnapra az óriási fáradalmat kipihentem. Ekkor a főnök tudtomra adta, hogy a fejemre 1000 piaszter van jutalmul kitüzve, s ép azért őrködni fog drága életemre s egészségemre, s figyelmeztetett, hogy a megszökést meg se kiséreljem, mert azzal sorsomat nehezitem meg.

Látszólag belenyugodtam helyzetembe. Sőt, hogy a bandita főnököt megtévesszem, magam sürgettem a basához visszaállittatásomat. Ez alatt ugy viselkedtem, hogy teljesen nélkülözhetlennek tartottak elrablóim.

- Te Anna! Ugy látszik, uj helyzetedbe beletörődtél. Sorsodról máskép rendelkeztem. A basa 1000 piaszterjéről lemondok. A banda tagjai megszerettek.. Vagy belépsz közénk működő rablónak, vagy felvigyázat mellett itt maradsz a barlangba gazdasszonynak.. Három napi gondolkozási időt adok.

Három nap elteltével beléptem a rablók közé tagtársul. A rablótársaság tisztelt tagjai nagy örömmel vettek maguk közé. Dus lakomával ültük meg dicsőséges felavatásomat.

Mai napig is rejtély előttem, hogy miféle felfedezett jeles tulajdonságaim alapján érdemesitettek nemes rablótársaim a maguk közé való felvételre.

Ez mindenesetre nagy kitüntetés volt reám nézve, a kinek az volt az egyedüli érdeme, hogy a fejemre jutalomdijj volt kitüzve.

Bökönyi József legyilkoltatása után teljesen megrendültem, lelkem eltompult s ugy éreztem, mintha minden felmagasztositó nemesebb érzés kiveszett volna szivemből.

Átalakultam. Az utóbbi napok rémes eseményei, az undoritó környezet hatása alatt a megszabadulás reményétől megfosztva, teljesen eldurvultam.

Csak egy érzés hatott át, acélozta meg idegeimet, a bosszu sötét, soha ki nem alvó indulata a rablófőnök iránt, a ki imádott Józsimat legyilkolta.

Óh! Nem akkor hal meg az ember, mikor a koporsót beszögezik felette - hanem midőn az éltet bearanyozó vágyai, reményei elhervadnak... Élőhalottá lettem.

Csak ekkor vettem észre, hogy az irtóztató szenvedés mily átható bölcseséget kölcsönöz.

Ekkor jutottam arra a meggyőződésre, hogy a fátum kiséri az embert egész életén át, a bölcsőtől a koporsóig, s ekkor láttam át, hogy szerencsétlen csillagzat alatt születtem....

Ezen eltompult lelkiállapotomból sejthették a rablók, hogy hozzájok illő, méltó társ lehetek.

A mint a körülményekkel ismerős kezdtem lenni, a nemes társaság működésének én lettem az irányitója. Az én inditványomra lett elhatározva, hogy a fegyver a rablásoknál csak legvégül, kivételesen használtassék, gyilkolások mellőztessenek.

Ujabb s ujabb eredeti eszmével léptem fel, a miért társaim nagyon megszerettek, s vakon biztak bennem. Csak egyedül a társaság legidősebb tagja, Ursus, egy megrögzött vén gonosztevő pislogott bozontos szempillája alól bizalmatlanul reám, folyton dörmögve:

- Nagy hiba volt asszonyt bevenni a csapatba közénk. Ez visz bennünket a bitófára!

Csak az volt az agasztó, s kezdte elviselhetlenné tenni helyzetemet, hogy a rablófőnök mindinkább erősebb szerelmi ömlengésekkel állott elém, s erélyesen sürgetett, aranyhegyeket igérgetve, hogy lépjek vele házasságra.

Szerencsémre, egy oláh ifju - Karolus - hasonlóan olthatlan szerelemre gyuladt irántam, a ki félelmes bivaly ereje s fellobbanó természeténél fogva, még a főnök előtt is rettegett tekintélyként szerepelt.

Körülbelül fél év telt el, midőn egy vásáros kereskedő karavánt akartunk kirabolni.

Midőn a kereskedőket megtámadtuk, én és a magam részére hóditott Karolus a kereskedők táborába léptünk, s a megállapitott terv szerint Karolus segélyével a rablókat lefegyvereztük, s gúzsba kötve egy szekérre felpakoltuk.

Legtovább védekezett a rablófőnök, a kit csak ugy lehetett ártalmatlanná tenni, hogy Karolus a lábába belelőtt.

A gőzölgő piros vér égő bosszumat kielégitette, lassanként csillapulni kezdett forrongó dühöm, megszólitottam a vérvesztéstől halványuló főnököt:

- Te már nem kapod meg az én fejemre kitűzött 1000 piasztert. Hanem én a te fejedért a 100 máriást zsebre vágom!

- Légy boldog vele édes Anna! s egy őrizetlen pillanatban emberfeletti erővel az út melletti feneketlen mélységbe ugrott le, a hol egy kiálló kősziklán teljesen összeroncsolódott.

A vásáros kereskedőkkel Kolozsvárra értünk. Utközben a hűséges kisérőm Karolus gyógyithatlan betegségbe esett és meghalt. Egy heti idő kellett, hogy erőmet egy jószivü kereskedő házában gondos ápolás mellett visszanyerhettem.

El sem tudom mondani, hogy mennyire elfogott a szülőföldem iránti olthatlan vágyakozás. Azt tekintettem életem egyedüli boldogságának, hogy édes szülőföldemet megláthassam, levegőjét szivhassam, puha, foszlós kenyerét ehessem, s jó szüleimet megölelhessem.

Hosszu fáradságos utazás után végre Szoboszló határára érkeztem. Midőn a szent földjére léptem, ugy éreztem, mintha uj élet tárult volna fel előttem.

A nap ragyogó aranyszálakkal sugározta be a mezőt, csodás tündéri fényben tünt fel az egész láthatár. Sejtelemszerü ködbe burkolódzott a templom kimagasló tornyával. Égből jövő hangként hivogatott a harang el-elmosódó kongása....

Gyönyörtől elkábulva borultam a földre, s mint a török a Mohamed próféta koporsóját - csókokkal boritottam, s sokáig ott zokogtam tuláradó örömömben.

S ah! Csak ezután kellett a kétségbeesés fájdalmával éreznem, hogy még nem telt be számomra a keserüség pohara..... Tapasztalnom kellett, hogy az élet csalódások csalódása. Látnom kellett, hogy a sors még ez után szabott ki reám itthon igazi szenvedést és gyaláztatást, mely az örök erkölcsi halál bélyegét süti reám, ahonnan soha nincsen, - talán még a tulvilágon sincs feltámadás......

A szép vádlott asszony szemei tele lettek könycseppekkel, s mint ragyogó gyémántok a senátor uraimék szivében a részvét melegét öntötték be, aztán zokogásba tört ki.

Jámbor István notárius uram, akitől a halál 3, a törvény pedig 2 asszonyt választott el, s a kit nőgyülölőként ismertek s a mellett kőszivü volt, oda sugta a főhadnagy uramhoz:

- Ha még tovább hagyjuk mesélgetni ezt az ördöngös personát, a nemes senátus tagjainak a szivét mind ellágyitja, - s akkor a vérszomjazó néppel gyülik meg a bajunk.

A ravasz főhadnagy bal szemével sunyitva, kezével egyet legyintett, amely jelképes beszéd tudvalevőleg azt jelentette, hogy mindenek annak rendje s módja szerint a törvény értelmében el lesznek intézve.

- Csak beszélj tovább mindeneket el, hogy a nemes senátus teljesen tájékozódást nyerjen!

- Édes szüleimet már nem találtam az élők között. Csak a temetőben sirhalmaikon panaszolhattam el keserveimet. Egyedül, elhagyatottan állottam e nagy világon.

Szoboszlóra érkezve, már első napokban egy szegény leányt nehéz betegségéből gyógyfüves fürdővel kigyógyitottam. Ennek a csodás esetnek hire futamodott. S szabadkozásom dacára a lakosság a betegjeit hozzám hozta kuruzsolás végett, kik közül sokat meg is gyógyitottam. A néptől kitüntetésül Ördöngös Anna nevet nyertem - s a magistrátustól az elzáratás meggyaláztatását. A jobb móduaktól 1-3 máriást is elfogadtam, mert a debreceni nagyerdőből kellett a gyógyfűvet összeszedegetnern, ami 1-2 napi fáradságomba is került. Gellért Gáspár uramnak a fiát én nem öltem meg. Tudtam, hogy halálos beteg, s nem akartam gyógyitani. Atyja s hozzátartozói rákényszeritésére tettem a fürdőbe. A csillagok járásából sok károsultat értesitettem, hogy eltévedt jószágaikat hol találhatják fel.

Minden tettemnek az volt a rugója, hogy tudásommal Isten segélyével embertársaimnak, a közérdeknek szolgáljak.

Gellért Gáspár uram ádáz dühvel szórja rám vádjait. Miért akar elvesziteni, mikor azt állitja, hogy szeret.

Elbeszéltem életem folyását, a végzettel szemben megpróbálkozó inséges küzdelmemet. Nem szükség arra hivatkoznom, hogy ha emberi dolog vétkezni - isteni cselekmény: megbocsátani:... Csupán egy a védpajzsom: a tiszta lelkiismeret..... Emelt, nyilt homlokkal állok a nemes tanács szine előtt....

A senator uraimékat annyira meghatotta a szép vádlott elbeszélése, hogy ha azonnal itéletet kellett volna hozni, a vád alól teljesen absolválják.

Ámde már akkor be volt hozva a magistratualis vádló és védő fiscalismus rendszere, feladata volt, hogy a meglágyult érzelmi sziv sántasága kireperáltassék, a tárgyilagossággal kérkedő - és az egyenesen járó rideg észnek a megfelelő hely biztosittassék.

A fiskálisoknak a dolog természete szerint hosszu időre van szükségek, hogy az igazságot felderitő nehéz feladatuknak eleget tegyenek.

Mikor a tanács szétoszlott, kifelé menet a főhadnagy uram egyet csettintett nyelvével, s oda szólt a rideg notárius urhoz:

- Hm! Ez az első eset, hogy főhadnagy uramat egy asszony személy levegye a lábáról.

Azt a visszásságot, ami a közönség és a szakember közötti, s a kereslet, s kinálat egymáshozi viszonyában sok tekintetben mutatkozik, azzal a szálló közmondással szokás humorizálni: minél több orvos van, annál több lesz a beteg, s minél több a fiskális, annál több a per.

Régebbi időben hasonlithatlanul kevesebb volt a fiskális, hanem ennek megfelelően, kétségtelenül kisebb is volt a perek száma. A fiskálisok ugy segitettek magukon, hogy alaposság örve alatt egymásnak neki agyarkodva, végnélküli hosszura nyujtották a pereket. Ebben az akkori rendezetlen peres eljárás is nagy segitségükre volt.

Szoboszlón ekkorában két nagy tekintélyü prokátor élt. Az egyike Fodor János igazi fogas prokátor, aki hálás talajt talált Ördöngös Anna védői tisztében fényes tehetségének csillogtatására. A másik nemes Jenei András volt, aki mint nemes szabad privilegialt Szoboszló hajduvárosa magistratusa részéről legitimus fiskális prokator szintén nem hagyta bordában a vásznat, s vádlói hivatása feladatát csak ugy gondolta betölteni, ha Annát koromsötétre befeketiti.

Megkezdődött a két fiskális urnak végnélküli tintaharca. Vagdalták egymás fejéhez a kiválogatott okokat, s kicserélték saját álláspontjuk bebizonyitására a boszorkányságra s táltosságra vonatkozó nézeteiket, hogy szinte gyönyörüség volt nézni azt a buzgalmat, amelylyel iparkodtak egymás meggyőzni arról, a mire nézve maguk is zavaros fogalommal birtak.

A városi levéltárban foglalt perbeli adatok tanusitása szerint Fodor János védelme igy hangzott:

"vádlott simpliciter tagadja, hogy ördögi büvöléssel, bájolással, nézéssel élne. Hanem a közönséges romláskor s rabláskor elvitetett, több kereszténységgel együtt, s ott török asszonya táltos lévén, kis kénytelenség alatt kellett akaratján kivül is tőle tanulni, de nem ördögi tudományt, sem praktikát, mert a táltos ugy haragszik az ördögre, mint szintén mi, hanem a csillagzásból és az ég forgásából oktattatott, miképen vegye eszébe a nézéseket. Mert nemcsak vádlott tanul az égnek és a csillagoknak forgásából, hanem még a nagy tudós astrologusok is vizsgálódnak és jövendölnek. Vádlott is szintén ugy eszébe vehette és megtalálta mondani valamely embernek eltévelyedett jószágát."

"vádlott defensioja, hogy Törökországban tanulta valamely pogány asszonytól a tudományát, nem ér semmit, mert sok keresztények, kik akkor elvitettenek, - Isten megszabaditván - munkájokkal tisztességesen keresték élelmöket, nem ilyen tudománynyal, mint vádlott. Mint maga vallja, táltos volt az ő asszonya. Ki hiszi? Mert hiszen keresztyén ember táltost nem látott."

Ezen nagy izgatottságot keltő bünpörben összesen 35 tanu hallgattatott ki. Ezeket az engesztelhetlen Gellért Gáspár uram nevezte meg. Ő egyuttal azt a kérelmet is előterjesztette a nemes tanács előtt, hogy Anna közérdekből nagyobb biztonság okáért lánccal, hárskötelekkel s egyébb erőségekkel kötöztessék meg. De ezen kérelme nem lett teljesitve.

Végre hosszas hivatalos eljárás után a nemes tanács összeült, hogy az ügy végbefejezéséül az itéletet meghozza.

Az öreg Fekete Mózes uram ifjui erélylyel gyorsitotta a hosszura nyuló tárgyalás menetét. Külön-külön capacitálta a senátor urakat, szóval mindent elkövetett a bünpörnek Annára nézve kedvező végződésére.

Aggódó töprengéssel foglalának helyet senátor uraimék. Meg is vala szivökben a szerencsétlen vádlott iránt a lágy engedékenység. De ott vigyorgott a háttérben a sötét arcu, kérlelhetlen nagy hatalom fagyasztó hidegségével, ami a világtörténelem tanusága szerint elpusztitja a szivet, legyilkolja az észt s végül ráadásul felfalja önmagát.

S a türelmetlenkedő, száz fejü, ezer karu legyőzhetlen tömeg már fel volt dühösitve s meg volt félemlitve. Minden veszélytől való megszabadulását azon babonás hitben találta, ha Ördöngös Anna, a közveszélyes boszorkány máglyán kivégeztetik.

Notárius ur ugyancsak percegtette hegyesre élezett ludpennáját, amig végül főhadnagy uram kimondotta az itéletet:

"Deliberátum. Tetszett a nemes Tanács legnagyobbik részének határozni: Egy tanu a maga nyelvére nyilvánosan és világosan vallja Szathmári Istvánné Belényesi Anna boszorkányságát, azt állitva, hogy azon munkán jelen volt, midőn azon tanut a gonosz lelkek éjszakának idején kinzották. Azonban a nemes magistrátus világos és elégséges tanukkal a boszorkányság jeleit comprobálta. Azért azon egy tanu és erős sumptiók alól vádlott mentse magát, ha még mentheti, s akkor a magistrátus keresete alól absolvealtassék - ha pedig vádlott nem mentheti magát, akkor torturára vonattatván, mások példájára égettessék meg hóhér által."

(Régebben a nyomozó eljárásnál a bizonyitás során az ugynevezett purgatis - tisztitó eskü intézménye jött szokásba. Ez abból állott, hogy ha a bizonyitást nem is lehetett eszközölni, és mégis mindamellett alapos volt a gyanu, megkivántatott, hogy a vádlott eskü által tisztitva, mentse magát. A tisztitó eskü érvényéhez 7 segédesküvő (coadiutores) kellett. Ha nem sikerült a vádlottnak a megkivántató 7 segédesküvőt előállitani s ártatlanságát igazolni, akkor elmarasztaltatott.

A jelen esetben alapos gyanu fenforgását látván a tanács, Annát kötelezte 7 segédesküvő előállitására, kik bizonyitják, hogy nem boszorkány. Az itélet szerint ha ez nem sikerül, akkor az akkori idők szokásához képest máglyán megégetés lesz a büntetése. Szokás volt a kisebbségben lévő birák nézetét is feljegyezni.

Az utána való résznek eképen tetszett határozni. A magistratus vádlottnak sugását, bugását, varázslását, boszorkányságát bőven megbizonyitotta, tudniillik, hogy több gonosz lelkekkel együtt éjszakának idején ott volt egy keresztyén ember gyötörtetésén, a magistratus megbizonyitotta azt is, hogy minden varázslás, s ördögi mesterséggel kigondolt munkáit Törökországban a táltostól tanulta, azért hóhér hozattatván, torturára vonattassék, hogy complicex társait vallja meg, s azon személyeket specificalja, akik megvesztették, annak utánna mint efféle személy égettessék meg.

A következő 3-ik parsnak tetszett határozni: A magistratus egy tanuval compróbálta Szatmári Istvánné boszorkányságát. Azért egy tanura halálra nem sententiáztatik, hanem arra rendelt személyek által jól megexeminálván, tudományát hol vette és honnan tudja a csillagokból nézését - in perpetuum prescribáltassék, és ahol mesterségét tanulta, oda igazittassék és küldessék.

Az utolsó 4-ik résznek tetszett határozni: A magistrátus mindannyi próbája után a vádlott vettessék vizre, ha le nem ül, torturárra vonattassék, ha pedig leül a vizben, inperpetuum proscribáltassuk a tanuk fassioira.

(A birák egy része a még mindig szokásos Isten itéletet kivánta volna alkalmazni az ugynevezett vizpróba által. Abból állott, hogy miután a biróság egyéb bizonyiték hijján nem tudta az igazságot kideriteni, Istent hivta fel, hogy csodát tegyen a vádlott ártatlansága bebizonyitására. A vizpróbánál a vádlott kezét s lábát összekötve dobták a vizbe. Jelen esetben, ha le nem ül a vizben, bünösnek itéltetett volna, s kinzópadra kerül, ha pedig elmerült volna, akkor ártatlan a boszorkányság vádjától, azonban a már kihallgatott tanuk vallomása alapján mint gyanus személy örökre kitiltatott volna a városból.)

A szép vádlottban meghült a vér, s meglepetésében a földre rogyott, midőn a kedvezőtlen, továbbra is szabadságától megfosztó határozatot hallotta.

Védő prokatora Fodor uram az itéletet mint igazságtalant ad sedem competentem septem oppidorum Hajdonicalium (a kerületi gyüléshez) is meg fellebbezte.

A közbiztonsági, s általán a rendőri teendőket régebben az "armás" teljesitette. Ez elnevezés Szoboszló katonai szervezetéből maradt fent, innen a városnak decuriakra - tizedekre - felosztása, valamint a legelső tisztviselőjének "hadnagy" neve.

Az armási tisztség nem járt fizetéssel. Az közteher számbamenő szolgálat volt.

Az 1700. évben a tanács által határoztatott: "ha valaki egész háztelekkel bir, mindennemü appertinentiaival, ugymint szántóföldeivel, kaszálóival, tartozik a tizedességet és armásságot egész esztendeig elhordozni."

Ebben az időben Tállyai Zachariásra került a sor hat armás közül, aki a rabok feletti őrizetet gyakorolta. Tállyai Zakariás az armásságra egész rátermett ember volt. Széles, erős nagy válla, tekintélyes külseje, megfélemlitő hangja erre az állásra predestinálták. Hozzájárult ezekhez egyébb jó tulajdonsága: minden dolgában tanusitott rend és következetesség. Igy reggel csak is pálinkát ivott, mig délután kiválóan csak bort fogyasztott. Ember emlékezet óta soha nem történt meg, hogy ezen bevett rend ellen valaha vétett volna. S ezen kétféle szeszes ital egymásutáni sorjában annyira következetes volt, hogy a másnapra benyuló éji mulatozásai alkalmával a bort csakis éji 12 óra letelte után cserélte fel pálinkával, szigoruan tartván magát azon csillagászati felfogáshoz, hogy az éji 12 óra után már a pálinkás időszakba átnyuló reggel érkezett el.

Történt, hogy egy izben egy jó barátjánál poharazás közt vigan töltötte az időt. Csak este 11 óra tájban ment a városházához.

Az utcán vette észre, hogy feje szokatlan nehéz, lábai alig képesek egyenes irányban menni.

Rémes jelenetnek volt a tanuja. Elszörnyedve látta, hogy a tömlöcben Annának a feje levált a törzsétől, s egy villámfénysugáruton közeledik felé.

A felhevült káprázat szemfényvesztő elevenséggel űzte vele tovább pokoli játékát.

Anna tovább üldözte. A szobájában vakító világitásban megjelent előtte, s fejét levéve hozzá görditette. Az iszonyattól csepegett róla az izzadság, felsőbb igézet kényszeritő hatása alatt szintén lekapta a fejét, s a pokoli asszonyhoz görditette.

Ennek a tulvilági rémlátásnak Arki István strázsamester vetett véget, aki felköltötte:

A mámorából fellármázott ember hosszu erőlködés után megszólalt, a fejét tapogatva:

Menet közben hozzájok csatlakozott Gyöngyösi Ferencz a tolmács, aki épen akkor jött haza hivatalos küldetéséből, s aki arról volt nevezetes, hogy bátorságával módfelett kérkedett.

Anna tömlöce elé értek hivatalos komolysággal, a minek ajtaját nyitva találták.

A strázsamester elérkezettnek vélte az időt, hogy a tolmács bátorságát kipróbálja:

- Legalkalmasabb volna, - szólt a tolmácshoz - ha Gyöngyösi uram menne be először a tömlöcbe, s mint hites tolmács, több féle nyelven, különösen diákul komolyan felhivná következmények terhe alatt Belényesi Anna personát, hogy a hivatalos examinátióra jelenjen meg!

A tolmács a fejét rázta, amiből sejteni lehetett, hogy nincs kedve szellem idézésre.

- Utánam! - vezényelte harsányan, s mint valamely győzelmes hóditó, büszkén haladt előre.

Alig lépett kettőt, az ott terpeszkedő rozoga székbe belebotlott, s a földhöz vágódott, s amint ijedtében ide-oda hadonázott, az ágypokrócot magára rántotta.

A durva, bolyhos pokróc a fejére csavarodott, s minél jobban iparkodott ez ismeretlen, félelmes ellenségtől megszabadulni, annál erősebb hurkot képezett a nyaka körül.

A strázsamester ur végnapját érezte bekövetkezni, szentül meg lévén győződve, hogy Belzebub az összes boszorkánnyal reá rohant, s megakarják őt fojtani.

A kint maradt két férfi várakozó állásba helyezkedett. Kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, hogy a halálos veszedelembe került strázsamesteren segitsenek.

Az első vészkiáltást azonnal felhasználták, hogy hanyatt-homlok biztosabb helyekre rohanjanak.

Vész idején az okos ember legcélirányosabbnak tartja, ha a saját bőrét a legjobban félti.

Teljesen megfelejtkezve hirhedt bátorságáról, - hangtalanul sietett hihetlen gyorsasággal az istálló melletti szinbe, s bámulatos ügyességgel fészkelte magát egyik szük kis zugolyba.

- Végünk van!... segitség!... orditozott, s közbe, mint egy jól nevelt cirkuszló körbe szaladgált.

Mikor a harmadik vitézi futamodási fordulatot elvégezte - minden fordulat végén az egyes lélekzetvétel közben őszintén elkiáltva magát: Jaj! - beleütődött a nagy lármára elősiető ősz Kovács András másod strázsamesterbe, a kinek nagy nehezen sikerült megállitani a bőszült futó embert.

Az armással könnyebben lehetett végezni, azonban Gyöngyösi a tolmács oly erősen befészkelte magát a sötét zugolyba, hogy azt semmi áron nem akarta elhagyni.

Ősz Kovács strázsamester uram komoly alkudozásokra fogta a dolgot. Végül a tolmács hajlandónak mutatkozott kibujni rejtekéből, ha az összes európai kormányok nemzetközi concordatummal biztositják az ő sértetlenségéről, - határozottan meg lévén győződve arról, hogy nemcsak ezen országbeli, hanem az összes európai boszorkányok összeszövetkeztek arra, hogy őket megrontsák s kivégezzék.

Ősz Kovács strázsamester szintén jártas-költes ember volt, s nagy diplomatiai érzékéről tett tanubizonyságot, hogy erős igéretet tett arra, miszerint Csanády Sámuel uram a hét hajduváros kerületi főkapitánya utján felterjesztést tétet a nemzetközi szerződés megkötésére.

Cselekménye csak ekkor keltett általános csudálkozást, amidőn önkénytelenül is összehasonlitást nyertek a pocakos termete és a szük buvhely.

Arki strázsamester uramat is kimenekitették a belecsavargódzott pokrócából, s igy végül mindannyian összeverődtek, hogy az examinátiot tovább folytassák. A feladat nagyon nehéz volt, mert a tanuk képtelen dolgokat beszéltek össze-vissza.

Végül egész hivatalosan constatáltatott, hogy Anna valóban megszökött a tömlöcből, - ugyszintén az is, hogy nem tudható ki, hogy hova s miképen szökött meg?

Másnap reggel futott széjjel a városban az a hir, hogy Ördöngös Anna a zivataros időt felhasználva, a tömlöcből megszökött.

Voltak, akik meg voltak győződve arról, hogy csakis ördögi praktikával tudhatott kiszabadulni erős fogságából. Még olyanok sem hiányoztak, akik azt állitották, hogy látták, amikor ama rettenetes zivatarban sötét felhőn ülve szállott felfele.

A szálló hir akkor öltött érdekesebb alakot, amikor arról kezdtek sugdosni, hogy Anna nem magában hagyta el Szoboszlót.

Fekete Samu a rendes kerékvágásból ki volt zökkentve. A különben nyugodt ember izgatott hangon ujságolta a mit sem sejtő öreg Mózes urnak:

- Annát szeretője szabaditotta ki a tömlöcből abban az istenkisértő időben, mikor a pokol kapui szórták a villámot és menykövet. Együtt szöktek meg.

- És nem vette észre apám, hogy már régebben forró szempillantásokat váltottak egymással.... ki lehetne más, mint Bálint... vele együtt tüntek el a mezőről a Csinos, meg a Villám lovak is..

Az öreg Mózes ur meglepetésében felhökent, majd megtántorodott. Ugy tetszett, mintha egy láthatlan rém orvtámadása suhintotta volna meg, ami ellen nincs módjában védekezni. Mikor magához tért meglepetéséből, felkiáltott:

- Te vagy az oka Samu, saját fiadra jobban kellett volna vigyázni! - kifakadása igazságtalanságát enyhiteni akarva, folytatta:

Samut a fájdalom nagyon lesujtotta, összeszoritott ajkán tompán szürődött át válasza, mely mint a bosszuálló Nemesis hangja zugott:

Hosszu, megdöbbentő csend következett, amely nyomasztó ólomsulyként nehezedett a lelkekre. Békót rakott az izzó gondolatokra, amelyek az agyat szétpattantással fenyegették. Az ilyen csend beszédesebb s nyugtalanitóbb a legfékvesztettebb indulat-kitörésnél.

Samu melléből fuldokló sóhaj szállott fel, majd a gyötrődés fájdalma megszólaltatta, a mibe az irtózat és düh is belevegyültek:

- Ez az asszony valóságos ördög, szivtelen önző teremtés, kinek nyomában a sötét halál, a vész és átkozat jár....

Az öreg Mózes ur végig pillantott a Kösély folyó nádasán. Lágy hullámzásán meleg simogatással táncolt a szines napsugár. Sejtelmes zsibongás vegyült a légbe. A természet egybehangzó muzsikája szólalt meg. Amerre a szem ellátott, ég és föld, szerelmet lehelt. Megrészegitő vágy mámora szállongott fent a tiszta kékségben, hasonlóan a csapongó madárhoz.

- Tévedésben vagy! - szólalt meg Mózes ur ellágyult merengő hangon - Anna igazi angyal, kinek közelében a szeretet viruló élete fakad. Mindnyájan önző egyoldalusággal itéltétek el.

- Tévedsz! A csalódás két élü önző fegyver, amely az igazság ürügye alatt a legnagyobb igazságtalanságra vetemedik. Ő csalódott bennünk, mert szive tiszta szeretetével kivánt körülvenni. Ő az igazi örök nőt ábrázolja, aki hősi küzdelmének áldozata...

Samu elkeseredetten rázta fejét, s sötéten nézett Mózes urra, ki tovább folytatta:

- Annak a szép asszonynak mindent meg tudok bocsátani.... Hanem Bálint unokám a lovagi parolát megsértette. Regula ellenesen járt el. Közmegállapodás szerint Annát a rátartós asszonyok közé soroztuk, s igy nekem jutott osztályrészül.... És mégis ő rabolta el....

Az öreg Mózes ur annyira megrendült, hogy a rövid éj teljesen megöregitette. A lelki gyötrelem kétségtelen jelekkel volt irva arcára. Azon mély, hosszu barázda képződött, szemei kimerült bágyadságot tükröztek vissza.

E pillanatban zengett át a templom Istentiszteletre hivogató harangja meleg lágysággal.

- Vicisti Galilei! Vicisti.... Megmagyarázhatlan érzés tölti be szivemet. Századok suhannak szellem-szárnyaikkal előttem. A multnak ragyogó dicsőséges csataképei megelevenedve folynak át a jövő csendes mérhetlenébe. És ime fájó tépelődéssel kinoz a mult, hogy készületlenségben talált a jövő.... Ugy tetszik, mintha végórám közelednék, s a leszámolás itélete előtt állanék. Az agódó elégedetlenség sötét örvénye elnyeléssel fenyeget...

- Samu fiam - válaszolt az öreg megtörten - fájdalmad az enyémhez össze sem hasonlitható. Te csak fiadat veszitetted el... Makacs kitartással ragaszkodtam az eszményi küzdelem megvalósitásához, melynek kiemelkedő napja felséges Rákóczy fejedelem volt. Összes vágyaim Bálint unokámban volt megtestesitve. Arra tanitottam, hogy Rákóczy harci riadójára mindenkoron készen álljon. Az legyen élete, halála, boldogsága. Midőn meghallja, szeretője mézédes ajkát taszitsa el magától, s rohanjon a harcba... Én Bálint unokámban nem csak unokámat vesztettem el, hanem vele együtt minden szépet s magasztosat, a miért a földön élni érdemes... Mindent elvesztettem... vicisti!....

A kard, az ősi hatalmas kard átalakul ekevassá... Hallod a harang hangját. Tegnap óta folytonos zsongás dübörög agyamban, mintha szét akarná fesziteni koponyámat. Benne volt abban harci kiáltás, robogó mének dobogása, halálhörgés, csatakürt....

....S most a harang varázsszava egyszerre meggyógyitott. A fejem észvesztő nyomása megszünt. Egy más, édeni, megtisztult, csendes világ tárul fel előttem... Ugy tetszik, mintha a harang méla hangja mind mind több, több szoboszlói lakost hivna haza. Látom, hogy a messze idegenből letelepülve megsokasodnak. Leteszik az öldöklő kardot... Letelepülnek az Isten dicsőségére emelt templom közelében, hogy eme legnagyobb erősségökben, hitükben boldogságukat feltalálják....

Samu csodás érzéssel hallgatta atyját, a ki a visio káprázata alatt jós-szavakkal beszélt Szoboszlónak, a hajduságnak jövő boldogulásáról... S midőn szemei a rohamosan megöregedett atyjának lemondást és szeretetet sugárzó szemeivel találkoztak, könnyeit nem tudta elfojtani.

A két férfi, atya és fiu szeretetteljes gyöngédséggel ölelték meg egymást. A közös fájdalom érzésétől zokogásba fuladtak. Nem szégyelték egymás előtt gyöngeségüket, hisz ez volt a legnagyobb erősségük, a szeretet, a mi könnyekre fakasztotta őket.

A hivők igazi részvéttel tekintettek a fájdalomtól megtört Mózes urra, a ki közszeretet tárgya volt. S a buzgó felemelő közös fohász mintha a szivek sajgó sebére enyhitő balzsamot csepegtetett volna...

Csanády Sámuel kerületi főkapitány ur tudomást szerezvén arról, hogy a lakosság nyugalma ezen boszorkány ügy gyors elintézését igényli, intézkedett az iránt, hogy 8 nappal később a kerületi közgyűlés másodfokulag határozzon benne.

Ez itéletet nem lehetett a szép vádlott asszony előtt kihirdetni, mert már akkorra a tömlöcéből Fekete Bálint segélyével megszökött.

Ezen kerületi közgyülési határozat, a mi dicséretre méltó körültekintésről és józan felfogásról tanuskodik, a levéltári adatok szerint szórul-szóra igy hangzik:

"Vádlott beismerése szerint az Isten s ország törvényei s a természet ellen elkövetett nyilvánvaló varázslása, bübájossága és ördögi mesterségekkel való cimborálása világosan constatáltatván, azért a nemes Hét Hajdu városok határairól kiüzettessék. Előbbeni mesterségét itt gyakorolni ne merészelje, máskülönben az affélékben comperiáltatván, ezen előbbi törvények szerint sententiáztassék és exequváltassék".

Hogy Ördöngös Annát, a szép asszonyt hova ragadta magával Fekete Bálint, teljes bizonyossággal soha sem lehetett megtudni. Némelyek szerint Erdélybe egy kis falucskába vonultak el, ahol egyedül boldogságuknak éltek a világtól elzárkózva. Mások szerint a velencések csapatjába állottak be, hogy a törökök ellen harcoljanak. S ott hullottak el mindketten a csatában.

Mózes és fia Samu soha sem emlitették, hogy Bálinttól tudósitást kaptak volna.

De egyébként is Bálint az által, hogy a tömlöcből Annát megszöktette, itthon a saját helyzetét lehetetlenné tette.

A babonás lakosok abban nyugodtak meg, hogy Ördöngös Anna a pokolba, Belzebub földalatti országába vitte a hatalmába keritett Bálintot, kit mint jámbor ifjut eme gyászos sorsa miatt erősen megsajnáltak.

Mózes ur eme szökés után pár hó mulva elhalálozott. Temetésén a lakosság legnagyobb része jelen volt.

S amitől Mózes ur remegett, beteljesült. A nemes nemzetes Halasi Fekete nemzetesség eme ága magtalanul kihalt.

Ezen két százados történet óta Szoboszlón minden szép asszonyt - aki a férfiakat hatalmába tudja hóditani - Ördöngös névvel szokták kitüntetni.

Az ördöngös asszony cimezés még mindig divatban van, jeléül, hogy szép asszonyok - kik a hóditás varázslatos mesterséghez értenek - Szoboszlón nagyon nagy számmal vannak.