Tartalom

Előszó

A Nemzeti Muzeumban 1880 óta függött két kisebb méretű, gyönyörű tájkép, melynek szerzőjéről, Paál Lászlóról, édes-keveset tudtak: aradmegyei származású, a ki Párisba vetődött és ott fiatalon elpusztult. Ennyi volt az egész!

A kik ezt a két képet ismerték, művészek és szakértők, mind a legnagyobb elragadtatással emlékeztek meg róla. Látták, hogy a művészben, aki föstötte, nagy magyar festőt veszítettünk. Szana Tamás egy pár meleg sort szentelt neki. (Magyar Művészet századunkban.) Keszler József is elismeréssel emlegette mindig. (Új Magyar Szemle.) De vajh' ki ő és merre van hazája?

A véletlen egy kiváló alkotásának a nyomába vezetett engem s ez arra bátorított, hogy keressem egyéb más alkotásainak a nyomait is. Hála a közoktatásügyi minisztérium támogatásának, felfedező útra indulhattam, amely utazásnak aztán csakhamar a Nemzeti Szalonban (1902. november-deczemberében) rendezett kollektiv-kiállítás lőn az eredménye.

Most megismerhettük: ki volt Paál László, helyesebben, ki lett volna? Egy nagy művész-genie, kialakulásában és fejlődésében, lépett elénk s azt mindenesetre kétségtelenné tette, hogy legjobb művészeink sorából való. Nagyobb-e, mint Mészöly? Felülmulja-e őt Munkácsy a tájképfestésben is? Meddő kérdések.

A lángész méréséhez nincs mérték. Mindenesetre egyike volt legnagyobb tájképfestőinknek és minden valószinűség szerint, ha kifejlődhetik, egyike lett volna a világ legnagyobb mestereinek is.

A magyarság művészi geniejének igazolására Paál László művészete kitünő tanú. Ez a székely származású fiatal ember, merőben idegen környezetben, igyekezett megőrizni a maga egyéni jegyét s visszaadni fajának sajátos képzeletét.

A lángelme lélektana a művészet filozófiájának mindmáig hét pecséttel elzárt titka. Hogy feltörhessük: a képzelet működését kell tanulmányoznunk. A mi a képzeletet első sorban értékessé teszi: egyéni ereje. Individualisztikus tanulmányok után lehet, ha lehet, majd később a művészi képzelet általános alaptörvényeit megállapítani. Könyvem ily irányú tanulmányaim első gyümölcse.

Alkalmunk nyílott itt megfigyelni egy művész képzeletét: egyéni sajátosságainak kialakulása és megerősödése, érzelmeinek exteriorizálása és formába öntése, képzeleti képeinek megfoganása és technikai kifejezésének vajudásai közben. Megfigyelhettük, mennyi mindenféle külső és belső körülmény befolyásolja ezeket. E hatások részben tudatosak, részben öntudatlanok, egyszer serkentő, máskor visszataszító erejökkel hatnak. Környezet, faj, egyéni változat: látni fogjuk, mind módosító, teremtő, alakító erő. Ezek végeredménye a művész egyénisége.

Paál László művészetének tanulmányozása annál is érdekesebb volt, mert őt egyénisége kialakulása pillanatáig követhettük, a mikor a kegyetlen sors hirtelen véget szakított minden tovább való fejlődésnek. A példa tehát tanulságokban gazdag és mégis aránylag igen egyszerű.

Olyan volt az ő élete, mint egy lázbeteg álma: derülten kezdődött és kínos viziókban végződött. Még halála után is üldözte végzete. A Nemzeti Szalon kollektiv kiállításának rendezése közben tűz ütött ki és megtizedelte egyelőre kevés számban megtalált művét.

Nem lehetetlen, hogy későbbi kutatás vagy szerencsés véletlen, nagy meglepetéseket fog hozni számunkra, napvilágra hozva egy pár még ismeretlen jeles alkotását; mindez csak erősítené ítéletünket, melyet azonban a Szépművészeti Múzeum gyűjteménye már is tökéletesen igazol.

Budapest, 1903. deczember hava.
L. B.