---

Tartalom

Mányoki Endre: Gondolatszobrász
Paksi Endre Lehel: Várnagy Ildikó: Portrék
Géczi János: Várnagy Ildikó: Időegybeesések
Szobrok 1991-2000
Nagy mézeskalácsok - Porcelán domborművek 1973-1992
Porcelánplakettek 1987
Portré - Festett terrakotta és bronz portrék, szobrok 1985-2020
Írásos és jelszobrok 2006-2018
Szerelem-sorozat 2011
Érmek 1983-2020
Domborművek, kisplasztikák 1980-2020
Textil 1995
Várnagy Ildikó szobrászművész (Budapest, 1944. április 23.)

---

Fülszöveg

Várnagy Ildikó jelei sohasem metaforák, hanem mindig metonímiák. Nem sugallnak tehát, hanem megjelölnek. Nem kérdeznek, hanem állítanak. Nem tágulni igyekeznek, hanem szűkülni valami egyetlen jelentés felé. A világ nem hasonlóságok, hanem azonosságok halmaza - állítja a szobrász élethosszon át. A jelentés, mint ön-azonosság mindazonáltal nem kevéssé problematikus.
Mányoki Endre

Várnagy hol jeleket használ, hol önálló jeleket alkot. Amikor betűket, azaz a hangok szimbólumait használja fel, akkor azok a betűk tárgyak is. Nem síkban léteznek, hanem térben, hiszen porcelánból, agyagból, samottból, bronzból készültek ezek a betűk, a tárgyvolton túli értelemre is szert tettek,ha szavakká tömörödtek, s gondolatokat képviseltek. Várnagy azonban olyan plasztikákat is alkot, amelyek felületén jelek, ismerősek és újonnan alkotottak, képiek és betűkből, szavakból állóak nyüzsögnek.
Géczi János

Megismeri az illetőt, ám nem akképpen, hogy a személyiséget analizálja tudományosságra igényt tartó szakmák eszköztárával - noha azt sem veti meg -, hanem csak kíváncsi, és hagyja magát meglepetni attól, hogy az illető hogyan működik. Hogyan mozog, mi mozgatja, ebből mi ül ki az arcára. Hogy mi mozgatja, milyen a távlata, ebből következtet arra, hogy az illető hogyan fog kinézni, amikor a jelleme már végképp olyan, mint amilyen irányban éppen tart, mióta ismeri. Ez személyiségvarázslás. Megragadási gyakorlat, karikatúra és idő-relativizálás. Mélypszichológia, etika és bölcsesség-szeretet, azaz filozófia, ami szobrászati eszköztárat mozgat.
Paksi Lehel

---