Tétel adatlapja
VisszaCÍMLAP

Lázár Béla

Tájékoztató a klasszikus festészetben

TARTALOM, ELŐSZÓ


Tartalom


Olasz iskola
Flamand és holland iskola
Német iskola
Angol mesterek
Spanyol iskola



Előszó

A művészi kultúra lélek- és egyéniségnevelő fontosságára talán már nem szükséges külön-külön rámutatni, - legyen szabad remélnem, hogy minden magyar ember tudatában meggyőződéssé szilárdult már az az elemi igazság, hogy művészeti fogékonyságnál kezdődik emberré válásunk. Nem volt-e igaza Goethének, mikor azt hirdette, hogy mindenkinek naponként legalább egy kis dalt kellene meghallgatnia, egy jó verset elolvasnia, egy szép festményt megnéznie és ha lehetséges, egy pár okos szót szólania. Szép festményt? Mert egy dalt énekelhet, egy szép verset elolvashat és egy pár okos szót mondhat akárki, aki képes rá, de a szép festmény megtekintéséhez elsősorban szép festményre volna szükség, az pedig ha megvan, akkor is a múzeumban van, ki tarthat a lakásán nagyhírű remeket? A modern reproduktív technika vívmánya azonban, hogy erre a kérdésre is lehet felelni. A "Renaissance-Szalon" reprodukciói erre szolgálnak. Felölelik a legnagyobb műemlékeket, amelyeknek ismertetését ebben a füzetben kíséreltük meg. Csak egypár artisztikus szempontot emeltünk ki, mintegy rámutattunk e műalkotások egyik-másik kvalitására s itt csak azt tesszük hozzá, hogy ezek a színes reprodukciók a fotomechanikai nyomdai technika oly bámulatos sikerei, hogy e réven a nagy múzeumok nagy kincseit szemfényvesztő ügyességgel készült mesterien hű hasonmásokban élvezhetjük. A festő képírása, a freskók repedezései, az ecsetvonás minden hajlása benne van e másolatokban, úgy kapjuk ott őket, ahogy látszanak és belemerülhetünk szemléletükbe.

LÁZÁR BÉLA.


×