---

Tartalom

Előszó
Michelangelo és Aretino
Tizian-kiállítás 1935-ben
Veronese az inquisitio előtt
Valaki, aki Rembrandtot látta
Az amsterdami Rembrandt-kiállítás
A rotterdami Vermeer-kiállítás
Correggio-legendák
A spanyol lélek (Greco beszél)
Mányoki mestere (Largillierre)
Napoleon festője
Látogatók Hugo Victornál
A festőművész titka
Watts
Courbet
Manet bukása és dicsősége
Bohémia szíve
Egy emberkerülő nagy művész titka
Maillol és Rippl-Rónai
Van Gogh
Gauguin feltámadása
Cézanne
Pascin temetése
Emlékezés Liebermannra
Walter Crane
Fadrusz János halála (1903)
Boecklin és Szinyei
Egy rejtélyes művész
Egy halálos ellenségem
Az hiúságok vására
Paál László szerelme
Emlékezés Munkácsyra
Jókai és Mányoki
Emlékezés Thán Mórra
Izsó Miklós
Vadász Miklós művészete
Dada élete és halála
Az új látás
Titokzatos festmény
Művésznyomor és agybaj
Egy nagy barátság
Emlékezés Pissarrora
A karmester lekopogott

---

Előszó

Régi írásaimból szedtem össze egy marokra valót. Volt mindeniknek valamelyes aktualitása. Ám az alkalom csak arra volt jó, hogy művészek lelkébe pillantsak be. Keresztül-kasul jártam a megszentelt helyeket, hol művészek éltek, dolgoztak, szenvedtek; meghallgattam, mit mondanak a kövek, mit a régi házak, festmények és szobrok. Élményeimről számolok be, melyek egykor felrázták lelkemet. Hallottam nagy művészek vallomásait, belenéztem szemökbe, figyeltem ráncba szedett homlokukat, amint fájdalmaikat, kétségeiket, vergődéseiket panaszolták. Elsárgult leveleket forgattam, melyek titkos szerelmeket lepleztek le. Egyiknél a gyűlölködés infernalis mélységétől borzongtam meg, máskor szívük jósága hatott meg. Az egyiket a vakságtól való félelem embergyűlölővé tett, a másikat a mellőztetés halálba kergetett. Mily gúny csillant meg, mily alvilági szenvedély tombolt. Mily lágy mosoly suhant végig az ajkukon, mily prófétai ihlet zendült fel, mily mohó életvágy robbant ki, mennyi mellőztetésen érzett kín szaggatta lelkét e művészeknek, leolvastam vagy kihallgattam mindezt műveikből, életsorsukból vagy szavaikból.

Ezek a kis írások így együtt többet mondanak talán, mint megjelenésük idején, egynapi életre kárhoztatva. Ha munkaasztalom forgácsai is, de művészekről szólnak, fájdalmaikról, reményeikről, lázálmaikról.

Budapest, 1942 november hó
Dr. Lázár Béla

---