Lázár Béla
A magyar művészet jövője
TARTALOM, ELŐSZÓ
Tartalom
I. A magyar művészet - magyar legyen
II. A magyar művészet - művészet legyen (Építészet)
III. A magyar művészet - művészet legyen! (Szobrászat, festészet, iparművészet)
IV. Múzeumot a magyar művészetnek
V. Művészetet az országnak és országot a művészetnek
Szemelvények műveimről megjelent birálatokból
Előszó
...
Ha volt valaha idő, mely a magyart ereje tudatára ébreszthette, a mai nagy és viharos idő az. Meg kell ösmernünk önmagunkat és tudatára kell jutnunk lelkünk végtelen gazdagságának. Ezzel az érzéssel foghatunk majd hozzá az új élet megteremtéséhez. Lehetetlenné kell tenni, hogy a viszonyok mostohasága magányba kergessen, munkakedvétől megfosszon, alkotó vágyától elűzzön olyan tehetségeket, aminő Ferenczy volt, vagy Madarász Viktor, aki fűszeresnek ment, vagy Gyárfás Jenő, akinek a Tetemrehivás végső jelenetét ábrázoló hatalmas alkotását, - melynek kompozíciója és egyes alakjainak frappáns mozgása nagyértékű, - sem az állam, sem a társadalom nem méltányolta s ő erdélyi magányába temetkezett, művészetünk nagy kárára. Még lehetetlenebbé kell tenni azt, hogy művészeink a Kunst geht nach Brod jelszó hatása alatt kivándorolva, a nemzeti művészet számára elvesszenek.
A háború alatt a művészet jelentős volta váratlanul új megvilágításba került. Nemzetgazdasági fontosságát ösmertük azelőtt is, de kulturális nagyságát most éreztük meg igazán. A háború iszonyatosságai közt is a művészetet ért veszteségeken jajongott a leghangosabban a kulturvilág! A háború után különben is a művészetek szokatlanul nagy értékelése szokott bekövetkezni. A görög művészet fellendülése a perzsa háborúk után következett be, az új élet szülte az új nemzeti tevékenységet és vele a nagy művészetet. A reneszánsz művészete is a welf és ghibellin-harcok befejezése után beállott gazdasági fellendülés és nemzeti élet idején virágzott fel. Shakespearet az az Anglia szülte, mely a spanyol armádia megsemmisítése után Erzsébet királynő dicsőséges uralkodása alatt nemzeti egyéniségét kezdi kifejteni. A rokoko-korszak Franciaországa XIV. Lajos után, hosszas vallásos háborúk befejeztével, szülte a Watteaukat, Chardineket, Fregonardokat. Németországban is a harmincéves háború befejeztével kezdődött a művészetek és irodalom felvirágozása s ugyanazt látjuk az 1870-iki francia-német háború után, Francia- és Németországban egyaránt. Ennek oka az, hogy a háború alatt egységbe verődik a nemzet s ez az egység fontos, mert kell, hogy a zseni működése mögött egységes társadalom álljon, egységes érzéssel, áradó lelkesedéssel és nemzeti ideálokkal. Soha sem volt nálunk a művészi tehetségek olyan végeláthatatlan sora, mint most, csak a társadalom lelkes érdeklődésére van szükség és a művészi virágzás el nem képzelt fokára juthatunk.
Ez a feladat vár a magyar társadalomra. Meg kell teremteni művészetünknek azokat az életfeltételeket, melyek anyagi gondtól mentesitsék, hogy kizárólag hivatásának élhessen. Első feltétel: művészetünk erejének a felösmerése, a mai művészet istápolása; ez a siker titka. A rokokó idején a francia társadalom menten felösmerte kora művészetének értékét s Watteau egyik legjelesebb műve képek közt válogató delnőt ábrázol, - nem régiségek közt turkáló, hanem a korabeli mesterművek közt keresgélő úrnő típusát adta, - ez az együttérzés a francia művészet fellendülésének titka. Mikor Katalin cárnő Diderot-tól tanácsot kért, hogy lehetne Oroszországot kultúrában emelni és orosz irodalmat és művészetet fejleszteni, - Diderot azt mondta, hogy akkor lesz orosz művészet, ha "meg fogják becsülni és érdemök szerint jutalmazni a kiváló tehetségeket". Ezt a tanácsot kell megfogadnunk nekünk is. Ránk fér. Szeretettel forduljunk művészeinkhez, - együttérezve törekvéseikkel. Ezt az együttérzést kell kifejlesztenünk nálunk is. Gróf Andrássy Gyula a képzőművészeti társulat jubiláris gyűlésének elnöki beszédében kimondotta az én hitemet is: "Magyarországon különösen fontossággal bir a képzőművészet, mert a magyar különös tehetséggel bir a képzőművészetek iránt". Ezért vár a magyar társadalomra fölötte nagy hivatás a háború után, a várható anyagi fellendüléssel kapcsolatban.
...
Exportot a magyar művészetnek és európai egyesülést, mert csak a nagy európai áramlatokban szóhoz jutó, egyéniségét érvényesítő magyar művészetnek van jövője, - akkor aztán nemcsak itthon, de a külföldön is.
Ezt az exportot szervezni kell, - bécsi mintára. Ez azonban nem jelenti azt, hogy - Bécscsel együtt. Kimondom nyíltan, nekünk nincs szükségünk Bécscsel egy hajóban evezni. Nem kívánom az ellenséges súrlódásokat, de félek, hogy az együttmenés, a közös kiállítás, aminőket újabban a bécsiek szorgalmaznak, politikát jelent. Nem attól félek, hogy művészi sajátosságaink vallják kárát ennek a tervezett közösségnek, de bizonyos, hogy a centralisztikus politikának kedveznénk vele. A bécsi minta más. A bécsi minta szervezettséget jelent. Önálló akciót.
Itt minden költség: tőkebefektetés, mely busás kamatokat hoz. Ennek a kereskedelmi oldalát ideje volna immár felösmerni, s nem dilletánsokra bízni, a régi magyar világ főispánoskodásának bealkonyodott. Most szakemberre van szükség minden téren. A magyar művészet jövője többek közt attól is függ, kapunk-e szakszerű, kapunk-e becsületes és karakteres műkereskedést?
Itt az állam és társadalom segítségére van szükség, a nagy vitális érdekek megóvása érdekében.
Hogy ez az export jó kilátásokkal szervezhető, bizonyság erre az, hogy az újtörökök felfogása a képtagadással szemben megtörött. Modern törökök maguk is festenek, művészközéppontokat szerveznek, s az arckép- és állatfestészet terén szép sikereket érnek el. Abdul Medzsid herceg tehetségét sokat dicsérik. Nyilvános épületeiknek figurális festményekkel való díszítését is megkezdették. Csak templomaikban nem tűrik, a régi bálványimádás elleni ellenszenvből. Magánházaik festményekkel való ékítésének útja tehát elő van készítve. A magyar művészet terjedése a Kelet felé szép sikerekkel kecsegtet. Főleg ha sikerül művésznövendékeiket a budapesti akadémiára szoktatni, s a török és magyar festők kapcsolata így baráti és szoros lesz. Ezt egy konstantinápolyi magyar kiállításnak kell megindítani!
Itt is tanulhatunk a németektől, akik már 1908-ban alapították a "Gesellschaft für deutsche Kunst im Auslande" központot, rendeztek kiállításokat Amerikában, s közvetlenül a háború kitörése előtt szerveztek Rimbault Diddin, a liverpooli képtár igazgatójának vezetése mellett egy kivitelre összeállított kiállítást, mely persze dugába dőlt. De a német már is mozgolódik, az egyesület nem szűnt meg, csak szunnyad, s várja, hogy a háború után feléledjen; főleg a Keletre támaszkodva (amibe persze minket is beleértenek).
Das Hinaustragen des deutschen Gedankens - a jelszó.
A népeknek langsam, aber zielbewusst való megnyerése - az eszköz.
Ezt hirdeti az egyesület elnöke, Langhammer Károly tanár (Voss. Zeitung, Sonntagsbeilage. Nr. 43) és szava bizonyára nem lesz kiáltó szó a pusztában, a német kereskedő tudja, mit ér neki a szép szó. Megértjük-e mi is a jelentőségét? Egységbe olvadunk-e, közös munkába fogunk-e, a nagy cél: a magyar művészet érdekében?
Az egységes nemzeti érzésben egybeolvadt magyarság művészetében fog világjelentőségre emelkedni. A mi kötelességünk megteremteni mindazokat a feltételeket, melyek a virágzás létrejöttét előmozdítják.
...