Fábri Péter
A Tandori taniroda
TARTALOM, BEVEZETŐ
Tartalom
Bevezető
Tandori-tanformák, ahelyett, aminek indult
Egy budapesti koala üzeni
A tanfolyam
II. Készülődés a pótvizsgára
"Kopogtatás nélkül", avagy: Verébbel ágyúra - Tandori Dezső: A meghívás fennáll -
Mackók, verebek, emberek
Diogenész, elemlámpával
Nat Roid /Tandori Dezső/: Nem szeretném, ha fáznál!
A feltételes megálló - Tandori Dezső verses könyve
Episztola Tandori Dezsőhöz Egy goromba kritika olvastán
Levéltitok (1983)
Bevezető
Tandori Dezső néhány versét már a hatvanas évek végén olvastam, de azt, hogy milyen jelentős alakja ő a magyar irodalomnak, szinte véletlenül tudtam meg, egy, az Írók Boltjában lezajlott beszélgetés következményeképpen.
A hetvenes évek elején történt, valószínűleg hetvenkettőben vagy hetvenháromban. Akkor még volt valami pultféle ott a boltban, amögött állt az eladó, akivel beszélgettem. Nem Tandori Dezsőről beszélgettünk, hanem Petri Györgyről. Versenyt dicsértük, hogy mekkora költő.
Ott állt mellettem a pultnál egy férfi. Valószínűleg akart valamit az eladótól, azért várta ki ott türelmesen, amíg mi befejezzük a tirádáinkat. És akkor megszólalt.
- Igen, Petri valóban nagyszerű költő. De azért Tandori az igazi.
Átszellemült, misztikus mosoly lengte be az arcát, amikor Tandori nevét kimondta.
Sapienti sat. Ez az ember tagja volt a klubnak. Vagy a titkos társaságnak. Tudott valamit, ami boldoggá tette. Egy volt ő a beavatottak közül. Ez látszott az arcán.
Egy átszellemült mosoly persze még nem feltétlenül hitelesít egy irodalomkritikai állásfoglalást, de ez az ember olyan volt. Ennek el kellett hinni.
Akkor olvastam el a Töredék Hamletnek verseit. Az embernek a misztikus mosolyával, a klubtagnak, a titkos szabadkőművesnek igaza volt. Azóta is kapásból idézek, fejből tudok a Töredék versei közül jónéhányat. Tandori nagyon nagy költő. Persze úgy gondolom, hogy Petri vagy Tandori legnagyobbságán vitatkozni kissé hasonlít ahhoz, mintha Petőfit és Aranyt, Adyt és Babitsot vagy József Attilát és Kosztolányit akarná az ember rangsorolni.
Azt hiszem, Tandori olyan erős hatással volt a magyar költészetre, mint a maga idején Ady. Őutána már nem lehet ugyanúgy írni. Lehet radikálisan másképp és lehet újból klasszikus egyszerűséggel (ő mindkét végleten könnyeden játszik), de nem lehet többé azzal a naivitással, amivel a hatvanas években még költővé válhatott valaki. Elképesztően sokat tudtunk meg tőle a nyelv természetéről.
Az ilyen erős hatás fiatal költőre nézve igen veszedelmes. Ezt írtam ki magamból a Tandori-tanformák című, ebben a kötetben is olvasható, még 73-ban született tisztelgő paródiámban.
Tandorival később, eléggé sajátos, de őtőle korántsem szokatlan módon, barátságba is keveredtem. A sajátos módhoz annyit, hogy az elmúlt húsz évben egy, azaz egy alkalommal beszélgettünk, tavaly, 1997-ben. Akkor is véletlenül találkoztunk: a Batthyány téren nézte az eget, én odamentem hozzá, bemutatkoztam, ő nagyon örült, azután Fodor Ákos is arra járt - így lesz kerekké egy jó nap. Ezen kívül két alkalommal láttam, egyszer egy kiállítása megnyitóján, egyszer pedig egy költői estjén. Viszont nagyon sok levelét őrzöm.
Ennek a húsz évnyi nem-találkozásnak az az előzménye, hogy a hetvenes-nyolcvanas években Tandori alig mozdult ki otthonról. Híres történet, hogy egyszer egy barátja fölhívta telefonon, valamikor szeptemberben:
- Dezső, november hatodikán szeretettel várlak Ágnessel nálunk.
Mire a válasz:
- November, november.... November nem jó. Novemberben már megyünk valahová!
Ennek tudatában írtam neki több, mint húsz évvel ezelőtt egy levelet. Műsort rendeztem a verseiből a Belvárosi Ifjúsági Házban, a Hétfői Színpad című sorozat keretében (igen, igen, megpróbáltam a lehetetlent is: a híres sárga kötet verseit is előadtuk, például a sakkverseket - az a száz néző, aki ott volt, tudja, hogy ez sem egészen képtelen ötlet!). És meghívtam a műsorra - megjegyezve, tudom, hogy nem jár sehová. Kedves levélben hárította el a meghívást és ennyiben maradtunk.
Azután 78 nyarán, úgy fél évvel az előbbi után, jött tőle egy levél. Folytatásos regény című regényem volt a levél apropója, mely akkoriban éppen folytatásokban jött a Magyar Nemzet-ben. Kiderült, hogy Tandori minden hajnalban, madáretető sétája közben az én regényemet olvassa - és szereti. Ekkor kezdtünk levelezni, és ez a levelezés kisebb-nagyobb szünetekkel, azóta is tart. Postán kaptam a falamon lógó rajzait, postán kaptam sok-sok könyvét és Szpéró fényképét is. Az a rajz is levélben jött, amiről a kötet végén olvasható, Levéltitok című írásom szól.
A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján elég sokszor írtam a könyveiről. Most, hogy közeledik hatvanadik születésnapja, úgy gondoltam, örülni fog, ha róla és neki szóló írásaimat egybegyűjtve is megkapja. Ezt az ötletemet Békés Tamás barátom, a Polgár Kiadó igazgatója is lelkesen pártolta. Így született ez a kis könyv, amely remélem, nem csak neki, de az őt szeretőknek is örömöt okoz - és aki netán olykor nehéznek tartja Tandori műveit (bevallom, én sem olvastam mindet!), az talán segítséget kap ezekben az írásokban ahhoz, hogy közelebb kerüljön ehhez a kivételes szellemhez.
Megjegyzés. A könyvben szereplő cikkek, különböző lapokban történt eredeti megjelenésükkor kisebb-nagyobb változásokat szenvedtek el. Ezek többségének nem örültem, ezért az itt közölt szöveg a kézirataimat követi. A zárójelben közölt első évszám a megírás dátuma, a második a megjelenésé.)
Budapest, 1998. szeptember 2.