Tartalom

Előszó

Midőn e könyv szerzője, Lázár Béla barátom megkért, hogy vezessem be első elbeszéléseit a magyar olvasó közönségnél, egyszersmind kikötötte magának, hogy ez előszóban nem fogok bírálatot mondani elbeszéléseiről. Gyöngédségét megértettem. Attól félt, hogy mint bajtársa, kinek dolgozó asztala a "Nemzet" szerkesztőségében az övé mellett áll, talán nem leszek képes irányában a teljes tárgyilagosságot megóvni és hogy személyes szeretetreméltósága által rég megnyert rokonszenvem hangosabban fog beszélni lelkemben az igazságnál, melynek kifejtése pedig kötelességem.

Egész elismeréssel fogadtam e kikötését, habár - meg kell vallanom - fölösleges volt, mert úgy sem írtam volna birálatot ez érdekes történetekről. Semmi esetre sem vállalkoztam volna a cicerone szerepére, ki az ajtónál fogadja a kiváncsiakat és magasztaló szavakkal kiséri őket a megszemlélendők egész tárházán végig. Nézetem szerint az ily alkalomkor meg kell hagyni az olvasónak teljes vélemény-szabadságát; itéljen ő maga, saját belátása, saját izlése szerint a mű irodalmi értékéről, és adja meg az irónak, vagy vonja meg tőle tetszését a szerint, a mint a művet sikerültnek vagy elhibázottnak találja. Csak az ily, minden előzetes befolyás nélkül létrejött közvélemény bir az iróra nézve értékkel és érdekkel; mert az irodalom embere csak az ily véleményből merítheti a meggyőződést, hogy kora eszméit és érzéseit helyesen tolmácsolta és hogy könyve, ha a szellemi termények sorsát intéző gondviselés - habent sua fata - későbbi nemzedékek számára föntartja, helyesen és híven fogja ezeknek magyarázni azon emberöltő lelki állapotát, melyben keletkezett.

A kritikától tehát távol fogok maradni. Csak egyetlen-egy magyarázó megjegyzésre kivánok szoritkozni, mert ez egy megjegyzés elől ki nem térhetek, ha a szerző személyének bemutatásánál, szerepemhez híven, kellő megvilágításba akarom helyezni irói egyéniségének ama fővonását, melynek a többiek csak természetes következményei.

E könyv három terjedelmesebb elbeszélése közül az elsőnek, a Fekete fátyol-nak hőse meghal, mert szerelmének útját állták; a József cziműé lemond az élet örömeiről, mert le kellett mondania szerelméről; a harmadiknak, az Álomnak hősét az őrület szabadítja meg szíve gyötrő vágyaitól. A tárgy tehát mind a három elbeszélésben ugyanaz: ki nem elégített szenvedély. Csak költői elintézése más-más.

A tárgy ez azonosságát és feldolgoztatásának különféleségét lehetetlen véletlennek fogadnunk. Határozott szándékot, sőt szigorú rendszert kell feltételeznünk az oly irónál, ki ily merészen választja és csoportosítja problémáit. És a rendszert nem is nehéz felismernünk. Világosan, az irodalom fölszinén találjuk azt abban a tudományban, melynek Lázár Béla ifjúsága tanulmányainak nagy részét szentelte: a bölcsészetben. A franczia ujkori spiritualisták iskolája és különösen ezek vezére, Caro, hirdeté a következő tant: A szenvedély vége vagy kielégülés, vagy lemondás, vagy őrülés, vagy halál. Más megoldása nincs.

E tannak igazságát tünteti fel Lázár Béla is e könyvben. És minthogy ő a spiritualista-mestereknek csak tanitványa; minthogy a spiritualizmusra nyomban következett pesszimistakornak gyermeke: a kielégitett szenvedélyt problémának nem fogadja és csak a többi megoldásokat véli földolgozásra méltóknak, vagyis az élet uralkodó igazságainak kiderítésére alkalmasaknak.

Lázár Béla tehát a francziáknak követője; a rajnántúli magas fokú műveltség uralkodik szellemi világán; a Balzac és George Sand nyomdokain keletkezett fényes és terjedelmes elbeszélő irodalom ejté hatalmába a költészetért rajongó lelkét. Ebben vélem felismerni irói egyéniségének ama fővonását, melyhez a többi jellemző vonások csak mint kiegészitők sorakoznak. Azok tehát, kik - megteendők, mitől én tartózkodom - művét meg akarják bírálni, először is ez alapra lesznek kénytelenek helyezkedni. Ez meg fogja könnyiteni az ő munkájukat és - meg fogja neheziteni az ő állását. Mert rendkívül nagy feladat a legnagyobbak mellett sikerrel megállni. Ezért mondtam fönt, hogy írónk merészen választotta és csoportositotta föladatait.

De tudjuk, hogy az ifjuság semmitől sem riad vissza. Huszáros könnyű vérrel ostromol mindent, még a parnasszust is. És minthogy végre még is csak ő a győztes, mert, ha tisztelettel is, de mindig eltemeti az öregeket: tehát igaza is van. A ki az ellenfél táborának helyén hál, azé a győzelem pálmája. Ez régi törvénye minden csatározásnak.

Azon körülmény, hogy Lázár a franczia elméletet tősgyökeres magyar nyelven hirdeti; hogy az idegen földön, de az egész emberiség számára termett eszméért igazi biharias kurucz hatvágással lép síkra: - csak növeli a tény pikáns voltát, és csak megnyerheti számára a sziveket, melyeknek kegyébe tisztelettel ajánlom e könyvét.

Budapesten, 1894. május hó 2. napján
Keszler József.