---

Tartalom

AZ EZREDÉVES ORSZ. KIÁLLÍTÁS TÖRTÉNELMI FŐCSOPORTJA
Dénes-Diner József: A történelmi kiállítás és az iparművészet
Ráth György: Magyarországi könyvtáblák a kiállításon
Dr. Czobor Béla: A horvát-szlavon retrospektiv csoport
Dr. Czobor Béla: A történelmi kiállítás nemzetközi juryje

JELENKORI IPARMŰVÉSZETÜNK AZ EZREDÉVES ORSZ. KIÁLLÍTÁSON
Alpár Ignácz: Az ezredéves orsz. kiállítás királyszobái
Györgyi Kálmán: A Magyar Iparművészeti Társulat kollektiv kiállítása
Aigner Sándor: A bútor-műipar
Petrik Lajos: Agyagipar
Csízik Gyula: Üvegfestés
Dr. Wartha Vincze: Az üvegipar
Csízik Gyula: Fémmunkák
Dr. Varjú Elemér: A könyvkötészet
Hollós Károly: Az iparművészeti oktatás
Szterényi József: Az iparoktatás
Huszka József: Szűr, suba és a házi ipar
Dr. Szendrei János: A műkedvelők csoportja
Horvát Pál: Horvát- és Szlavonország művészi ipara

MILLÉNNIUMI EMLÉKMŰVEK
A Mátyás-templom, az új országház és az új igazságügyi palota
Fittler Kamill: Az orsz. m. iparművészeti múzeum és iskola épülete
Dr. Ambrozovics Dezső: A városligeti új műcsarnok
Marton Ákos: A hét millennáris emlék

K-ő: A negyedik műtörténelmi kongresszus
Dr. Prém József: "Magyar Műkincsek"

KÜLFÖLDI KIÁLLÍTÁSOK
Faragó Ödön: A genfi kiállítás
Faragó Ödön: A berlini iparkiállítás
Faragó Ödön: A drezdai kiállítás
Lauser, a stuttgarti műegyetem m. tanára: A stuttgarti kiállítás
Stegmann P., a Germanisches Museum őre: A nürnbergi kiállítás
Divald Kornél: Rajzok, festmények és művészi kiadványok tárlata. (Gerlach és Schenk kiállítása a bécsi műcsarnokban)

Györgyi Kálmán: A m. iparművészeti társulat működése 1896-ban
A magyar iparművészeti társulat tagjai

---

Előszó

Az elmúlt esztendőben ünnepeltük nemzetünk európai történetének ezeresztendős folyását. Ez év az ünneplés és a munka esztendeje volt. Történelmi s jelenkori kiállításunk látogatói hírét vitték annak a maroknyi nemzetnek, mely a Duna-Tisza közén megtörte a régi hagyományt: állandó hatalmat, alkotmányos országot és magasratörő kulturát alapított és tartott fönn azon a területen, melyen sem a rómaiak világ-uralma, sem a népvándorlások nagy hatalmassága nem tudtak meggyökeresedni. S ez az esztendő, a mely Európa történetének egyik legjelentékenyebb eseményét, a magyarok honfoglalását, hívta vissza emlékezetébe, mint egy hatalmas szertartás, nyitotta meg újkori történetünket: a mívelt s nyugati színvonalú magyarság új korszakát.

A mennyire záróköve itt élő s folyton munkáló szellemi és politikai működésünkben megalkotott históriánknak; ép annyira alapköve jövendőnknek. Mert a magyar nemzet ezredéves múltja daczára fejedelme s a külföldnek megilletődő képviselete előtt erőtől duzzadóan mutatta be múltját és jelenét: jövendőjének biztos alapjait. Anyagi és szellemi tevékenységének bemutatásakor egymásután vezette föl ama tényezőket, kik megóvták és erejét nevelték: a népet, a mint falujában faja és vidéke egyéniségének hű kifejezésével életének külső kereteit megalkotta, s abban ízlésének, művészi ösztöneinek és kényelmi igényeinek megnyilatkozását kimutatta; a munkáskezeket, a mint egyfelől a nyerstermelés és a kézművesség terén, másfelől a forgalom és a szellemi élet körében dolgoztak.

E bemutatkozás során, hátul, de nem legvégül, szerényen, de önérzetesen megismertette iparművészetét, a mint az új korszak fölpitymallásakor a magyar kultúrának új adeptusává szegődik.

A bemutató tisztét legelől az Iparművészeti Társulat teljesítette; szerény keretben, de elég nagyban arra, hogy a magyar iparművészet majdnem minden iparágban bizonyítékát adhassa nagykorusága elértének. Igazolhassa, hogy felszabadult az idegen befolyások zsibbasztó hatása alól, hogy tud és akar is önálló lenni.

Társulatunk 12 évi küzdés után a közöny, az előítéletek, a kicsinylés, sőt az egymásra utalt munkatársak kölcsönös bizalmatlansága ellen, a mint a millennium ünnepe ránk köszöntött, az igaz, nemzeti ügyért való munkálkodás és küzdelem tudatában, még egy nagy erőfeszítésre vállalkozott. Egész sereg művészt toborzottunk magunk mellé, akik a modern művészet szellemétől áthatottan készek voltak a magyar iparművészet szolgálatába állani. És magunk mellé gyűjtöttük a műiparosok egész sorát, akik azoknak a művészeknek terveit ugyanolyan szellemtől ösztökélve, nagy buzgalommal, lelkesedéssel s a magunk hatékony istápolásával kidolgozták.

Már az előkészítés munkájában hatalmas támaszt találtunk a minden hazafias czélt felkaroló székes főváros áldozatkészségében.

Ilyenformán fegyverkezve jelentünk meg a millenniumi kiállításon, hogy nagyvégre meghódítsuk magunknak azt a helyet, a mely nemzetünk nyilvános kulturális életében megillet bennünket. Büszkén mondhatjuk, hogy diadalt arattunk. Az iparcsarnokban elhelyezett gyűjteményes kiállításunk egyaránt kivívta a szakkörök s a nagy közönség elismerését. Az egész sajtó nemcsak azt ismerte el, hogy igenis megteremtettük a magyar iparművészetet, hogy ez az előkelő művészi ízlés magaslatán áll, hanem azt is, hogy a magyar stilus megalkotása jóformán sikerült, a mennyiben művészeink lehetővé tették, hogy a magyar nép használta évszázados diszítő motivumok a szónak legjobb értelmében szalonképessé legyenek.

És ezt az általános ítéletet szentesítette, megdönthetetlenné tette felséges Urunk királyunk bölcs kegye, aki mikor gyűjteményes kiállításunkat megtekintette, nemcsak dicséretére méltatott, hanem törekvéseink és eredményeink elismerésekép a kiállított tárgyak közül többet megvásárolt, s ezzel a kételkedőknek félreérthetetlenül tudtára adta, hogy magyar iparművészetünk a legfinomabb és legkényesebb ízlést is kielégítheti. Ezzel a királyi elismeréssel megszünt az a lidércznyomás, a melytől olyan sokáig nem akarták az iparművészetet a művészet birodalmába tartozónak elismerni. Ezután nálunk is, csakúgy mint szerte a művészet dolgában művelt Európában, a művészetet és az iparművészetet úgy tekintik, mint egy ugyanannak a nemes törzsnek két hajtását. Ennek az új felfogásnak meg volt már a látszata az 1896-ki karácsonyi kiállításban, a melyen a festészettel és szobrászattal együtt jelentünk meg a műcsarnok termében. S ez az új felfogás teszi lehetővé, hogy a készülő párisi világkiállításon együtt és egyformák legyünk képzőművészeinkkel.

...

---