Tétel adatlapja
VisszaCÍMLAP

A Felvidék fürdőinek lexikona

TARTALOM, BEVEZETŐ


Tartalom


Bevezető
A Felvidék fürdőinek fejlődése az 1800-as évektől 1914-ig
A Felvidék fürdőinek térképe
Lexikon
Epilógus
A fürdőhelyek magyar betűrendes mutatója
A fürdőhelyek szlovák betűrendes mutatója
A helységnevek betűrendes mutatója
Válogatott szakirodalmi és hivatkozott művek jegyzéke
Képjegyzék
Színes képmellékletek jegyzéke
Színes térképmellékletek a fürdőhelyek vármegyéiről



Az a kedves olvasó, aki kíváncsisággal vagy érdeklődéssel a kezébe veszi ezt a lexikon kötetünket, igen érdekes és talán hasznos idő- és térbeli utazásra jöhet velünk az egykori Felső-Magyarországra, azaz a mai Szlovákiában lévő Felvidékre, ahol számos fürdő várja napjainkban is az ott fürödni vagy felüdülni vágyókat.

Ámhogy mennyivel több és gazdagabb volt ez régen, azt csak az emlékek világa, a dédnagymamák s nagymamák nosztalgiával átitatott történetei, vagy éppen egy-egy szép és féltve őrzött fénykép, képeslap, pohár vagy fürdőbáli meghívó őrizte meg.

Szerencsés találkozás tette lehetővé az időutazásunkat az 1800-as évek s az 1900-as évek legeleje közötti időkre: a Révkomáromban működő KT Könyv és Lapkiadó Kft. szakmai vezetőinek régi szándéka volt, a korabeli felvidéki magyar vonatkozású kulturális értékek felelevenítése, a Budapesten működő Országos Széchényi Könyvtár pedig rendelkezik a muzeális gyűjteményeiben összegyűjtött és megőrzött több tízezer fényképpel, képeslappal, film- és fotónegatívval. Ezek a díszes nyomású fürdőbelépőjegyek, ásványvizek reklámcímkéi, etikettjei, plakátjai vagy éppen fürdőbálok meghívói a korabeli fürdők és személyek fotóival most e könyv útján kerülnek napvilágra, megmutatva magukat a Felvidék történelme és értékei iránt érdeklődőknek.

E szándékot és álmot segítette életre kelteni a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatása.

Így tehát már elindulhatunk a Felvidékre, akár a korabeli Kassa- Oderberg, avagy a Pozsony-Árva-Polhara irányába induló vonat kényelmes és tiszta szerelvényeire felszállva.

Ez a lexikon kísérletet tesz arra, hogy megmutassa az ország nyugati végéből haladva a Pozsony-Pöstyén útvonalon át, - a Vág, a Garam, a Nyitra, a Trencsénteplic vidékeit bejárva vagy az Ipoly, a Bódva, a Hernád folyók völgyeit követve - eljutva a Stoósz, Stubnya, Szliács, Vihnye, Szklenó fürdőkig, vagy a keleti határnál lévő szobránci fürdőkbe, és a Tátrában lévő (Lomnicra, Poprádra) a leghíresebb üdülő és gyógyhelyekre.

Könyvünk bemutat több mint 60 olyan fürdőt, hévízforrást vagy ásványvízkútfőt, valamint az ezekre épült balneológiai gyógyhelyeket, amelyek már a feledés homálya merültek.

Ezek megismerését két módon is elősegíti lexikonunk:

Egyrészt a bevezetőt követő tanulmány közreadásával, mely a Felvidéki fürdők fejlődése az 1800-as évektől az 1910-ig címmel egy összképet kísérel meg adni, arról az Európában is ritkaság számba menő nagy arányú fejlesztésről, amely az itteni fürdők aranykorát jelentette. Felhívjuk a tisztelt olvasó figyelmét, hogy ennek megismerése teszi majd érthetővé a lexikon címszavain belül bemutatott fürdők működését. Másrészt a betűrendben felsorolt fürdőkről igyekszik elmondani, hol és milyen területen található, melyik nagyobb városhoz, híresebb településhez van közel, mik e területek természeti értékei, milyenek az ottani épületek adottságai és lehetőségei.

Továbbá kiterjed a korabeli gyógyászati eljárásokra is, amelyeket a kor legjobb tudósainak leírásaival idézünk és mutatunk be.

Aki ugyanakkor csak a természeti és kulturális értékek, történelmi anekdoták iránt érdeklődik, az is hasznos információkat és ismereteket kaphat a legfontosabb emlékek, városképek, épületek lehetőség szerinti felidézésével.

Nem felejtkeztünk meg azokról sem, akik az egyes helyek szállodái, panziói, a híres vendéglők, a szórakozás, a színházi előadások, zenei estek régi formái iránt érdeklődnek.

Tanulmányunk elsősorban a régmúltban leírt adatokra támaszkodik, élvezetes és hangulatos beszámolókat olvashatunk az akkori kor hölgyei által használt gyógyászati és testszépítő lehetőségeiről is.

Végül pedig, mint minden lexikon szerkesztőinek, nekünk is az volt a legfőbb szándékunk, hogy az utókornak a lehető legtöbb adatot átadjuk, igyekeztünk hogy a leendő kutatók, a jelenlegi diákok, egyetemisták is információkat gyűjthessenek belőle monográfiáikhoz, részletes tudományos feldolgozásaikhoz. Célunk, hogy teljességgel feltárható legyen az akkori kor minden szellemi és anyagi értéke.

Kiadványunk korántsem teljes. Épp ezért szívesen fogadunk minden új adatot, vagy kidobásra szánt fényképet, képeslapot vagy más szellemi és tárgyi emlékeket, amelyeket olvasóink esetleg átadnának, hogy a későbbiekben bővíthessük kiadványunkat. Címünk: Országos Széchényi Könyvtár Mikrofilm és Fényképtára, H. 1054 Budapest, Hold u 6. email: znagy@oszk.hu, telefon: (36)-1-3123-835.

Szeretnénk megköszönni mindazon intézmények, magánszemélyek támogatását, akik és amelyek segítségünkre voltak munkánkban az adatok és dokumentumok átadásával és a képek közreadásának lehetővé tételével. Köszönet illeti továbbá a KT Könyv- és Lapkiadó Kft. és az Országos Széchényi Könyvtár mindazon munkatársait, akik e nehéz és fárasztó munkát kitartó tevékenységükkel segítették. Külön köszönetet mondok a Mikrofilm- és Fényképtár aktív munkatársainak, akikkel most is, - ahogy több évtizeden át - szerencsém volt eredményesen, jól és szépen együttdolgozni.

Kelt, Budapesten, 2004. december
A szerző


×