---

Tartalom

Előszó
Köszöntő

NYELVI ÉS NYELVPOLITIKAI FOLYAMATOK
Beretka Katinka: A nemzetiségi nyelvi jogok (d)evolúciója Szerbiában az elmúlt ötven évben: merre tovább?
Izsák Balázs: Székelyföld saját nyelve: a magyar
Kovács László: A nyelvjárások és a köznyelv viszonya a kisebbség nyelvhasználatában. Nyelvhasználói vélemények és ítéletek
Máté László: Kassa és vidékének magyarsága az ezredfordulón. Gondolatok a nyelv szerepéről a kultúrában
Pomozi Péter: Kárpát-medencei többnyelvűségi minták Trianon előtt és után. Merre tovább?
Pusztay János: Az önmaga határolta nyelvről. Terminológiai stratégia a nyelvi szétfejlődés ellen
Zékány Krisztina: "...mert biccen a szó már a száj szögletén." A nyelvi és nyelvpolitikai helyzet alakulása az elmúlt száz évben Kárpátalján

OKTATÁSPOLITIKA
Albert Sándor: A felvidéki magyar közoktatás jövőképe
Katona József Álmos: Az elmúlt száz év (oktatás)politikájának hatása az iskolai tananyag anyanyelvszemléletére
Sárközy Péter: Egyedül nem megy... Trianon után. Gondolatok a külföldi egyetemisták hungarológiai képzésének fontosságáról
Takaró Mihály: A NAT irodalmi és nyelvi újdonságai Trianon tükrében

A kötet szerzői

---

Előszó

Ebben a könyvben nyelvi, nyelvpolitikai és oktatáspolitikai tanulmányokat, esszéket talál a Tisztelt Olvasó, a Kárpát-medence számos régiójából. Kötetünk a Magyarságkutató Intézet Trianon-tematikájú sorozatába illeszkedik. Az elmúlt száz évben mélyreható és többségében igen kedvezőtlen nyelvi folyamatok indultak el a Kárpát-medencei magyar nyelvterületen. Korábban magyarok vagy magyarok által is lakott területeken némult el a magyar szó. Dél-Erdélyben, a Mezőség egyes részein, Felvidék középső és északabbi sávjában, a Szerémségben, Dél-Bánátban vagy épp Ugocsa, Máramaros vidékein járva lépten-nyomon találkozhatunk az évezredes magyar kulturális jelenlét tárgyi emlékeivel, az élő magyar szó azonban jórészt eltűnt mellőlük. Márpedig ahonnan eltűnik a nyelv identitásformáló és nemzetmegtartó ereje, ott a nemzeti létnek sincs többé esélye.

Száz évvel a tragikus következményekkel járó trianoni békediktátum után méltán esik rengeteg szó a magyarság történeti, területi, demográfiai és gazdasági veszteségeiről, azonban jóval kevesebben gondolnak az évforduló kapcsán nyelvi veszteségekre, negatív nyelvi folyamatokra. Pedig éppen ezek válhatnak végzetessé egy adott közösség életében, és éppen ezeket gerjesztették a trianoni utódállamok agresszív nyelvpolitikai törekvései, melyekkel a Magyar Királyság szétrobbantásából ölükbe hullott területeken élő kisebbségek, köztük a magyarok minél gyorsabb nyelvi asszimilálását próbálták elérni. Az azóta eltelt idő mutatja, sajnos eredményesen. Ezt nemcsak a fentebb említett Kárpát-medencei területek (el)magyartalanítása mutatja, hanem az is, hogy megszűntek a sok évszázados, a Szent Istváni Magyarországra jellemző többnyelvűségi kapcsolatok, megszűnt a Trianon előtt élő "népi diplomácia" számos formája, gondoljunk csak a Mikszáth vagy a Krúdy-novellavilág alakjaira! A tót atyafiak és jó palócok korában még megvolt a kommunikációs híd az azonos falubeli magyarok s szlovákok között, azon egyszerű okból, hogy a "tót atyafi" is értett magyarul, nemcsak a helybéli magyar szlovákul. Ez a fajta népnyelvi kölcsönösség torzíttatott véglegesen egyirányúvá Trianonnal: ettől kezdve követelmény, hogy minden kisebbségi(vé vált) használja az (új) államnyelvet, azonban a nem magyar identitású felvidéki, erdélyi vagy délvidéki ember pedig legjobb esetben is szemérmesen le- és megtagadja 1918/1920 után, hogy valaha is tudott magyarul. Új idők kezdődnek, és ezekben a nyelvpolitika, a napi nyelvi gyakorlat kiemelt jelentőségűvé válik: a Csehszlovák Köztársaság, a Román Királyság és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság társadalompolitikai és kulturális céljainak hatékony eszközévé válik. A cél- és eszközrendszer 1945 után sem változik, sőt, ha a Kárpát-medencei magyarság nyelvi-demográfiai mutatóit nézzük, paradox módon az 1980-as évek végétől csak tovább gyorsulnak az évtizedes negatív folyamatok, a magyar nyelv területi visszaszorulása, egyre újabb és újabb nyelvhasználati szférákból való kiszorulása. Ez alól csak a posztjugoszláv reflexektől szabadult, szlovéniai Muravidék példamutató nyelv- és oktatáspolitikai gyakorlata a kivétel.

Amikor tehát Trianon szerepét nyelvi és nyelvpolitikai szempontból vizsgáljuk, amikor az eltelt száz év kisebbségi nyelvi folyamatait kutatjuk, akkor egyúttal a nemzeti megmaradás és a szimmetrikus vagy kölcsönös két- és többnyelvűségi modellek felélesztésének lehetőségeit is keressük. Mert nem az a célunk, hogy "veszteséglistákat" állítsunk fel, sokkal inkább az, hogy az elmúlt évszázadokból, s különösen is az elmúlt száz évből tanulva módot találjunk a kedvezőtlen folyamatok fékezésére, és elgondolkodjunk a revitalizáció egyéb lehetőségein ott, ahol az asszimiláció fékezése önmagában már nem mutat kiutat. Ezért is volt különösen fontos, hogy a Trianon-centenáriumon, a Nemzeti összetartozás évében a Magyarságkutató Intézet Trianon-konferenciasorozatában a nyelvi, nyelvpolitikai tematika is helyet kapott. Külön köszönet mindezért az intézet vezetésének, Horváth-Lugossy Gábor főigazgató és Vizi László Tamás tudományos főigazgató-helyettes úrnak, és természetesen kötetünk szerzőinek is. Megkülönböztetett köszönet illeti Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter urat, aki készséggel vállalta a 2020. augusztus 26-án megtartott Kárpát-medencei konferenciánk fővédnökségét. Miniszter úr megnyitóját a következő lapon olvashatják.

Budapest, 2021. április 17.
A szerkesztő

---