Tétel adatlapja
VisszaCÍMLAP

Kovács László

Mikola Sándor

TARTALOM, BEVEZETÉS


Tartalom


Bevezetés
Mikola Sándor életútja
Szülőföldje, diákévei
A pályakezdés évei
A matematikatanítás reformjáért
A kísérleti fizikatanítás úttörője és mestere
Mikola legfőbb tanári erénye: a pontos fogalomalkotásra való törekvés
Mikola tanár úr óráin
Mikola birodalma
Előadásai, kísérletei, a tanulók laboratóriumi gyakorlatai
A fizikatanítás reformjáért
A koszerű fizikamódszertan terjesztője
Mikola, a tankönyvíró
A fasori gimnázium igazgatója
A fasori gimnázium értékei és hatása
A fizika gondolatvilágának avatott mestere
Közéleti és ismeretterjesztő tevékenysége
A világhírű kísérleti fizikus
Életének alkonyán
Mikola Sándor munkásságának értékelése, a Mikola-hagyományok ápolása
Mikola Sándor dolgozatai és jelentősebb előadásai
Jegyzetek
A Mikola Sándorra vonatkozó fontosabb irodalom



Bevezetés

"Fizikát, persze, Mikola Sándortól tanultunk, és büszkén mondhatom, hogy két év után annyit tudtam, hogy a fizikai kurzus a Budapesti Műegyetemen vagy a berlini Technische Hochschulen, majdnem teljesen ismétlésnek tűnt fel." - többek között ezt írta Wigner Jenő Nobel-díjas 1973-ban Princetonból.

"Teljesen egyedülálló, s azt hiszem, világszerte páratlan jelenség volt, hogy egy akadémiai levelező tag (Mikola Sándor) középiskolában oktasson." - írta Kovács István akadémikus, amikor tanszékvezető egyetemi tanár volt (BME Atomfizika Tanszék).

"Mikola Sándor egész tanári tevékenysége során a magyar középiskolai matematika és fizikaoktatás magas színvonalra való emeléséért és a fizikus gondolkodásmódjának minél érthetőbb nyelven való megismertetéséért küzdött. Mikola Sándor tevékenysége nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a Fasori Gimnázium híre messze külföldön elterjedt." - így emlékezett Králik Dezső tanszékvezető egyetemi tanár (BME Vegyészmérnöki Matematika Tanszék).

"Nemcsak néztük a kísérleteket, többször mi magunk is kísérleteztünk Mikola Sándor, Renner János és Vermes Miklós tanárok rátermettsége és szorgalma révén." (Részlet Palócz István professzor - New York University - leveléből.)

"... az égi és földi mechanikát egységesen tárgyalta; átfogó, felülemelkedett szemlélettel, őszinte lelkesedéssel tanított. Mikola Sándor úgy tanított fizikát, hogy minden törvény természetes, magától értetődő volt. Nekem 16-17 éves koromban természetes volt az, ami ma sok egyetemistának problematikus.

"Mikola Sándor felülemelkedő szemléletet adott, ugyanakkor gondja volt a konkrétumokra is: megtanultuk a logarléc használatát, a hibahatár fogalmát és a modellek érvényességi határait. Engem elsősorban a mentalitása ragadott meg. Az a mód, ahogyan a fizika gondolatvilágát tárgyalta (könyvének is ezt a címet adta), még ma is előttem van." - mondta 1973-ban Vankó Richárd Kossuth-díjas osztályvezető mérnök, Bányászati Tervező Intézet, Budapest.

"Mikola Sándor kitűnő elméleti tudós, nagy gondolkodó elme volt. Mint ember abszolút puritán volt a szó legnemesebb értelmében; egyszerűen, szerényen élt." - mondta Renner János Kossuth-díjas geofizikus Budapesten.

Ily módon emlékeznek Mikola Sándorra az egykori Fasori Főgimnázium diákjai, a Mikola-tanítványok és a tanártársak.

Az idézetek a nagyszerű tudós-tanár életének és működésének csupán néhány mozzanatát ragadják ki; ezekből is nyilvánvaló azonban, hogy érdemes megismerkedni az egész példamutató életművel.

Először csupán felsoroljuk Mikola Sándor életrajzi adatait; a részleteket a munkásságához kapcsolódóan ismertetjük majd.

Egy költőt, egy írót minden magyarázatnál, elemzésnél jobban jellemeznek saját írásai. Mikola jó tollú író is volt, de alkotásai ma már nehezen hozzáférhetőek. Szeretnénk az olvasót megismertetni Mikola műveivel, a korabeli hangvétellel, ezért az életrajzban sok eredeti szövegrészt közlünk.


×