Analóg
21 magyar fotográfus a 20. századból
TARTALOM/CONTENTS, ELŐSZÓ/FOREWORDTartalom/Contents
ELŐSZÓ / FOREWORD - COLIN FORD
FOTOGRÁFUS / 21 PHOTOGRAPHERS - ESSZÉK / ESSAYS - KINCSES KÁROLY
Balla Demeter / Talán maga az Isten is ... Demeter Balla / A portrait of even God himself
Bánkuti András / B.A. úr X-ben András Bánkuti / Mr A.B. In X
Benkő Imre / Szürke fényű csillag Imre Benkő / Star with the gray glow
Féner Tamás / A Féner Tamás Féner / The Féner
Friedmann Endre / Aki nem Capa, hanem Friedmann Endre E ndre Friedmann / Endre Friedmann who is not Capa
Gulyás Miklós / Az autonóm Gulyás szubjektivizmusa Miklós Gulyás / Street photography Gulyás-style
Hajdú József / Tudósítás egy egyszervolt világból József Hajdú / Report from a world once upon a time
Haris László / Egy szelíd lázadó László Haris / A Placid Rebel
Hemző Károly / Nekrológ helyett Károly Hemző / In place of an obituary
Horváth M. Judit / Nemcsak látni, érezni is! Judit M. Horváth / Not just to see, but also to feel!
Horváth Péter / HáPé Péter Horváth / HP
Jokesz Antal / Úton. Útban? Antal Jokesz / On the way. In the way?
Kerekes Gábor / Cyberalkimista Gábor Kerekes / Cyber-Alchemist
Korniss Péter / Amit ma látok, az a tegnap Péter Korniss / What I see today is yesterday
Stalter György / Stalterreal György Stalter / Stalter-real
Szebeni András / A Szebeni saga András Szebeni / The Szebeni Saga
Szilágyi Lenke / Lenkevízió Lenke Szilágyi / Lenkevision
Tímár Péter / Tanár úr kérem ... Péter Tímár / Please, Professor ...
Török László / A jó Pajtás László Török / Good Old Mate
Urbán Tamás / Képek az árnyékos oldalról Tamás Urbán / Pictures from the dark side
Vékás Magdolna / Időtlen utazás Magdolna Vékás / Timeless Travel
ÉLETRAJZOK / BIOGRAPHIES - KISCSATÁRI MARIANNA
A GYŰJTEMÉNY / THE COLLECTION
KÖSZÖNET / ACKNOWLEDGMENTS
Előszó/Foreword
...
A Körmendi-Csák 20. századi Magyar Fotográfiai Gyűjteményben szereplő alkotókra jellemző, hogy [...] intenzív és nagy lélegzetű projektekre szánták rá magukat. Benkő például huszonhét éven át fényképezett ikertestvéreket mielőtt, 2008-ban megjelentette az Ikrek című albumát. Féner Tamásnak többek közt a romák életéről közölt átfogó fotóesszéje is ennek a hagyománynak a szellemében született. Féner bízott abban, hogy ez a fajta társadalmilag érzékeny fotográfia - amelyet egyébként csak a 70-es évek végén, a politikai enyhülés éveiben ismerhetett meg a nagyközönség - szembesíti majd a politikusokat a magyar társadalom problémáival. Később Stalter György és felesége, Horváth M. Judit ehhez hasonló szellemben járták az országot jó tizenöt éven át, és fényképezték a nehéz sorban élő roma közösségeket az apró vidéki településeken, a város szegények lakta negyedeiben. A munkájuk eredményeképpen létrejött Más Világ című, 1998-ban megjelent album revelatív erejű.
Ennek a fotográfiai megközelítésnek kiemelkedő képviselője Korniss Péter. A vendégmunkás című sorozata a 70-es és 80-as években, több mint egy évtizeden át dokumentálta egy vendégmunkás könyörtelenül kemény, mindennapi robottal telő életét. A férfi minden héten vonattal ingázott észak-kelet magyarországi otthonából, hogy a Budapesti Gázműveknél dolgozzon a megélhetésért. Életművében azonban a legátfogóbb riportsorozata, amelyben Korniss a Kolozsvártól negyven kilométerre fekvő szülővárosa, Szék életét fényképezte. Az 1998-ban megjelent Leltár című könyve igen figyelemre méltó, harmincegy évnyi időszakot fog át. A Táncházban című híressé vált képét 1967-ben, első hazalátogatásakor készítette: "Azon az estén határoztam el, hogy megörökítem a hagyományos paraszti világot és annak letűnését. Azóta életem részévé vált ez a véget nem érő téma." Ezt magam is igazolhatom, ugyanis 2012-ben én is Kornissal tartottam Székre.
A mindennapi élet részletekbe menő dokumentálásának igénye természetesen nem kizárólag a magyar fotográfusokra jellemző, de erősen jelentkezett azon emigránsok körében, akik már sosem térhettek viszsza szülőföldjükre -azért, mert az egykori kultúra és az akkori emberek, tehát a gyökereik addigra már nem léteztek. Korniss még csak tizenkét éves volt, amikor hátrahagyta Erdélyt. Magyarország történelme mindig is viharos volt, amelyet politika és a kultúra terén is hatalmas változások követtek. Ennél fogva még a fiatalabb magyar fotósgenerációk is jelentősen megváltozott társadalmi és kulturális közegben élnek ahhoz képest, amibe beleszülettek. Ansel Adams, a remek amerikai fotográfus így fogalmazott: "Fényképezéskor nem csak a fényképezőgépet használjuk. Ilyenkor előhívódik az összes könyv-, film- és zenei élményünk, és az összes ember, akit szerettünk." Ezt a remek meglátást kiegészíteném azzal, hogy "az ország, ahová születtünk, és a nyelv, amelyet beszélünk is előhívódik." Megeshet, hogy az 1989 előtt született magyarok nem fogják tudni felfedezni valódi gyökereiket.
Addigra, amikor az 1987-es budapesti kiállításaimhoz végeztem kutatómunkát (nagyrészt a Magyar Fotóművészek Szövetségének gyűjteményében), a fotográfiát végre felsőfokú intézményekben is elkezdték oktatni Magyarországon. A Hungarian Photographers Today anyagába már magabiztosabb, kevésbé gátlásos hangú alkotók munkáit is be tudtam válogatni. Ekkorra a képzőművészeti fotó és a konceptuális fotó is virágzásnak indult. A kutatásból megszületett kiállítás természetesen magába foglalt dokumentarista alkotókat - Féner Tamást, Korniss Pétert és Urbán Tamást - de már olyan fotográfusokat is, akik egyértelműen képzőművészeti galériák falára szánták a munkáikat - Kerekes Gábor és Török László munkái is bekerültek a válogatásba. A legtöbb, általam kiválasztott alkotónak (akik közül csak négyen nem szerepelnek a Körmendi-Csák 20. századi Magyar Fotográfiai Gyűjteményben, mely részemről egyben a gyűjtemény kiváló minőségének elismerése) ez volt az első Magyarországon kívüli bemutatkozási lehetősége. Öt évvel a kiállítást követően Kerekes Gábor egyike lett azon harminc európai fotográfusnak, akiket jelöltek a brit National Media Museum ICI díjára, illetve a Fox Talbot Díjra, és akinek egy munkája ezáltal a múzeum állandó gyűjteményébe került.
A huszadik század második felének magyar fotográfiájával való újabb közeli találkozásom jó húsz évvel ezután következett el. Akkoriban két éven át kutattam a londoni Royal Academy of Arts által - és története során elsőként - kezdeményezett fotókiállítás, az Eyewitness: Hungarian Photography in the Twentieth Century (Szemtanúk: Magyar fotográfia a XX. században) (2011. június - október) anyagához. Ekkorra már több mint két évtizede leomlott a berlini fal, és a magyar fotográfia is kezdett egyre hasonlatosabbá válni a világ más országaira jellemzőhöz. A globalizáció a művészetre is ugyanolyan jelentős hatást gyakorolt, mint az élet más területeire. A magyar fotográfia pedig -legyen ez jó, rossz vagy közömbös hír - már nem volt annyira különleges művészeti kifejezésmód. Ebből kifolyólag úgy döntöttem, hogy a kiállítás anyagát 1989-cel zárom, és arra a háromnegyed évszázadra koncentrálok, amely során a kiváló és úttörő szellemű magyar fotográfusok világszerte részt vettek a fotó médiumának alakításában.
A kutatás rendkívül izgalmas időszakában - melynek nagy részét a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum anyagának tanulmányozásával töltöttem - természetesen találkoztam a húsz évvel korábbi kiállításra beválogatott alkotók azóta készült munkáival is. Nagy megelégedéssel nyugtáztam, hogy Urbán Tamás az 1995-ben kiadott, és húsz év hét sorozatát összegző Fotóriportok című könyvének tanúsága szerint tovább folytatta nevelőintézetekben, börtönökben, kórházakban és gyermekotthonokban készített tiszta és erőteljes fotóesszéit.
Örömömre több olyan kiváló fotográfusra is figyelmes lettem, akiknek az anyagait a 80-as években nem láthattam. Egyikük volt Balla Demeter, akinek Ádám és Éva című alkotása, ez az idős meztelen nőt és férfit ábrázoló, könyörtelenül nyílt, de ugyanakkor empatikus kép erőteljes jelenlétével uralta a kiállítást záró termét. Haris László munkássága nyilvánvalóan az avantgardehoz sorolandó, és történetesen a Szemtanúk kiállításra kiválasztott, igen emlékezetes képe is a Törvénytelen avantgarde címet viseli. Kerekes Gáboréhoz hasonlóan Haris képei is rendkívül kontrasztosak, absztrakcióba hajlóak. Látszik, hogy mindkettőjükre hatott Lőrinczy György Magyarországon 1972-ben kiadott New York, New York című nagy hatású albuma.
Már említett okokból kifolyólag a Szemtanúk kiállításhoz válogatott anyagot 1989-el zártam. A Körmendi- Csák 20. századi Fotográfiai Gyűjtemény a magyar fotográfia rendkívüli történetét egy pár évvel tovább szövi (egészen pontosan 2000-ig), és nyolc olyan fo - tográfust foglal magába, akiknek a munkái rám az új - donság erejével hatottak. Alig várom, hogy láthassam mind az ők, mind az ebben a világ színvonalú gyűjte - ményben szereplő többi alkotó nyomatait. A digitális fotográfia forradalma óta a kortárs alkotók egyre ritkábban készítenek míves nyomatokat - legyen szó nyugatról (különösen az Egyesült Államokban) vagy keletről (itt főként Kínára és Japánra gondolok). Ezen országokban alkotó fotográfusok már nem érzik szükségesnek a vegyszerek és a sötétkamrák használatát, illetve a kurátorok, szerkesztők vagy a kiadók munkáját. Jómagam ugyanakkor kellőképpen régi vágású vagyok ahhoz, hogy a kézi nagyítások továbbra is lázba hozzanak. A magyar fotográfusok ezen gyűjteménybe készített nyomatai és nagyításai pedig igen figyelemre méltó darabok.
Ezen a kiváló kiállításon és azt kísérő, példa értékű katalógusban - a gyakorlott és nagy tudású kurátorok keze nyomán - olyan alkotók láthatók, akik minden tekintetben kivételes elődeik nyomdokaiban járnak. Tegyék ezt minél tovább, és szolgáljon a magyar fotográfia számomra is minél több kellemes új felfedezéssel!
* * *
...
It is characteristic of a number of photographers in the Körmendi-Csák 20th Century Hungarian Photography Collection that they have been willing to dedicate themselves to [...] searching long term projects. Benkő, for instance, spent twenty-seven years photographing sets of twins before publishing his book Twins (Ikrek) in 2008. Tamas Féner's lengthy study of the life of the Roma and other similar essays were in the same tradition. Féner hoped that such socially aware photography, which could only be shown in public after the political thaw of the late 1970s, would make politicians face problems in Hungarian society. Later, György Stalter and his wife Judit Horvath made similar journeys throughout Hungary for fifteen years, photographing deprived Roma communities in small towns and in city slums. Their resulting book¸ Más Világ (Other World), published in 1998, is a true eye-opener.
A supreme example is Péter Korniss. His series Vendégmunkás (The Guest Worker), made throughout more than a decade in the 1970sand 1980s, recorded the daily grind and unremittingly tough life of a migrant worker who took the train every week from his home in northern Hungary to Budapest, there to earn a living working for the gas company. The period during which Korniss documented the Transylvanian village of Szék (Sic) - just forty kilometres from Kolozsvár (now Cluj Napoca), the city where he was born - is perhaps the longest of all. His 1998 book Inventory covered a remarkable thirty-one years of work, his famous 'At the Dance House' having been taken there on his very first visit in 1967: 'This was the night when I decided to start photographing the traditional peasant world and its disappearance. Since that day it has been a never-ending project in my life'. And so it has, as I can personally testify, having travelled to Szék with Korniss in 2012.
This urge to document life in detail is of course not unique to Hungarian photographers, but it was particularly strong among those émigrés who could not return to the places where they were born, because the culture and people there - that is, their roots - no longer existed. Korniss left his native Transylvania when he was only twelve years old. Hungary has had so chequered a history, with violent swings in politics and culture, that even the younger photographers living there today inhabit a markedly different society and culture to the one in which they were born. The great American photographer Ansel Adams once wrote: 'We don't make a photograph just with a camera, we bring to the act of photography all the books we have read, the movies we have seen, the music we have heard, the people we have loved'. To those perceptive words, we can surely add 'the country where we were born and the language we speak'. Maybe no Hungarians born in Hungary before 1989 can ever really rediscover their roots.
By the time I researched my 1987 exhibitions in Budapest (mostly in the collection of the Association of Hungarian Photographers), photography was at last being taught in institutions of higher education for the first time, and I was able to select work which was be - coming less inhibited, more confident, for 'Hungarian Photographers Today'. Even artistic and conceptual photography had begun to flourish. The resulting exhibition did of course include documentarists - Tamás Féner, Péter Korniss and Tamás Urbán - but also pho - tographers who clearly intended their work to be seen in art galleries - Gábor Kerekes and László Török. For nearly all the photographers I selected (of whom only four are not also in the Körmendi-Csák 20th Century Hungarian Photography Collection - a tribute to the Collection's quality), this was their first-ever showing outside Hungary. Five years later, Kerekes was one of thirty European photographers nominated for the National Media Museum's ICI Photography Awards and Fox Talbot Prize; he thus has a photograph in the mu - seum's permanent collection.
My closest experience of Hungarian photography in the second half of the twentieth century came more than two decades later, when I spent two more years researching the first photography exhibition ever originated by London's Royal Academy of Arts, Eyewitness: Hungarian Photography in the Twentieth Century (June - October 2011). By then, the Berlin Wall had been down for over twenty years, and Hungarian photography had grown more and more like that of other countries. Globalisation had affected the arts as much as it had other elements of people's lives, and Hungarian photography - good, bad or indifferent - was no longer quite so unique an art form. For that reason, I decided to end the exhibition in 1989, and to concentrate on the three quarters of a century when its brilliant and pioneering photographers had helped to shape the medium all over the world.
During that fascinating period of research, mostly in the collections of the Hungarian Museum of Photography (Magyar Fotográfiai Múzeum) in Kecskemét, I of course saw newer work by photographers I had chosen over twenty years earlier. It was very pleasing, for instance, to see that Tamás Urbán had continued to make direct and hard-hitting photo-essays in Borstals, prisons, hospitals, children's homes and the like until at least 1995, when he published a twenty years' collection of seven of these in Photo Essays (Fotóriportok).
I also discovered, happily, a number of excellent photographers I had not seen in the 1980s. One was Demeter Balla, whose Adam and Eve, an unflinching but sympathetic portrait of a naked old man and woman, exerted a very powerful presence in the exhi - bition's final room. László Haris's work is more obvi - ously avant garde and the memorable picture I chose for Eyewitness is indeed called Unlawful AvantGarde. Haris's photographs, like those of Gábor Kerekes, with their stark black and white contrast and elements of abstraction, show that they had learned lessons from György Lőrinczy's influential book New York, New York, published in Hungary in 1972.
For the reasons I have explained above, my selection of photographs for Eyewitness stopped at 1989. The Körmendi-Csák 20th Century Photography Collection brings the remarkable story of Hungarian photography a few more years up-to-date (to 1995), and includes eight photographers whose work is new to me. I much look forward to seeing their prints - as well as all the rest in this world-class collection. Since the digital revolution in photography, fine photographic prints by contemporary photographers are becoming increasingly unusual - in both the west (especially the United States) and the east (notably China and Japan). Photographers in these countries no longer feel the need for chemicals, darkrooms, curators, editors or even publishers. I am sufficiently old-fashioned to still love prints - those produced by Hungarian photographers for this significant collection being impressive examples.
The photographers in this excellent exhibition and exemplary catalogue - clearly chosen by someone with a practised and expert curatorial knowledge - follow in the footsteps of their distinguished predecessors. Long may they continue to do so, and long may Hungarian photographers keep opening my eyes!