
CSOMOR HENRIETT
LÉLEK HARMÓNIÁJÁBAN
NYOLCADIK VERSESKÖTET
KIADOTT KÖNYVEIM 18.
A verseskötet készült 2022-ben
E-KÖNYV
BORÍTÓTERVEZŐ: CSOMOR HENRIETT
TARTALOMJEGYZÉK
Köszöntöm a Kedves Olvasóimat!
Csomor
Henriett vagyok, egyre szűkül számomra a világ. Már csak édesanyám
van, akit szeretve ölelhetek, ahogy egész életemben tettem. A
Little-kór nagy úr, amely velem van születésem óta, és nem engedte,
hogy új családom lehessen, hogy valakibe kapaszkodhassak. Így 50-en
felé már nem várhatok semmi jóra.
A régi szép időkben, sokkal jobb volt élni. Akkor még körülöleltek drága nagyapáim, akiket rajongásig szerettem. Hiába voltam kisgyerek, amikor elvesztettem őket, a mai napig tisztán emlékszem rájuk. Egyszerűen képtelen voltam őket elengedni a mai napig is. Amikor nagyon szomorú vagyok, rájuk emlékszem, hiszen a szívem szegletébe bújtak el örökre.
Tulajdonképpen a könyvem címe is hűen tükrözi, amit elképzeltem. A lelkem harmóniában van az élő és a holt szeretteimmel, akikhez az érzékeny lelkületem erősen ragaszkodik. Lehet az barát vagy családtag egyaránt, soha nem tudom elengedni szívemből.
Hirtelen elhatározásból készült ez a verses gyűjtemény, melyet egy kötetben szeretem volna kiadatni. Minden versemet igyekeztem téma szerint besorolni.
Utoljára hagytam az ünnepeket, amelyek fontos szerepet játszhatnak életünkben.
Ajánlom mindazoknak ezt a könyvet, akik szeretnék megismerni gondolataimat, emlékezéseimet, vagy csak úgy olvasnának régi verseimből néhányat.
Könyvem címe: "Lélek harmóniájában", szám szerint a 18-dik és a 8-dik verses kötetem. Jó olvasást és kellemes időtöltést kívánok.
Tisztelettel
Csomor
Henriett
Komló, 2022. január 17.
Hálásan köszönöm Koncz-Salamon Szilviának az irodalmi munkámban a helyesírás javítási munkáját.
A MEK dolgozóinak köszönöm áldozatos munkájukat.
03
Szívemnek
ajándéka, Édesanyám
Ünnepellek,
Erzsébet
Édesanyám, szívemnek ajándéka,
ölelve simogatlak
kedvemre.
Édesanyám, mindenem,
vágyón sóhajtok
utánad.
Smaragdzöld szemed ragyogva csillan,
ünneplőbe öltöztél
nevednek ünnepén.
Erzsébetnek napján köszöntöm
királynőmet,
drága szemem fényét.
Életed őszén kényeztetni
szeretnélek,
tenyeremen hordozlak,
hogy soha ne essen bajod.
Ha
bánat szívedet nyomja,
szép szavaimmal vigasztallak,
karomban
ringatlak csendesen.
Fáj belegondolnom,
mennyit
dolgoztál.
Rohanó évek gondjai válladat nyomták,
erős voltál,
cipelted a sok terhet.
Gyenge, s törékeny lettél,
az idő
monotonná vált körülöttünk.
Úgy féltem, hogy elveszítlek,
s
többé nem ölelhetlek.
Gyermeki lelkem jajveszékelve
kiáltott
érted: Édesanyám, édesanyám!
Gyere vissza kérlek hozzám!
Gyermek
szeretnék maradni
sokáig melletted.
Lágyan szólni
utánad:
Édesanyám szeretlek,
életem te vagy.
Örökké
óvlak,
kezem kezedet féltőn fogja.
2018. november 01.
Te vagy nekem
az őrangyalom.
Mikor velem vagy,
nem félek semmitől.
Mert
tudom, hogy
megvédsz mindenkitől.
Amikor szomorú vagyok,
hozzád
fordulok.
S te megvigasztalsz.
Ha beteg vagyok, aggódsz
értem.
Édesanyám!
Csillagként tekintek rád.
Ragyogsz
rám,
mikor mosolyogsz,
s napom szép lesz.
1998. október 24.
05
Tengernek
morajlását hallgatva
Karjaim közt
aludt el édesanyám.
Végre itt vagyunk a homokos
tengerparton.
Hagyom, hadd pihenjen,
édes illatát magamba
szívom.
Keserű könnyeimet képtelen
vagyok előtte rejteni.
Rám
néz, keblemre hajtja ősz fejét,
szemem törli kedvesen.
Lágy
esti szellő szép
hosszú ruháját lengeti.
Bordó kendőjét törődve
kötöm.
Hátára meleg kardigánját terítem.
Karját felém nyújtotta
ébredezve.
Magával kapott a fájdalom.
Bújj hozzám, sírva
kértem,
gyengéd ölelésedet érezem.
Ölelt, homlokát homlokomhoz
nyomta.
Fájó szívéből nyugalmat árasztott.
Kislányom, nem
szabad összetörnöd!
Hangjában bánat érződött.
Henikém, drága
Henikém, zúgó tengerhez
mért hoztál?
Erőtlen vagyok,
kezedet
mégis kezembe adod.
Gyermeked vagyok,
s szükségem van rád,
hogy
lássalak, s érezzelek.
Mellettem vagy, s lélegzel,
csak ez
számít.
Anyám zokogva vállamra borult.
Halovány arcát szeretve
csókoltam.
Feledjük életünk árnyoldalát,
érezd a tengernek sós
illatát.
Zúgó hullámok kövekhez csapodnak.
Tengerre hoztalak
gyógyulni,
emlékszel, Csillagom,
nélküled láttam a tengert,
s
nagyon hiányoztál.
Megfogadtam, egyszer elhozlak,
láthassuk
együtt, hol sírnak
legkeservesebben a sirályok.
Csodálatos,
hogy kedvemre ölelhetlek.
Anyám gyönyörű arca sugárzott
mosolyától.
Henikém, drágám, kérlek, maradjunk itt,
ahol
fényesebben ragyognak a csillagok.
Csak te s én, Henikém.
Megbújva
csendesen, örök szeretetben,
mólón sirályokat etetve.
Anyám
tengernek morajlását
hallgatja éjjelente.
Őrangyalom, drága
anyám,
kezét rám téve őrzi álmomat.
2018. május 07.
Ahogy
repülnek az évek,
elmúlnak a szép remények,
s vele a
gyermekévek.
Mely felhőtlen, s
boldog, arcod olykor
vidám,
néha bánatos,
ilyenkor édesanyádhoz futsz.
Ki meleg szavaival
vigaszt,
s támaszt nyújt, ijedt szíved
megnyugszik, s
átöleled.
Az édesanyád, ki
veled van akkor is,
ha bánt a
világ, nála
vigaszt, s támaszt lelsz.
1999. május 27.
07
Gesztenyefának
gyertyavirága
Szeretem a
zöldellő májusnak,
bódító virágillatát.
Haragos zöld
gesztenyefák
lombos ágain gyertyavirág nyílik.
Kék ég felé
emeli fehér fejét,
mintha mindig édesanyámat ünnepelné.
Oly sok
áldozatot hozott értem.
Imádom édes kis szívét.
Élni se tudnék
nélküle.
Szoros köztünk a szeretet kapcsolata.
Keserves
életemnek egyetlen vigasza.
Édesanyám gesztenyevirágot szedett
nekem.
Örömet szerzett vele.
Én nem tudtam leszakítani
a
gyönyörű gyertyavirágot.
Kezembe csak így vehetem,
csodálhatom
virága szépségét.
Tavasz legszebbik havában
mindig
köszönthessem az én
drága Édesanyámat.
2017. május 14.
Mikor gyermek
voltam,
nevettem, s játszottam.
Apró voltam, s hittem
a
mesékben, mit hallgattam.
Édesanyám, ki
első lépteimet
figyelte,
s hangtalanul őrizte
lábam nyomát, kacagva
felé
fordultam, átöleltem.
Kis kezemet fogta,
rám nézett:
szemében
valami
furcsát láttam.
Nem tudtam,
hogy könnycsepp,
hisz
még pici voltam.
Értem ejtette az Édesanyám.
Én csak
gőgicséltem,
s arcát kis tenyerem közé fogtam,
mintha soha nem
engedném el.
1999. aug. 14.
Messze, hol
tenger
zúgását hallani, egyedül
vagy hófehér sirályokkal,
puha
homokban könnyeitek hullnak.
Sajgó szívednek parancsolni
nem lehet,
ha lelked romokban fekszik,
egyre csak zakatol
fájdalommal.
Gondolatban
veled van,
kézen fogva sétáltok, míg a part véget ér,
picinyke
csillámló követ hajítasz hullámok közé.
Ég kékjébe kiáltasz
keserűn:
szeretlek!
Egy percre megáll az idő
körötted.
Édesanyám, reszketek érted.
Csillagfényű
éjszakákban,
holdfénynél rád mosolyog,
árva kis csillag feléd
ontja
szeretetét, érzem, mintha itt lennél.
2001. szeptember 5.
Gyakran
hallom: addig vagy
gyermek, míg van édesanyád!
Ott állsz
öregséged küszöbén,
éjfekete hajadban ősz tincsek
rejtőznek,
ráncok barázdái homlokodon ülnek.
Az ő kedvéért
magadat meghazudtolva
még gyermek vagy.
Hazatérsz hozzá,
becézve simogat,
megfőzi kedvenc ételed.
Szemében ott csillog
örök
reményként gyermeki mivoltod.
Ölelve vigasztal, ha
nyomaszt a bánat.
Édesanyád gyermekkorod becses őrzője.
Csak
sírni ne lásson, mert akkor
megszakad a szíve szegények.
Addig
vagy gyermek,
míg él édesanyád.
2017. május 28.
Születésnapodra
Édesanyám,
egyetlenegy szerettem,
gyermekkorom őrzője, múló napjaim
öröme.
Gyorsan szállnak feletted az évek.
Féltelek, mert
annyira szeretlek, s
nem szeretném, hogy beteg, s öreg
legyél.
Gyermekként mindig azt hittem,
ha valakinek ősz a haja,
s ránc
ül arcán, az már öreg.
Az ősz gyönyörű gyümölcshozó
havában,
októbernek nyolcadik napján,
szívem-lelkem melegével,
szerényen,
téged ünnepellek hatvanhatodik
születésnapod
fényében.
Most, hogy elnézlek, nem látlak
öregnek,
anyukám.
Szeretném megmutatni neked a világ minden
zegzugát,
ahol én jártam.
Szeretném, ha együtt hallgatnánk a tenger
morajlását,
hol sirályok sírnak, s a hullámok kövekhez
csapódnak.
Lábnyomainkat forró homokban hagynánk.
Sötét
éjszakába ezernyi kis csillag gyúlva gyúlna.
Huncut hold fénye
tenger sós vizén csillámlik,
pezsgő dugója durran, talpas
poharunkba édes nedűje csurran.
Szeretném, ha gondtalan lennél, s
végre élnél.
Könnyeim arcomon szerteszét gurulnak,
s csak
annyit szeretnék még kérni tőled,
drága édesanyám, hogy élj még
nagyon soká.
2016. október 8.
Kincsem,
szólj egy szót!
Csengj fülembe!
Örökké sugározz
megnyugvást,
árassz el boldogsággal, kezed melegével.
Ölelésed
parányinak hiszed,
átadod vele szereteted minden
cseppjét,
szívemnek örömét édesanyám jelenti.
Szemed
halványabban ragyog,
mint máskor.
Félelem gyötör, reszketek
érted,
arcomat simogatod gyengéden.
Mintha mondanád:
ne
félj, itt vagyok melletted,
mohón beléd kapaszkodom,
nem
engedlek el soha, mert féltelek.
Emlékszel, hányszor
kerestem
csillagot neked?
De egyszer sem találtam,
édesanyám túlragyog
minden csillagot.
2001. január 2.
Riadtan
ébredt édesanyám,
karomban tartottam
elgyötörten, s
zaklatottan.
Bordó meleg köntösét ráadtam,
meg ne
fázzon.
Homloka mély barázdáiból
gyöngyöző verejtékét
letöröltem.
Csak egy múló rossz álom volt.
Édesanyám, ne
bánkódj, kérlek.
Keserves sóhajtása összetörte lelkemet.
Éreztem
szíve heves dobbanását.
Csókoltam, simogattam,
lassuló táncba
kezdtem vele.
Lágyan ringattam, halkan dúdolt,
s elképzelte,
hogy keringőzünk.
Körültünk szökőkút csobog
és rózsák
illatoznak.
Kályhában tűz duruzsolt,
odakint már fagyos az
idő,
szél fújja a téli kopár fákat.
Emlékszel még, Henikém,
mennyit olvastam?
Szorosan hozzám bújtál, öleltél,
fekete
göndör hajadat simogattam,
álomba szenderültél.
Szemem sajnos
az apró betűket már nem látja.
Egyetlen vágyódásom,
hogy veled
lehessek, kislányom.
Örökké-örökké hiányzol, édesanyám.
Akkor
is rád gondoltam,
amikor nagyon jól éreztem magam.
Azt
gondoltam, mennyivel szebb lenne veled.
Úgy szeretsz, ahogyan
szeretném.
Majdnem mindig megértettél,
s hagytad, hadd tegyem
dolgom,
mert előnyömre válik.
Sohasem tudtalak egyedül
hagyni,
mert fájt a hiányod.
Akkor vagyok nyugodt,
ha hallom
kedves hangodat.
Életednek őszén, drága szemem fénye,
ugyanolyan
szépnek látlak, mint régen.
Mindig boldogan jöttél értem az
iskolába,
mosolyogva karodba zártál.
Szolid ruhádban
tündököltél,
melyet magad varrtál.
Számomra külön öröm volt,
s
még ma is az,
ha hordhatom kezednek munkáit.
Egész életemben
büszke vagyok reád, édesanyám!
Mondhatnám semmi sem
változott,
csak göndör vörös hajad őszbe fordult.
Smaragdzöld
szemedbe mély nyugalom költözött.
Csupán csak végtelen
szeretetemet
adhatom neked csendes öreg napjaidon.
2018. november 12.
Boldogtalan
éjszakán
párnámat tele sírva nem
tudtam mást csinálni,
csak
Istent kérni,
hogy ne vegyen el tőlem.
Percekig azt
hittem,
többé már nem ölelhetlek
két karommal át, szép
szavaid
duruzsolását sem hallhatnám többé.
Ordítottam
fájdalmamban,
szívemre ólomkő nehezedett,
ily könnyen ne add
fel az életed!
Hisz még oly sok minden vár reád.
S én is itt
vagyok neked,
felnőtt gyermeked,
de még nem engedhetlek
el,
szükségem van oltalmazó kezedre.
Mintha kérésemet hallottad
volna,
feleszméltél, újra enyém vagy.
Ha alvásra hajtom
fejemet,
őrző csillagot küldök fejed fölé.
2002. április 2.
Látod, az
élet kiszámíthatatlan.
Tegnap még mellettem voltál,
féltőn
óvtalak, s kérdőn néztem rád.
Baj van, olyan furcsán
csillognak
mindig fénylő szemeid.
Nincs semmi, s
átöleltél.
Többé nem láttalak,
hisz szirénázó mentő
választott
el bennünket.
Hirtelen összeomoltam.
Most kőkemény lett az
életem édes-
anyám, nélküled, könyörgöm
még nem mehetsz
el,
szükségem van rád!
Ha kell, az ég kékjébe kiáltom,
hogy
maradj velem kérlek!
S talán egyszer még a napot is
gyönyörűnek
látom veled.
2003. október 8.
Karomba
vettem gyenge édesanyámat.
Karosszékébe ültünk fenyők
árnyékában,
ölembe tartottam életem értelmét.
Fordítottam volna
nap felé,
hogy sugarai érjék beteg testét.
Hiába kértem,
melegedjen fel,
hideg kezed-lábad, meg se hallotta.
Csak
gyengéden hozzám simult,
s angyali tekintetét rám
emelte.
Nyugalmat árasztott közelsége,
ezerszer csókoltam
halvány arcát,
nagyon szeretlek, édesanyám.
A sors kegyetlenül
elbánt veled,
számomra felfoghatatlan
borzalmas
betegséged.
Küzdenünk kell, ahogy
tettük sok éven
keresztül.
Élned kell, csillagom!
Őrangyalom vagy nékem.
Mondd,
mi lesz velünk, anyám?
Minek legyek,
ha te már nem
leszel?
Forró könnyei vállamra hulltak,
halk volt, szinte
suttogott.
Henikém, Henikém, drága kislányom! -
érzékenyen
simogatott.
Együtt leszünk, ne félj!
Gyötrő félelem
nyomaszt,
hozzá bújok, amíg lehet,
el sose engedem.
Lelked
szelídségét tükrözi keresztnevem,
melyet tőled kaptam.
Senki
sem mondja náladnál szebben!
Őrzöm hangodnak dallamát.
Szörnyként
tör rá fájdalma,
s percek alatt rabul ejti.
Ajka nem mozdul,
magába fordul,
áttetsző bőre tiszta ránc, szegénykémnek.
Keserű
bánat szenvedő kincsemet így látnom.
Kezem melegével, szívem
szeretetével,
ujjaim egyenletes ritmusával masszírozom
enyhülést
remélve.
Sóhajt keserűn, ősz fejét keblemre hajtja.
Csipkés
párnái közé fektetem lelkem gyönyörét.
Smaragdzöld szeme könnytől
fénylik,
ölelve marasztal.
Őrangyalom,
drága anyám,
örökké körülötted forognak gondolataim,
nagyon
vigyázok rád!
2018. április 21.
Tél multával
tavasz köszönt,
halottnak hitt természet
újra éledni
kezd.
Ilyenkor, május elején
virágba borulnak a fák,
s az én
szívem is
szeretet örömével van teli.
Mert téged ünnepellek,
ki
nekem életet adtál, tudom,
néha bánatot okozok néked
s napokon
át bánkódsz emiatt.
De tudnod kell, édesanyám, hogy
számomra
legfontosabb te
vagy nékem, ahogy égnek a föld.
Világra
jöttemkor:
téged láttalak meg
először, te nyújtottad
felém
örökké segítő kezedet.
2003. május 3.
Emlékszem
még:
kicsi voltam, s nem értettem,
de nagyon fájt idegenek közt
lennem,
úgy éreztem, édesanyám is elhagyott.
Pedig, ha tudtam
volna, hogy
szíve keserű volt,
befelé hulltak könnyei,
mikor
otthagyott, hisz annyira kicsi voltam.
Lassan járni
kezdtem, mint egy csecsemő,
ki az első lépéseit nehezen,
de
kacagva teszi meg.
Végre, magam járok.
Igazán örültem,
mikor
édesanyám elé magam mentem,
szemei könnybe lábadtak,
köszönte
nevelőimnek az áldozatos gondoskodását.
Felnőttként
visszatértem a régi falak közé,
ismerős arcok kérdőn fordultak
felém,
csak meséltem, s csendben könnyet ejtettek.
2002. július. 1.
A túlsó
partról a révésznek még nem kell útra kelnie.
Rozoga csónakjával
még nem kell evezőjével
szelnie a fodrozó hullámokat
értünk.
Pillanatra megérintette arcunkat
a kegyetlen halál
szele.
Azon a ködös téli reggelen
kisodródtunk egy éles
kanyarban.
Megfogtak bennünket a deres fák.
Erősen toltak a
szakadéktól vissza az útra.
A sokk láncát magamról
letépve
Édesanyámért üvöltöttem.
Mintha kiszaladt volna belőlem
a lelkem.
Csak rohantam, rohantam kétségbeesetten.
Még nem
lehet vége! még nem veheted el az Édesanyámat.
Nekem Ő az egyetlen
ebben a gyalázatos konok világban.
Orkán erejű szél
visszazökkentett volna a valóságba.
Édesanyámat megleltem
sápatagon mellettem.
Mint egy anyatigris, ki a kölykét védi,
úgy
harcoltam az Édesanyámért.
Hiába csitított, mentőért
üvöltöttem,
de a sok balga nép értetetlenül állt előttem.
Látva
anyám fájdalmait, könyörögtem,
míg végre megértettek.
Kezét
elengedve, mintha szívem darabokra hullott volna.
Erdész nagyapám
kunyhója előtt szétesett bennem minden.
Hiszem, hogy ő is
védelmezett bennünket
odafentről, a szörnyű pillanatban.
Még
nem vagyok kész, hogy elveszítsem.
Istenem, miért kínzol
ennyire?
Ha már megint megtörtél, miért nem nekem lett bajom.
Mit
akarsz még tőlem?
Miért nem vetted el rongy életem inkább,
mint
hogy Őt szenvedni lássam.
Csak Ő maradt nekem, nélküle képtelen
vagyok élni.
Az álmok sohasem hazudnak, igaz néha borzalmasak,
de
mindig képesek megmutatni, hogy mi fog történni.
Nem csitul a
szorongás, pedig már anyám is mellettem van.
Rengeteg víznek kell
lefolynia a Dunán, még feledni tudom.
2016. május 06.
Úgy érzem
sárban taposok.
Gyönyörű napsütés rám cáfol,
gúnyosan
tekintetembe mosolyog.
Én csak bolyongok szüntelen,
egyetlen
támaszom az édesanyám,
ki szerencsére velem van,
s ismeri
félelmeimet.
Olyan jó mellé bújni,
ilyenkor félelmeim
eltűnnek.
Érzem, szeretete átjárja megkeményedett szívemet.
Pedig
neki is sokszor könnybe lábadnak szemei.
Teljes szívemből sajnálom
drága édesanyámat,
ki nem érdemli meg a szenvedést.
Bennem meg
csak gyűlnek az indulatok.
Perceken belül átváltozok üvöltő
fenevaddá,
mert édesanyámért a tűzbe mennék,
csak velem
maradjon örökre!
2004. február 4.
Kék ég
közelébe vittem anyámat pihenni.
Fehér galambok gyűltek
köréje,
úgy vigyáztak rá.
Könnyezve vár én reám,
hosszú
minden perc, amikor nem lát,
reszketve ölel, csókol.
Édesanyám,
édesanyám,
itt vagyok, egyetlenem!
Elmúlt hónapokban
rengeteget
szenvedett.
Jöttek a fekete napok, amikor azt
hittem,
elveszítem az én angyalomat.
Belehaltam a látványba,
ahogy
ereje elhagyja.
Üvöltenék bánatomban,
de nem zaklathatom,
sírva
zokogna.
Keservesen és gyötrelmesen
evett néhány
falatot,
annyira fájt neki a nyelés.
Egyél csak,
biztatom.
Kedvesen rám néz, simogat.
Majd később,
drágám.
Ölednek rejtekében
hadd pihenjek, Henikém.
A nap még
melegen süt,
arcomat takarom, ne érje nap fénye.
Örökké látni
szeretnélek, Henikém.
Ölelve bújt,
szerető szíve értem
dobog.
Hatvannyolc évesen
egy vágyat kerget, gyógyulni,
hogy
sokáig óvhasson.
Rajongva szeretem, érzi.
Egyetlen perc alatt
meghalnék utána.
Lágy szellő fuvallata simogatja
édesanyámat.
Természet lágy ölét
soha nem élvezhette pusztán
kedvtelésből.
Rengeteget dolgozott,
s most hanyatlik
egészsége.
Remélte, hogy megélheti időskorát.
De a kegyetlen
sors közbeszólt.
Manapság minden percet
ajándékként élünk,
s
végtelenül szeretjük egymást.
Vállamra hajtja ősz fejét,
ringatja
a lemenő nap szépsége.
Szemét becsukja, s
visszaemlékezik
gyermekkoromra.
Elválaszthatatlanok voltunk,
s vagyunk
örökké.
Simogatva becézgetem.
Szívemnek monoton dobbanását
hallgatja,
anyám drága arca örömtől sugárzott.
Kimerülten,
csipkés párnájára dőlt.
Gyere, kislányom, kért vágyón,
mellé
bújtam, lágyan átöleltem.
Percekre eltűnt a félelem, s a düh,
ami
szüntelen zakatol bennem
betegsége miatt.
Élveztem együttlétünk
örömét, s
hálás vagyok, hogy vele lehetek
egy életen
át.
Gyönyörű édesanyámat láttam,
akinek ragyogott a szeme.
Úgy
szeretlek, anya, és néha
szétszed a rettegés.
Veled szeretnék
elmenni
ebből a cudar világból.
Édesanyám karjaiban
ringatott.
Nem szabad félned, Henikém,
türelmesnek kell
lennünk,
ahogy a csillag megy az égen
szép lassan.
Ezt
mondtam neked,
amikor nagyon izgultál
a vizsgák
idején.
Mennyire igazad volt, édesanyám,
velem voltál akkor is,
köszönöm.
Bízni és reménykedni kell,
drága kislányom,
tudom,
lesznek még szép éveink.
Álomba szenderült.
Bíborszínű
hajnalokon
csókjaimmal ébresztettem.
Észre sem vettem,
hogy
kimentél, drágám.
Tenyeremben harmatgyöngy
cseppeket
szedtem.
Harmatgyöngy vizében
gyenge testedet
mosdatom.
Óvatosan áttöröltem.
Betakarva ölelve
melengettelek.
Szép szavaival gyógyítgatta lelkemet.
Olyan szép
volt az én anyám,
arcáról eltűntek a ráncok.
Bársonyos, selymes
bőrét
kellemes simogatnom.
Istenem, annyira szeretem.
Árnyas
lombú fák alatt sétáltunk.
Vadvirágot szedett,
keskeny
fűszállal csokorba kötötte.
Patak partján ült
elgondolkodva.
Kezemet nyújtva felsegítettem.
Édesanyám, későre
jár, menjünk.
Vadvirágjával kis szobánkat díszítette.
Régóta
itt szabadult fel a lelkem ismét,
itt veled ébredek és
fekhetek.
Henikém, maradjunk itt időtlen ideig,
végtelen
szeretetben.
2018. november 30.
Megjegyzés: ez csak egy érzés, melytől képtelen vagyok szabadulni.
Mióta ketten
vagyunk, féltelek,
bár egész életemben ezt tettem,
mert
szeretlek, s nem érted,
mert csak hajszolod magad
édesanyám!
Pusztán a jelenléted számít, hogy mellettem
legyél,
s szerethesselek.
Nekem csak te vagy,
ki ismeri összes hibám, s
gyengémet.
Tudom, hogy nagyon sokat szenvedtél miattam.
Bocsásd
meg nekem, én rendesen akartam megszületni,
de valamiért nem
engedtek az égiek.
Értem küzdöttél, s próbáltam járni,
hogy
helyetted dolgozhassak,
s kedvedet kereshessem.
Ahogyan te
teszed még most is.
Nagy dolgokat
terveztem, mely nem sikerült.
Nem keseregtem előtted, elhitettem
veled,
hogy boldog vagyok.
Mert a mosolyodnál nincs szebb
édesanyám.
Most már csak egyet szeretnék
Édesanyám kérni
tőled:
szeretettem, mely körülölel,
ragyogja be szívedet
örökké!
2014. május 04.
Drága
édesanyámat szétzúzza a betegség.
Erős fájdalmára nincs
orvosság,
szép lelkét bánat nyomasztja,
gyenge testét fogva
tartja állandó fájdalom.
Mi lesz veled drága, szeretett
édesanyám?
Szívem fáj nagyon érted, félelem ül vállamon.
Mondd,
mivel könnyíthetném mindennapjaid?
Átvállalnám a szenvedést,
csak
ne lássam a gyötrő kínt tekintetén.
Bordó kendőjét törődve
igazítom,
gyengéden csókolgatom, percre se feledje,
nincs
egyedül.
Ajka nem mozog, magába roskadva
ül, hallgatagon.
Szeme
sem csillan úgy, mint rég.
Mintha elhagyta volna az élet.
Ezernyi
ránc ül tündöklő arcán.
Évgyűrűk szépítik homloka
mély
barázdáit.
Hetvenfelé ballag az én drága jó anyám.
Dolgos
reszkető kezét simogatom,
becézgetve dédelgetem,
s ha az
ablakon bekacsint a sápadt hold világa,
illatos ágyába fektetem,
gondosan betakargatom.
Féltve őrzöm nyugtalan álmát.
Imára
kulcsolom kezem, úgy imádkozom
érted szerető, szenvedő édesanyám.
2018. január 29.
Soha nem volt
anyámnak
csicsás ruhája, sem puccos kalapja.
Csak egy
aranylánca.
Mióta az eszemet tudom,
mindig a nyakában
lógott.
Nem is kellett rá vigyáznia, mert
nem volt, aki
bántsa.
Örök emlékként viselte, szüleitől kapta,
s gyűjtögette
az aranyat.
Egyesíteni szerette volna.
Elvitte, s szép hosszú
lánccá beolvasztatta,
mintha balalajka sírna az éjszakában.
A
balerina úgy táncolt a medálon.
Egy napon láncát levette
nyakáról,
hogy el ne szakadjon,
s betette az ékszeres
dobozba.
Többé nem sír a balalajka az éjszakában.
A balerina
sem táncol már kecsesen a medálon.
Csak édesanyám sír, siratja
láncát.
Nincsen nyugta drága lelkének,
mert egyetlen nemes
emlékétől
fosztották meg.
S a galád tolvaj nem is sejti,
hogy
egy élet emlékét őrizte nyaklánca.
Elveszett kincsét nem pótolja
semmi sem.
Bánat rágja belülről jóságos szívét.
Ne sírj drága
anyám!,
mert könnyes bánatod szétzúzza
gyenge lelkem.
Drága
könnyeid egyedül
csak nekem fájnak.
Valahol a csillagos
éjszakában
elhalkult a balalajka.
Csak keserves sóhajtását
hallom
drága édesanyámnak.
2016. június 27.
Vágyom a
szereteted után.
Igaz, ma már csak emlékként
őrzöm szívem
mélyén.
Nem múlhat el nap, hogy ne juss eszembe.
Ma talán
szebben ragyognak a csillagok.
Sejtem is, hogy
miért.
Csillagképben tündökölsz felettem.
Sírodnál állok, te
pedig felettem vagy.
S távolról őrzöl úgy, mintha velem
lennél.
Gyertya lángját gyenge
szél fújdogálja.
Óvom, hogy
ki ne aludjon .
Hisz benne vagy, s rólad mesél!
Ránk esteledik,
itt hagylak.
Gyertya fénye tovatűnik, de szívemben örökké élsz!
2005. november 4.
Áthatott az a
melegség,
amit gyermekkoromban kaptam tőled.
Mikor sírodhoz
értem,
gyertyát gyújtottam érted.
Gyermeki lelkem kinyitottam
tenéked
repültem tehozzád.
Ahogyan régen tettem.
Szívünk
újra összeér érzem.
Fejfádnál csonkig ég kicsi
gyertyám.
Szeretlek, amíg élek, drága Nagyapám.
Ha majd a
halál eljön értem,
karodba zárhatsz mindörökre.
Végigsimítom
hideg sírkövedet.
Nyugodj békében.
Szeretetem fénye fényesedjen
feletted.
Átdolgozva: 2021. október 26.
Halottak napjára
Temető
csendjében susognak az őszi fák.
S te nagyon rég itt pihensz
már.
S én sokat gondolok reád, nagyapám.
Néha hazajövök
tehozzád,
s akkor itt állok sírodnál.
Gyújtok egy
gyertyát.
Dermesztő hideg sírkövedre teszem.
Tenyeremmel
próbálnám felmelegíteni,
de a hideg kő nem engedi át
szeretetem
melegét.
Számomra oly rövid volt az életed,
alig
szerethettelek, s máris elmentél.
Csak egyszer még hazajöhetnél
ezen
az egy napon, mikor a temető
gyertya lángjától
fényesedik,
s krizantém illata száll a levegőben.
Magamhoz
ölelnélek, s elmondanám
tenéked, hogy a szívem gyakran jár
nálad.
A csillagok már fenn ragyognak az égen, és
a sápadt hold
is fázósan reszket az égbolt közepén.
Búcsúzóul, drága nagyapám,
még egyszer
végigsimítom nevedet sírköveden.
Szíved, s lelked
tovább
ragyog az én szívemben.
2016. október 31.
Ködfátyolba
burkolódzott az ég,
nem engedi át a fényt.
Temetőkertben örök
csend honol,
halottak napján halk lépted hallom.
Virágok, s
gyertyák a síron.
Novemberi fagyos szélben susogva,
búcsúzva
lehullanak a
rozsdabarna falevelek.
Emlékeimben frissen
élsz,
pedig már nagyon rég elmentél.
Örökké látlak
fonott,
magas székeden ülve gangodon.
Zöld pulóvered,
kék
svájci sapkád mindig rajtad volt.
Megérkezve hozzád,
barna
szemed örömtől csillogott.
Öledbe ülve éreztem szereteted,
mintha
óvóm lettél volna,
s éreztem, nem hagynál el soha.
Sírod elé
guggolva,
felidézem kedves arcodat.
Dermesztő hideg
sírkövedet
végigsimítom,
olyan gyengéden, ahogyan
tetted
egykoron velem.
Mécseseket sorba rakosgatom
sírodon, s mind
meggyújtom, hogy
fényesedve ragyogjon nyughelyed.
Tenyeremmel
felmelegíteném,
de a hideg kő nem engedi át
szeretetem
melegét.
Nehéz a sóhajom,
mely fel az égig,
hozzád
száll.
Gondolataim,
melyek rólad mesélnek,
képekben futnak
előttem.
Te vagy a múltam, emlékeim élteted,
mert feledni,
drága nagyapám,
téged nem lehet.
2019. november 02.
Megjegyzés: Magyaregregyi temetőnél.
Halottak
napján hozzátok igyekszem,
kik már rég
elköltöztetek a
túlvilágra.
Temetőkertek csendjében
titeket
köszöntelek,
nehezen engedtelek el benneteket,
de sajnos
mennetek kellett.
Nem maradt más,
csak az emléketek,
amit
születésem óta belém ültetettek.
Felidézem szelíd arcotok
vonásait,
néha már elmosódva látszik,
mégis megnyugvással tölt
el
a tudat, hogy ma,
ha csak egy pillanatra is,
de láttam
nagyapáimat,
akik egykor a
szívem közepei voltatok.
Ma sincs
ez másképp,
csak nem vagytok itt mellettem,
nem tudlak
benneteket ölelni.
Közelségeitek elvesztése
könyörtelen hiányom
lett.
Mikor meglátogatlak benneteket,
olyan, mintha
hazajönnék.
Hideg sírköveitekre fehér,
bús fejű krizantémot
rakok,
lelkem bánatát tükrözi,
s a zöld fenyő az
életünk
jelképét mutatja, hogy
még éltek a szívemben.
Gyertyát gyújtok
értetek,
s némán azt kérdem tőletek:
vajon érzitek-e
még
ragaszkodásomat?
Feleletet nem kapok,
csak a lágy szellő
fuvallatát
érzem, végigfut bőrömön.
Hideg, fagyos az
este,
csillagok őrködnek a
sírok felett,
mielőtt bezárul
előttem
a temető kapuja.
Búcsúzóul felétek
fordulva
elköszönök,
hosszú évek fájó
könnyeit értetek hullatom.
2021. november 18.
Ostoba
kegyetlen halál.
Tűnj a szemem elől,
te csak fájdalmat
okozol.
Ha eljön a kaszás, körbe se néz,
s nem kérdezi, hogy
elviheti-e,
csak könyörtelenül lecsap áldozatára.
Fogd már fel,
hogy felesleges vagy.
De neked ez sem számít, mindenkit
elviszel,
aki kicsit is számít.
Neked a szeretet mit sem
jelent,
Csak összetöröd az itt maradtak lelkét.
Vissza sem
nézel, csak előre.
Szemünkben nem látod az
apadhatatlan
könnyeinket elhunyt szeretteinkért.
Szent Mihály lován vágtatsz
láthatatlan
fekete hintódban, diadalittasan.
Itt hagyva a
reményvesztett
fájdalmat lelkünkben.
2016. február 25.
Megjegyzés: D. Csaba., K. József munkatársaim emlékére.
Gyorsan
elillan az élet.
Ma még itt vagy,
holnap ki
tudja,
viszontláthatlak-e.
Vagy csak egy
kegyetlen üzenet
jő.
Örökre elment, nincs többé.
Könnyező, szorongó fájdalom
vesz körül.
Tegnapot keresem szüntelen,
akkor még itt volt.
Az
éveket percekre,
a perceket másodpercekre bontanám,
hogy újra
velem lehessen.
Lassan egy pókháló
közepén találom magam.
Mely
egyre inkább szorít,
ahogy körbe fon némán,
akár a
fájdalom.
Hisz mindig látom,
ha becsukom a szemem,
arca
mindig ragyogni fog előttem.
Bár felköltözött az
égbe,
csillagképben örökké él!
2006. április 23.
Sírás
fojtogat, egy pillanat műve.
Itt a lelkem mélyén átható
keserű
fájdalom parázslik.
Néhány barát örökre itt hagyott.
Hiányukat
nem tudja
pótolni senki sem.
Szorít az az elmondhatatlan
kín,
amit érzek.
Hirtelen egyedül vagyok.
Egyre csak hívnám
őket,
rájövök, nincsenek többé.
Előttem gyertya fénye játszik a
sötétben.
A veletek eltöltött évek felejthetetlenek
voltak.
Szeretetben gazdagok voltunk.
Feledni sosem fogom
őket,
mert velem maradtok örökre.
2006. december 3.
Megjegyzés: V. Gábor., D. Balázs emlékére
Kegyetlenül
lesújtottál megint.
Te fekete átok!
Elveszed az életet,
nem
hagysz mást,
csak gyötrő fájdalmat.
Őrületbe kergetsz,
az
utolsó képet látom csak rólad.
Pedig megannyi éven
át
ismertük egymást.
Most csak egy fekete zászlót
lenget a
szél, hogy
kiléptél az életből.
2014. márc. 17.
Megjegyzés: H. Gábor emlékére
Másztak az
évek egymás után.
Itt voltunk együtt,
a szeretet halvány fénye
csak pislákolt.
Ő csak szőlőjét gondozta,
lelkünkbe nem
ültetett kis virágokat,
így a virágos mezőn ritkán repült
lelkünk.
Valaha elhajítottam a könnyek patakjába
lelkem
kulcsát.
Apám!
Te tetted ezt velem,
mert nem engedtél
magadhoz közel.
Nem égett a szeretet köztünk,
amit szerettem
volna.
Az évek megkoptatták a szeretett
képet irántad, s már
csak
anya erős szeretete tartotta
az otthon melegét.
Te
pedig csak ordítottál, gyakran féltem.
Már nem bíztam, hogy jobb
lesz.
Bár voltak napok, amikor nem
sírástól kellett volna
elcsuklódni a
hangodnak, hanem átölelni a
családodat, hogy
érezzük,
szeretsz bennünket!
Elmentél!
Még fel sem fogtam
igazán,
csak:
hiányzol, Édesapám!
2013. június 18.
Megjegyzés: Édesapám, Csomor János emlékére
Miki bátyám emlékére
Örökre
lehunytad jóságos szemedet,
itt hagytad a keserű, kínzó,
fájdalmat
szívem tájékán,
emléked összeszorul lelkem mélyén.
Nem tudom
elfojtani bánatomat,
csak szüntelen kiáltanám,
s kapaszkodnék
erős gyökeredbe:
pillanatra szoríts magadhoz!
Hisz többé
sosem látlak.
Kegyetlen sors elválasztott tőled,
kezedet nem
nyújtod felém
többet szeretetedet mutatva.
Már angyalok
vigyáznak reád,
lábaid nyomát is bearanyozzák,
szenvedéseidet
feledve nyugszol
hideg, sötét, zord földben.
Velem vagy
gondolatomban,
emlékeimben, gyönyörű rózsaként,
ami hervadni
sosem lesz képes, hisz
te ültetted belém minden egyes szirmát.
2000. nov. 07.
Vágynám
vissza
a tegnap békéjét,
lelki megnyugvás volt
magam mellett
tudni
minden ismerősömet.
De az érzés gyorsan elszállt.
Gyászos
arcát mutatta
meg nekem az ősz.
Ablakom előtt
bánatosan
ülök,
tegnap még láttam
sikereit, s terveit
osztotta meg
velem.
Felfoghatatlan számomra,
hogy a kegyetlen, s
félelmetes
éjszaka örökre elvitte őt.
Istenem, hányszor
mondta
nekem, mennyire fél
a szörnyű haláltól.
Ragaszkodott
az életéért,
gyermekként önfeledten
futkosott
játszópajtásaival
az erdő csendjében.
Aztán ifjan rabul
ejtette
az izomsorvadás.
Nem adta fel,
mert élni
akart.
Cipelted a
nehezített keresztedet,
s közben
önfeláldozóan
segítetted sorstársaidat,
akik hozzád
fordultak
ügyes-bajos dolgaikkal.
Megértettem, mert
lába
helyett négy keréken,
tolókocsijában gurult.
Akkor is vágyott
a
nagy világba,
hogy szépségét
a föld
kerekén
megcsodálhassa.
Sajnos mára már
a csillagok
fényében
utazol tovább
örökkön örökké.
2020. október 25.
Megjegyzés: 2020. október 22-én éjjel Csaba örökre lehunyta szemét.
Vajon honnan
ered bánatnak könnye?
Szívemben miért ég
elviselhetetlen
fájdalom?
Rég láttam kedves arcodat
hangod melegét többé nem
hallhatom,
valamit mégis itt hagytál nekem.
Ezt soha el nem
engedem,
drága kincsként őrzöm
legbelül emlékedet,
néha
nagyon nehéz megértenem.
Csak így tudhatlak közelemben:
könny
csordul szememből,
minden cseppjét emlékedért hullatom.
Olyan
jó teljes szívből zokogni,
csak keservesen sírni,
de fájdalmas
órákban ott van veled,
aki máskülönben már nem lehet.
2003. március 1.
A hajnal
elvette tőlem az álom gyönyörű világát.
Szinte ittam csodás életem
minden percét.
Velem voltak azok is, akiket igazán
szeretek.
Tisztás közepén, hol margaréták öleltek
át minden kis
fűszálat.
Ott vártak rám, s karjukba zártak, meleg
szavuk néha
sírástól elcsuklott.
Szerettem volna, ha megáll az idő.
Újra
nagyapám ölében ültem,
pedig már felettem is elszállt harminc
év.
Tudta, nyughatatlan lelkem érzéseit megérti,
s vigasztalt
halk szavaival.
Erősen magamhoz öleltem,
s imádtam, mintha
tudtam volna,
hogy az álom véget ér.
Sűrű köddé vált a
tisztás,
s nem láthattam többé őket.
2004. október 19.
Ülök a kis
fa-padon
s reád emlékezem:
Mikor először
megpillantottalak,
kicsiny gyermek voltam,
Te két karodba
zártál.
Én tekintetedbe néztem,
örökre szívembe zártalak.
Ahogy jöttek,
mentek az évek,
öregebb lettél, egyre jobban vártál,
arcodon
öröm sugárzott, ha láttál.
Öledbe kuporodva mesédet
napestig
hallgattam.
Számtalanszor füledbe súgtam,
mennyire
szeretlek.
Aggódtam érted, mert beteg lettél,
szerettelek volna
óvó karomba zárni.
Már nem vagy velem,
de reád emlékezem.
Átdolgozva: 2021. december 29.
40
Egyetlen
egyszer még látni szeretnélek!
Igazából még
gyermek voltam.
Picinyke kislány, önzetlenül
ölelgettél, s
puszilgattál.
Annyira szerettél, mint a gyermekedet,
sőt talán
jobban.
Pedig csak az unokád voltam.
Drága nagypapám
voltál,
akihez erősen ragaszkodtam.
Sajnos, az élet nem úgy
hozta,
hogy minden percben együtt legyünk.
Néha nem bírtam ki,
hogy ne ölelj át.
Távolból is sokszor gondoltam rád.
Szerettem
görcsös, csontos kis kezedet,
mely melegen ölelt.
Szinte egyek
voltunk a betegségben,
de nem szóltál róla.
Nyakadba borultam,
te pedig számtalanszor
mondtad boldogan:
szeretlek, édes pici
drágaságom,
soha nem engednélek el.
Már felnőtt vagyok, s
te
nagyon régen elmentél tőlem.
Számtalanszor eszembe
jutsz,
néha könnyezem érted.
Mert annyira hiányzol!
Szeretnélek
egyetlen egyszer még
magamhoz ölelni, drága nagyapám!
2000. december 2.
Csillagos ég
alatt
álomra csuktam
bánattól könnyező szemeimet.
Mintha
valaki azt súgná,
aludj csak, szomorú kisbogár.
Szólalt meg egy
kedves hang.
Ne hidd, hogy alszol már,
hisz én vagyok az, a
nagyapád.
Akit mindig arra kérsz,
mielőtt aludni térnél,
hogy
látni szeretnéd.
Tudod, ilyenkor boldog a szívem,
mert hallak,
drágaságom.
Tényleg te vagy az,
édes, drága papám?
Én vagyok
az, Henikém,
látom könnyes orcádat.
Csak a boldogság
könnyei,
nagypapám, mert eljöttél hozzám.
Ne hidd, hogy
elhagytalak, kincsem,
mert mindig veled vagyok.
Onnan fentről
is látlak,
ha szomorú vagy,
akkor sír az én lelkem is,
kisunokám.
Kérlek, papa, ne engedj el soha!
Nem tudlak
elengedni,
a perceket évekre hosszabbítanám,
hogy örökre velem
maradj!
Csillagom, ne sírj!
Mosolyogj még egyszer rám,
ahogy
gyermekként tetted, angyalom,
hogy a mosolyod emlékével
térhessek
vissza az angyalok országába.
Átdolgozva 2021. augusztus 23.
Az első
tizenegy boldog,
gyönyörű év, sajnos már csak emlék.
Amit nekem
adtál, mert a
szörnyű halál elvett tőlem, édes papám.
Pedig
tudnod kellene, mérhetetlen
fájdalmat érzek, mióta elmentél.
Nem
tudom elrejteni könnyeimet,
ha rád gondolok.
Fényképed ad némi
megnyugvást,
mely előttem van, ahogy a gangon ülsz.
Megtört
kicsi arcod mindent elárul nekem,
ahogy szeretettel felém nézel.
Életre szóló
üzenetet kaptam akkor tőled,
mennyire szeretsz.
Köszönöm ezt
neked, tudod,
nagyon nehéz elviselnem,
hogy nem vagy már
nekem!
Látod?
Pedig már vénülök, s nem szabadna,
hogy
eluralkodjon rajtam fájdalommal teli hiányod.
Sajnos nem vagy
mellettem,
pedig szeretném hallani csendes, halk szavaidat.
2005. március 1.
Az álmok
kapujában hívtál, drága papa.
Úgy éreztem, magányos vagy,
s
karjaidba rohantam.
Nagyon egyedül voltál, édes papám.
Pedig a
madarak neked énekelnek
ott fent, a mennyben.
Hiányzol nagyon,
kicsikém, mondtad.
Rég nem voltál nálam,
de sóhajtásod elért
hozzám.
Oh, édes drága papám,
ha tudnád, mennyire melletted
szeretnék lenni,
mert annyira szeretlek.
Nehéz a szívem,
sírok.
Talán megkönnyebbülök.
Szorítva szeretve öleltük
egymást.
Szinte reszkettünk a pillanatokért.
Elváltunk megint,
sötét szobákon keresztül
futottam sírva és szólongattalak: papa,
papa!
Napokig siratom a gyönyörű álmom,
láthattalak, drága édes
papám.
2010. okt. 28.
Elmentem az
egykori házad mellett.
Sokat számít még mindig nekem,
mert ott
voltam veled legtöbbet.
A kis ház ugyanolyan, ahogy hagytad.
Perc
sem telik bele, rám törnek
az édes, boldog emlékek.
Keservesen
sírni kezdek,
hisz annyira szép volt
a kettőnk közti
szeretet.
Te voltál számomra a drága papa.
Akit óvni szerettem
volna a betegségtől,
hogy velem maradhass örökre.
De sajnos
elmentél.
S én azt kérdem halkan, könnyeimtől szabadulva:
Mért
hagytál el
ilyen korán?
Tudom, a szeretet fonalát
elszakítani
nem lehet.
Hisz a miénk mindig is erős volt.
2005. december 5.
Tudat alatt
vágyam kerget,
hogy újra lássalak,
csak egy pillanat
erejéig.
De semmi, még álmomban se.
Hasztalan perceimben
rágódom,
ha nem így történt volna, most
én fognám csontos kis
kezedet és
mesélnék neked, drága egyetlen nagyapám.
Ahogy te
tetted.
Rajongásig szerettelek!
Kit érdekelt
akkor a rengeteg
játék, mikor ott ülhettem öledben
és fejem
válladra hajtottam.
Úgy hallgattalak, amíg engedtek,
a bánatod
újranőtt, amint elengedtél.
Gyakran előjönnek az emlékeimben
a
fájdalmaid, amit titkoltál előlem.
Mikor lábam fájdalomtól
ég,
mindig arra gondolok, drága papám,
te ezt hogy bírtad
elviselni?
Csendes,
ártatlan nyugalommal, ágyadba feküdve.
Kínjaid közt rám
mosolyogtál,
s azt mondtad:
Drágám, nincs bajom, adj
egy
puszit, és öleltél.
Neked ez volt a pillanatnyi
gyógyír.
Nekem csak vigasz volt, hogy
még velem maradsz.
Szívem
mélyén mindig
suttogom: bárcsak itt lennél
velem, drága
egyetlen nagyapám.
2014. 04. 14.
Hiába telt
el
negyvenegy év
halálod óta,
egyre csak azt
szeretném,
hogy
itt legyél velem.
Leülnénk a fűzfa
lehajló ágai
közé,
öledbe hajtanám
ősz fejemet.
Görcsös
kezeddel
gyengéden átölelnél.
Egész életemben
sóvárogtam
utánad.
Azt mondják, egy
gyerek hamar feled,
de én csak
emlékezni
akartam reád,
a röpke tizenegy évre,
amikor
gyengéden
ölelhettük egymást,
láthattam kedves arcodat,
amely
örömtől sugárzott,
ha mentem hozzád.
Olyan szeretettel
fogadtál,
hozzád bújtam, s
veled maradtam.
Nagyon
nehezen
vettem tőled búcsút,
bánatosan csókoltam
homlokodnak
mélyen
ülő barázdáit.
Könnyben úszó
két szemed
óvón és
hosszan
kísért ki a kiskapuig.
Gyönyörű harmónia
volt
köztünk.
Csendes, halk szavaidat
ma is rajongva hallgatnám,
Nagyapám.
Számtalanszor eszembe jut
a hosszú évekig tartó
betegséged,
amit szerényen, s türelemmel viseltél el.
Most már
tudom, mennyire fájhatott a lábad.
Sokszor megkönnyezem
szenvedéseidet.
Én akkor nem tudhattam, hogy
Te drága nagyapám
állandó fájdalomban élsz.
Bocsájtsd ezt meg nekem, hogy
nem
lehettem mindig veled.
Az utolsó tiszta gondolatodban
is engem
féltettél.
2021. augusztus 27.
Volt egy
furcsa álmom,
nem is tudom, mire véljem,
hiszen olyan régen
elmentél.
Ez igazságtalan.
Én akkor csak négy éves voltam,
de
emlékszem rád, ahogy
babakocsimban tologattál.
Számos kép
árulkodik róla,
mennyire szerettél.
Nekem mindent
megengedtél.
Kék autómmal behajthattam
féltett rózsáid közé,
neked
az sem számított, pedig fiú
unokáidat rózsáid közelébe se
engedted.
Már tudom, milyen igazságtalan az élet.
Pont téged
veszítettelek el,
aki önzetlen voltál.
Zaklatott voltam, és te
eljöttél
hozzám egy nyugtalan éjszakán.
Fogtad a kezem,
simogattad
arcom, s sétálva bujkáltunk.
Ugyanabban a ruhádban
voltál,
mint amikor az őzikét öledben
simogattad a
fényképen.
Minap hirtelen előkerült erdészkalapod,
de még csak
meg se foghattam,
mert engem nem illet, csak a lányodat.
Semmit
nem ér egy mihaszna sérült érzése.
Nagyanyám szemében olyan
lehetek, mint egy
érzéketlen fatuskó, s a testvérem
is.
Gyermekként véletlen egyszer kezembe
vehettem kalapodat,
nagyapám.
Nem dobáltam, még csak a fejemre sem tettem.
Édes
illatodat magamba szívtam.
Erdészkalapodat majdan valaki
megtalálja
a szemétkupac tetején.
De egyet ígérek, örökké a
szívemben élsz.
Fényképeidet rejti a számítógép,
fogható
emlékeim tőled a kis
piros játékzongora, amit a kórházból
hazafelé
jövet vettél nekem.
Istenem, mennyire szerethettél.
Egy utolsó
emlék, amit míg
élek sosem feledek, senki
a világon el nem
veheti tőlem:
anyával, s apával sétálunk ki
a kórházból, s te
ott állsz az erkélyen,
s integetsz nekem.
2015. november 24.
48
Örökzöld
fenyő gyönyörű látványa
Örökzöld
fenyő magasztosan áll
az ég alatt.
Hófehér deret hintett
rá
a fagyos éjszaka.
A város hosszú
sétányán sétálok.
Fenyő
illatát érzem,
talpam alatt zizzenek
a lepotyogott
tűlevelek.
Pillanatnyi öröm futja át lelkemet.
Egyszer én is
fenyők közt éltem.
Udvarunkban átkarolhattam
mindnek a
törzsét.
Ismertem, s
tudtam történetét.
Sok évvel
ezelőtt,
erdész nagyapám
hozta őket haza
földlabdával
hátizsákjában,
s szeretettel ültette el
hatalmas
udvarában.
Akkor még nem sejthette,
hogy én leszek az
unokája.
Évek során hatalmasra nőttek fenyői,
mára már
fenyveserdőt alkotnak.
Néha elnéztem, hogy
ringatta őket a lágy
esti szellő,
új hajtások az ágaikon
az ég felé
emelkednek.
Örökre szívembe véstem
a szép látványt.
Tudom,
és
érzem,
nagyapám hátrahagyta
nekem a fenyők szeretetét.
Nagyapám
végtelen szeretetébe
örökön örökké kapaszkodhassak.
2019. december 04.
Fényképeidet
sóvárogva nézem,
záporként gurulnak könnyeim szememből.
Mennyire
szerettél,
boldogságtól ragyogott arcod,
ahogy karodban
tartottál, nagyapám.
Kegyetlenül nehéz a hiányod,
szükségem
lenne rád,
hogy velem legyél,
s gyengéden érinthesselek.
Nagyon
régen elmentél, s valamiért
nyugtalan szívem utánad
sóhajt.
Lelkemből felszakadó fájdalom,
zokogás rázza testem
egészét.
Miért pont most érzem
elvesztésedet ekkora
bánatnak?
Kérdésemre magyarázatot nem kapok.
Szívem rejtekére
költöztél csendesen,
simogatva átölelsz, s csókolsz.
Papa,
gyere ide hozzám, sírva kérem.
Valahol a lélek útján,
szeretve
egymáshoz bújunk.
Nem hagylak magadra, drágám! -
suttogod
elcsukló hangodon.
Akkor is velem vagy, mikor senki
más,
vigasztalsz végső elkeseredésemben.
Ringatva dúdolsz,
szállunk a légben,
gyönyörű együttlétben.
Sokáig voltál távol,
nagyapám,
rád várok örökké.
2018. május 31.
Fájó
gondolatok tépik szívemet.
Naivul hittem, s reméltem,
akit
egyszer letesznek a
hideg, fekete, rögös földbe
nyugodni,
koporsója sérthetetlen marad
az idő
végezetéig.
Dübörög búcsúzóul, amíg
leengedik rideg sírgödörbe
pihenni.
Őrzöm nagyapám meleg szeretetét.
Drága arcának
emlékképe ragyog felém.
Negyven év után újra felnyitják a
kriptát
Fejfáján becses nevét simogatom,
vajon látnám-e még
nyugvóhelyét,
ahol ázik, fázik szegény.
Óvatlan pillanatban
meghallom:
roskadozó fakoporsóján
nejlon látszik, mellyel be
volt takarva.
Nincs maradásom, kegyetlenül
felkavart a
tudat.
Hitet vesztetten, zaklatottan bolyongok zokogva.
Régmúlt
foszlányaiban kapaszkodom,
Nagyapám szelíd mosolya előttem,
ahogy
karjában ölel.
2018. február 23.
Vajon el
tudok-e még menni
nyugalmat adó zöld fák közé.
Ahol a csend
honol,
lombokba bújó madárkák dalolnak.
Ha majd nem
szülőfalumban lakom, Hosszúhetényben.
Sóvárgó szívemnek állandóan
rohanó
kis patakom vigaszt nyújt-e még?
Amikor a lágy szellő
simogatta arcomat,
szétnéztem, s elhittem, hogy
gyönyörűm fut
felém.
Kedvesen rám mosolyog, s
szívemnek bársonyos
szobájában
ölelését éreztem.
Sirattam a tova tűnő
gondolatot.
Színes vadvirágok nyíló szépségében
rejlik nagyapám
örök emléke.
Összeérő lomboknak bölcsőjében
zaklatott lelkemet
megannyiszor ringattam.
Felértem a dombnak tetejére,
ahol ég és
föld közel van egymáshoz,
minden szorongásomat elengedtem.
Szabad
lettem, s határtalan lett örömöm,
hirtelen az egész világot
szerettem.
Hazavágyom, ahol édesanyám
tárt karokkal vár.
Még
egyszer visszanéztem hanyatló napfényében
sötétzöld erdő
gyönyörűségre.
Nehéz búcsút vennem a természet ölétől,
tudva,
hogy életemnek egy része véget ért.
2019. június 14.
Úgy
szégyellem, de most
a háttérbe kerültetek,
pedig a szívemben
őrizlek
benneteket, drága nagyapáim.
Most mégis hozzátok
fordulok.
Igazán szerettetek és ismertetek,
s talán éreztétek
is,
hogy mennyire érzékeny
lélek voltam
kisgyermekként.
Felnőtté válásom
idején sem változott.
Az
életemet inkább mondanám
keserűnek, mint édesnek.
Tudjátok,
anya ismét beteg lett.
Lelkem mélyén gyötrődöm,
szívemben
mérhetetlen
fájdalmat érzek.
Odafentről, az Égi
országból,
kérlek, vezessétek útját
a nehéz időkben.
Kérlek,
vigyázzatok rá,
hogy még velem maradhasson.
Biztosan látjátok,
min megy keresztül.
Kérlek, adjatok neki sok erőt,
hogy
elviselje a szenvedést.
Csókollak, s szeretlek
benneteket
mindörökké.
Köszönöm nektek azt a
mély ragaszkodást,
amit ma
is érzek,
ha rátok gondolok.
Hiányotokat nem lehet
megszokni.
Nemsokára újra együtt leszünk.
2021. május 13.
Ha egyszer
szerelmes lennék,
akkor se ünnepelném meg
Valentin napját,
az
angoloktól
átvett szokást.
Én magyarul
szeretnék szeretni.
Most már
szeretlek én
mindennap,
reggel, délben, este.
Éjszaka
beléd
gabalyodva
alszom el,
mert szükségem van
a
közelségedre,
ölelő karod melegére.
Halk szavaid
suttogó
bársonyára.
A hajnal fénye
beszűrődik
a zsalugáteren át.
Én
már ébren vagyok,
de mégsem mozdulok,
csak élvezem
gyengéd
ölelésed,
amely egész
éjszaka tartott.
Olyan kedves
érzés,
mintha sohasem
engednél el.
Szeretlek, érzem
szívem
legmélyén
gyönyörű arcodnak selymét,
gyengéden simogatom.
Nem
is sejted,
mekkora örömet érzek,
mert szeretlek.
2021. január 17.
Kezdődik a
farsang.
Sürögve-forogva,
habos süteményt
sütnek a
cukrászok
az esti tombolára.
Az otthon maradók is
megtartják
a hagyományt.
Ebédre szalagos fánk
kerül a terített
asztalra.
Édesanyám szalagos
fánkját gyermekként
nagyon
szerettem.
Édes, ízes lekvárjával
másnap is szívesen
ettem.
Csinosan felöltözve
mennek a fiatalok
mulatni a
bálba.
Álarc takarja arcukat,
egyik se tudja,
ki kivel
táncol
a táncparketten.
Csak a szívük érzi,
melyik
tartotta
lágyan, s gyengéden
karjában a tánc alatt.
2021. január 08.
Nőnap
közeledtével
elgondolkodom sorsotokon, férfiak.
Ti, akik csak
illendőségből
megköszöntötök, mert
munkatársatok vagyok.
Vajon
mit éreztek e napon?
Nektek nincs nemzetközi férfi
ünnepnap
jelölve a naptárban.
Ha asszony lennék, férjemnek
gyertyafényes
vacsorát adnék.
Olyan szép érzés, amikor
ott ülsz az ünnepi
asztalnál
életed párjával,
akit hosszú éveken
át
szeretsz.
Mikor szemeitek összetalálkozik
gyönyörű fényben
ragyog.
Kedvesedet
gyengéden átöleled,
nem számít más
most,
csak te s ő.
Csókjaitokban összeforr ajkatok.
Andalító lágy
zenére
összebújva táncoltok.
Örök emlékként őrzitek
szívetek
mélyén
a feledhetetlen estét.
2020. március 02.
Ilyenkor
nagypénteken
szenvedő Jézusunkra gondolok.
Templomok
nyugalmában,
harangok mély csendjében,
árnyas lombú fák
alatt,
letakarva keresztje.
Imára kulcsolt kézzel
rá
emlékezem.
Szívemben mérhetetlen
fájdalmat érzek,
ahogy
cipelte nehéz keresztjét
fel a Golgotára,
töviskoszorúval
fején,
vérző testtel.
Ártatlanul, s némán
ment a
halálba.
Gyenge lába alig vitte.
Szomjazott!
Miért nem
adtatok neki vizet?
Kegyetlenül sorsára hagytátok,
mert
féltetek.
Fölért a hegy tetejére,
keresztjét földbe verték.
Még
egyszer megfeszítették.
Magasztos égnek közelébe könnye
hullott.
Mennydörgés hallatszott,
hatalmas villámokat szórt az
égbolt.
Eső csillapította vérző, égő sebeit,
mire újra sütni
kezdett a nap,
elhagyta földi létét,
lelke felszállott a
mennybe.
2019. április 23.
Kék az ég, s
zöld a fű,
madarak dalolnak a határban.
Virágzó fákat darazsak
rajzzák.
Széles mosolya van a szőke napsugárnak.
Vadvirágos
réten aranycsengettyűs
barika ugrabugrál.
Fonott kosárba hímes
tojás,
mellette ül két pici nyúl.
Szemet gyönyörködtetően
szép
az ég látványa.
Fodros felhők lassan gomolyognak.
Hirtelen a
felhőből kirajzolódik
a húsvéti bárány alakja.
Ez mindnyájunk
isteni ajándéka.
2017. április 13.
Tarka-barka
réten nyuszi mama
hat aprócska húsvéti nyuszikáját
dédelgeti.
Kicsit szabadjára engedi, szaladnak is szanaszét.
Olyan
picinykék, hogy alig látszanak ki a fűből.
Túl a domboldalon
húsvéti barika béget.
Lemaradt a nyájtól, anyja után béget
keservében.
Terelnék a fekete göndör szőrű pulik,
de a kis
butuska jószág inkább megadja magát.
Karjaiba veszi a juhász, úgy
viszi anyja után.
Virágzó barkavessző közé bújt egy kicsi
nyúl.
Rátalált egy kedves kisfiú.
Így került a pici nyúl a
piros-kék hímes
tojások közé.
Lássatok csodát, így lett a kicsi
nyúlból húsvéti nyúl.
2016. március 25.
Mostanában
nem úgy van,
mint a régi időkben,
amikor nagyszüleink
voltak
fiatalok.
Ha egy úr köszönt
a hölgynek,
meghajolt
előtte,
közben levette
a kalapját,
úgy
üdvözölte.
Akkoriban
tisztelettudóbbak
voltak az
emberek,
jobban odafigyeltek
az ünnepekre.
Tavasz
közeledtével,
március nyolcadikán,
nőnap ünnepén,
a tavasz
első virágaival
köszöntötték a hölgyeket,
amiket a mezőkön
s
a réteken,
csokrokba szedtek.
Szeretettel ajándékozták
a
lányokat, s asszonyokat.
Manapság a szelídebb
lelkületű
férfiak,
tovább adják
a szép hagyományt.
Így maradhat
fenn
az évszázados szokás.
2021. február 20.
Húsvét hétfő
ünnepén
izgatottan várlak,
hátha eljössz hozzám.
A kis
szobám egyik sarkában
tojásfa áll, s körötte
aranyeső ágak a
vázában.
A fonott kis kosárban
a zöld fű fészkébe
hímes
tojások bújva
rejtőzködnek.
Locsolóra várnak.
Így volt
régen,
s mostanság is.
De most csak
egyre vágyik a
szívem,
hogy elgyere hozzám.
Pont delet ütöttek
a templomi
harangok.
Hajamat friss kúti
vízzel meglocsoltad,
hogy el ne
hervadjak.
Cserébe a legszebbik
hímes tojásomat
neked
ajándékoztam.
Megterített asztalhoz ültünk,
patkókalács, sonka,
torma,
no meg egy kancsó
pincehideg sárdoné
kerül az
asztalra.
Kellemesen telnek a
veled eltöltött
percek, s az
órák,
de sajnos
haza kell érned
sötétedés előtt.
Szomorún
búcsút intek,
a jóisten vigyázzon
terád utadon.
Áldott
húsvéti
ünnepet kívánok!
2021. április 1.
Elszaladt a
tél.
Langymeleget hozott a
mosolygós tavasz.
Pici kislány,
ki még
mesékben hisz, húsvétot vár.
Margarétás fészekben
ajándékot lel.
Piros pozsgás arca örömtől ragyog.
Szoknyácskája
lágy fuvallatban lebben.
Fut boldogságában, ő se tudja
hova.
Göndör kis kacaja hallatszik.
Dombtetőről
messze ellátni,
ménesem szanaszét, zöld fű tengerében.
Kék
ibolya kezemben, forgatom fűzfa tövében.
A nap langymeleget
áraszt,
csodaszép a virágos tavasz.
2010. április 1.
Szellő,
szellő, augusztusi szellő.
Hozzál fölénk esőfelhőt.
Sötét
felhőket pörgesd meg,
lágy keringőt járj velük,
s közben tereld
Dunántúl kicsiny részére.
Hosszúhetény határában engedd el a
fekete felhőket,
hogy az eső itassa át a száraz földet.
Szomorú,
kókadt napraforgók sárga
kalapján peregjenek az esőcseppek.
Nap
felé forduljanak, ha rájuk nézel,
vidámság járja át a
lelkedet.
Párától pipál, s esőt ígér még a falut körülölelő
két
hegyóriása, a Hármas, s a Zengő.
Eső esik szakadatlan, elárasztja
a határt.
Gazdag lesz a termés ismét.
Dagad még a szőlőszem a
fürtön.
Anyám sütötte új kenyér nemzet szalagjával
átkötve
kerül az asztalra szent István napján.
Jut zamatos bor vendégnek
pohárba.
Szivárvány ezt mutatja az égbolton.
Bort, búzát,
békességet a magyarnak.
2015. augusztus 15.
Megjegyzés: A vers augusztus 20-ára íródott, Szent István napjára.
Márton napján
őszi üde napsütésben
fehér tollú libák toporognak a
zörgő
avarban.
Vidáman dőllögnek libasorban
le a kéklő tóra.
Gágogva
örülnek, hogy nem ők
kerültek idén a húsos tálra.
Márton gazda
sült libával
tömi már nagy hasát.
Utoljára hagyja a fincsi
libamájat,
élvezi, ahogy szétolvad a szájában.
Jóllakottan
megtörli zsíros száját.
Chardonnayval csillapítja
szomját.
Hátradőlne, pihenne, de nem teheti.
Butuska gágogó
libáit be kell hajtani,
hogy jövőre is kerüljön sült
libuska
bőven az asztalra.
Márton napját így illik ünnepelni.
2015. november 11.
Didergő
kismadár tudja már,
hogy a tél nyomában jár.
Hópihe ide-oda
száll,
nemsoká fehér lesz a táj.
Mikulás szarvas
szánján
hegyen-völgyön jár.
Rudi szarvas lelkes,
szánján
csengettyűje csilingel.
Gyermekszív
sejti, hogy
valami egészen csodás történik majd.
Egyik este,
mikor minden lurkó aludt,
szakállas Mikulás fehérebb volt, mint
valaha.
Mert bizony ajándékrakás közben
a hó játszadozva reá
potyogott.
Lett is öröm reggelre,
hisz a hó hullott, s
ajándék
került a kiscipőkbe.
2006. december 18.
Egy pici
kislány,
aki keveset tud a világról.
Kis szíve még elhiszi a
meséket
a tündérekről, a piros
sapkás manókról, hogy
ott
élnek a csillogó, tiszta erdőben.
Hol muzsikáló arany patak szélét
őrzik,
ha a vadak inni jönnek,
s csilingelő
hangjukon
beszélgetnek velük.
A tél még igazi csodát rejt
neki,
amikor előjön a nagy piros szánkó.
Anya húzza a hófehér
pihe-puha hóban,
kacaja az égig ér este,
mikor nagy mackóját
kandalló
elé teszi, s reá fekszik.
Csöppnyi
száját kérdések
záporra hagyja el.
Anya, a Télapó mikor
jön?
Ugye, hozzánk is eltalál?
Amikor megunja anyját
nyaggatni,
telefonál, s nenéje elviszi a csodákba.
Kicsim:
a
Télapó ott figyel a háztetőkön,
piros ruhában kémény tetején
ül,
rénszarvas pedig a csillagokat kergeti.
Én pedig boldog
vagyok,
s örül a lelkem, hogy van egy
pici kislány, akinek
átadhatom
azt a rengeteg csodát, amit átéltem már.
Pont
ugyanígy, ahogy most te, csillagom.
2013. december 4.
Csillagfényes
éjszakán,
mikor mindnyájan alszanak,
a szorgos manók
minden
ajándékot
bepakoltak
a jó öreg Mikulás
szánjába.
Csupa
varázs
és meglepetés,
hogy mit rejt kedves,
szelíd
mosolyú
Mikulás zsákja.
Piros ünneplő
ruháját felveszi,
ősz
haját megfésüli.
Hosszú fehér szakállát
kérges
tenyerével
végigsimítja.
Felébreszti hű
szarvasát,
Rudit,
hogy elkísérje
hosszú útjára.
Repül, s siklik a
szán
hófehér hegyeken,
s völgyeken.
Vízesések
barlangját
jégcsapok függönye
takarja.
Meseszép a
látvány.
Mire a füstölgő kéményű
házakhoz ér,
szívében
határtalan
örömet érzett.
Az ablakban sorakozó
csizmákat
bőkezűen
megtöltötte ajándékkal.
Virgácsot csak oda
rakott,
ahol rossz gyerek lakott.
Aztán tovatűnt a
nagyszakállú
Mikulás.
2020. november 30.
Havat hozott
nagyszakállú miki
miki mikulás.
Nagy hasát kéménynek
támasztja,
hogy meglesse, mit csinálsz.
De te még nem
alszol.
Szobádban szanaszét játékaid.
Kisvasút sem parkol
alagútjában.
Rossz vagy, Zselyke lányom.
Rakoncátlan vagy egész
évben.
Ajándékod visszaviszem.
Legnagyobb virgácsot csizmádban
hagyom.
Havon Rudinak, a rénszarvasnak fázott
mezítelen
patája.
Megcsúszott s rúgott egyet.
Ajándékod kéménybe
esett.
Így kaptál véletlen ajándékot,
A miki miki mikulástól.
2014. december 4.
Hoooo hoooo
hoooo,
megjött már a Télapó!
Messze Lappföldről csengő
szánján
érkezett.
Ablakodon elegáns ruhájában
bekopogtatott
hozzád.
Engedd be, fogd meg öreg kezét.
Mondj neki verset,
mesét.
Megszeppenve állsz előtte,
mozdulni sem mersz.
Csak a
nagy játékmackód
mögé bújsz.
Nagyszakállú bátorítón
simogatja
szöszke fejedet.
Jövőre újra eljövök hozzád,
addig
légy jó, s szófogadó.
Hooo, hooo, hooo,
elment már a
Télapó.
2015. december 6.
Van egy
parányi csillag,
mely fényesebben ragyog,
mint máskor az
égen.
Angyalkák veszik körül,
úgy vigyázzák kis Jézuskát.
Lent a földön
ünneplik jöttét,
hisz született, s a szeretet
miden cseppjét
ajándékozta.
Aranykoszorút rak fejünk fölé,
s szívünkben
boldogságot ébreszt.
Óvatosan mosolyt varázsol arcunkra.
Szent
karácsony estéjén csillaga ragyog,
s fehéren csillámlik odakinn a
hó.
Díszes fenyő tetején ott ragyog
Jézus meleg szíve.
Áldott
napon közénk érkezett:
Mindenhatóként tekintünk reá:
aki
elhozta nekünk a szeretet ünnepét.
Átdolgozva: 2022. január 02.
Tomboló
vírusban
hajszálon múlik
az életünk.
Szívünk féltőn ver.
A
sors meggyötri
az embert, s magát
a világot.
Csak
megyünk
magányosan,
s megszokottan.
A sok betegség,
s
halál miatt
már észre
sem vesszük
a körülöttünk
készülő
csodát.
Az év legszebb
hónapjában,
decemberben
járunk.
Hófehér paplanba
öltözik a táj.
Különös
fényárban
úsznak az esték.
Elcsendesülünk
az
adventi
időszakban,
mélyreható
gondolatok
foglalkoztatnak,
amely
a jövőben
talán segíthet
jobbá tenni
az
életet.
Reményvesztett
emberek
ünneplőbe öltözve,
térdig
érő hóban
mennek a templomba,
éjféli misére.
Imára kulcsolt
kézzel
padokban ülnek.
Öröm járja át
lelküket.
Harangok
zúgnak,
ma éjjel megszületett
a kis Jézus.
Hitevesztett
emberek
szemeiben
megcsillan a remény!
2020. december 05.
Az év
legszebb havában,
decembernek gyönyörű ünnepén.
Csendes éjnek
nyugalmában,
Betlehem városában.
Rongyos istálló
tetején
beragyog a fény,
a hold hosszú szőke
haját
kibontotta.
Szénaágyban vajúdik Mária,
fiát várja
örvendezve.
Nem gondolva
szegénységre, betegségre,
csak az
újszülött jövetelére.
Mária és József szelíden,
s kedvesen
egymásra néznek
megcsillan az öröm szemeikben.
Gyereksírás
szakítja meg a csendet.
Ölébe veszi kis
Jézusát,
örömkönnyei
gurulnak szerteszét.
Karjába
veszi
csöpp gyermekét,
Aznap, mikor
a gyermek
született,
megszületett a szeretet.
Mert ő elhozta a
reményt,
megváltás ünnepét.
Hiszem azt, hogy
mindenkiben él
a remény.
Átdolgozva 2020. december 14.
Csendes éjben
kihaltak az utcák.
Sűrű hóesésben hófehér párnák
ültek a piros
háztetőkre.
Fehér ruhát öltenek a fák.
Angyalok suhannak át a
csillagos
ég sötétjén.
Jégvirágok ülnek az ablakon.
Díszes
fenyőfán égősorok villognak.
Cikázva játszanak a csodaszép
fények.
Mennyből az angyal-t zengnek az ajkak.
Advent négy
gyertyáját meggyújtják,
Mennyei csendben harangok zúgnak.
Térdig
érő hóban éjféli misére ballagnak
a hitüket vesztett
emberek.
Eljöttek a remény templomába.
az oltár elé borulva
dicsőíteni,
mert Betlehemben
megszületett a kis Jézus.
2016. december 16.
Szentestén
átsuhantam
ablakod résein,
asztalodra tettem egy kis
fenyőágat.
Abban a kis fenyőágban,
a tűlevelei között én
vagyok.
Ne félj, ha kezedbe veszed,
nem bök meg, csak
én
simogatom szép ujjaidat.
Ágyadon ülsz, drága
szívedből
szeretet árad.
Gyönyörű arcodra
könnyeid gurulnak
két szép
szemedből.
Észrevétlenül odaosontam melléd.
Könnyem csordul az
örömtől,
hogy láthatlak.
Leguggoltam eléd, derekadat
átöleltem.
Könnyeidet óvatosan letöröltem.
Drága kis kezeidet,
amíg csak lehetett,
óvatosan fogtam.
Aztán kimentél
szent
karácsony ünnepét ünnepelni.
Én pedig itt maradtam
e
szeretetteljes ünnepen,
a fenyőág közé bújva,
hogy örökké
óvhassalak.
2016. december 17.
Hófehér,
fagyos tél csillogón köszönt,
éjszakába nyúló
aranyszárnyú
angyalok éneke zeng.
Homályfedte ég mintha
ünneplőt
vett volna magára, nagy
kövér hold huncutul
ragyog.
Vajon ott lent tudják,
hogy ünnepet várunk itt fent, mi
angyalok?
Szálljunk le közéjük fénylőn!
Vigyük nekik édes
nektár szeretetét,
bú helyett csaljunk mosolyt arcukra,
szemükben
fény csillogjon!
Szent karácsony éjjelén
végtelen szeretet
áradjon
minden dobogó szívből,
s tartsuk meg örökre!
2003. január 2.
Lágy puha
takarót rakott a tél.
Fehér pihét szór a fekete földre,
s
egykettőre ellepi.
Gyermek ujjongva futkos a
pihe-puha
hóban.
Örömét leplezni kár volna.
Ünnepet vár a kis fenyő
odakinn,
amit Télapó gyengéden szánjába rak,
s útnak
indul.
Hegyeken, völgyeken fut a szán.
Napok múlva a kis
fenyő
csillogva pompázik.
Gondos kezek üde
zöld ágacskákra díszt
raknak.
Mind azt zengi:
boldog békés karácsonyt!
1999. nov. 22.
Havas a táj,
s az idő
karácsony tájékán jár.
Rénszarvasok hada vár,
hogy
elindulhassanak már,
így, karácsony tájékán.
Egy-egy jó
gyerek
hallja a száncsengők
csilingelő hangját, mely
belepi
a messzeséget
így, karácsony tájékán.
Estefelé a havas
vidék
csillog, mint a fenyők
a fényességtől, s szépségtől,
így,
karácsony tájékán.
1998. dec. 7.
Karácsony
falujában, sötét,
mély erdejében áll egy öreg fenyő,
december
havában tündököl.
Szürke égboltból lassanként
hópihe
szállingózik, zöld ágain
zord éjszakában fehéren csillog.
Korai fagyos
reggelen,
mikor zúzmaráit zörgeti
maga körül, nem lát
egyetlen
fenyőt sem, egyedül maradt.
Pedig álmodott róla,
hogy
egyszer majd
kacagó gyermekek veszik körül,
angyalok örvendnek
felette.
Szabad ég alatt maradt,
de valami történt,
angyalok
szálltak föléje,
énekük zeng végtelen csendjébe.
2001. november 5.
Rég volt
csodákat
elfelejtetted már, pedig
hogy tudtál örülni
szép
karácsonynak, angyalok jöttének.
Emlékszem:
ablakokon
jégvirág ült,
gyermekként szánkózni mentél,
dombokon
csúszkáltál volna napestig.
Hazaértél, kályhában tűz
ropogott,
asztalon advent negyedik gyertyája égett,
csillogó
szemeid annyi kedvességet adtak.
Szentestén
meghatottan fenyő körül álltál,
nagyapád csöppnyi kezedet
bátorítóan
megfogta, énekelni kezdtünk.
Szilveszternek
éjszakáján
még fény áradt, nem láthatod,
mélyen alszol,
simogatom hajadat,
boldog vagyok, mert vagy nekem.
2001. január 4.
Mivé lettem
életem közepe felé?
Gyermeki mivoltom feledésbe merült.
Mára
már szürkülnek
az ünnepek örömteli pillanatai.
Kiveszett a
tűz,
mely lobogott bennem.
Húztam volna vissza
gyönyörű
ünnepnapokat,
hogy maradjanak még.
Meghitt együttlétek kevésnek
bizonyultak.
Amikor szakadt a hó,
s térdig süppedtünk benne,
az
volt a jó.
Csillámló hóval kacagva mosdattuk egymást.
Kipirult
arccal berohantunk,
kandallóban boszorkányos tűz
duruzsolt.
Asztalon halászlé illata szállt,
anyám keze munkáját
dicséret illette.
Halk csengettyű csilingelt.
Fenyő köré
gyűltünk,
átöleltem édesanyámat.
Szeretet áradt bennünk,
mennyből
az angyal-t énekeltük.
Néha szégyellem, ha
látok
magányos embert
sugárzó arccal ünnepet várni.
Miért nem enged
lelkem nekem is,
így csodát várni?
Urat dicsőíteni?
Takarva
hagyom elszaladni
halványuló ünnepet.
2014. december 14.
Futok hóban,
fagyban,
fejemre eső hullik,
azt se bánom.
Mulatni nem volt
kedvem,
szívem hozzád vezetett.
Kapud aljában megállok,
házadba
csendesen szólnék.
Megérkeztem hozzád
kedves jó barátom,
a
türelem rózsát terem,
örömöm úgy is enyém,
ha látom, jössz
felém.
Karomat nagy ölelésre kitárom.
Szilveszter
éjszakán
hóembert építünk csak mi ketten,
szenet rakunk
szemének,
fonnyadt répát orrának,
lyukas lábast
kalapjának.
Durrognak a petárdák,
tűzijáték fénye cikázik az
égen.
Átadom neked a gyeplőt,
vezess át kérlek egy szebb,
s
boldogabb új esztendőbe.
2017. december 24.
Sietve
távozik az óév.
Feledésbe merül a
kopottas bánat.
Pár óra
múlva beköszön
az újév.
Addig is légy vidám,
s
bizakodó.
Reméld, hogy az
új esztendő jobb lesz,
mint a
tavalyi.
De ha nem történik
semmi rossz sem veled,
már az is
félsiker.
S ha megéled a
következő évet,
te vagy a nyerő.
De
most ne gondolkodj
efféle ostobaságokon.
Az életedet
úgysem
tudod jobbra fordítani.
Éjfélkor öblítsd le a
poros
úttól torkodat,
s vágj bele az újévbe.
Igaz, megint
elmaradt
az újévi malac.
Azért én kívánok néked
sikerekben
gazdag,
boldog új esztendőt.
2017. január 1.
Szívem
melegével, lelkem hűsségével,
az év utolsó napján csillámló
havon,
fekete lovam hátán vágtázok hozzád.
Szánkómba
beültetlek.
Meleg takaróval betakarlak,
hogy meg ne fázz.
S
indulunk a végtelen
hosszúnak tűnő csillagos éjszakába.
Éjfélt
üt a templom nagy harangja.
Ugyanabban a pillanatban
pezsgődugó
durran,
arany nedű csurran a pohárba.
Koccintunk az
egészségedre.
Ölelve, vigadva köszöntelek az új évben.
2014. 12. 31.
Legvégén az
évnek,
kívánok egy
áldott, s békés
új esztendőt.
Amíg
csak lehet,
vigyázz magadra.
Az egészséged
a te
legnagyobb
kincsed.
A világot most
körülveszi egy
nagy, s
sötét
félelem felhő,
amely gomolyog
a fejünk
felett.
Begubózva ülünk
otthon.
Néha egybefolynak
a
nyomasztó napok.
December végén
a hó sem esik,
mint
régen.
Így a hóember
sem nevet rád
ablakon
át.
Türelmetlenül
halad előre
a
naptárban
szilveszternek
éjszakája,
amikor is
nem
durrog
a petárda,
s a tűzijáték
fénye sem játszik
a
koromsötét éjben.
Amikor éjfélt
üt az óra,
zúgnak a
templomi
harangok.
Pezsgő pukkan
kinn a teraszon,
aranyló
nedűje
gyöngyözve folyik
a kristálypohárba.
Még mámorító
ízét
szádban nem érzed,
egy pillanatot szánj
szíved
vágyának,
s higgyed, hogy jövőre
szabadon jársz-kelsz
majd a
világban,
akár a Jóisten madarai.
2020. december 29.
Karácsony
szent estéjén,
zöld fenyőnél,
szívem keservesen keres,
de
nem talál.
Véletlen egy könnycseppet ejtek.
Szégyenlősen gurul
végig arcomon.
Gyorsan elkapom,
nehogy a végtelenbe
essen.
Tenyerembe féltőn veszem.
Szívem fölé óvatosan
teszem.
Te vagy könnycseppemben.
Érzem, itt vagy most
velem.
Nehezek még a sóhajok.
S mikor senki se
figyel,
fenyőágra óvatosan ráteszem.
A te fényességed
ragyogja
be áldott karácsonyom éjszakáját.
2014. december 27.
Oh zöld
fenyő, oh szegény fenyő.
Ötven év alatt megöregedtél.
Sűrű
lombod közt megannyi
madár született és búslakodott.
Erős
gyökereiddel kapaszkodtál
a földben.
Tomboló szélviharban
sem
hagytad leesni lakóidat.
Számtalanszor voltál
kitéve
esőnek, hónak, fagynak.
Napsütésben ragyogtál, s
volt,
hogy zúzmarában tündököltél,
Odakinn sűrűn hull a hó,
jégvirágok
ülnek az ablakon.
Száncsengő csilingelő hangja
hallatszik a
dombtetőről.
Oh zöld, oh szegény fenyő.
Kivágtak megszokott
helyedről.
Mindenki karácsonyfája lettél
egy nagy téren.
Még
egyszer ragyoghatsz
itt a Földön.
Gyarló emberek örömére,
s
a kisded születésére, hisszük:
elhozza nekünk a
szeretetet.
Csillagokkal, s varázsgömbökkel díszítettek.
Hópelyhek
táncolnak neked a légben.
Fényárban úszol mindenki örömére.
2016. december 11.
Megjegyzés: 2016 decemberében ötven éves fenyőt állítottak Pécsen a Széchényi téren.
Decembernek
havában
ólom szürkeség borul a tájra.
Kopár
fákon fekete,
bársonyos ruhás varjak
kárognak a kietlen
messzeségben.
Adventi hetekben ünneplőt öltenek
a családi házak
ablakai és udvarai.
Faluhelyen az is előfordul,
négy boroshordó
sorakozik
egymás mellett, abroncsaik összeérnek,
a négy adventi
gyertya áll
külön-külön a hordók tetején,
mintha koszorút
alkotnának.
Estefelé kigyúlnak a fények,
az egész látvány
olyan,
mint egy karácsonyi képeslap.
Az év utolsó
hónapjában
kíváncsi szívünk
titkon azt reméli, hogy
valamit
rejt a csoda,
amire régóta várunk.
Ezért minden percét
békésnek
és meghittnek érezzük,
egy kellemes helyen,
ahol fenyő illata
száll a levegőben.
Áldott, meghitt ünnepeket kívánok.
2021. december 23.
Megjegyzés: A Baranya megyei Mánfán láttam ezt az érdekes adventi díszítést.
Szép
karácsonyfám
vízkereszt napján
szomorún lebontásra vár.
Szerető
szívek többé
nem veszik körül a
szoba közepén.
Nem rajong
érte kisgyermek,
aki még tegnap örömmel
érintette csillogó
díszeit.
Felnőtt sem ül közelébe,
gondolkodón,
könnyes
szemekkel töprengve,
vajon mi juthatott eszébe?
Talán
egy halványuló emlék
melengeti fáradt őszülő lelkét.
Megint
elmúlt a karácsony,
és vele együtt elszállt egy év is.
Elszáradt
fenyő csupasz ágain
már nyoma sincs a dísznek,
kihunytak az
ünnepi fények.
2020. január 09.
Tűnődöm a sok
szép emléken,
melyet gyermekkorom óta
magamban hordozok.
Ez
az egyetlen dolog,
amit rosszakaróim sem vehetnek el,
mert csak
az enyém.
A gazdagság nálam nem pénzben,
hanem a szívemben
rejlik.
Legyek bármerre a világban,
nem feledem otthonom
melegét.
Becsukom szemem, s látom
kicsiny falunk
templomtornyát,
gesztenyefák árnyas lombját,
hegyek haragos
zöld vonalát.
Kék égen fehér, bodros bárányfelhőket.
Poros úton
nemcsak
autó halad, hanem
lovas szekér is szalad,
anyja
mellett kiscsikója baktat.
Édesanyám tüneményes mosolya
előttem,
szeretet csillan smaragdzöld szemében.
Dolgos kezéből
jobban ízlik az étel.
Asztalunknál együtt ül családom.
Friss
ropogós péki kenyeret anyám
kezébe veszi, s keresztet vet rá.
A
látványt örökre agyamba véstem.
Párás két szememből könnyeim
gurulnak,
Nemsokára hazamegyek, édesanyám,
hazavágyom.
2017. augusztus 09.
Megjegyzés: A kenyér ünnepe alkalmából augusztus huszadikára.
Kedves Születésnapos!
Lehetsz
száz
vagy akárhány éves.
lelked mélyén érzed,
fejed felett
elszálltak az évek,
amelyek vegyes érzéseket
tápláltak
beléd.
Az idő múlása majdnem
mindent megszépít,
szokták
mondani,
de valami úgy él bennünk,
mintha tegnap történt
volna.
Minden évben eljön az
a nap, amikor
megszülettél.
Bizony, egy elért kor után
nem szeretsz
dicsekedni
éveid számával.
Reggel, mielőtt kitárnád
ablakodat,
öltöztesd fel szívedet ünneplőbe,
eljön hozzád sok
jó barát
köszönteni téged.
Elárasztanak szeretetükkel,
s
jókívánságaikkal,
mosolyod szebben ragyog
a nyári
napsugárnál.
Kedvedre trilláznak a madarak.
Fejed felett
láthatatlan
szivárvány tündököl,
hosszú évek várnak még reád.
2020. május 15.
Köszöntelek
névnapodon
Kedves....
Eszemben tartom
nevednek
napját,
hogy felköszöntselek
e szép alkalomból.
Mielőtt a
világra jöttél volna,
szüleid már a keresztneveden
gondoltak
reád.
Viseld méltóan
legszebb ajándékukat,
a neved,
amelyet
szeretettel kaptál tőlük.
Lebegjen előtted
örömük,
emlékezz hangjukra,
ahogyan legszebben
szólítottak,
hiszen az év
legszebb ünnepét
tőlük
kaptad,
amelyet még a
naptár is szépen mutat.
2020. május 21.
Szeretettel
köszöntelek
születésnapodon.
Kedves Születésnapos
Kívánom, hogy
legyen
hosszú és szép az életed.
Találd meg az örömödet,
amiben
kedvedet leled,
ha teheted,
mássz meg egy
kisebb
hegyet.
Állj meg a csúcson,
s érezd át a
napfelkelte
csodáját.
Szívedből és lelkedből
röpke pillanatra
elszállnak
a gondok.
Születésnapodon
olyan, mintha
virágos
réten
szaladna veled
egy lovas szekér.
Domboldal alján
patak
szélsebesen
rohan, meg sem áll.
Csillámló patak
víztükrén
arcod
tükörképét véled
felfedezni.
Az évek
mély
barázdát
szántottak homlokodra.
Orcád őrzi még
gyönyörű
hamvasságát,
szép szemednek
egykori lobogó tüzét
ugyanúgy
látom
szemed bogarában.
Te ugyanaz vagy,
aki voltál.
Nem
változtál semmit,
csak egy évvel
idősebb lettél.
Egyhangú
napjaidat
bearanyozza egy
koszorúba font falevél.
2020. november 09.
Boldog
születésnapot kívánok,
Kedves Luca!
Kisgyermekként légy
vidám,
s mosolygós, mint a piros alma.
Ismerj meg minden szép
mesét,
hogy repülhess fantáziád szárnyán.
Tarka-barka réten
szaladjál,
ezernyi csoda vár ott rád.
Eső után szivárvány,
fejed felett
egy pillantás alatt elhalványul.
Nagy fűben
nyulacska lapul,
azonnal szaladnál utána,
de az
ugrifüles
gyorsabb volt nálad.
Az év minden napján
anyukád,
s apukád
kedvedet keresi.
Születésnapodon
tán még
jobban,
mert számukra
a világon legdrágább
kincsük te vagy,
kis csillagom.
2020. július 01.
92
Áprilisi
hóesés születésem napján
Öregszem, de
még sohasem
láttam ekkora hólepelt
tavaszi vetésen.
Lila
akác körbefutja a ház falát.
Virága hó alól fázósan
kidugja kis
fejét.
Ravasz ez a tavasz.
Elfagyasztja a rügyeket bontó
fáknak
virágait.
Lassan, de biztosan
elérkezik születésem
napja,
áprilisnak szeszélyes havában.
Negyvenhárom évvel
ezelőtt
szenvedve vajúdott értem Anyám.
Gyakran
emlegetik,
türelmetlenül várták,
hogy végre megszülessek.
Óvott
és védett jó anyám, amíg lehetett,
de hamar megtanultam,
hogy
küzdeni kell az életben mindenért.
A humort sem lehet
könnyen feledni,
s néha egy göndör kacajt el kell engedni,
amely
szívből jön.
Felfutni a domboldalra,
kezemben színes
léggömbbel,
és hirtelen elengedni.
Zöld fűnek illatos
ágyán
hanyatt feküdni.
Önfeledten egy boldog percnek élni,
úgy,
mint most, ahogy simogatva
arcomra hull egy
bolondos áprilisi
hópehely.
2017. ápr. 22.
Édesanyám
adta keresztnevemet,
így lettem Henriett.
Hivatalosan Henrietta
lennék,
de én azt nem szeretem,
mert az olyan úrinős.
Az
úrinők csak kenik-
fenik magukat,
állandóan szépítik
arcukat.
Vagány vagyok, szeretem
a szabadságot.
Sosem
siránkozom.
Motorra pattanok, szélben
lobog éjfekete
hajam.
Mindig hazavisz a szűnni
nem akaró honvágyam.
Édesanyám
ölelő karjaiban
a szeretet melegét érzem.
Jó kis nehézséget
okozott
nagyszüleimnek a nevem.
Sokaknak tetszett e francia
név
annak idején.
Néhány falubélinek ismeretlen
druszája így
lettem.
Virágzó tavasznak, márciusának elején.
Kéklő ibolya
tengere
hullámzik pincénk domboldalán.
Édesanyám szed egy
csokorral
belőle nevem napján.
2017. február 25.
A ragyogó
csillagokat is
keresni kell az égen.
Én is úgy keresem
az én
csillagomat.
Egyre csak keresem, s nem lelem.
Nélküle elveszett
vagyok,
Nem látom, s nem is hallom,
némák a
csillagok.
Égbekiáltóan fájdalmas a hiánya.
Mintha megállt
volna
körülöttem az idő.
Hol van az én gyönyörűm?
Nevét
ismétli sírástól remegő ajkam.
Oly távol vagy tőlem,
Csak
bolyongok a messzi idegenben.
Szívem vérzik bánatában.
Lelkem
reszkető sodrában.
Zokogás rázza testem egészét.
Elbújni volna
jó, ahol senki se látja
könnyeim árját.
Vajon hol lehetsz, mi
lehet veled?
Futnék hozzád süvöltő szél viharában.
Csak le
tudnám tépni magamról a szorongást,
mely fogva tartja keserű
szívem.
Vigasztalni próbálom magam.
Amit a szívem diktál, azt
teszem.
Várlak, örökké csak várlak, én kedvesem.
Mert aki nem
tud eljönni,
arra örökké várni kell.
2017. február 08.
Reménytelen
az életem,
csak ülök itt csendesen.
Hanyagul lógnak
kezeim,
nincs semmihez, s senkihez kedvem.
Hagyj, nagyon
bánatos vagyok,
ne kérdezd, mi a bajom, menj,
ne is nézz
vissza.
Engedj utamra, kérlek, nem bírom
sokáig könnyeimet
tartani.
Zöldlombú fák közé megyek,
öreg patakom
locsogva-csacsogva
fut elém.
Partjára leülök, nyugalmat áraszt
csobogása.
Tenyerem fűszálak csiklandozzák,
hirtelen elered a
nyári zápor,
mégsem ázom.
Hatalmas lombkorona esőcseppektől
megvéd,
képzeletbeli oltáromnál
újra, s újra
letérdelek.
Mérhetetlen fájdalmamat
hátha egyszerű imám
enyhíti.
Kérlek, Istenem, segítsd meg
azt a két embert, akik
a
szívemnek oly kedvesek.
Nélkülük elveszett lennék.
Gyötrőn
bolyonganék nélkülük
reményt vesztetten ebben a szomorúnak
vélt
világban.
Add meg nekem az egyetlen örömöt,
hogy sokáig
vigyázol reájuk,
s örökké óvva fogod kezeiket,
hogy bajuk ne
essék.
Ámen.
2018. augusztus 03.
Vajon el
tudok-e még menni
nyugalmat adó zöld fák közé.
Ahol a csend
honol,
lombokba bújó madárkák dalolnak.
Ha majd nem
szülőfalumban lakom, Hosszúhetényben.
Sóvárgó szívemnek állandóan
rohanó
kis patakom vigaszt nyújt-e még?
Amikor a lágy szellő
simogatta arcomat,
szétnéztem, s elhittem, hogy
gyönyörűm fut
felém.
Kedvesen rám mosolyog, s
szívemnek bársonyos
szobájában
ölelését éreztem.
Sirattam a tova tűnő
gondolatot.
Színes vadvirágok nyíló szépségében
rejlik nagyapám
örök emléke.
Összeérő lomboknak bölcsőjében
zaklatott lelkemet
megannyiszor ringattam.
Felértem a dombnak tetejére,
ahol ég és
föld közel van egymáshoz,
minden szorongásomat elengedtem.
Szabad
lettem, s határtalan lett örömöm,
hirtelen az egész világot
szerettem.
Hazavágyom, ahol édesanyám
tárt karokkal vár.
Még
egyszer visszanéztem hanyatló napfényében
sötétzöld erdő
gyönyörűségre.
Nehéz búcsút vennem a természet ölétől,
tudva,
hogy életemnek egy része véget ért.
2019. június 14.
Lassan
eltűnik minden,
elveszetten bolyongok ismét.
Nem
értheted,
milyen nagy a bánatom.
Gyötrő aggódásomat
nehéz
elviselnem.
Ugye, jól vagy,
s nincs semmi bajod.
Mióta
elmentél,
nincsen maradásom.
A falióra mutatója
csak
cammogva jár előre.
Szívem mélyén
mély szeretetet
érzek.
Félelmem hurrikánként
söpör végig rajtam.
Tüzesen
éget
örök ragaszkodásom.
Csak én tudhatom,
hiányodnak
fájdalma mar.
Könnyeim gurulnak,
függönyként takarják
arcomat.
Az est nyomasztva köszönt reám,
ágyamban fekszem
szomorún.
Bánatos szemeimet lehunyom,
s a lélek útján
észreveszem:
botorkálsz felém!
Csoszogó lépteidet
hallom,
kedvesen átölellek,
itt vagy velem
suttogom,
megnyugvást áraszt a gondolatod!
2020. július 05.
Zokogva
kereslek,
sötét ösvényeken haladok.
Érted dúdolom bús
dalom.
Nem tudom, merre járok,
csak szaladok, hogy
enyhítsem
gyötrő bánatom.
Gúzsba köti lelkemet a fájdalom.
Rajtam ül a
félelem, mert
nem hallhatom bársonyos hangodnak
simogató
szavait.
Nem hagyhatom elveszni
gyönyörű gyémántom.
Kihunytak
belőlem a fények,
mintha minden elveszett volna,
amely kedves
volt nekem.
Egy kicsit belehalok mindennap.
Egyetlen
vágyam,
megtaláljam fénylő csillagom.
Rettenetes a
hiányod!
Gyere vissza, Kedves,
rád várok!
Hozzátok őt nekem
vissza, könyörgök.
Ne szóljatok, vérzik a szívem,
mintha rózsa
tüskéi bökdösnék.
Inkább hagyjatok egymagam egy
sarokban.
Emlékeimbe merülve örökké velem vagy
szívem rejtekén.
2017. július 22.
99
Valami
szépet szeretnék írni
Pillanatnyi érzéshiány
Valami szépet
szeretnék írni,
de nem könnyfakasztót.
Csak egy könnyű gyengéd
ölelést,
amelyet jó érezni, s meghatódik
érzékeny szívem.
Hátam
borsódzik
kezednek simogató érintésétől.
Szelíden rád
mosolygom,
vágyakozó tekintettel
szép szemeidbe nézzek.
Amelyek
hangtalanul beszélnek,
kedvemre becézlek,
s cirógatlak,
kedvesem.
Közben azt kívánom,
ölelj örökké, kedvesem,
ahogyan
most teszed.
Hiányzol, mint falevélnek
a lágy szellő, mert
nélküle
képtelen lassuló táncba kezdeni.
Hűsítő patak vize
körül
boldogan szállnak a szitakötők,
mit sem sejtve, hogy
rövidke
életük hamar véget ér.
Szőke, göndör hajú Hold
elveszne
milliónyi csillaga nélkül.
2019. 07. 26.
Érzésvilág
Nem tudhatod,
milyen érzés,
amikor úgy hiányzol,
hogy szívem-lelkem
fájva
zakatol érted.
Nem tudhatod, milyen érzés
kedves arcodat
ezerszer
úgy végigsimítani,
hogy nem vagy velem,
homlokod
barázdáit
gyengéden cirógatni
úgy, hogy magam
mellé
képzellek.
Érzem kezednek
meleg érintését,
amikor
tenyeredbe
teszed kezemet.
Hosszú, selymes hajad
minden
éjjel karomat takarja.
Ha játszik velem a képzelet,
kedves, te
jössz felém,
ölelő karjaidba zársz,
könnyes szemem
vigasztalón
megpihen rajtad.
2020. március 11.
VÉGE
2022.
JANUÁR 02.