Hazánkban a tanulási zavar megállapítása az 1993. évi LXXIX. törvény. a közoktatásról életbe lépésétől fogva kognitív tesztekhez és tanulási képességek gyógypedagógiai vizsgálatához köthető. A tanulási zavar meghatározásával kapcsolatos tudományos meghatározások hazánkban nem egységesek és a törvényi meghatározástól eltérnek. Kutatással igazolható, hogy a tanulási zavar törvény által szabályozott megállapítása deficitalapú és nem elmélet vezérelt. A „Pedagógusok módszertani felkészítése a végzettség nélküli iskolaelhagyás megelőzése érdekében EFOP-3.1.2.-16” keretében szervezett továbbképzés tapasztalatai és annak elemzése megmutatták, hogy a releváns hazai pedagógiai gyakorlat javarészt melyik kognitív területek terheli, milyen tanuláselméleti paradigmákon alapul, milyen tanári és tanulói szerepeket feltételez. A tanulási zavarral küzdő tanulók kognitív profilja intelligencia-tesztekkel feltárható A profilok kvantitatív elemzése megmutathatja, hogy meghatározható-e olyan terület, mely döntő súllyal esik latba a tanulási zavar megállapításakor.
Feltételezhető, hogy a deficit azokat a területeket érinti, melyeket az EFOP-3.1.2.-16 továbbképzések tapasztalatai alapján a releváns hazai pedagógiai gyakorlat alapvetően megterhel és igénybe vesz. A kutatási eredmények utalhatnak arra, hogy a tanulási zavarral küzdő tanulók arányának növekedése szorosan a jelenlegi pedagógiai gyakorlathoz kapcsolható, semmint a kognitív funkciók általános romlásához. A vonatkozó statisztika pedig azt mutatja, hogy a tanulási zavarral küzdő tanulók aránya töretlen emelkedést mutat 2007 óta.
Az elvégzett kutatás fókuszában továbbra is a sajátos nevelési igényű tanulók egy szűkebb csoportja, a tanulási zavarral küzdő populáció vizsgálata áll. Vizsgálatunkat az indokolta, hogy a diagnosztikus protokollban, illetve korábbi kutatás alapján, a tanulási zavar megállapítása elméletileg nem megalapozott. Nem konkrét teszt eredmények vagy markánsan meghatározott elméleti keret alapján történik a tanulási zavar megállapítása. Pedagógusok, szülők kérésére zajlik a vizsgálat, így felmerül az is kérdésként, hogy mi az az indikátor, mely alapján a szülők, pedagógusok vizsgálatra delegálják a gyerekeket.
A vizsgált tanárképzés címe „Eredményességet javító értékelés a tanórán – folyamatba ágyazott pedagógus továbbképzési”, mely a pedagógus értékelési gyakorlatát és a hozzá kapcsolódó nézeteket tárta fel és strukturálta újra a képzés céljainak megfelelően. A továbbképzésről korábban készített esettanulmány rámutatott, hogy a pedagógusok gyakorlata erőteljesen emlékezet központú és a tanulói és tanári szerepeket, valamint az oktatás- és tanulásszervezést tekintve a behaviorista tanuláselméletéhez köthető. A vizsgálat szerint ez a gyakorlatban dolgozó pedagógusok számára nem mindig egyértelmű. A jelenleg zajló domináns, hazai pedagógiai gyakorlat behaviorista tanuláselmélethez fűzése azzal érvelhető, hogy a kognitív tanuláselméletre (Csapó, 2001) alapozott, képességekre reflektáló szöveges értékelés jelenik meg tudatosan a hazai köznevelés profiljában. Erre a továbbképzések során rögzített tapasztalatok is utalnak. A jelenlegi törvényi keretek nem is adnak erre módot, ekvivalensen kezelik a tantárgyak alóli mentesítésekkel érettségi vizsga esetén a szöveges értékeléssel. Valamint a szöveges értékelés elmélethez nem kötött.
A metakognitív értékelést támogató oktatási és tanulásszervezési metódusok nem részei a továbbképzések során vizsgált pedagógiai praxisnak. Az emlékezet és bevésés központú, jutalmazó-szankcionáló és teszt jellegű oktatás és értékelés folyik, ahol a gondolkodási képességek fejlesztése jól körvonalazott elméleti háttér nélkül, valójában ismeretlen faktorok mentén zajlik.
A tanulási zavarral küzdő tanulók feltárt képességprofilját és a vizsgálható csoport népességét vizsgálva, kvantitatív elemzéssel elvethető vagy megerősíthető, hogy az ismeretközpontú oktatás szemszögéből mennyire releváns háttérváltozó az emlékezet, mint a tanulási zavar megállapításában és a vizsgálatra delegálásban felelős tényező. Feltételezhető, hogy ha a legfontosabb és leginkább igénybe vett kognitív terület a jelenlegi hazai köznevelésben az emlékezet, akkor vizsgálatra azokat delegálják, akik ezen a területen gyengén teljesítenek. Erre a feltárt kognitív profilok statisztikai elemzése választ is adhat. A továbbképzés tapasztalatainak vizsgálata pedig rámutatott, hogy a pedagógusok vélhetően a legmagabiztosabban az emlékezeti deficitet képesek jelenleg feltárni. Így lehet markáns faktorként a vizsgálati kérelem megírása során. Ez azonban a tanulási zavarok diverz elméleti hátterét csak szűk területen fedi le és a túlzott emlékezet központú gyakorlat kontraindikált és maga is okozhatja a növekvő esetszámot.