8.2. A pedagógus attitűd körvonalai a nem hazai szakirodalom alapján

További szűkítés szükséges az attitűd meghatározásával kapcsolatban, hiszen 1995 és 2010 között 13.000 tudományos cikk jelent meg, mely magával az attitűddel foglalkozik (Banaji – Heiphetz, 2010). Itt most azokat a meghatározásokat soroljuk fel, melyek a kutatási témával összefüggésbe hozhatók és a korábbi magfogalmat egészítik ki a kutatás fókuszának megfelelően és továbbra is célkitűzés, hogy a neveléstudomány területén is értelmezhető és alkalmazható meghatározásokat válogassunk ki.

Az egyik ilyen meghatározás szerint az attitűd funkciója, hogy olyan tudáshoz, ismeretbázishoz juttassanak, amely segít megérteni a minket körülvevő világot és így szavatolja eligazodásunkat benne (Banaji – Heiphetz, 2010). A második itt felsorolt egy haszonelvű funkció, mely abban segíti az egyéneket, hogy jutalmat szerezhessenek vagy elkerüljék a büntetéseket. A harmadik funkció pedig az értékrendet kialakító, az értékeket meghatározó feladatköre az attitűdöknek. Kutatásokkal igazolt (Banaji – Heiphetz, 2010), hogy az értékeket meghatározó attitűdök különösen ellenállnak a változásnak. Jelen kutatás esetében azért releváns ez a meghatározás, ugyanis a kutatási eredmények közlésénél és az azok alapján tett javaslatoknál ezt számításba kell venni, valamint utalni fogunk rá, hogy vélhetően a pedagógus attitűd, de a diagnosztikus szemlélet egészen bizonyosan törvényi szinten deklarálva már 1993 óta érvényes, melynek lehet ez az egyik háttértényezője a kutatás során kapott eredményeknek, bár erre közvetlen bizonyítékot jelen kutatás nem szolgáltat.

Végül az idézett tanulmányt készítő kutatók szerint az attitűdöknek van egy énvédő (Bokor, 2013) szerepe is a hármas tagoláson túl, mely az önértékelés kialakításában, önmagunk elfogadásában van szerepe. Ez nem mond ellent a korábbiakban ismertetett Allport féle attitűd meghatározásnak sem, illetve megerősíti az attitűd korábban ismertetett hármas felosztását is: megismerő (kognitív), érzelmi (affektív), és viselkedéses összetevő. A neveléstudomány területén való alkalmazáshoz és a kutatásban a hármas felosztás közös pont ugyanis ez a fajta tagolás az attitűd felosztásában harmonizál a pedagógus kompetencia felosztásával: „A tanári kompetenciák, mint képesség-, tudás- és attitűdhármas megismerése a személy belső referencia-rendszeréhez való hozzáférés útján ragadható meg a leginkább” (Márzik és Arató, 2014:78). Ez alapján leszűkíthető, hogy az attitűd fogalma három nagy részből épül fel a tudás, érzelem, cselekvés, vagy a megismerés – érzelem – viselkedés, mely hasonló megfogalmazás és így a neveléstudomány és a pedagógiai gyakorlat területén is értelmezhető.

Az attitűd és a befogadás hatékonyságának összefüggése sem új gondolat és kutatás is foglalkozott ezzel a témával (Banerji – Dailey, 1995). Az idézett kutatás során vizsgálták a tanulók elért eredményeit is, melynek tükrében azt találták, hogy a tanulási zavaros tanulók iskolai előmenetelének, sikerének és hatékonyságának egy „facilitátora” a tanáraik és a szüleik által indukált önbecsülés és motiváció, mely fényében teljesítményük a problémákkal nem küzdő tanulókéval is összevethető. Ez jelen kutatáshoz hasonló kérdésfelvetés és eredményeit tekintve növeli jelen kutatás érvényességét. Ugyanis megjelenik az integrációval kapcsolatban a problémával küzdő gyermekek iskolai előmenetele, mint releváns változó. Ráadásul a pedagógus attitűdje is úgy jelenik meg, mint a teljesítmény szempontjából értékelhető facilitátor. Az inkluzív gyakorlathoz tehát köthető a bátorító és elfogadó, motiváló tanári magatartás, mely kifejezetten sajátos attitűdöt feltételez. Az idézett tanulmányban megjelenik a szülők szerepe és attitűdje is az integrációban, mely jelen kutatás fókuszába nem tartozott bele és a jelenlegi diagnosztikai és ellátó rendszer teljesen kizárja a szülőt az SNI megállapításból, ezért bár a felhasznált forrás utal rá, jelen kutatás fókuszából kimaradt.

A hazai rendszer felépítését tekintve releváns példa lehet a korábbiak mellett Stanovich (1998) tanulmánya, melyben a szerző azt fedi fel, hogy a kategorizált csoportba tartozó gyerekek, akik mintegy stigmaként viselik a diagnózist, evidens módon alacsonyabb önértékeléssel bírnak és mindez kihat a tanulmányi előmenetelükre is. Itt egy negatív attitűdöt láthatunk, mely a „skatulyázás”, azaz a negatív diszkrimináció bujtatott formájára utal és a konzekvencia nélküli alacsonyabb követelményekre utal. Ez az attitűd fogalmát és az előzetesen a teljesítményre gyakorolt hatását a kedvezőtlen hatások irányából közelíti. Bár az SNI fogalmának, nem az attitűd meghatározásakor, de előkerült a diagnózis központú szemlélet a hazai köznevelési rendszerben, mely kapcsolható ehhez a tanulmányhoz is és így újabb lehetséges kapcsolódási pontot fed fel, illetve bizonyíthatja a nem megfelelő attitűd és a gyengébb iskolai teljesítmény összefüggését.

A sikeres modellek értelmezése és összevetése a hazai rendszerrel közelebb vihet minket az egyre pontosabb helyzetértékeléshez. Emellett rámutathat, hogy milyen attitűdök lehetnek relevánsak a külföldi kutatók számára az inklúzióban és hogy egyáltalán milyen pedagógiai értelmezését láthatjuk az attitűdnek. Westwood (1995) felülvizsgálata során úgy találta, hogy a hatékony tanár jól vezeti a tanórát, megfelelően összpontosítja a tudományos ismereteket, objektív elvárásai vannak, lelkesedéssel, hatékony stratégiák mentén tanít. Differenciál a feladatokban, képes a különféle tanítási stílusok közti váltásra, melyek igazodnak a tanagyag tartalmakhoz. Könnyed, közérthető stílusban ad közre, pontosan és jól magyaráz, a felvázolt utasítás egyértelmű. Gyakran megfigyeli, amit a diákok csinálnak tanóra alatt, tekintettel van diákok közti egyéni különbségekre és visszacsatol, ismétel, hatékonyan ellenőrzi a megértést adekvát, szondázó kérdések segítségével. Ennek a modellnek az idézete azért releváns a kutatás szempontjából mert gyakorlati szempontból értelmezi a megfelelőnek vélt tanári attitűdöket és hangsúlyosan előkerül a differenciálás, mint lényegi vonás az együttnevelésben. Ez az attitűd mérésére használt kérdőívre is hatással volt, melyben a differenciálás problematikája több kérdésben visszaköszön.

Az inkluzivitás fogalmi bázisának körülhatárolása szempontjából jelen kutatás keretei között indokolt még a további tanulmány (Sakarneh – Nair, 2014) lényegi elemeit is idézni. A szerzők ebben a tanulmányban lista szerűen igyekeztek összefoglalni azokat az indikátorokat, melyek a hatékony és befogadó iskolát tanárait jellemzi. Jelen kutatás esetében ez részben igazolhatja azon felvetés létjogosultságát, mely a diákok teljesítményét a befogadás hatékonyságával hozza összefüggésbe. Az említett tanulmány szerint a befogadó iskolák jellemzői szerintük a következő változók mentén jellemezhetők:

Emellett kifejtik, hogy a megfelelő tanár jellemzői, hogy a rendelkezésre álló időt hatékonyan használja fel, jó kapcsolatokat tart a diákokkal, alkalmazza a pozitív visszacsatolást. Összességében pedig a sikeres diákok aránya magas és tapasztalható a támogató hozzáállás. De hangsúlyosan kitér arra, hogy mindez csak megfelelő oktatási környezetben valósulhat meg. Mint látható a tanulói sikeresség, bár nincs részletesen kifejtve, hogy pontosan mit is jelent, de ismét megjelenik, mint az inklúzió egy mértékegysége.

Vaughn, Elbaum és Schumm (1996) tanulmányukban arra tér ki, hogy a kooperatív tanulási környezet önmagában nem is elegendő, szorosan kollaboráló és konzultáló együttműködésre van szüksége mind a diákok, mind a tanárok között és ez meghozza a kívánt fejlődést az önértékelésben és önbecsülésben is. A kutatás szempontjából ennek említése azért indokolt mert a sajátos nevelési igény hazai fogalmának lehatárolásakor idézett meghatározások között akadt olyan, mely utalt az önbecsülés, önértékelés jelentőségére (Sarkady – Zsoldos, 1990). Itt újabb elemként megjelenik a kooperáció magasabb szintre emelése, a konzultáció, párbeszéd szükségessége, mely ezzel összefügghet. Így újabb indikátorral gazdagodott a sikeres befogadás jelen kutatásban vázolt és alapul vett modellje, illetve erre a változóra (pl.: szakmai együttműködés) a kutatási eszközöket leíró fejezetben ismertetett kérdőív is rákérdez.

Bár a kutatás módszertana és eszköztára nem volt alkalmas modell felállítására, de a modell működésének hatékonyságát képes volt adott aspektusból lemérni. Azonban ehhez a modell definiálása alapvető. Jelen kutatás esetében tehát az eltérő fejlődésmenetű tanulók befogadó oktatásának elméleti kereteit kell még tovább lehatárolni, melyben a korábbi tanulmányok idézete indokolt volt.

Mivel a kutatás az inklúzió sikerességét a tanulói teljesítmények és a pedagógusok attitűdje felől igyekezett közelíteni, indokolt lehet egy olyan tanulmány (Alhassan – Kuyini, 2012) idézése is, ami az inklúzió meghatározását, illetve sokkal inkább annak hatékonyságát a tanári attitűdök perspektívájából közelíti. Az idézett tanulmány emellett még oktatásszervezési szempontokkal kapcsolatos változókat is említ, ami támpont lehet az adatok elemzéséhez. Illetve a további kutatások során segíthet a jó gyakorlatok, modellek meghatározásában. Az idézett forrásban rangsorolt attitűdök a következők:

További felosztást alkot és rangsort állít kifejezetten a tantermi tevékenységeknek is, de gyakorlatilag tekinthetünk a fenti rangsorra úgy, mint azon lényegi attitűdökre, melyek meghatározzák a sikeres iskolai munkát és a befogadó szemlélet megtestesülését a szerzők értelmezésében.

A rendelkezésre álló szakirodalom terjedelme alapján természetesen nagyon változatos és másfajta összeállítást is létre lehetett volna hozni az attitűd fogalmának tisztázására, de a kutatás jellegét, eszközrendszerét és módszertanát, a minta jellegzetességeit tekintve ezek érvelhetők és a kutatási eredményekkel is igazolhatók. Vélhetően más szakirodalom mentén szűkített értelmezési tartomány, fogalmi bázis sem változtatna sokat a levonható konklúziók lényegi elemein, ugyanis az inklúzió és az attitűd magfogalma az áttanulmányozott forrásokban lényegi elemeit tekintve azonos. Az idézett tanulmányok által megadott változók listái is hasonlóak, ezért számosságában még több idézett összefoglaló sem változtatott volna vélhetően a kutatásban használt és létrehozott, a későbbiekben ismertetett munkadefiníción, melyre a kutatást alapoztuk. A kvantitatív kutatás során képződő adatok és az értelmezésükhöz kapcsolódó módszertani eszközök sajátosságai, megfelelő alkalmazás esetén, a leszűrhető következtetések mélységét tekintve nem engedtek akkora szabadságot, hogy markánsan eltérő értelmezések szülessenek.