...

Barbara őrnagynak nemcsak a színpadhoz van köze, hanem a teológiához is. Shaw kétféle hitet állít szembe e darabjában. Barbara (tessék csak bátran a velencei Santa Barbarára gondolni) a keresztény hittől ragyogó, viruló teremtés, aki lelkeket ment meg a Krisztusnak. Apja, aki évek óta különválva él a családjától, az ágyúgyáros Undershaft, a nagy kapitalista, az Életerő misztikus vallását hirdeti és a pénz evangéliumát. Ő képviseli a darabban az írót. Shaw azt bizonyítja s azzal töri le Barbarát, hogy a lélekmentéshez szükséges pénzeket csak olyan emberektől lehet megszerezni, akik maguk is erkölcstelen úton jutottak hozzá. Shaw felháborodva tiltakozik az ellen, hogy erkölcstelen pénzekkel javítsuk az erkölcsöket. Azt a régi közmondást, hogy a pénznek nincs szaga, Shaw, mint Fábiánus szocialista, a mai társadalomra vonatkozólag úgy fordítja meg, hogy: minden pénznek szaga van.

Amikor Barbara őrnagy megtudja, hogy az Üdv Hadseregének menhelyeit csakis annak a Bodgernek az ezreseivel lehet fenntartani, aki vagyonát alkoholból szerezte, amellyel az emberek ezreit megmérgezi: visszautasítja a pénzt és kilép az Üdv Hadseregéből. Shawnak ez a nemes és lángoló erkölcsi felháborodása, mely egyúttal vád az ilyen pénzeket elfogadó egyházak és vallási testületek ellen: nem számol egy fontos és súlyos körülménnyel, azzal, hogy az ilyen belső ellenmondások nem pusztán társadalmiak, hanem természetiek is, eszerint nem javíthatók. Ha jól tudom, Börne mondotta, hogy ugyanaz az emberi testrész szolgál a kiürítésre és a nemzésre, tehát a legalacsonyabb és a legnagyszerűbb föladat elvégzésére. Shaw a Barbara őrnagyban - mint egyebütt is - erősen összeütközésbe kerül a kereszténység némely kardinális tételével, de kérlelhetetlen meggyőződése, ragyogó okfejtése és mélységes emberszeretete sem tudja elnémítani azt a kettős kételyt, amelyet legrövidebben talán így lehet kifejezni: 1. Hátha a kereszténységben kideríthető ellenmondások és következetlenségek magának a természetnek és életnek ellenmondásai és következetlenségei, amelyek elválhatatlanul kapcsolódnak össze az ember kettős természetével és így soha véglegesen ki nem küszöbölhetők? 2. Vajjon az a rendszer, mely Shaw reformgondolatán épülne föl: megoldaná-e az ellenmondásokat, kiküszöbölné-e a következetlenségeket, s megvalósulása esetén nem teremtene-e újabb ellenmondásokat és másfajta következetlenségeket?

...

Érdekes és megkapó, hogy ugyanabban a darabban, amelyben a pénz evangéliumát, tehát a környezet erejét hirdeti Shaw: három egyéniséget állít azzal a csőcselékkel szembe, amely igazán csak milieujének a terméke. Undershaft, Barbara és Cusins - három ember, aki túlnőtt a környezetén és környezetének ellenére fejlődött. Undershaft-ra vonatkozólag Shaw erősen megnyomott tollal húzza alá, hogy igazán magától lett ember, mert az Undershaft-féle vállalatot mindig csak egy lelenc örökölheti, vagyis olyanvalaki, akinek nincs családja. (Azt nem engedi el Shaw, hogy a családon üthessen egyet.) Ez a három ember megérti egymást, ahogy a többiek nem értik meg őket és ha ezen a ponton Shaw nem bizonyul is tizenhárompróbás szocialistának (egy kapitalistában és egy görög tanárban látja az igazi embert), írói dicsőségének és jelentőségének talán éppen itt adja legdöntőbb bizonyságát. Shaw az egyetlen vígjátékíró Európában, aki minden könyörtelensége mellett az akaratnak, jóságnak, derékségnek elragadó alakjait állította színpadra, mert ő maga egy elragadóan erősakaratú, jóságos lelkű és derékszívű ember. A pesszimizmusnak, a közömbösségnek, a jóra való restségnek és olcsó erotikának abban a szörnyű birodalmában, amelyet európai színpadnak nevezünk, csakis a Shaw darabjainak kristálytiszta, metsző atmoszférájában ragyognak olyan alakok, mint Lady Cicely, Candida, Barbara, s virulnak ki olyan lelkek, mint az ördög cimborája vagy a Blanco Posnet nevű lókötő. Shaw mint szocialista vagy mint filozófus lehet százszor forradalmár, mint vígjátékíró: egyetlen őre az igazi, a nagy vígjátéki tradíciónak. És még egy másik, nem kevésbé tiszteletreméltó hagyomány fejeződik ki az ő nagyszerű munkájában; az, hogy annak, aki igazat akar mondani, csörgősipkát kell a saját fejébe nyomnia. Es ez az, amit a tömeg oly nehezen tud megérteni: hogy nem az a bolond, aki maga nyomja fejébe a csörgősipkát. A nagy, európai vígjáték korbácsát Bemard Shaw örökölte. Benne együtt van a felgerjedt apostol és a cirkuszi bohóc. Es neki teljes joga van ahhoz, hogy suhogtassa ezt a korbácsot, mert a legtisztábbak közül való, - és az a ritka, nagyon ritka író, aki pirulás nélkül vállalhatja minden leírt sorát.

Hevesi Sándor