Tartalom

Ajánlás

Fényképezni könnyű és nehéz... Könnyű, mert "csak" lenyomunk egy picinyke gombot a gépen, s lesz egy képünk. Nehéz, mert AZT a képet kell megtalálnunk. Azt, amit éreztetni szeretnénk, amivel ki akarjuk fejezni belső valónkat, érzéseinket, hangulatunkat, amivel üzenni szeretnénk másoknak... S néha nem elég a fénykép, hanem tovább kell lépni: a képet formálni, alakítani kell, életre hívni... Itt nem a festék és az ecset az eszköz, hanem a fényképezőgép, a számítógép... a végső cél, az alkotás viszont ugyanaz.

A modern művészet szülötte ez az új formavilág. De csak akkor ad valami csodát nekünk, ha hozzáértő szemek, szívek teremtik meg. Őri István képei egy érdekes, új világot nyitnak meg a szemlélődő érdeklődőknek. Azonnal szembe ötlik a gazdag képzelőerő, az egyedi látásmód, amivel megalkotja egy-egy nagyon egyszerűnek tűnő témából - szinte a végtelent. Van benne sok-sok gyermeki ártatlanság, sok-sok gyermeki látásmód, rácsodálkozás a világ ezernyi színére. Így szinte csak a gyermekek tudnak látni még. Nagyon kevés felnőtt képes erre. Olyan új dimenziókat ad a képnek, az eredeti fotónak, ami elrepít bennünket egy másik világba, oda, ahol minden lehetséges, ahol minden megtörténhet, ahol az álmok két lábon járnak a földön.

Amikor először láttam az Álomcsont című művét, azt hittem, rosszul olvasom a címet! Micsoda cím! Aztán úgy éreztem, hogy egy kutyus szemével látom a világot, s akkor ott volt, akkor azonnal megjelent az a - csont! Szinte "rámordultam", annyira láttam. S jött a Csend-sorozat, a meghittség fogalma képet öltött, képpé vált a gondolat... Őri István képes beleélni magát egy másik élőlény gondolataiba, érzéseibe, látásmódjaiba - s Netgalériájában átadja nekünk ezt a képességet. Képein át beleláthatunk a szívébe, a lelkébe... az Ő szemével nézhetjük a világot.

Olyanok ezek a képek, mintha eggyé válnánk az alkotóval, s rajta keresztül éreznénk, látnánk mindent. Elég egy felhő az égen, elég egy árny a vízen, s azonnal elénk tárulnak városok, tüzek, rég nem látott emberek, idegen lények, rejtőzködő formák, színek bújnak elő hirtelen. Mert meglátja az egészben a részeket, a piciny kis csodákat, amiből összeáll a nagy kép. Apró darabokra bontja, ezernyi kicsi más-más világocskára a hatalmas Univerzumot. Összehúzza a szemét, s ismét új kép születik, újra ránéz, s megint egy másik... s a lehetőségek tára maga a - végtelen. Egy fotóból kivirágzik egy hatalmas rétnyi szépség...

S most meghív minket erre a csodálatos, virágzó, illatos rétre... fogadjuk szeretettel képekből csendülő szavait, s hallgassuk együtt vele a színek énekét...

Safárik Gabriella
2006. májusa