Határozott, bátor kijelentés hangzott el a ministerelnök ajkairól, hogy a vármegyei reform kérdésének megoldását sürgősnek és szükségesnek találja.

A vármegyei reform kérdése nem novum a magyar politikában; egy negyedszázada idestova, hogy e kérdés sok más megoldatlan kérdéssel lebeg a magyar politikai élet sphaerájában, mint az elátkozott szellemek, arra kárhoztatva, hogy soha testet ne ölthessenek. Az okok, a melyek szükségessé tették, két és fél évtized óta nyomasztókká váltak, de a kérdés tető alá jutni máig sem tudott.

De ha maga a reform kérdése nem novum is, novum az a komoly határozott hang, melylyel az ország ministerelnöke, azt hiszem, saját érzelmeinek s osztálya társadalmi előítéleteinek férfias legyőzésével, a reform mielőbbi megvalósítását az ország érdekében valónak találja. Novum ez ebben az országban, a hol nem az akadályok legyőzésében, hanem azok megkerülésében áll az államférfiúi bölcsesség. A megalkuvások politikája nem okos politika, az akadályok is megmaradnak, az államférfiak is megőrlődnek mellette.

Elismerem, a magyar politikában alig van kérdés, mely annyira a szívek mélyére markolna, mint a vármegyei reform kérdése. Hát lehetséges ez? Lehetséges-é, hogy megszűnik a nemesi vármegye s kinevezett bureaucraták ülnek a hatalmas viczispánok és szolgabirák helyébe, a kik csibukszó mellett, úgyszólván mint Jupiter, a szemöldökük rezgésével kormányozták a vármegyét?

És ha valakinek, úgy első sorban annak az osztálynak a szívében rezdít meg fájó húrokat ez, a melyik kezébe az ország vezetése van letéve. Mert hát szomorú is az, megválni egy intézménytől, mely az alkotmányvédelem oly felemelően önzetlen példáját szolgáltatta. De ha indokolt is némi fájdalom a régi vármegye pusztulása felett, nem indokolt az a mód, melylyel a hajdani coalitio vezérei, közöttük gróf Andrássy Gyula is, az okot és okozatot felcserélve, több mélyszántású tanulmányában, a vármegyei ellenállási jogban az alkotmány biztosítékait látván, a reformot, mint ez és a szabadság ellen intézendő támadást igyekezett és igyekszik beállítani. És némi sikert is látszott elérni azzal, hogy a reform előkészítése, melyet a jelenleg uralmon lévő párt megalakulásakor programmjába felvett, az előző kormányok által egy időre hűvösre tétetett.

Miután valószínű, hogy ezen érvek, adott szerepkiosztáskor, a parlamentben és sajtóban, ismét elő fognak kerülni; s miután az elhangzott szép szavak a szívek mélyén visszhangzó húrokra fognak találni: attól kell tartani, hogy e kérdés megoldása a real politika teréről az érzelmi politika terére fog átcsúszni. Hiszen a mi fajunk tulajdonsága, hogy nálunk az ész hangos szavát elnémítja a szív legkisebb dobbanása. Nem korholjuk érte, - hiszen ha túlzásba nem csap át, szép tulajdonsága a nemzetnek, hogy saját érdekével szemben is szóhoz engedi jutni érzelmeit. -

De itt nem a nemzet érzelmeiről van szó, hanem egy osztály és egyes államférfiak érzelmeiről. És ha önsorsukat illetőleg a nemzeteknek joguk van is tévedni, az államférfiaknak nincs joguk a nemzeteket megtéveszteni.

Ép ezért óhajtok, kiemelve a kérdést a korteskedés hullámaiból, az objectiv kritika világítása mellett, egy-két őszinte szót ejteni a vármegyei reformról, szemben azokkal az aggodalmakkal, melyeket gróf Andrássy Gyula s a reform ellenzői támasztottak.