Donna Anna

Donna Anna a kert helyén - ahol már a gazt is régen kitaposták - rendezte be kis műhelyét. Egy ferde tető alatt gyúrta az agyagot. Kemencéjében cipók helyett kávéscsészék sorakoztak. Csendes hely lett, jó volt ott dolgozni.
Egy szép nap beállít egy bennszülött úriember, és bemutatkozik.
- Ellenőr vagyok.
- Mit óhajt ellenőrizni? Megjegyzem, könyvelésemet X. úr végzi. Múlt héten volt nála az adóellenőr.
- Építészeti ellenőr vagyok.
- Ez a ház harminc éve épült.
- Messziről látni. Ma még kisebbeket építenek, de magát feljelentették. Ipari üzemet létesített ebben a lakónegyedben.
- Mit létesítettem?
- Mindent tudok. Kerámiai iparvállalatot! Gyárat! Termel! Pedig jól tudja, hogy ez lakónegyedben szigorúan tilos. A lakónegyedek peremén már lehet patika, pék, szatócs, sőt műhely is, ha csak hárman dolgoznak benne. A sarkon, a Szent Jeromos utca sarkán már dolgozhatna, de itt nem. Asszonyom, ön háromszáz méterrel lépte túl a törvény határait!
- És most mit akar?
- Senhora, én a jog és a törvény embere vagyok. Lebontatom a törvényt sértő kemencéjét. Holnap reggel ideküldök négy erős feketét. Szétszedik.
Annánk nem esett kétségbe. Már évek óta itt élt. Ami az erős feketét illeti, átlátta a helyzetet.
- Engedje meg, hogy meghívjam egy feketére. Talán nem tudja, én vagyok Donna Anna.
A bennszülött nem mond nemet, ha egy hölgy hívja feketére.
- Nagyon köszönöm. José vagyok.
- Tisztelem a törvényt. Át fogok költözni egy más városnegyedbe. Csak adjon egy kis időt, Senhor José. Számítok jóságára.
(Dél-amerikai kadettekben Napóleonok, civilekben lovagok élnek. A lovag kávézás közben támad fel bennük.)
- Asszonyom, bízhat baráti érzelmeimben. Ami személyes érzelmeimet illeti, a kölcsönös segítség álláspontján állok.
- Mennyivel segíthetném?
- Ötszáz maravédivel.
Nyílt, férfias kijelentés volt. Barátok közt, kávézás közben beszél az ember ilyen nyíltan. Ötszáz nem az az összeg, amit egy igazi zsaroló kért volna. (Az ellenőröknek fix fizetése is van.) A zsarolás és a védelem közt van egy nehezen meghatározható középút, s José megtalálta.
Donna Anna átnyújtotta a pénzt.
- Majd keresek egy más lakást!
- Az Isten szerelmére, ne siessen! És sohase feledje el, hogy van egy őszinte barátja! Mindig számíthat rám!
José, a hű barát, pontosan hat hónap múlva megjelent.
- Csak utána akartam nézni, elköltözött-e már.
- Egy feketét?
- Nagyon szépen köszönöm.
Ezúttal semmi szükség sem volt óvatos beszélgetésre.
- Tessék az ötszáz.
- Számíthat rám továbbra is.
José hat hónaponként ment kávézni. Közben haladt az infláció is, de José, a lovag állta a szavát. Ötszáz és pont. Csak panaszkodott a drágaságra, az egyre nehezebb életre, míg Donna Anna egy virágvázával, hamutartóval meg nem vigasztalta, vagy nem adta oda neki a csészét is, amelyből a kávét itta.
Egyszer csak elmaradt a törvény és igazság embere. Nélküle múltak a hetek, mígnem egyszerre egy idegen úriember állított be.
- Építészeti ellenőr vagyok.
Donna Anna nem ijedt meg.
- Megállapodásom van Senhor Joséval.
- Senhor Joséval! Ó! Hát még nem tudja a gyászhírt? Meghalt!
- Szegény José! Hű barátom volt! Isten adjon lelkének örök nyugodalmat. Hogy történt?
- Mindent elmesélek. Ne féljen, asszonyom, itt nincs titok. S az adott szó erősebb, mint a halál!
- Hogy érti ezt? - kérdezte Donna Anna.
- Szegény jó José! Feküdt, gyenge volt, tudta, mi vár rá. Magához hívta rokonait, barátait, kollégáit. Mindenkitől elbúcsúzott, mindenkire hagyott valamit...
Az ellenőr meghatódott, aztán újra felemelte a hangját:
- Tisztelt Asszonyom! Donna Anna! Én Önt örököltem!
Barátnőnk a végrendelet értelmében átnyújtotta az ötszáz maravédit.