Az olasz béke

Este mentem ki a városba. Ismertem az utat, legalább sejtettem, hol van Róma szíve. Jártam egyet, és néztem a nyüzsgő tömeget, a fényes bárokat, a százféle uniformist, fagylaltot ettem, és egy utcai árusnál egy könyvet vettem. Ebből fogok megtanulni olaszul. Szép, ha az ember olaszul is tud, s hosszan, szótlanul elbeszélgethet a múzeumok képeivel. Olyan rossz érzés, ha Tizian modelljei érthetetlenül, velencei tájszólásban hallgatnak hófehér bajszuk alatt. Olyan megszégyenítő, ha az ember a Madonnáknak csak azt tudja súgni, hogy Piazza Dante és un gelato prego.
Tanulni fogok, és béke lesz. Olaszország. nem akarhat háborút. Itt az emberek nem masíroznak izzadva és üvöltve, mint odaát Németországban és Bécsben. Itt a Timest és a Tempst árulják az utcán! Úgy nézem őket, mint az olajágakat. Hiányzik az a spártai nekiindulás - az üzletek tele vannak, az arcok jóllakottak, a rosticceriákban pattog a zsír és az olaj. Nem, nem lesz háború.
Elalszom és fölébredek. Nekiülök könyvemnek.
Iszonyú nehéz nyelv az olasz. Azt hittem, értem a szerkezetét, elolvastam a Gaspey-Otto-Saucr-féle nyelvtan első száz oldalát. (Az örökös kecskéje nem kék. Mit mond a tengernagy? A sikkasztó a múzeumban furulyázik.) De a könyvemből egy szót sem értek. Ki se megyek a szobámból, szótározok és keresek.
"Vi aspettiamo al varco tutte 7 la dovunque me la pappo io ho gia le natiche rotte la Ceirano e sgangherata... Legiae Beiené 10 000 soldati Ailu Kebbede 10 000 Mangascia Iline 10 000 Bigerondi Latibelu Mescescia Noldie, Amadassu Burregli abissini hanno paura delle ferite squarciate, si piglia e si va nella luna..."*
Szédülök és szótározok. A Madonnák s a Tizianok! Ha egy órára elalszom, fáradtan néznek rám. Nem hisznek bennem, nem szólalnak meg.
Dühösen elmegyek, sétálok. (Új szobát kell keresnem, mert annyit már tudok, hogy ez förtelmesen drága. Látom kiírva, másutt a feléért is ellakhatom. A posta közelében szeretnék lakni - a posta visz a régi világba.
Ha olaszul tudnék! De bekopogni egy idegen ajtón, és süketnéma nyelven beszélni! Átköltözni is nehéz - majdnem olyan nehéz, mintha az ember más városba utazna. A háziasszony már olyan régen lakóm! De takarékoskodnom kell.
Nekiülök a könyvemnek. Azt már látom, hogy az abesszin hadjáratról van szó, de nem tudom, nem abesszinül van-e írva. Nem, mert az író az olasz Akadémia tagja. Nyelve biztosan szép, tiszta, új-dantei - talán túl korrekt, ritka, hangzatos szavakat használ.
Én is szeretnék ritka és hangzatos szavakkal beszélni.
Ülök és izzadok. Meleg van, az augusztusi nap Rómában senkinek sem kegyelmez. Háziasszonyom egy vékony lepel alatt piheg. Hálás vagyok neki, hogy emlékezetemben csukva tartotta cellája ajtaját.
Én most nyitva tartom az enyémet. Szomszédaim kiabálnak, nem bánom, úgysem értem. Azt se bánom, amikor az egyik bejön. Azt hiszem, kereskedelmi utazó, így jött erre az átjáró szállásra. Beszélni akar, de nem értem.
- Tud franciául?
- Valamit.
Elővesszük európai voltunkat. Voltaire, Jean-Jacques. "La situation".
Megnézi a könyvemet.
- Mi ez?
- Ebből tanulok.
- Megbolondult? Tudja, kicsoda Marinetti? A futurista? Nincs vessző, nincs pont! Halandzsát ír! Nincs ebben a csizmában ember, aki megértse. Őrült. Persze hogy tagja az Akadémiának. Nem érti? Fasizmus van. Miniszter lesz. Esküszöm, hadügyminiszter lesz.
Nem, talán mégsem lesz béke.