Séta egy régi pesti térképen
Írta LÉNÁRD SÁNDOR és LANDY DEZSŐ
Megjelent a sao paulói Kultura c. folyóirat 1958. januári számában


Tudjuk, hogy halandók vagyunk, de úgy véljük: városaink örökéletűek. Nyugodtan, sőt valami vigasztaló tudattal gondoltunk egykor arra, hogy Budapest túlél minket, hogy kései unokáink a mi érzéseinkkel a mi hangulatainkat fogják keresni a Gellért-hegy tövében...
Ha egy nagyon ritka véletlen egy európai könyvesbolt hátsó zugából egy múltszázadbeli budapesti térképet sodor brazil asztalunkra, egészen más érzés fog el. Valahogy úgy nézünk a színes papírra, amelyen balról jobbra folyik a Duna (mert a sors kiszámíthatatlan szeszélye folytán a pesti térképen baloldalt volt észak), mint ahogy az archeológus tanulmányozza a régi Róma ránkmaradt tervrajzait.
Amikor élt, mit mondott ez a város?
A "Plan Von Budapest nach der neuen Strassenbennenung" Bécsben készült, évszám nélkül, nyilván nem archeológusoknak, hanem leránduló sógorainknak, mert különös gonddal vannak feltüntetve a szállók - az Angol Királynőtől fel- és lefelé. Ha a térkép jobb alsó sarkán kezdjük sétánkat (o saudade!), útunk mezőkön visz keresztül, melyek összessége a Krenfeld nevét viseli. Kelenföld nyilván nem az - Arany "Keveházá"-ban említett Kelen vezértől nyerte nevét, hanem attól a tormától, amely nélkül a jó svábok árvának vélték a virslis vacsorát s amely a tormáshús és a tormakrémmártás gyönyöreit biztosította a Blocksberg körüli polgároknak.
De csináljuk az egészet kissé rendszeresebben. Ha útunkat az I. kerülettel akarjuk kezdeni, álljunk meg az egyik legöregebb pesti költő, Virág Benedek házánál. Ott, ahol a dombok a legkeskenyebbre nyomják a tabáni Dunasort, még ma is áll az Apród-utcai ház, ahol lúdtollal írta a "szent öreg" verseit, s ahonnan kalandos kedvében nagynéha átballagott a hajóhídon egyik idegen világba, Pestre. Kosztolányi írja róla:

Sokszor megállok, hol Ő lakott rég,
és alázatosan és magamba szálló
lélekkel kérdem. mi maradt belőle?
Egy kis küszöb s egy villamosmegálló.

De akkor, a térkép készítésének évében még nem járt ott sem villamos, sem lóvonat. Így csak gyalog ballaghattunk le a Rudas-fürdőig, melynek többévszázados török kupolája még ma is dacol az idővel, ostromokkal. Simogató vize pedig már rég nem török pasákat fürdet, de már Krúdyt sem, Márait sem. Jöjjenek az újabb nemzedékek!
Ott találjuk a térképen az Attila-utcát, ahol egyszer Babits fog lakni, beteg gégéjével küldi majd Jónás imáját, amire olyan keveset hallgatnak az égi hatalmak.
Tovább észak felé, a Zsigmond-utcában áll meg szemünk. Itt a 20 számban lakik majd a fiatal Molnár Ferenc pazarul berendezett lakásában, amely mintául szolgálhatott volna az Ördög, a Testőr valamelyik díszletéhez. Tudomásunk szerint nem is volt azután Európában állandó otthona, csak az az ötszobás lakás - ahogy mondani szokta - melynek egyik szobája a pesti Hungáriában, a másik négy a bécsi, berlini, velencei és riviérai hotelekben található. A térkép szélén, Óbuda felé Krúdy háza után kutatunk. De ez már nincs rajta, viszont megtaláljuk a sok megszálló közeg közül a legbékésebb: Gül Baba csöndes mecsetjét a Rózsák dombján.
S miként Óbuda, hiányzik a Sváb-hegy is. Így csak gondolatban kapaszkodhatunk fel a pöfögő fogaskerekűn, hogy bekukkantsunk Jókai hangulatos nyaralójába, az Eötvös-úti és Karthausi-úti Eötvös-házakba, a Szanatóriumba, ahol többek között Karinthy feküdt, mielőtt agyműtétre utazott Olivecronához. De talán jobb is, hogy mindez nem látható, csak úgy, mint a modern társasházak, melyeket 1944-ben a Gestapo, 10 évvel később pedig az ÁVO-tisztek sajátítottak ki maguknak.
Térjünk vissza térképünkre. Ha az ember át akar jutni Budáról Pestre, ennek három lehetősége van; propeller, Lánc-híd és a nemrég elkészült Margit-híd. A furcsa, ékalakú híd, mely irodalmunkba Arany János Hídavatásával, képzőművészetünkbe pedig Zichy Mihály rajzaival lépett be, már ott feszül a Duna felett, de még nem készült el a lejáró a Margitsziget felé, így tehát a Szigetet - melynek két része még nincs összekötve, s közbül a Duna folyik - csak a "Hattyú" nevű gőzössel lehet megközelíteni. Így járt át még Arany is, a tölgyek alá pihenni, és hogy gyöngülő szeme megnyugodjon a város hajszája után a szigeti lombokon. Valaha, amíg az idegenforgalom, pólósok, sportolók meg nem szállták, a Sziget nemcsak a szerelmesek otthona volt, de az íróké is: évtizedeken át kint élt a Nagyszállóban Krúdy, Szép Ernő, Bródy Sándor, Szomory; a fiatal Adynak vallott a Nyulak Szigete "regék halk éjén", s az öreg levéltáros, Rexa Dezső vallatta a szigetet, amikor sok szeretettel és gonddal megírta a Margitsziget terjedelmes monográfiáját.
A térképjáró közben átért Pestre.
A Szent István-, illetve Lipót-körút helyén még a Fegyvergytár-utca fut kétoldalt üres telkek között. Jobboldalt a Belváros felé, már áll az Országház, de áll az Ujépület is... Kiegyezés és Világos egymástól párszáz méternyire. A technika rohamos fejlődése idején végre sikerült a mai megszállóknak a két épületet egyesítve, az Ujépület szellemét is elhelyezni az Országházban.
Baloldalt csak a Hagenmacher- és Pannonia-gőzmalom áll, az utóbbi adja a nevét a még teljesen beépítetlen Pannonia-utcának, melynek különös és örök jelentősége, hogy e séta egy résztvevője itt élte le ifjúságát. Az Uj Lipótvárost, ezt a századforduló után magasba szaladt városrészt senki sem tudta úgy leírni, mint Szerb Antal az alábbi pár sorban:
"Mikor fiatal voltam, ez a városrész kerítésekből állt. A kerítések alól kutyák ugrottak ki féltesttel, ugrásuktól az ember megcsúszott az út jegén, felkelt és szégyellte magát. De azért szép volt és messzire ki lehetett sétálni, Ujpest felé, amelyet csak a mesékből és félmesékből ismertem. Ma itt vannak a legalaposabb modern paloták. A palotákban fiatal psichoanalitikusok teregetik ki egymás lelkét a díványokon, a bridzs délceg amazonjai ábrándoznak hófehér fürdőszobák mélyén, rendkívül intelligens magántisztviselők Moszkvát fogják a rádión. Téli vasárnap az egész városrész hosszú fadarabokkal zarándokol a Sváb-hegy felé, otthon csak az elözvegyült borbély marad. Minden modern és egyszerű és tárgyilagos és egyforma. Két szoba, hall az egész városnegyed, dacosan, fiatalosan s lendülettel leplezik lakói halvány életük egyetlen őszinte valóságát: hogy nincsen pénzük, - senkinek."
És tegyük hozzá, hogy legjellemzőbb írójuk az innen, a Pozsonyi-út 1. alól halálbaindult Radnóti Miklós. Borban, lázálmában ezt az elveszett otthont keresi, könyveit, metszeteit, kerámiáit, a védettséget, mely "sziget és barlang volt e társadalomban." S vajjon mi az emigrációban nem ugyanígy gondolunk vissza egykori otthonunkra?
Baktassunk tovább térképünkön. A VI. és VII. kerület nagyjából mai alakjában látható: már áll a Teréz-körút, de a Podmaniczky-utca csak a Bajza-utcáig ér és a Városliget a Lövölde-térig nyomul. Még nincs Milleniumi Emlék s mögötte nem köti össze híd a Palatinus-szigetet a várossal. Ott áll a Lövölde-téren a régi Lövölde, beljebb, a város szíve felé a Dohány- és Síp-utca sarkán az öreg ház, ahová Petőfiék költöztek koltói nászútjuk után.
Az egyik szoba albérlője a mindig barátságos Jókai, aki csak akkor hagyja halálosan megsértve ott a fiatal házaspárt, amikor azok rossznéven veszik a túlszabad erkölcsű Laborfalvi Rózával tervezett esküvőjét. Hogy Babits szavaival éljek, - úgy tárulnak elénk egymás után a képek e térképen járván, "miként a bűvös-lámpának képe van is már, de nincs is - melynek emléke sohase lehet hűvös, - melynek emléke teher is, de kincs is".
Ha térképeink évszámát keressük, inkább a jobb felső sarokban kellene elindulnunk - itt Deák Ferenc mauzoleuma adja meg a dátum "post hoc"-ját (1876).
Be van már jegyezve a Mária-utca (nem messze attól a helytől, ahol a zsákutcának induló Erzsébetkörút helyet ad a Külső Dob-utcának. Mária-utca! Csak a hozzávaló Pál-utca hiányzik, vagyis inkább az a kérdés, hogy a Sándor-utca, avagy a József-utca lettek-e Pál neve alatt halhatatlanok. Mindenesetre valószínű: a Gitt Egylet pecsétjének dátuma - 1889 - nagyjából megfelel a térkép időpontjának.
Ezt a hipotézist az is támogatja, hogy a Kinizsi-utca, ahol Bóka lakott s a Rákos-utca, mely szerényen húzódik meg a lármás, lóvasútas Üllői-út mellett, - ahol Nemecsek élt és meghalt, mind be vannak jegyezve - sőt, a Füvész-kert melegházai, melyekben a Pál-utcai fiúk megbújtak a vörösingesek elől, szintén megvannak - csak a sziget hiányzik a tó közepéből.
A saopaulói távlatból nehéz volna megállapítani, a térképrajzoló hagyta-e ki, avagy Molnár költötte-e bele.
Ha a kis köhögő Nemecsektől elváltunk, sétáljunk egy darabkát a lombosodó Üllői-úti fák alatt: a fiatal Kosztolányi jön velünk szembe, vele együtt a múló, illanó ifjúság.
Visszatérve Molnárra, érdekes megjegyezni, hogy a Rákos- s a Kinizsi-utca közvetlen közelében vonul végig a Liliom-utca is! Innen egy ugrás az ugyancsak a Mária-utcához közeli Hollunder-Strasse. Tudtuk, hogy a "Liliom" gyorsfényképész özvegye Hollunderné... a régi térkép eszerint az irodalomtörténelmi kérdésre válaszol, honnan szerezte Molnár a (térképen még hiányzó) Vurstli személyiségeinek neveit.
IX. kerület, Ferenc-tér. Itt játszott a fiatal József Attila a többi sráccal. Ezt a játékosságát tudta megőrizni mindaddig, amíg a betegség el nem hatalmasodott rajta. De ép így megőrizte emlékében a Ferenc-teret is s a proletárokhoz való kapcsolatát, melyet nem felejtett el később polgárosult környezetében sem.
Körüljártuk a várost, csak a szívét - a Belvárost - hagytuk hátra. Sétáljunk hát a Hatvani- (Kossuth Lajos) utcán át a Duna felé. Itt áll a Szép-utca sarkán a Cziráky-ház, Laborfalvi Róza otthona, ahová a Petőfiéktől haragban elvált Jókai költözött. Tovább a Ferencesek temploma mellett eljutunk a Kígyó-utcán át a Városház-térre, ahol még áll a széptornyú Városháza. Pest egyik legszebb műemléke akkor tűnt el, amikor az Erzsébet-híd építésekor az egész tömböt kisajátították és a vandál pusztítást még azzal tetőzték, hogy az Új hidat egyenesen nekivezették a Gellért-hegynek. Térképünkön ott látjuk a kor összes híresebb szállóját, az Angol Királynőt, Vadászkürtöt, Nemzetit, sőt már a Duna-soron az Új Hungáriát is. A Váci-utca megtorpan a Városház-térnél és mint Lipót-utca fut tovább. Itt élt, a meseköltő Fáy András szomszédságában, a Lipót- és Kalap-utca (gyengébbek kedvéért Váci- és Zöldfa-utca) sarkán a Szózat költője s itt született meg a Szózat is. Vörösmarty nem sokat törődött otthonával, íróasztalán kívül alig is volt butora, konyháját, kamráját viszont alaposan megtöltötték a saját költségén kiadott s el nem adott drámák kötetei. (Drámát kiadni akkor sem volt üzlet). Kicsit délebbre ott látjuk a Szerb-utcát és talán nem véletlen, hogy egyik oldalán ott díszeleg az Egyetem, másikon a zálogház...
Vajjon mi lenne, ha az atomtudósok jóvoltából Európából minden elpusztulna és csak ez az egyetlen térkép maradna meg? Az új özönvíz utáni tudós, akinek kezébe kerülne, mindenekelőtt megállapítaná, hogy fejlődő, eleven várost ábrázol, mely nagyvonalú és lendületes módon ép a térkép készítése idején kezdi kialakítani nagykörútját.
Aztán feltűnne neki, hogy - bár a felíratok németek - valami furcsa hagyomány szerint keresztelték az utcákat úgy, ahogy a brazilok is kedvelik a kiirtott indiánok tupi elnevezésű helységneveit.
Végül megállapítaná, hogy gyönyörű helyen feküdt: folyam szelte ketté, közepén zöld szigettel, jobbról a dombokon szőlők, a Duna partján meredek hegy, s távol, Rákos felől lombos kertek sora határolja szorgalmas, sőt talán boldog emberek lakhatták.
Ennyit az új vízözön utáni tudós. Kosztolányit, Vörösmartyt, írókat, művészeket nem látott volna egyet sem. Mentségül csupán azt, hogy ha nem pusztul véletlenül el a világ és az atombomba csak századunk ijesztő mumusa marad, akkor is felnő egy új nemzedék, mely e térképben épp úgy nem látja majd a költők és írók Budapestjét, mintha elvarázsolt, láthatatlan betűkkel teleírt, látszólag üres könyvet venne kezébe. Ez már a mi kincsünk marad és egyre gyengülő varázserőnk kell hozzá, hogy a trópusi éjszakában, magunk elé teregetve egy öreg, színes papírlapot, mintegy magános asztaltáncoltatással megidézzük mindazokat, kik nekünk az igazi Budapestet, sőt talán az egész, igazi Magyarországot jelentették.