Arany János:
Híd-avatás

Szólt a fiú : "Kettő vagy semmi !"
És kártya perdül, kártya mén :
Bedobta ... késő visszavenni :
Ez az utolsó tétemény :
"Egy fiatal élet-remény."

A kártya nem "fest" - a fiúnak
Vérgyöngy izzad ki homlokán.
Tét elveszett! ... ő vándor útnak
- Most már remény nélkül, magán -
Indúl a késő éjszakán.

Előtte a folyam, az új híd,
Még rajta zászlók lengenek :
Ma szentelé föl a komoly hit,
S vídám zenével körmenet :
Nyeré "Szűz-Szent Margit" nevet.

Halad középig, hova záros
Kapcsát ereszték mesteri ;
Éjfélt is a négy parti város
Tornyában sorra elveri : -
Lenn, csillagok száz-ezeri.

S a mint az óra, csengve, bongva,
Ki véknyan üt, ki vastagon, -
S ő néz a visszás csillagokba :
Kél egy-egy árnyék a habon :
Ősz, gyermek, ifjú, hajadon.

Elébb csak a fej nő ki, állig,
S körülforog kiváncsian:
Majd az egész termet kiválik
S ujjonganak mindannyian:
"Új híd! avatni mind! vigan."

"Jerünk! ... ki kezdje? a galamb-pár !"
Fehérben ifju és leány
Ölelkezik s a hídon van már :
"Egymásé a halál után!"
S buknak, - mint egykor igazán.

Taps várja. - "Most a millióson
Van a sor : bátran, öregem!" -
"Ha megszökött minden adósom :
Így szökni tisztesebb nekem!"
S elsímul a víz tükre lenn.

Hivatlanul is jönnek aztán
A harmadik, a negyedik :
"Én a quaternót elszalasztám!"
"Én a becsűletet - pedig
Viseltem négy évtizedig."

S kört körre hány a barna hullám,
A mint letűnnek itt, vagy ott.
Jön egy fiú : "Én most tanulám
Az elsőt : pénzem elfogyott :
Nem adtak : ugrom hát nagyot!"

Egy tisztes agg, fehér szakállal,
Lassan a hídra vánszorog :
"Hordozta ez, míg birta vállal,
A létet : még is nyomorog!" -
Fogadd be, nyilt örvény-torok!

Unalmas arc, félig kifestve -
Egy úri nő lomhán kikel :
"Ah, kínos élet : reggel, estve
Öltözni és vetkezni kell!"
Ezt is hullámok nyelik el.

Nagy zajjal egy dult férfi váza
Csörtet fel és vigyorgva mond :
"Enyém a hadvezéri pálca,
Mely megveré Napoleont!"
A többi sugdos: "a bolond!..."

Szurtos fiú ennek nyakába
Hátul röhögve ott terem
S ketten repűlnek a Dunába :
"Lábszíjjra várt a mesterem:
No, várjon, míg megkérlelem!"

"Én dús vagyok" kiált egy másik
"S élvezni többé nem tudom! -"
"Én hű valék a kézfogásig
S elvette Alfréd a hugom'!"
Eltűnnek mind, a járt uton.

"Párbajban ezt én így fogadtam :
Menj hát elül, sötét golyó! -"
"Én a szemérmet félrehagytam,
És íme, az lőn bosszuló :
Most vőlegényem a folyó. -"

Igy, s már nem egyenkint, - seregben
Czikázva, némán ugranak,
Mint röpke hal a tengerekben ;
Vagy mint csoportos madarak
Föl-fölröppenve, szállanak.

Órjás szemekben hull e zápor,
Lenn táncol órjás buborék ;
Félkörben az öngyilkos tábor
Zúg fel s le, mint malomkerék ;
A Duna győzi s adja még.

Néz a fiú ... nem látja többé,
Elméje bódult, szeme vak ;
De, a mint sűrübbé, sűrübbé
Nő a veszélyes forgatag :
Megérzi sodrát, hogy ragad.

S nincs ellenállás e viharnak, -
Széttörni e varázsgyürüt
Nincsen hatalma földi karnak. -
Mire az óra egyet üt:
Üres a híd, - csend mindenütt.

Arany János Összes Költői Művei
Franklin Társulat Budapest 1932
III. kötet 113-116. o.