Arany János:
A tölgyek alatt

(Margitsziget)

A tölgyek alatt
        Szeretek pihenni,
Hova el nem hat
        Város zaja semmi.
Zöld lomb közein
        "Áttörve" az égbolt,
S a rét mezein
        Vegyül árny- és fényfolt

A tölgyek alatt
        Oly otthonos itten !
Évem leapadt :
        Íme, gyermek lettem,
Mint mikor a tölgy
        Sudarát megmásztam,
Hol seregély költ -
S vígan madarásztam.

A tölgyek alatt
        Több egykoru társsal
Madár-fiakat
Kifesziténk nyárssal ;
Jó tűz lobog ott,
        Zizeg a kis bogrács -
S ha bealkonyodott,
        Haza már egy ugrás.


A tölgyek alatt
        Örömest valék én.
Bár a madarat
        Hagytam utóbb békén :
Gyermeki önző
        Korom' ifju ábránd
Veszi ösztönző
        Szárnyára, s tovább ránt -

De tölgyek alatt
        Valamerre jártam,
Szűlő honomat
- Csak is ott - találtam ;
S hol tengve, tunyán
Hajt, s nem virul a tölgy :
Volt bár Kanaán,
        Nem lett honom a föld. -

A tölgyek alatt
        Még most is el-űlök ;
Bűv-kép csalogat,
        Ábrándba merűlök ;
Hajó-kerekek
        Zubogását hallom -
"Hajrá, gyerekek :
        A vízi malom !"

A tölgyek alatt
        Ím meglep az alkony,
Hűsebb fuvallat
        Zörög át a parkon :
Felhők szeme rebben :
        Haza sietek,
Jobb ott, melegebben,
        Ki vén, ki beteg.

A tölgyek alatt
        Vágynám lenyugodni,
Ha csontjaimat
        Meg kelletik adni ;
De, akárhol vár
        A pihenő hely rám :
Egyszerűen, bár
        Tölgy lenne a fejfám !

Arany János Összes Költői Művei
Franklin Társulat Budapest 1932
III. kötet 104-106. o.