---

Tartalom

Többekhez
A szivárványon túl
Megkeresném a messzét
Fel-feltörő vágyaim
Valóságvágyaim - vágyvalóságaim
Kincskereső
A doboz mélyén
Legkedvesebb látogatóim
Szembenézve
Elfeledett dallam
Nicaragua messze van
Tizenöt éve
Fagyöngylét
Ezüst maki
Idomu a teaházban
A műrostos
Hazafelé
Füles
Az ajtó mögött
Mint egyszer, régen...
Kutyasétáltatás
Nyugdíjas-búcsúztató
Hilda bosszúja
Panka és a feledékenység
Félrelibbent az angyalhaj
Idő - ajándékba
A Fekete-tengernél
Műfaji besorolás
Remeteként
Arthur és Paul
Léda és Csinszka
"Két önzés titkos párbaja"
"Irigylem tőletek tekintetét is!"
A tizedik barázda
Dió kontra Diótörő
Vérmatiné
Féktelenül
Találkozásom Adyval
Megelevenedett hagyaték
A síron túl is
A magnólia illata
Turkafurkáék
Fakopáncs és Csuszkafi
Egy álmos kisbagoly
Napóleon bukása
A kiskakas szökése
Nagyapó tréfája
Halálforgás
Találkozás a krokodilmadárral
Krokodilroki
Nem Kamu
Kaméleontükör
Álomfelhőink
Tavasszal
Borostyántámasz
Szakad a jég
A Mátrában
Szolgálaton kívül
Késlekedés
Zöldségek egymás közt
Mea pulpa
Lecsupaszítva
Elfogultság
Faustulus bánata
A Bori notesz
Király Mátyás
A székelykapufa
Meghibásodás
Cammogó lét
Falékonyság
Behunyt szemmel
Engedelem

---

Fülszöveg

Fagyöngyvilágunkban egyre csak élősködőnk és élősködnek rajtunk. Hányféle kín gyötör minket! Rendszeresen megmérgeznek, hányszor mérgeskedünk s így mérgezünk mi magunk is! Gyógyerő rejlik bennünk, a szeretet, a megértés, az elfogadás ereje, s mégis többször ártunk tán - magunknak is, hát még egymásnak - mint amennyit használunk.

Az erdőket könnyekre fakasztjuk, fájunk nekik, de mi magunk is könnyezünk olykor, hisz kártékonyak vagyunk, miközben sérülékenyek is. Elszívjuk néha akaratlanul is mások erejét, s néha észre sem vesszük, hogy a magunké is megfogyatkozott a saját nyavalyáink, vagy mások kínja, nyűgje által. Sárgák lehetünk az irigységtől, sápadt-fehérek az ijedtségtől, mint a fagyöngy bogyói, s mindkettő ragadós...

Fagyöngylétünkben - miközben életfánkat pusztítjuk - jópáran próbálunk megmaradni, túlélni, szépséget teremteni, örömöt is fakasztani, gyönyörködtetni, miközben tudjuk: lepereghetünk, s persze el is taposhatnak minket. Fel-feltörnek vágyaink, s elrepülnek a szivárványon túlra. Keressük a kincset, de sokszor csak utólag jövünk rá, hogy bár birtokoltuk, már elveszítettük...

A kötet novelláiban szeretném megragadni az időt, s a messzét, hogy a meglelt hangulatgyöngyöket koszorúba fonhassam, mielőtt végleg elgurulnának és megsemmisülnének.

Kutasi Horváth Katalin

---