Kozma László
Tudomány - technika - társadalom
TARTALOM, ELŐSZÓ
Tartalom
Előszó
1. A fejlődés folyamata és hajtóerői
2. Hasonlóság és különbség a természeti és társadalmi folyamatok törvényszerűségei között
3. A fejlődés időbeli alakulásáról
4. A tudományos-technikai fejlődés húzóágazatai
5. Informatika
6. A globalizáció és hatásai
7. Környezet
8. Tudomány
9. Az oktatás
10. Kultúra és nyelv a globalizációs folyamatban
Bibliográfia
Előszó
A PTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézetében folyó művelődési menedzser és humán menedzser szakos képzésbe egy olyan előadás-sorozatot kívántunk beépíteni, amely a XXI. század társadalmában meglévő problémákat a természettudományi-műszaki oldalról kiindulva próbálja megközelíteni. Az előadás és az annak anyagával közel azonos tartalmú, alább összeállított szöveg közrebocsátásával el szeretnénk érni, hogy a fejlődés folyamatának általános összefüggéseire irányítsuk a figyelmet, és ezzel a körülöttünk zajló forgatagban a fő erővonalak kitapintásában segítsünk valamilyen támpontot megtalálni.
Ha a ma élő ember a kor legfőbb jellemzőjét szeretné megragadni, a nagyon gyors változást kellene kiemelnie. Valóban, a legkülönfélébb területeken játszódnak le változások igen rövid idő alatt. A gyorsan változó világban egymást érik a hasznos és a kellemetlen új hatások. Ezek egy részét közvetlenül, napról-napra saját magunk is tapasztaljuk, más részük közvetve hat ránk, hatásuk sokszor rejtett, és késve szerzünk tudomást róluk. Ebben a gomolygó forgatagban megpróbálunk eligazodni, keresni az ok-okozati kapcsolatot a dolgok és jelenségek özönében. Meggondolásaink során vitába keveredünk másokkal, és sokszor önmagunk elképzeléseiben is ellentmondásokba ütközünk.
A fejtegetéseknek ebben az általános megközelítésében nem törekszünk az érintett szakterületek tudományos szinten történő egzakt tárgyalására, hiszen a tudományterületeknek és technikai vonatkozásaiknak olyan széles skáláját kell érintenünk, amely ezt lehetetlenné teszi. Ezért az egyes szakterületekről a gondolatsor felépítésére kiemelt példák nem képeznek egységes ismerethalmazt az érintett szakterületről, hanem mozaikszerűen próbálják összerakni azt a képet, amelyet napjaink valóságáról az olvasó is összerakhat, ha saját ismereteit más források anyagaival kiegészíti, és konkretizálja az itt leírtakat. Erre bőven ad lehetőséget ez a szemlélet, mivel mellőztük az állítások alátámasztására szolgáló részletes adatok sorának grafikonokon, táblázatokban, külön fejtegetésekben való megadását. Az ajánlott irodalomban megtalálhatja az érdeklődő olvasó azokat a részletes, tudományosan egységes szakmai ismerettárakat, amelyeket keres az itt leírt gondolatok kiegészítésére, pontosítására alkalmasak.
Ennek az írásnak az a célja, hogy megmutassa: a látszólag különálló folyamatok között kapcsolatot teremt a fejlődés menete, az egyes hatásokkal együttesen lépnek fel más hatások is, és ebben a sokszorosan összekapcsolódó, egyre gyorsabban változó világban csak az emberi gondolkodásnak, a tudatos felelősségvállalásnak a méltó helyre való kerülése oldhatja meg azt a nehéz feladatot, amit az emberi lét stabilitásának biztosítása jelent.
Ne új szakterületi ismereteket keressen a szavak között az olvasó, hanem az újfajta megközelítési módot, a felelősen gondolkodás és cselekvés szükségét fedezze fel, és annak a reménynek a realitását, hogy a tudatot formáló erők előtt sem lesz más lehetőség, mint az új évezred természeti, tudományos, technikai, társadalmi követelményeihez igazodni.