---

Tartalom

Előszó
Viszket Zoltán: "Ódonságok városa" - Óbuda a XX. század első felében
Vadas József: "Zúg és... kihívó hangot ád" - Krúdy és a modern nagyvárosi közlekedés
Fráter Zoltán: Életre szóló tanácsok - A Krúdy-novellák "bölcsessége"
Németh Tamás: Szindbád esélyei - Krúdy esete a fiatalkorú befogadóval
Mórocz Gábor: Pályafordulat buktatókkal, avagy a "kis Kossuth" Debrecenben
Sturm László: Krúdy és Platonov
Zipernovszky Kornél: "Évszázados szokásai vannak az éjjelizenének" - A szórakoztató zene Krúdy és kortársai prózájában
Fehér Anikó: Az arany meg az asszony - Krúdy Gyula és Kenessey Jenő operája
Windhager Ákos: A legboldogtalanabb Szindbád - Glossza A kékszakállú herceg vára című opera értelmezői hagyományaihoz

---

Előszó

"A nagyvárosi ködbe, tramway-csengős, robogó bérkocsisos, újságfestékszagú, vasalt pincéres, a város belseje felé kopogón ezerlépésű, álmosan ébredező reggeli Budapestre úgy érkezhetett meg mindenki, mint egy regényhős, akire nagy dolgok várnak a szellőzködő ablakú házak között." (Krúdy Gyula)

Az óbudai Esernyős Galériában 2018. október 15-16-án a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete által szervezett kétnapos szimpózium Krúdy Gyula életműve mentén a TÁRGY, TÉR, TÁVLAT, METSZET, TEXTÚRA, KÉPZET, TOPOSZ és ATTRIBÚTUM szekciókban olvasta össze az egykori fővárosi kultúrát és az írói életművet. Az ülésszak annyit mutatott meg Krúdy Gyulából, amennyit ő mutatott önmagából budapesti anzikszjaiban. Nagy léptékű miniatűrjeiben nemcsak egy álarcokat váltó életút és egy nosztalgikus-ironikus életmű érhető tetten, hanem az a közeg is, amely környezetet, keretet és gátat teremtett az író számára. Az 1910 és 1930 közötti budapesti kulturális élet speciális, olykor túl-, máskor alulértékelt urbanisztikáját, városi miliőjét és mikrotörténetét Krúdy nyomán, mentén mutatták be a felkért előadók. Az egyes szekciókban az irodalomtudomány képviselői mellett megszólaltak a korszak budapesti urbanisztikáját, anyagi kultúráját, városi életét, komplex vizualitását és zeneiségét kutató szakemberek is.

A kötet első két dolgozata a korabeli városi miliőt és tárgyi környezetet mutatja be. Amikor az irodalomban jártas közönség Krúdy Óbudájára gondol, akkor a macskaköves, zegzugos utcákat, kisvendéglők és kiskocsmák világát idéző kép elevenedik meg. Vajon így volt ez a valóságban is? - teszi fel a kérdést Viszket Zoltán dolgozatában. Ahhoz, hogy élethű, átfogó és összefüggéseiben világos képet kapjunk Krúdy korának Óbudájáról, a kötet indító szövege a főváros létrehozásának időszakáig tekint vissza. Pest, Buda, Óbuda 1873-as egyesítése következtében elindult folyamatok teremtették meg az alapját azoknak a gazdasági változásonak, amelyek jelentős mértékben megváltoztatták Óbuda ipar- és foglalkozásszerkezeti jellegét, valamint hatással voltak a társadalom és ebből fakadóan a helyi kulturális élet amúgy is színes képének további átalakulására. A fokozatosan ipari központtá váló Óbuda egyre nagyobb tömegeket vonzott magához, ekként egyre rafináltabb kínálattal jelentkezett a főváros kulturális és gasztronómiai palettáján, s ez nem változtatott a tényen, hogy Krúdy idejében is Budapest legszegényebb kerülete maradt (Viszket Zoltán: "Ódonságok városa" - Óbuda a XX. század első felében).

A Krúdyt övező tér elemzésekor Vadas József rendkívül pontosan mutat rá arra az ellentmondásra, amely a Krúdy-regények világa és a szerző körül formálódó metropolisz között feszül. Krúdy határozott idegenkedéssel, lemondó nosztalgiával szemléli Budapest Atlantiszának süllyedését, meghatározva ezzel regényeinek melankolikus tonalitását. Miközben azonban meg sem említi korának kulcsfontosságú épületeit, ő maga sem tud már teljesen szótlanul elmenni a technika vívmányai mellett. Szinte minden modern közlekedési eszköz felbukkan írásaiban, így a Pullman-kocsi, az automobil, a földalatti és a villamos is, igaz, jobbára csak epizodikus formában. Vadas József dolgozata a fejlődés ívét rekonstruálja, nem pedig a hétköznapokat ábrázolja a folyamatos és dinamikus modernizáció illúzióját keltve, akaratlanul is torzítva az utca látványán és kontúrozva a Krúdy-regények nosztalgiáját. Meglehet, hogy talán Krúdynak van igaza akkor, amikor regényeiben nem vesz minderről tudomást, hisz a korabeli fényképeken éppen csak feltűnik egy-egy autó, villamos: az utakat egyelőre még a lovaskocsik - szekerek, batárok, taligák - uralták (Vadas József: "Zúg és... kihívó hangot ád" - Krúdy és a modern nagyvárosi közlekedés).

A Krúdy-recepció legnagyobb kihívása abban áll, miképp lehetséges ezeket a szövegeket közelebb hozni a mai olvasókhoz, az Y, netán a Z generáció tagjaihoz. A kötetben két tanulmány is felvillant egy-egy lehetséges eljárást. Fráter Zoltán a Krúdy-novellák bölcsességét elemezve állapítja meg, hogy "a Krúdy-életmű varázsa nem csupán a múltba merengő körmondatok ábrándos hangulatában rejlik. A mai olvasó számára is vonzó a novellákból áradó élettapasztalat a szerelemben, vendéglátásban, életvitelben ma is eligazító, érvényesíthető tudás. Különösen az 1920-as évek első felétől egyre inkább terjed Krúdy novelláinak beszédmódjában az általánosságra törekvő, szentenciózus mondathasználat, amely - főleg a Szindbád megtérése elbeszéléseinek címeiben - rendre valamely életösszegző, bölcs felismerést, megfigyelést közöl az olvasó számára. Ezek a "mondások" többnyire a Monarchia szokásrendjéből leszűrt életelvet, hagyományból eredő tanulságot közvetítenek, s leggyakrabban a gnóma, a Spruch, az aforisztikus közmondás formájában fogalmazódnak meg" (Fráter Zoltán: Életre szóló tanácsok - A Krúdy-novellák "bölcsessége").

Németh Tamás arra próbál választ találni, vajon tanítható-e, illetve hogyan tanítható Krúdy, pragmatikusabban fogalmazva: mi a Krúdy-tanítás hozadéka, megtérül-e a pedagógiai befektetés. A tanulmány nem hallgatja el azt a problémahalmazt, amely Krúdy oktatásával zuhan pedagógus és diák nyakába. A Krúdy-szövegek először is ráérnek, ritmusuk össze sem vethető az akciófilmek tempójával. A másik kihívás az olvashatóság: Krúdy szövegeit nem a digitális forradalom tette nehézzé, bár a helyzet látszólag súlyosbodott általa. A harmadik ok pedig magától értetődő: Krúdy meglehetősen távol áll a mindenkori tanuló ifjúságtól. Németh Tamás javaslata ezért egy olyan új oktatási módszer, amely a Krúdy-szövegek által rögzített érzeti tapasztalatok újranyitásával közelítene szerzőt a lehetséges olvasójához (Németh Tamás: Szindbád esélyei - Krúdy esete a fiatalkorú befogadóval).

Mórocz Gábor irodalomtörténész dolgozata azt a Krúdy-művet vizsgálja, amely "kis Kossuth" - az az Kossuth Lajos fia, Kossuth Ferenc hídépítő mérnök - pályafordulatát mutatja be. "Krúdy műve megörökíti többek között Kossuth Ferenc 1894. végi debreceni látogatását, amely során nyilvánvalóvá válik, hogy a kiváló népszónokként is mert »nagy Kossuth« fia - a hazai közegben - szociokulturális szempontból a legkevésbé sincs előnyös helyzetben. Hátrányai részben nyelvi természetűek, részben pedig egy általános kulturális inkompetencia összefüggésében értelmezhetőek. Nem tudja dekódolni például egy Magyarországon 1849 után közismertnek nevezhető népies műdal aktuális »üzenetét«, mert egykori emigránsként nem ismeri a dal megértésének feltételét jelentő kulturális kontextust. A kommunikációs zavart Krúdy mesterien ábrázolja A Kossuth-fiúk vagy egy nemzeti küzdelem regénye című prózájában, amely ezen a ponton alakul át az író dokumentumokra épülő, szabályszerű krónikája izgalmas deromantizáló, dezillúziós regénnyé, modern eposzparódiává" (Mórocz Gábor: Pályafordulat buktatókkal, avagy a "kis Kossuth" Debrecenben).

Sturm László értekezése már tágítja az értelmezési kereteket, és Platonov stílusművészetével állítja párhuzamba azt az azonnal felismerhető írásmódot, amely talán az alfa és ómega Krúdy megértéséhez. Noha Platonov több főműve csak a XX. század nyolcvanas éveiben láthatott napvilágot, számos hasonlóságot lehet találni a két szerző első pillantásra oly eltérő világlátásában, miközben lényegesek az eltérések is. Sturm László szövegének erős állítása, hogy Krúdy a jelen értékvesztésével szemben a múltra, Platonov pedig egy utópikus jövőre figyel, miközben szinte minden másban párhuzamosnak tekinthető a művészetük (Sturm László: Krúdy és Platonov).

A zenei témájú esszék sorát Zipernovszky Kornél szövege nyitja. A korabeli budapesti éjszaka hangtáját megfestve a szerző arra a kérdésre keresi a választ, hogyan ábrázolták félmúltra irányuló nézőpontjukból Krúdy és kortársai annak jelenségét, hogy a húszas években a magyar nagyvárosokban is megjelent a jazz band, a cigányzenekar pedig kezdett kiszorulni a kávéházakból, a szállodák báltermeiből, sőt a harmincas években már az éttermekből és fürdőkből is. Milyen társadalmi mozgások és esztétikai értékek kötődtek - teszi fel a további kérdéseket a szerző - a régi és az új szórakoztató zenéhez Krúdyn kívül Herczeg Ferenc, Színi Gyula, Szép Ernő, Kosztolányi Dezső és Kellér Andor 1927 és 1932 között megjelent prózáiban? Milyen "alakok" testesítik meg a zene által közvetített jelentésrétegeket? (Zipernovszky Kornél: "Évszázados szokásai vannak az éjjeli zenének" - A szórakoztató zene Krúdy és kortársai prózájában.)

Fehér Anikó Az arany meg az asszony című színdarabból készült Kenessey Jenő-operát elemzi. Az opera Nádasdy Kálmán, korának jelentős színházi szakembere, Kodály egykori zeneszerzés szakos növendéke felkérésére készült, amelynek aztán rendezője is Nádasdy lett. A mű szövege és zenéje is különleges, ugyanis Krúdy nem operalibrettónak szánta a színdarabot, a zeneszerző Kenessey pedig - aki Lajtha és Siklós Albert növendéke volt - elsősorban baletteket és operettet írt (Fehér Anikó: Az arany meg az asszony - Krúdy Gyula és Kenessey Jenő operája).

A kötet záró dolgozatában Windhager Ákos már eltávolodik Krúdytól, és a korban jelentősen átalakuló női-férfi párkapcsolatok ábrázolását nem Krúdy szépprózája alapján, hanem kortársa, Balázs Béla (1884-1949) legismertebb, bár közel sem a legjobb szövege, A kékszakállú herceg vára című misztériumdrámája alapján elemzi. Erős állítása szerint a múltjával élő Kékszakállú herceg, a legboldogtalanabb Szindbád jövőjüket hajszoló hajadonokat szöktet el, s a jelen kisiklik szerelemre vágyó keze közül (Windhager Ákos: A legboldogtalanabb Szindbád - Glossza A kékszakállú herceg vára című opera értelmezői hagyományaihoz).

Windhager Ákos
Wesselényi-Garay Andor

---