Tartalom

Fülszöveg

Ki ide belépni készül, már az ajtóban Goethe súlyos szavai állják el útját: "Nincs el nem rontott élet." Ezzel a teherrel aztán már indulhat is, ha meg szeretné ismerni e kisregény lombja vesztett, csontszikár írói világát. "Ha tanácstalan vagyok, ha gondnak túl nagy a gubanc, mesék jutnak az eszembe" - mondja Bartha Gusztáv, de mégsem történetbe kezd, nem a múlttól szeretne szabadulni. Élethelyzeteket tár fel, melyek mentén mindennapi rohanásunkban csak elsuhanunk, de ha valaki elénk állva rámutat nemzetközösségünk egy-egy rákos eredetű gubancára, attól mindjárt lekókad a fejünk. Itt éppen a depresszióban vergődő Sárika és nővére, Emma drámája bontakozik elő. Mindennapos kisvárosi történet, amelyet a Sárika elesettségéből burjánzó fájdalom szimbolikus magasságba emel. "Amint elindulsz felé, azt hiszi, bántani akarod. Sokkot kaphat, rángógörcsöt. És nincs injekció... Magamhoz kellene ölelnem, aztán megigazítani feje alatt a párnát, és csitítgatva, babusgatva lefektetni." Nos, ebből az állapotból valóban az irgalmasság jelenti a kivezető utat. De a Bereg-vidék gazdasági vándorainak, vagy bármily más státuszú lakóinak depressziós élethelyzetéből, amelybe Trianon szelleme száz év után is képes belerondítani, vajon hol kezdődik a kiút?

Vári Fábián László