Jacques Bainville
Franciaország története
TARTALOM, ELŐSZÓ
Tartalom
ELŐSZÓ
ELSŐ FEJEZET.
Gallia 500 éven át osztozik Róma történetében
MÁSODIK FEJEZET.
A meroving kísérlet
HARMADIK FEJEZET.
A Karolingok nagysága és hanyatlása
NEGYEDIK FEJEZET.
A 987. évi forradalom és a Capetingek trónralépése
ÖTÖDIK FEJEZET.
340 éven át a tiszteletreméltó Capet-ház uralkodik apáról fiúra
HATODIK FEJEZET.
A százéves háború és a párizsi forradalmak
HETEDIK FEJEZET.
XI. Lajos: az egység biztosítva van, a rend helyreáll, Franciaország folytatja útját előre
NYOLCADIK FEJEZET.
I. Ferenc és II. Henrik: Franciaország megszabadul a német császárság hegemóniájától
KILENCEDIK FEJEZET.
A polgárháború és a vallásháborúk Franciaországot a romlás szélére taszítják
TIZEDIK FEJEZET.
IV. Henrik restaurálja a monarchiát és talpraállítja az államot
TIZENEGYEDIK FEJEZET.
XIII. Lajos és Richelieu: a nemzeti küzdelem az ausztriai ház ellen
TIZENKETTEDIK FEJEZET.
A Fronde tanulsága
TIZENHARMADIK FEJEZET.
XIV. Lajos
TIZENNEGYEDIK FEJEZET.
A régensség és XV. Lajos
TIZENÖTÖDIK FEJEZET.
XVI. Lajos és a forradalom születése
TIZENHATODIK FEJEZET.
A forradalom
TIZENHETEDIK FEJEZET.
A konzulátus és a császárság
TIZENNYOLCADIK FEJEZET.
A restauráció
TIZENKILENCEDIK FEJEZET.
A júliusi monarchia
HUSZADIK FEJEZET.
A második köztársaság és a második császárság
HUSZONEGYEDIK FEJEZET.
A harmadik köztársaság
HUSZONKETTEDIK FEJEZET.
A háború és a béke, munkák és napok
Előszó
E könyv szerzője az olvasók szíves engedelmével vallomással kezdi. Mikor a kollégiumba járt, nem nagyon szerette a történelmet. Untatta. És mikor később megjött a kedve hozzá, megállapított magában valamit: azt, hogy irtózott az egyvégtében egymásmellé sorakoztatott tények elbeszélésétől. Sohasem mondták meg neki, vagy legalább is csak szokványos és nem kielégítő módon mondták meg, hogy miért csináltak a népek háborúkat és forradalmakat, miért verekedtek az emberek, miért ölték egymást, miért békültek ki. A történelem összefüggéstelen drámák szövevénye volt, valami egyveleg, valami káosz, amelyben az értelem semmit sem tudott megkülönböztetni.
Csakugyan igaz-e, hogy úgy kell a gyermekeket történelemre tanítani, hogy ne értsék meg, és olyan módszerrel, hogy teletömjük emlékezetüket néhány adattal és néhány eseménnyel? Ez fölöttébb kétséges. Igazán nem lehetne más módszerhez nyúlni akkor sem, ha meg akarnák ölni bennük az érdeklődést. Mindenesetre eljön a kor és hamarosan eljön, amikor az ember szükségét érzi valami vezérfonalnak, amikor felébred benne a sejtés, hogy a hajdani emberek hasonlítottak a maiakhoz és az ő cselekedeteiknek épp olyan rúgóik voltak, mint a mieinknek. Keresi az értelmét mindannak, amit tettek és aminek tisztán kronológikus elbeszélése ízetlen vagy összefüggéstelen.
Franciaország történetének megírásával ezt a szellemi szükségletet kíséreltük meg kielégíteni. Ki akartuk elégíteni mindenekelőtt önmagunknak ezirányú szükségletét és e célból a lehető legvilágosabban kibogozni az okokat és a hatásokat.
Nem próbáltunk eredeti munkát írni: az ember fényt deríthet a történelemre, de nem újíthatja meg. Épily kevéssé támogattunk kész tételeket. Igyekeztünk megmutatni, hogyan keletkeztek a dolgok, miféle következményekben csúcsosodtak, egy-egy pillanatban miért éppen így, nem pedig másként döntöttek. Az, amit ez analízis végén feltárunk, nem egyéb, mint hogy nem könnyű vezetni a népeket s épily kevéssé könnyű megalapítani és megtartani olyan államot, mint a francia állam és ennek alapján végelemzésben sok elnézés marad az emberben a kormányok iránt.
Talán ez az érzésünk biztosítéka elfogulatlanságunknak. De hogyan is lehetnénk elfogultak, mikor az a feladatunk, hogy összefüggésükben bemutassuk történelmünk eseményeit? Ezt csak eredményei alapján ítélhetjük meg. És ha összehasonlítjuk helyzetünket őseink helyzetével, kénytelenek vagyunk bevallani, hogy a francia nép szerencsésnek érezheti magát, hogy a békében és a rendben él, hogy nincs földjén ellenség és nem pusztítják, hogy megmenekült a pusztító háborúktól és a polgárháborúktól, amelyek époly félelmetesek s amelyektől a századok folyamán nem volt megkímélve.
A történelemnek ez a felfogása egyszerű. Ez józan ész dolga. Miért ítéljük meg egy ország életét más szabályok szerint, mint egy családét? Történelmet különböző szempontok szerint lehet írni. Véleményünk szerint ezt a szempontot mindenki elfogadhatja.
Az efféle könyv alkotó elemei mindenütt fellelhetők. Csak az a kérdés, lehetséges-e ötszáz lapon több-kevesebb teljességgel elbeszélni Franciaország történetének kétezer évét. Bátran azt feleljük erre: igen. A történetíró feladata lényegileg a rövidítés. Ha nem rövidítene, - és ez a megjegyzés nem új - ugyanannyi idő kellene a történelem elbeszélésére, mint amennyi idő alatt lefolyt. Minden nemzedék mindenkor természetesen hajlik arra, hogy nagyobb fontosságot tulajdonítson a tulajdon korának, mint régmúlt időknek. Ez a bizonyítéka annak, hogy az emlékek nagy mennyisége elpusztul az idők folyamán. Négy vagy öt századév múltán kezdik már csupán a kimagasló eseményeket észrevenni és úgy tűnik, hogy az évek hajdanában sokkal gyorsabban múltak, mint a közelmúltban. Igyekeztünk helyes arányt tartani a korszakok között, és a legújabb korra vonatkozólag, mivel ez a történelem egész napjainkig tart, igyekeztünk kijelölni azokat a nagy vonalakat, amelyeket talán a jövendő követni fog.
Nem akarjuk befejezni ezt a rövid bevezetést és átadni e könyvet a közönség kezébe anélkül, hogy meg ne mondanók, hogy mely munkákat használtuk a legtöbb haszonnal. Nem fogunk felsorolni itt mindent, ami klasszikus, sem mindent, ami túlságosan részleges. Csupán azt említjük, hogy Michelet, Moyen Âge című munkájában - számbavéve azokat az újabb eredményeket, amelyeket Fustel de Coulanges és iskolája hozott őstörténetünkre vonatkozólag - még mindig méltó az olvasásra és általában helyes képet ad. A tizenhatodik századtól kezdve, ámbár szenvedélyesen részrehajló, szempontjai nem egyszer mélyrehatók: ez a tehetséges történetíróknak előnye és felsőbbsége, még akkor is, ha elméleteik megtámadhatók. Ellenben mily nagy kár, hogy Sainte-Beuve nem írta meg nemzetünk történetét! Az ő Lundis-jei és Nouveaux Lundis-jei teli vannak fényes ötletekkel és igen gyakran, egy-egy tanulmányában, egy-egy arcképében ő adja kezünkbe a kulcsot ahoz, ami különben magyarázatlanul vagy homályosan maradna. Senki sem bizonyította be jobban, hogy a történelem pszichológia.
Némileg azonban politika is, ami egyre megy. Ebben a tekintetben rehabilitálnunk kell Thiers: Le Consulat et l'Empire-jét. Kifogásolni szokták ezt a munkát. Ennek már divatja múlt. Azonban az is divatját múlta, hogy előadják amaz emberek motívumait és szándékait, akik az eseményeket irányítják, holott épp ez a legfontosabb az események megvilágításában. Elmondhatjuk, hogy Thiers ebben kiváló. Mélyebb filozófiai felfogásban csupán Albert Sorel multa felül L'Europe et la Révolution française című munkájával. A restaurációra és a júliusi monarchiára vonatkozólag Thureau-Dangin úr műve lényeges, épúgy, mint a második császárságra vonatkozólag de la Gorce úr munkája. Végül a harmadik köztársaság eredetére és kezdeteire vonatkozólag (amelynek 1882 óta nincs feldolgozása) Gabriel Hanotaux úr négy kötete végtelenül becses.
Szemrehányást tennénk magunknak, ha a többi könyvek között, amelyeket haszonnal forgattunk, elmulasztanók felsorolni Auguste Longnon: La Formation de L'Unité française és Dareste: Histoire de France című műveit, amely utóbbit Albert Sorel úgy ajánlja, mint a legbecsületesebbet, amit napjainkban írtak, amely azonban sajnos nem teljes. Itt van végül olyanok számára, akik ismereteiket ki akarják szélesíteni, három mű, amelyekről nem akarok megfeledkezni. Mindegyikük olyan szempontból indul ki, amelyből nem igen szokták szemlélni történetünket, ami elég nagy hiba. Ezek: a diplomáciai, a tengerészeti és a pénzügyi szempont. Emilé Bourgeois: Manuel historique de Politique étrangère, Joannès Tramond: Manuel d'histoire Maritime de la France, Marcel Marion: Histoire Financière de la France aux dix-septième et dix-huitième ècles című művei a dolgokat egy eddig elhanyagolt vagy félreismert szempontból tárják fel és nem egy helyen alkalmunk volt megtalálni bennük azt, ami nekünk a legérdekesebbnek és leghasznosabbnak tűnik, azt, ami lélekkel tölti meg a henye történelmi anyagot, azt, amit minden lapon igyekezni fogunk kidomborítani: a tények magyarázatát.
J. B.