Miután a Savoia-ház Olaszországot 1859-61-ben alkotmányos monarchiában egyesítette, a hatalom egy csekélyszámú oligarchiának kezébe jutott, amely változó szerencsével kormányozta Olaszországot napjainkig, miközben hol ilyen, hol amolyan eszközökkel sikerült megvédelmeznie a maga helyzetét, amelyet egyre fenyegettek az utolsó nemzedékekben megerősödött demokratikus áramlatok. Ez az oligarchia, melynek mindig kezében volt a hatalom lényege, mert ura volt a sajtónak, a közvéleménynek és a Parlament két házának, csekélyszámú magasrangú közhivatalnokból, csekélyszámú nagybankárból, nagyiparosból és nagybirtokosból, csekélyszámú tekintélyes és befolyásos politikusból és csekélyszámú intellektuelből áll, akiknek sikerült a magas tudományos állásokat elfoglalniok. Olaszország első három királya alatt az Udvar volt az összekötő kapcsa és legfőbb támasza ennek az oligarchiának.

Ez a regény történelmi és politikai szempontból is értékes, mert első és egyetlen, amely néhány jellegzetes személyiségben rajzolja ezt az oligarchiát, éppen abban a pillanatban, amely ragyogásának talán utolsó pillanata volt, mielőtt még az aduai ütközettel meg nem kezdődött a hanyatlása.

Képviselve vannak ebben a regényben a nagy üzletemberek (Alamanni), akik rokonságba keverednek és szövetségre lépnek az ősi arisztokrácia maradékaival, a hatalomban részes intellektuelek (Guicciarelli), a plutokráciát és a hatalmasokat kiszolgáló ügyvédek (Malaguzzi), s az ujságírók, akik, titkos egyetértésben a pénz hatalmasságaival és a kormánnyal, irányítják a közvéleményt s hogy ez a közvélemény kitombolhassa és szuverénnek higyje magát, időnkint odavetnek neki koncul egy-egy hangos pert, valami valóságos vagy képzelt bűnügy körül (Barge gróf).

Crispi, aki a második kötetben jelenik meg, képviseli a politikusokat, akiknek föladata, hogy közvetítők legyenek egyrészt az Udvar és az oligarchia láthatatlan hatalmasságai közt, másrészt pedig a Parlament, a Kamara és a Szenátus között, olyképpen, hogy a Parlament megőrizze ugyan az Állam kormányzásának látszatát, a valóságban azonban engedelmesen orránál fogva vezettesse magát az oligarchiával.

Ebben a két első regényben a cselekmény háttere gyanánt elbeszélem a készülődést az afrikai háborúra, amely 1896-ban a tragikus aduai ütközettel végződött, amelynek története a Regény III. kötetében kerül sorra. Ez az afrikai háború a jelenkori Olaszország történetének egyik legfontosabb epizódja, mert ezzel kezdődik az oligarchia lassú hanyatlása, amely azóta sem állott meg: e hanyatlás utolsó és záró jelenségeinek ma szemtanui vagyunk.

A könyv végéhez csatolt jegyzetek részletesebb magyarázatokat adnak a szövegben említett személyekről, helyekről és eseményekről, amelyeket a külföldi olvasó nem ismerhet.

Guglielmo Ferrero