---

Tartalom

BEVEZETÉS

ELSŐ KÖNYV. A MAGYAR TERÜLETRŐL
1. Az anyaország területéről
2. A magyar terület tartozékai
3. A határjogról s az ország fenálló igényeiről
4. Magyarország felosztása

MÁSODIK KÖNYV. AZ URALKODÓRÓL
1. Az uralkodásnak szerzési módja hazánkban
2. A király koronázásáról
3. A koronajelvények
4. A magyar királynőkről
5. A királyi gyermekekről
6. Az ország igazgatásáról a király kiskorúsága alatt
7. A kormánytársról
8. Az uralkodói hatalom megszünéséről s annak módjáról

HARMADIK KÖNYV. AZ ORSZÁG LAKOSAIRÓL
1. Az országos karok és rendekről általában
2. A nemesi jogokról és kiváltságokról
3. Az ország rendeiről különösen:
  a) a főpapokról
  b) az ország bárói s az országnagyokról
5. A nemesi rendről
6. A szabad királyi várasokról
7. A nemesi kiváltságokkal biró egyéb közönségekről
8. A papnemesek s szabadosokról
9. A jobbágyok állapotáról

NEGYEDIK KÖNYV. A FELSÉGI JOGOKRÓL
1. A felségi jogokról átalában
2. A királynak személyes jogairól
3. A kormányzási jogokról átalában
4. A törvényhozó hatalomról
5. Az országgyűlésről
6. A végrehajtó hatalomról
7. Fejezet. A bírói hatalomról
8. A legfőbb felügyeleti jogról
9. A vallási ügyekre vonatkozó királyi jogokról
10. A királynak nevelési és közoktatási ügyekrei joga
11. A hivatalok és méltóságok körüli jogról
12. A fegyverjogról s a rendes hadseregről
13. A rendkivüli haderőről vagyis a fölkelésről
14. A közjövedelmek forrásairól s a királyi javakról különösen
15. A királyi harminczad jogról
16. A só körüli jogról
17. A bányák iránti királyi haszonvételről
18. A pénzverési királyi jogról
19. Az adóról
20. Egyéb közjövedelmekről
21. A kitűnő jogról
22. A külkormányzati jogok
23. Az uralkodási és kormányalak Magyarországban

ÖTÖDIK KÖNYV. AZ ORSZÁG KÖZIGAZGATÁSÁRÓL
1. A közhatóságokról átalában s az udvari kanczelláriáról különösen
2. A magyar királyi helytartótanács
3. A helytartó tanácsnak alárendelt egyéb közintézetekről
4. Az ország köztörvényhatóságairól
5. A megyei közigazgatásról
6. A közigazgatás a szabad királyi várasokban s a többi törvényhatóságokban
7. A pénzügyi intézetekről
8. Az igazságügyről
9. A hadügyi intézetekről
10. A közigazgatás átalakulásáról

---

Bevezetés

I. Jog tárgyilag s alanyilag véve

Jog, tárgyilag véve az emberek társadalmi szabadságkörét meghatározó szabályok összegét; alanyilag pedig az azoknak megfelelő cselekvési szabadságot jelenti. Alapjára nézve ész vagy természeti és tételes jogra osztatik, a mint a társadalmi szabadság szabályai az ész általános elvein vagy történeti tényekben gyökereznek.

Tárgyát tekintve a jog magán (jus privatum) és köz vagy nyilván (publicum) jogra szakad, amaz az emberek egymás iránti társas viszonyaira, emez az álladalomra, mint testületre vonatkozó jogelveket tartalmazza.

L. Pauler: Bevezetés az észjogtanba 3, 4. lap.

II. Magyar köz és magánjog

Állam (ország) alatt emberek társulatát értjük, kik saját területükön, közös főhatalom (imperium) alatt élnek. Minden állam alkotó részeit a terület, lakosai s főhatalma (kormánya) képezik. Az államra vonatkozólag pedig jog alatt azon törvények összegét értjük, melyek valamely állam sajátját képezik; akár magán akár közjog legyen.

III.

Az államjog alatt tágabb értelemben, valamely országnak mind magán, mind közjogát értjük; szorosabb értelemben azonban csak az utóbbit. A köz (állam vagy nyilván) jog ismét bel- vagy küljog, a mint azon viszonyokra vonatkozik, melyek az állam területén belül, - vagy azokra, melyek azon kivül keletkeznek.

IV. A közjog tárgyai

Magyarországot illetőleg ide tartozik mindaz, mi a király, az ország, egyes rendek s az alattvalók törvény és szokás által szentesített jogaira s kötelességeire vonatkozik. Miért is azon törvények, melyek az uralkodás alakját és gyakorlatát meghatározzák s az egész jogéletnek alapjáúl szolgálnak alaptörvényeknek (leges fundamentales), az ország közigazgatására vonatkozók pedig köztörvényeknek (leges publicae) neveztetnek.

...

XII. A magyar közjog saját és közös forrásai

A magyar közjog, mint önálló tudománynak részint saját, részint közös forrásai vannak. Saját forrásaihoz számitandók, az ország alaptörvényei, saját és külföldi népekkel kötött szerződések és egyezségek. Majd a közpolgári törvények, helyhatósági rendelvények (statuta) kiváltságok (privilegia) vagy egyes honpolgároknak vagy azok egész rendjeinek adott jogok és előjogok; királyi rendelvények s rendszabályok; s az ország szokása.

...

XXXI. A közjog közös forrásai. a) Az általános közjog

Hazai közjogunk átalános forrásai közé sorolandók: az átalános közjog (jus publicum universale), a nemzetközi jog (jus gentium) s az egyházi jog (jus canonicum).

Az átalános közjog, mely minden tételes jognak alapja, hazai közjogunk átalános forrásai között első sorban emlitendő. Mások a segéd tudományok közé sorolják, még pedig nem ok nélkül, minthogy több rendű ismereteinket, melyeket semmiképen sem nélkülözhetünk, innen kell hogy meritsük, s a tételes jog által el nem döntött kérdéseket nem másból, mint a természeti (általános) közjogból lehet felderiteni, mely minden nemzeteknél egyformán őriztetik s mintegy Istentől rendelve, állandó és változhatlan.

Mindamellett az átalános közjogban ép oly jártasnak, mint annak alkalmazásában óvatosnak kell annak lennie, ki a tételes jogok tanulmányozásával vagy gyakorlatával foglalkozik; mert valamint átalános közjognak mérsékelt és ildomos alkalmazása kitünő haszonnal jár: ugy ha az országnak tételes törvények által megállapitott alkotmánya s közigazgatási módja ellenében, azt kivánjuk, hogy mindenek ezen eszményi jog kivánalmaihoz képest szabályoztassanak, oly visszaéléseknek nyittatik tág kapu, melyek nem csak a tudomány kárára, de az ország romlására s veszedelmére is válhatnak.

XXXII. b) A nemzetközi jog

A nemzetközi jog (jus gentium, droit international, des gens) akár természeti, akár tételes, szabad nemzetek között nyilt vagy hallgatag egyezményeken alapuló legyen, - a magyar közjognak is, annyiban forrása, a mennyiben a magyar s más nemzetek közt jogviszonyokat szabályozza; de az ország belviszonyaira nem alkalmaztathatik.

XXXII. c) Az egyházi jog

Az egyházi jog (jus ecclesiasticun, canonicum), mely névszerint a katholikus egyházi törvényszékek (sz. székek) előtt érvényes, főleg a középkorban nem csekély befolyást gyakorolt hazai jogunk alakulására s jogéletünk kifejlődésére. Az ország szabadságai azonban általa nem sértethetnek, a mennyiben tudni illik, hazai törvényeinkkel, a király, az ország, nem különben az országba törvényesen bevett vallásfelekezetek jogaival ellenkeznie nem szabad.

XXXIV. Segédtudományok

A magyar közjog helyesebb s behatóbb ismeretére szolgáló segédtudományok közé sorolandó a történelem segédtanaival, földirat, kortan, oklevéltan, czimertan, pecséttan és nemzetségtan. Mindezek között első helyen áll Magyarország egyházi s világi oknyomozó története. Végre a közjog magyarázatánál kiváló haszonnal jár a régiségtan, különösen a mi a középkorbeli intézményeket illeti.

XXXV.

Ezeken kivül segédeszközül szolgálnak a magyar magán és büntető jog, továbbá az országgyülési naplók (Diariumok) s az országgyülési irományok (Acta Comitiorum), valamint a régiebb időben tartott országgyüléseknek hazai törvénykönyvünkbe fel nem vett, s ezért törvényerővel sem biró végzeményei.

XXXVI. A hűbérjog

A magyar közjoggal foglalkozónak nem csekély hasznot hajt a középkornak, melyből államintézeteink származnak, uralkodó jogát a hűbérjogot (jus feudale) ismerni, mely habár nem terjedt el s nem is fejlődött ki annyira hazánkban, mint nyugati Europa egyéb államaiban, befolyásának hatása azonban a magyar köz-, szintúgy mint magánjogban észrevehető.

XXXVII. A jog és jogirodalom története

A jogtörténelmi alapon az idők folytában fokról fokra kifejlődött magyar közjog tanulmányozását hathatósan előmozdítja a jogtörténelem, v. i. a különböző korszakokban hatályos törvények, jogszokások, gyakorlatoknak keletkezését, változását s egészben vagy részben megszüntét tárgyazó események oknyomozó előadása, mely tudomány leginkább Némethonban kiváló szorgalommal s nem csekély sikerrel miveltetett. Ennek társát képezi a jogirodalom története, mely a törvények s szokásokról irt szakmunkákat korszakonként ismerteti.

XXXVIII. Nyelvismeret

Hazai jogunk kellő ismeretére nem csak hasznos, de ugy szóllván nélkülözhetlen a nyelvek ismerete. A magyar nyelven kivül, mely főleg ujabb időben országos használatát vissza nyerte, leginkább a latin (deák) nyelv, a középkor diplomaticus nyelve, tanulmányozandó; ebben lévén nem csak történeti s jogforrásaink s az országos állapotok eredetére világot vető okleveleink, s a külfölddeli majdnem minden szerződvények, de történetünk is megirva. Ezeken kivül a német nyelv, mint a mely több középkori jogemlékeink, minő a budai városi törvény, a szászok helyhatósági törvényei, az iglói bánya rendtartás stb., nyelve. Végre nem csekély haszonnal jár a szláv, különösen a délszláv (horvát és szerb) nyelvek s az olasznak is ismerete, a horvát és dalmát viszonyokat illetőleg.

XXXIX. Bölcsészet

A jog és történelem a tudomány méltóságára ugy szolván csak az által emeltetnek, ha azokat, egészséges itészet és józan bölcsészet üdítő s éltető szelleme lengi át. Mindazáltal, valamint ezen segéd tanok helyes alkalmazása a tudományt kellőleg előmozdítja, ugy az azokkali visszaélés, azon szerencsétlen elméletek (theoriák) valósításának megkisérlésére vezet, melyek a kormányoknak ép ugy mint a nemzetek békéjének s boldogságának veszedelmére válnak; mint ezt a közelmult történelem gyászos eseményei hazánkban fájdalom igen is érezhetőleg tanusiták.

XL. Módszer és felosztás

Hazai közjogunk jogtörténelmi alapon fejlődvén ki, annak ismeretére kétségtelenül legczélszerűbb a történelmi dogmatikus módszer, mely nem csak az egyes jogintézetek, hanem azok keletkezését is - a munka szűk teréhez képest röviden elősorolja. Jelen dolgozat öt könyvre oszlik, melyek közül az I-ső a területről, II. az uralkodó személyéről, a III. az ország lakosairól, a IV. felségi jogokról és az V-ik a közigazgatásról szóland.

---