---

Tartalom

Ajánlás.
Előszó.
I. Az erdő.
II. Az erdőőr.
III. Az erdőőrök helyzete.
  1. A kincstári erdőőr.
  2. A közalapítványi erdőőr.
  3. Hatósági erdőőr.
  4. Magán uradalmak erdőőre.
Az "Országos Erdészeti- és Vadászati-Altiszti Nyugdíj- és Segély-Egyesület" Alapszabályai.

---

Előszó

Minden cselekedetünknél, minden lépésünknél, melyet megtenni akarunk, kell, hogy bizonyos czél lebegjen szemeink előtt, melynek elérését óhajtjuk. Az olyan emberre, ki czéltalanul bolyong ide-oda, azt szokták mondani, hogy bolond.

Midőn ennek a füzetkének a megirására határoztam el magamat, tisztában voltam azzal, hogy nagy fát akarok mozgatni s gyönge ahoz az én erőm, hogy nagyot, maradandót teremtsen és csak kisérlet az, amit tenni akarok, de hát mindegy, bizonyos czélom mégis csak volt, a melyet elérni óhajtottam nem csak füzetkém megirásánál, hanem a melynek elérésére irányítva van már évek óta minden cselekedetem s hogy czélomat eddig nem értem, nem a magam jóakaratán múlott, hanem bizonyosan azon, hogy erőmet túlbecsülve, nagy fába vágtam fejszémet, azok pedig, a kiknek segedelmére, támogatására számitottam, cserben hagytak akkor, midőn segitő kezeikre legnagyobb szükségem lett volna.

Czélom volt mindig s czélom ma is a hazai erdészeti altiszti személyzet javának és jólétének előmozditása.

Ez a szent czél - mert ki merné szent voltát megtagadni? - lebegett és lebeg szemeim előtt s vezet minden utamon, minden cselekedetemnél, mint amikép a népe-szabaditó Jósuát vezérelte a tüzes oszlop a sivatagon, ennek a czélnak a gondolatával foglalkozom minden munkálkodásomnál s ez nem hagy nekem nyugtot akkor, midőn a nap fáradalmaitól elcsigázott testem, lelkem pihenésre vágyik.

Az erdészeti altiszti személyzetnek még mindig mostoha sorsán csak az igazi erő, csak az igazi hatalom segithet s ezért tartottam szükségesnek és czélhoz legjobban vezetőnek azt a módot, mely hivatva van a legnagyobb hatalomnak, a közvéleménynek a figyelmét fölébreszteni, a nagy közönség érdeklődését fölkelteni s azt késztetni arra, hogy emelje föl szavát kedveltjeim érdekében, mit ha megtesz, nyert játékunk van, mert hiszen tudvalévő és megczáfolhatlan igazság az, hogy: "a nép szava Isten szava".

Arra, hogy a nagy közönségnek figyelmét valamire fölhivjuk, első sorban az szükséges, hogy azt, a minek érdekében segitő kezét igénybe venni óhajtjuk, vele megismertessük. Mi más lehetne tehát czélja füzetkémnek, mint az, hogy az erdészeti altiszti személyzetet bemutassam annak, kinek pártolását annyira óhajtjuk, bemutassam a nagy közönségnek, és pedig nem hamis mezbe burkoltan, ál dolgok fölsorolásával, hanem az ő természetes mezítelenségében, az ő valóságában.

Midőn valaki más embertársán segiteni akar, szükséges, hogy előbb megismerje annak búját-baját s lássa, hogy tulajdonképpen mi az, a min segiteni kell, mert a rosszul alkalmazott segitség gyakran többet ront, mintsem használ. Igy kell nekünk is rámutatni azokra a bajokra és visszásságokra, melyek az erdészeti altiszti testület életét élősködéssé teszik s melyek miatt a helyett, hogy nemes hivatásához képest s a kor szellemével haladva fejlődnék, mind jobban elcsenevészik.

Jól tudom én azt, hogy lesznek olyanok is, kik rossz néven fogják venni, hogy a dologba beleártom magamat s talán "fogadatlan prókátornak" fognak nevezni, de hát ha az erre szellemi képzettségüknél, magasabb társadalmi állásuknál, számot tevő tekintélyüknél fogva magasan fölöttem állók, kiknek szava pedig bizonyára többet nyomna a latban, mit sem tesznek, megbocsáthatatlan bűnt vélnék elkövetni akkor, ha hallgatnék, midőn megadatott nekem a szónak ereje.

Nehogy pedig azt higyje bárki is, hogy az erdészeti altiszti személyzet életviszonyaiból és helyzetéből meritett egyes sötétebb pontoknak a czélja harczot kezdeni a fenálló jogrend ellen, avagy pedig hogy az osztálygyülölet szitását tartanám hivatásomnak, előre is ki kell jelentenem, hogy mindaz, amit itt megirtam, a tiszta való, sőt talán a tényleges helyzetnek nem hogy hű, de hizelgő képe.

Sok küzdelem árán, nehéz viszontagságok jármában szerencsésen túlélte szeretett hazánk az első évezredet s most rakja le alapfalát a másodiknak. Ha helyes alapot akarunk létesiteni, első és főtörekvésünk kell hogy az legyen, hogy boldoggá és megelégedetté tegyünk minden honpolgárt, mert csak az összességnek a boldogsága és megelégedése teszi boldoggá és erőssé magát a hazát. Orvosolnunk kell minden bajt gyökerében s hogy ezt tehessük, első sorban meg kell azt ismernünk, nem riadva vissza annak keresésénél esetleges sulyos voltától.

Szükséges még az is, hogy az erdészeti altiszti személyzetet eddigi tespedéséből kiragadva, tettekre buzditsuk, erejét fölvillanyozzuk a létért megvivandó küzdelemhez s ez füzetkémnek a második czélja.

Nem áhitoztam soha hirnévre szert tenni, mások szerencséje hidegen hagyott s nem irigyeltem azt; földi javak hajhászása távol állt mindig tőlem; csekély munkakörömben nem bántott a szegénység tudata s nem lohasztotta le munkakedvemet; nem kerestem soha elismerést, mert hiszen ez korunkban úgy is olyan ritka, mint a fehér holló, de ha magam elé tűztem valami czélt, akkor nem ismertem akadályt, mely annak elérésében meggátolhatna. Nem vágytam gyarló emberek segítségére: Isten segedelme volt mindig az, melynek megadásáért fohászkodtam. Az Ő neve a kezdet és a vég.

Szerény munkámhoz is, melyet ime a nagy közönség elé bocsátok, kérve azt egyuttal, hogy gyarlóságaim és hibáim iránt elnéző legyen, Istennek segedelmét kértem s kérem most is, hogy legyen és maradjon velünk mindörökké!

A szerző.

---