---

Tartalom

Bevezetés
I. Könyv- és sajtó-statisztika. Könyvnyomdászat és könyvkereskedelem
II. Irodalmi élet, kritika, közönség
III. Szépirodalom
  1. Líra
  2. Széppróza (regény és novella)
  3. Dráma
IV. Tudományos irodalom
V. Sajtó és hirlapirodalom
VI. Könyvsorozatok és könyvvállalatok
VII. Irodalmi társaságok és kultúrális egyesületek
VIII. Zenei élet
IX. Képzőművészet
Befejezés

---

Bevezetés

Trianon előtt senki nem beszélt erdélyi magyar irodalomról. Az sem volt szokás, hogy a magyar szellemi élet Királyhágón túli megnyilvánulásait az erdélyi jelzővel különítse el a köztudat, bár Erdély a magyar állani keretén belül mint zárt földrajzi egység szerepelt s az erdélyiség az únió után is elevenen élt a lelkekben. De viszonyaink olyanok voltak, hogy minden irodalmi, művészi és kultúrális eredmény - akár Erdély, akár a Tiszamente, akár pedig a Dunántúl termelte - az egységes magyar szellemi élet összetartó középpontjába futott össze. Ez a központ Budapest volt. Szellemi életünk az ő irányításához igazodott, benne valósággal felszivódott s voltaképpen rajta keresztül lélekzett. Úgy éreztünk, gondolkoztunk, cselekedtünk és éltünk, mint ahogy Budapest kiszabta számunkra s még legegyénibb szempontjaink is csak általa és benne válhattak komoly megfontolás tárgyává. Fölösleges most már bírálgatni, hogy ez a centralizáció mennyiben volt helyes vagy helytelen s keresgélni okait az 1867 után nagyszerű lendülettel fejlődő szellemi életünk e jellegzetes kialakulásának. Tény az, hogy a világháborút követő nagy történelmi forduló az elszakíthatatlanoknak képzelt fizikai és lelki kapcsokat darabokra zúzta s azt a közel két milliónyi magyarságot, mely Románia fennhatósága alá került, nemcsak egy ezeréves politikai egységből szakította ki, hanem olyan lelki közösségből is, melyet tiszteletreméltó történelmi multja forrasztott szilárd erővé.

Egészen természetes, hogy Románia új határainak megvonása egyrészt politikai és közgazdasági, másrészt szellemi téren teljesen készületlenül találta az erdélyi magyarságot. Az 1919-ik esztendő nyilván megmutatta, hogy a magyarság jövőjének irányítói soha sem gondoltak arra az eshetőségre, hogy Erdélyt a történelem valaha Konstantinápoly, Bécs és Budapest után Bukarest felé is tolhatja, sőt talán vannak ma is olyanok, kiknek ez az átcsoportosítás még mindig hihetetlennek látszik. Vádaskodni fölösleges és céltalan, de szükségesek ide ezek az utalások, hogy megsejtessék a máról-holnapra bekövetkezett katasztrófa méreteit. A szellemi élet összes idegszálai, amelyek a magyar fővárosba fogództak, hirtelen megszakadtak s az új történelmi helyzet alig képzelhető tanácstalanságba, tájékozatlanságba és készületlenségbe sodorta az erdélyi magyarságot.

Azóta már a nyolcadik esztendő végét járjuk. Ezek a sok drága értéket felemésztő, önérzetet alázó, lelket keserítő, majd öntudatot ébresztő és munkára sarkalló évek a magyar szellemi életnek egy új fejezetét indították meg Erdélyben. Hosszúra terjedne annak részletezése, hogy rövid ideig tartó kábultság után mint ébredt tudatára az erdélyi magyarság kollektív öntudata annak, hogy az új határvonalak teremtette elszigeteltségében saját magának kell gondoskodnia szellemi szükségleteinek fedezéséről s éppen kultúrális téren kell kisebbségi életének erős gyökereket vernie. Ennek az öntudatnak a felébredését és kialakulását nagyban elősegítették a lelkek mélyén szunnyadó szellemi hagyományok, amelyek mindig sokkal erősebbek és elevenebbek voltak az erdélyi talajban, mint akármelyik más magyar rétegben. Évszázados különállása a multban bizonyos tisztes hagyományokat, nemes kultúrális törekvéseket, sajátos erdélyi szellemet, erős magyar öntudatot fejlesztett és önálló utakat taposott ki számára. Ezek a tényezők már a multban hathatósan fokozták az egységes magyar közművelődés erejét, új helyzetében pedig bőven buzgó forrását nyitották meg az erdélyi magyar szellemi élet meglepően gyors és életrevaló kibontakozásának. Támogatásukkal hídalta át a nagy összeroppanást és segítségükkel teremtette meg az elszakadást követő szellemi önállóságát. Nem célunk színezni ezt a folyamatot s így csak nagy vonásokban jelezzük, hogy a reménytelenséget, a csüggedést, mely a lelkeket kezdetben lenyügözte, csakhamar az erőre kapó bízakodás, majd a munkára hívó kötelességérzet váltotta fel. A politikai élet kilátástalanságaiból a valóságra eszmélő magyarság csakhamar a szellemi térre menekült: ott találta meg az egyetlen nyugvópontot, ahol elcsüggesztő eredménytelenség nélkül dolgozhatott. Ennek a munkának, melyben résztvett az erdélyi magyar élet minden komoly tényezője - ha őszinték akarunk lenni, meg kell mondanunk - még csak az elején tartunk, de a megindulás lendülete egy figyelemreméltóan bontakozó öntudatos szellemi élet bíztató jeleit tárja elénk.

Az itt érintett történelmi eredők meg fogják értetni az olvasóval, hogy a jelenlegi erdélyi magyar szellemi élet egészen friss hajtás, mely csak most bontogatja első rügyeit. Az elmult hét esztendő munkája jórészt a célok meglátását, a feladatok kijelölését, a problémák legalkalmasabb megoldását sem tudta kimeríteni. Annyi azonban máris megállapítható, hogy kiszakítása a magyar szellemi élet szerves egységéből, ha meg is szegényítette az erdélyi magyarságot, de lelkileg nem lankasztotta el, ellenkezőleg, bízalomra sarkalta és bátor kezdeményezésekre lendítette. Ez a néhány év olyan friss értékeket emelt ki, amelyek nemcsak Erdélyben vetették meg alapjait a további fejlődésnek, hanem általános magyar viszonylatban is erőgyarapodását és felfrissülését jelentik a magyar szellemi életnek - amint ezt az alábbi adatok szemléltetően igazolják.

---