Tartalom

Előszó

A szatmári béke egy küzdelmes korszaknak az adott viszonyokhoz képest kielégítő befejezése, határjelző esemény, mely megszabja a XVIII. századi magyar politika irányát és jellegét. Létrejötte hosszas diplomáciai munka eredménye, melynek részleteit idáig jóformán csak gróf Pálffy János, a szatmári béketárgyalásokat I. József megbízásából vezető császári főparancsnok titkárának, Pulay Jánosnak sugalmazott munkájából ismertük, mely mű Szalay László, illetőleg Thaly Kálmán kiadásában több mint félszázad óta (1865) közkézen forog.

1918 óta a bécsi levéltárak azon anyaga is hozzáférhetővé vált a tudományos kutatás számára, melynek felhasználását addig különféle tekintetek akadályozták. Természetes volt, hogy a Magyar Történelmi Társulat a Bécsi Magyar Történelmi Intézet útján, amelyet a Társulat elnöke gróf Klebelsberg Kunó, a magyar történeti szempontból megbecsülhetetlen értékű bécsi levéltárak anyagának felkutatása és feldolgozása végett 1920-ban létesített, haladéktalanul megszervezte a bécsi kutatásokat és pedig egységes terv szerint és határozott feladatokkal. Az 1711-iki szatmári békekötés története is a megoldásra váró tudományos feladatok közé tartozván, a bécsi levéltárakban végzett tájékoztató kutatások tényleg igazolták ä Magyar Történelmi Társulat azon elhatározását, amellyel a szatmári béke történetének megírását, illetőleg e békére vonatkozó hivatalos iratoknak és leveleknek közzétételét egyik megoldandó feladatául jelölte meg. Gróf Pálffy Jánosnak irattára és levelezése, a birodalom politikáját irányító minisztérium tanácskozásainak jegyzőkönyvei, III. Károly és egyes minisztereinek levelezése, végül a követjelentések ugyanis rendkívül sok új és nagybecsű anyagot tartalmaztak a szatmári békére és az ezzel kapcsolatos eseményekre vonatkozólag. Ezen anyag alapján nemcsak az volt megállapítható, hogy Pulay kétszáz esztendő előtt készült műve részben már elavult, adatkészlete hézagos, történeti beállítása pedig sok tekintetben téves, vagy épen irányzatos, hanem az is nyilvánvalóvá vált, hogy a szatmári béke történeti beállítását és politikai értékelését is revizió alá kell venni. Ez volt az oka annak, hogy a Magyar Történelmi Társulat elnökének, gróf Klebelsberg Kunónak megbízásából hónapokon keresztül tartó tervszerű munkával átkutattam a bécsi és budapesti levéltárakat s ezen kutató munkának eredménye a szatmári béketárgyalásoknak úgyszólván teljes anyaga.

Sajnálattal vagyok kénytelen azonban megállapítani, hogy a gróf Károlyi-család központi levéltárának idevonatkozó anyaga nem állott rendelkezésemre, pedig a Károlyi Sándor és báró Ebergényi László, illetőleg Komáromi Csipkés György debreceni főbíró közt folyt levelezés ismerete, ha egészben véve nem is módosította volna megállapításaimat, de bizonyára hozzájárult volna Károlyi személyének és a béketárgyalásokon játszott szerepének minden oldalú megvilágításához. Ugyanebből a szempontból éreztem hiányát annak is, hogy a gróf Pálffy-család Pozsonyban levő senioratusi levéltára idevágó anyagának áttekintése nem állott módomban.

Legyen szabad végül annak előrebocsátásával, hogy felhasznált forrásaimat mindenütt pontosan idézem s hogy a szatmári béke okirattára elé írt történeti bevezető tanulmányom nem kíván az okirattárban összegyűjtött anyag kimerítő, aprólékos részletekig ható feldolgozása lenni, legőszintébb köszönetemet kifejezni elsősorban és főkép a Magyar Történelmi Társulat elnökének, gróf Klebelsberg Kunó Őnagyméltóságának, aki e korszakos béke története megírásának gondolatát először vetette fel, s megjelenését a mai viszonyok közt is - ime - lehetővé tette, továbbá a Magyar Történelmi Társulat alelnökeinek: dr. Csánki Dezső államtitkár és dr. Domanovszky Sándor egyetemi tanár uraknak, s végül dr. Károlyi Árpád államtitkár, dr. Szekfü Gyula egyetemi tanár és Baranyai Béla orsz. főlevéltárnok uraknak támogatásukért, amelyben az anyaggyüjtés és a mű megírása közben mindenkor készséggel részesítettek.

Budapest, 1925 szeptember hó
Dr. Lukinich Imre