A kortárs magyar művészet vándorünnep. Ezt a vándorünnepet a történelem és egy kis nép művészeinek szívdobbanása szerkeszti szigorúan, most éppen ide Genfbe, a Szellemi Tulajdon Palotájába, hogy egyszerre legyen jelen értelem és érzelem, tudomány és művészet, az előbbi Bogsch Árpád, a tudós humanista személyében, az utóbbi 90 magyar művész, festők, szobrászok alkotásaiban. Ez évezred utolsó évszázadának záróévtizede a műélvezet virágainak vidám csokrával ajándékozza meg az arra méltó szerencséseket. Amikor ez a WIPO főépület épült, Hold-kőzetet hozott le az emberi elme és kézügyesség a Földre. Azóta az Ember a Holdra szállt, otthagyta lábnyomát, Mars járó küldi jeleit, útnak indult hétéves útjára a Saturnus szonda. Az első holdkőzet ott áll kis házioltárban a WIPO előcsarnokában, azóta irányítja Bogsch Árpád Úr az Intézetet. A szellemi javak tulajdonlása új távlatot nyitott az emberiség előtt, lett valami, ami ha az enyém vagy a Tiéd, mégis Mi vagyunk gazdagabbak általa. Eddig csak egy ilyen fogalom volt: a szeretet. Gyarmathy Tihamér, Schéner Mihály, Haraszty István, Sváby Lajos, Orosz Gellért, olyan művészek, akik szinkronban voltak Európa művészeivel. Költészetünk egyik legszebb verse idézi a Mont Blanc havát, az érzelmek múlhatatlanságának jelképeként, most itt állunk a félelmetesen gyönyörű, hófedte hegy tövében, hogy köszöntsünk egy tudós polihisztort, aki Budapesten az Andrássy út 5-ben nőtt fel, és a Fasori Gimnáziumba járt. Egyben köszöntjük a művészeket, akiknek alkotásai méltón reprezentálják hazánkat, a művészettörténészeket, akik a kiállítást szakszerűen szervezték és rendezték, valamint azt a jelenséget, amely a magyar polgárosodás új jeleként ezt a szép magángyűjteményt létrehozta. A kiállítást megnyitom, és átadom a genfi közönségnek.

Forrás: Göncz Árpád megnyitóbeszéde