Az a nagy küzdelem, mely egyfelől a cári birodalomnak, másfelől az osztrák-magyar monarchiának és a német császárságnak katonai ereje közt a régi lengyel királyság területén 1914. augusztusában megindult, újból időszerűvé tette a lengyel-kérdés rendezését. Az egymással szemben álló hatalmak jól érezték, hogy a küzdelem sorsára nem lehet közömbös annak a nemzetnek állásfoglalása, melynek történeti földjén a nagy mérkőzés megkezdődött, sőt ellenkezőleg, meg voltak győződve arról, hogy bármelyikük számára nagy erkölcsi előnyöket jelentene a lengyel nemzet egészének vagy nagy többségének csatlakozása. Az a verseny, mely egy szétdarabolt, politikailag nem létező és ennek következtében katonailag alárendelt jelentőségű nemzet hajlandóságának megnyerése végett a közvetlen érdekelt hatalmak közt ekkor megindult, mindenképpen sajátságos és a maga nemében páratlan világtörténelmi látvány lehetett a kortársak szemében. Ha azonban arra gondolunk, hogy a "lengyel nemzet" kifejezés Nyugat-Európa népei előtt idők folyamán a politikai szabadság fogalmának megtestesülésével volt azonos értelmű, akkor el kell ismernünk, hogy a lengyel barátságért meginduló versenyben reálpolitikai érzék is volt. A lengyel-kérdés megfelelő rendezése ugyanis a szembenálló hatalmak mindegyike számára legalább is a centrifugális erők közömbösítését és azonfelül a semleges államok politikai közvéleményének megnyerését jelenthette. Már pedig mind a kettőért érdemes volt felvenni a küzdelmet.